Petőfi Népe, 2007. szeptember (62. évfolyam, 204-228. szám)

2007-09-06 / 208. szám

KEGYELET / APRÓHIRDETÉS PETŐFI NÉPE - 2007. SZEPTEMBER 6., CSÜTÖRTÖK „Szeretni valakit annyi, mint szeretni akkor is, ha menni készül. Végigkísérni pusztulását, testi-lelki soivadását. Tudomásul venni, hogy nincs mit tenni, szeretve, tehetetlennek lenni..." Emlékezés HEGYI ERVIN rep. őrnagy halálának 2. évfordulójára. Szeretettel: felesége és gyermekei. gyászhír „Ki mindig fár adott, most pihenni tér, földi jóságáéit várja az égi bér." Fájó szívvel tudatjuk, hogy KISS SÁNDOR Kecskemét, Aradi vértanúk tere 5. szám alatti lakos, életének 78. évében elhunyt. Temetése 2007. szeptember 8-án, 9.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család. 1 KÖSZÖNET „Emlékhez nem emlék, hanem szeretet kell. S akit szeretünk, azt nem feledjük el." Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen halottunk FÜLÖP JÁNOS temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély gyászunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család. GYÁSZHIRDETÉSÉT, KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSÁT ÉS EMLÉKEZÉSÉT MUNKAIDŐBEN FELADHATJA A Petőfi Nepe ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁIBAN ÉS HIRDETÉSFELVEVŐ HELYEIN. KECSKEMÉT, Széchenyi krt. 29 T.: 76/518-200 Szabadság tér 6. (A Szabadság tér és a Kálvin tér sarka: LAPsarok) T.: 76/481 -220, 76/481 -975, 76/506-818, Fax: 76/506-819 Skála Áruház bejárata (lAPpont) 76/506-818 Petőfi Sándor u. 11. Tel./fax: 76/416-180. Hírösgazda Kft. Kecskemét, Béke fasor 71/A. Kecskeméti Köztemető Irodaépületében T.: 76/498-329 Fax: 76/501- 923 Belvárosi iroda: Csongrádi u. 3. T.: 30/234-1833 Jóindulat Kft. Temetkezés Kecskemét, Csabai G. krt. 2. T.: 30/9639-222 Hírős Temetkezési Kft. Kecskemét, Béke fasor (körforgalomnál) T.: 76/504-947. KALOCSA, Szent István u. 61. 78/561-849. KISKŐRÖS. Árpád u. 2. 78/413-339. KISKUNFÉLEGYHÁZA, GUKER Kft., Batthyány u. 2/A 76/463-274. Lélekharangok Temetkezési Szolgáltató Kkt, Kkfháza, Horváth Z. u. 28. MÁTÉTELKE, Berki Erika, 20/326-2879 KISKUNHALAS, Szilády Áron u. 5-7. 77/523-852. LAJOSMIZSE, Attila u. 5. 76/356-162, 06-30/9553-002. TISZAKÉCSKE, Béke át 151/3. (Randevú tér) 76/441-578. KUNSZENTMIKLÓS, BaksayS. u. 3/A 76/351-214 BAJA, Árpád tér 6. 79/522-480, 70/215-2987. BÁCSALMÁS, Oltványi u. 1. Juhász Jenő, 79/343-761. NAGYKŐRÖS, Miklay Jenő, 20/942-1025. SOLTVADKERT, Hősök tere 2. Átrium Üzletház, 78/482-763. /I szamwkm adjuk! ______■_____________________________________________________________________'____________________________ ____________________________________________________________________________________________________________________________________________Petőfi Népe Az hirdetések szövegét és képanyagét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal INGATLAN www.panoramaingatlan.hu 70/947-91-94.-------------------------------------------------------------*88274*­* BALLÓSZÖG külterületén telek eladó: 870 E Ft 70/591-18-43.---------L------------------■---------------------------------*886558* BIRK A 95 db eladó, szept-okt elléssel. Csere érdekel MTZ-82 traktorra. 30/983-2475.---------------------------------------------------------------*886448* HETÉNYEGYHÁZÁN 763 mJ területen, 83 m!, 2 szobás, konyhás, fürdőszobás, teraszos, gáz-, fűtéses kis lakás eladó. 30/322-7787.--------------------------------------------------------------*869499* HU NYADIVÁROSBAN (Tinódi u.-i) 58 m’-es, II. em-i, felújított lambériás, konvektoros lakás eladó. Azonnal beköltözhető. Kínálati ár: 8,9 M Ft, 20/43-75-813.-------------------------------------- '866401 • KATO NATELEPEN több funkcióra alkalmas családi ház eladó. Kisebb lakás beszámítható. 30/9639-973. ......t+t *íffi043* KEC SKEMÉT, Batthyány utcán II. emeleti, 1 szobás lakás eladó. Ár: 6,6 M Ft 06.30/575- 2367.---------------------------------------------------------------*885240* ® KECSKEMÉT, Honvédkórház mellett 2 szo­bás, gázos, IV. em.-i, felújított lakás eladó. 30/480-5871,30/432-1036. —-----------------------------------------------------------'882679' KEC SKEMÉT, Széchenyivárosban 64 m!-es, 2,5 szobás, I. emeleti lakás eladó. Ár: 10,2 M Ft 20/394-7530. # KECSKEMÉTEN, a Muraközy János u. 7. IV. emeleti, 1 szobás, 34 m’-es lakás eladó. Tel.: 06-70/949-8337---------------------------------------------------------------*886187' KE CSKEMÉTEN, Széchenyivárosban 2004-ben átadott 50 m2-es lakás, azonnal költözhető ál­lapotban eladó, akár bútorozottan is. Közösköltség, lépcsőház takarítás év végéig fizetve, légkondi, egyedi fűtés, lift'van. Ár: 12,93 M Ft, 20/3955-564.--------------------------------------------------------------'875313' KE CSKEMÉTEN, Vacsihegyen telek eladó. Ár: 4,9 M Ft, 20/927-6643.-----------—— ----------------------— ----------'886567' ® KEREKEGYHÁZÁN eladó a Dózsa Gy. utcá­ban háromszobás családi ház. Ár: 11 M Ft Érd.: 06-20/535-34-51.--------------------------------------------------------------*886472* KM ÉT, Árok utcai polgárház eladó: 26 M Ft Érd.: 30/9457-002.------------------------------------—----------------------'882859' KM ÉT, belvárosi 2,5 szobás, erkélyes, II. eme­leti lakás eladó. 30/9357-295.--------------------------------------------------------------'882787' KM ÉT, Halasi út (zártkerteknél) 58 m'-es, összkomfortos lakóház sürgősen eladó. 70/361-8402.----------——--------------------------------------------'886487' KM ÉT, Mükertvárosban 2 szintes családi ház 540 m!-es telken eladó. 70/942-0002.---------------------------------------------------------------*882553* KM ÉT, Vacsi közben 600 m2-es telken 70 m'- es, belülről teljesen felújított családi ház el­adó: 15 M Ft, 70/942-0002.---------------------------------------------------------------'882553' KMÉT, Zsinór u. összkomfortos külön bejáratú házrész eladó: 4,3 M Ft, 20/548-3641.-------------- '886581' KM ÉTEN, a Pázmány Péter u.-ban tégla építé­sű, II. em.-i, felújított, egyedi fűtésű garzon el­adó. 06-30/525-7708. KMÉTEN korszerű ház eladó. 70/511-6700.---------------------------------------------------------------'885100' ■ LAJ0SMIZSÉN 5 hektár fők) eladó. 06- 30/254-30-11.---------------------------------------------------------------'886531' NÉMET-OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó in­gatlanokat keresünkl 06-1/210-4904.-------------------------------------------------:-------------'885088* TISZ AKÉCSKE térségében telephelyek, építési telkek, tanya, tanyahelyek kedvező áron el­adók. 76/540-093; 06-70/311-9538, misker@t-online.hu---------------------------------------------------------------*884457' BÉRLEMÉNY KECSKEMÉT belvárosában a Skála Áruházzal szemben kiadó kb. 50 m!-es üzlethelyiség. Érd.: 30/9-441-881 v. expimp@t-online.hu--------------------------------------------------------------.'666000* Sz olnok, Újszászi úton kb. 1300 m’-es raktár ás irodahelyiségek egyben vagy külön-külőn kiadók. Érdeklődni az 58/515-238-» § telefonszámon, munkaidőben Palatinus Lászlónál vagy Ecsédi Miklósnál. KMÉTEN, az Árpád krt-on eladó, v. kiadó 71 m2-es üzlethelyiség. 30/9-5522-16.---------------------------—-----1-------------------------'845151' RAK TÁRAK bérbe adók. 70/388-0712.---------------------------------------------------------------'886398' 4 HA szántóföld bérbe adó. 30/4233-955.-------------------------------1----------------—--------'884633' AL BÉRLETET KÍNÁL KECSKEMÉTEN, a Ceglédi út mellett kiadó szoba- konyhás-fürdőszobás, különbejáratú, külön órákkal felszerelt lakás 1-2 fő részére, illetve há­zaspárnak: 25 E Ft/hó. Kocsibeállással 30 E Ft/hó. Telefon: 70/575-47-79,76/497-303. —------------------------—------------------------------ '66000' KMÉ TEN 1,5 sz. lakás kiadó. 70/326-0050.-----------------------------------------IlUTOf---------'886315' 2 SZOBÁS lakás berendezve számlával, hosszú távra bérbe adó. 70/388-07-12.---------------------------------------------------------'886398' JÁRM Ű BONTÁSRA vásárolok roncsautót 5 E Ft-tól 50 E Ft-ig bármilyen típusút. 20/4300-349.-------- ---------------------------------•----------------'884910' KROSS ZOSÍTOTT kispolski eladó. 30/9459-322---------------------------—----------------------- '886379' L6 0-AS ponyvás IFA és HL 9/02-es ponyvás pótkocsi eladó. 30/481-5720.----------------------------- '885244' PLATÓ S és zárt kis tgk.-k, terepjárók hitelre is eladók: 20/3-311-187.----------------------------------------------------------*884609* SI MSON S51N eladó. 30/9459-322.----------------------------------------------------------,—'886379' «S UZUKI Sedan 6 év 1 gazdás: 70/334- 9815.----------------------1---------------------------------------'886281' UNJA már régi, hitellel terhelt autóját? Városi, családi autóra becserélheti, akár önerő nélkül is! 70/377-7352.--------------------------------------------------------------'885247' '9 9-ES évj. zárt Renault Master 1.5 t-ás 2,5 cm3 diesel eladó 1,45 M Ft, 70/377-9930-------------- *884636* GÉP EK DUTRA UE 28-as, 3 hengietormotorral, új gu­mikkal, panorámafülkés eladó. 30/380-7550-----------------------------------------------*-----1——'886541' E2 81 silózó, Rába 250 traktor, hatsoros kuko­rica adapter, IH könnyű és nehéz tárcsa, IH 6200 gabonavetőgép, vibroláz mélylazító, IH és Rábawerk eke, Rau 6,7 kombinátor, CD 106-os és Ferguson 38 típusú kombájn eladó. Harkakötöny, 30/4455-308; 30/466-6616.--------------------------------------------------------------'886377' * NAGYTELJESÍTMÉNYŰ burgonyaválogató gép eladó. 30/276-22-52.---------------------------------------------------------------*886423* « 50 és 80 MTZ eladó. 20/49-555-19.--------------------------------------------------------------'886503' ÁL LÁST KÍNÁL A Petőfi Printing Service Kft. felvesz erősáramú berendezés szerelő-elektronikai műsze­rész, valamint szerszámkészí­tő, vagy mechanikai műsze­rész szakmunkást (pályakez­dők jelentkezését is várjuk). Szakmai önéletrajzát küldje el a Petőfi Printing Service Kft. 6000 Kecskemét, K-Szegedi út 6., vagy a pps@sti-group.com e-mail címre. .gj«,,. A KOCH’S TORMA KFT. kiskunfélegyházi telep­helyére gyakorlattal rendelkező, élelmiszer- iparban jártas géplakatost keres több műsza­kos munkarendbe. Érd.: 76/559-400-as szá­mon, 8.00-16.00 óráig.---------------------------------------------------------------'886413' BANKI termékek értékesítésére 2 fő mobilban­kárt keresünk vállalkozói jogviszonyban. Jelent­kezés SMS-ben a 30/206-9888 számon. BIO-MEK Kft. „Egészség az Ön családjában” Nemzetközi vállalat pályázatot hirdet Egészségügyi tanácsadó és Programszervező pozíciókra Elvárások:- kiváló kommunikációs készség- kereskedelmi, előny a 1 direktértékesitői tapasztalat- mobiltelefon, személygépkocsi- csak a legjobbak számára Ajánlatunk: 600.000 Ft havonta- munka a lakhely környékén- egyedülálló, hatásos munkamódszerek- minőségi termékek, újdonságok- uniós szintű jövedelem- ingyenes oktatás- előrelépést lehetőség a ' legjobbak számára Befektetés nélkül Jelentkezni lehet hétfőtől péntekig ) Ö'lökozött a 06 (46) 401-085-ös ________telefonszámon AU TÓÁPOLÓ munkatársakat keresünk kecskeméti autószalonba. Fényképes önéletrajzokat bérigény megjelölésével a humanrent31@humanrenteuropa.eu va$ a HU­MÁN RENT Európa Csoport 6000 Kecskemét Hoffmann J. u. 3. címre kérjük. Érd: 30/324- 5134. Ny.v.: 6394-4/2005-0100-233----------------------------------------------------------------885137' W V etőmag ^ kereskedelmi cég keres csomagolóüzem vezetésére, agilis, nagy teherbírású, műszaki ismeretekkel rendelkező, a teljes folyamatot irányítani képes jelentkezőt. Előny: kecskeméti lakhely, felsőfokú végzettség, számítógépes ismeret, angol nyelvtudás. Pályakezdők jelentkezését Is várjuk. Jelentkezéseket 2007. szeptember 14-ig az ikara@zki.hu-ra, vagy a ZKI- Vetőmag Kft. 6000 Kecskemét, kMészöly Gy. út 6. címre várjuk^ * li BETANÍTOTT dolgozókat keresünk tatabányai munkahelyre kiemelt kereseti lehetőséggel. Szállást biztosítunk. Tel.: 06-20/935-7895, 06-30/585-3325, 06-20/263-9528--------------------------------------------------------------*886528* DIÁ KMUNKA! 16 év feletti diákokat keresünk kecskeméti McDonald's éttermekbe (Izsáki ÜL Malom) konyhai kisegítő munkára azonna­li kezdéssel. Kezdő órabér: 377 Ft + műszak­pótlék. Érdeklődni: 30/388-9701. DIÁKMUNKA! 18 év feletti diákokat keresünk kecskeméti hipermarketbe, pénztárosi munká­ra azonnali kezdéssel. Kezdő órabér: 400 Ft + műszakpótlék. Érdeklődni: 06-30/388-9701.---------------------------------------------------------------*886537' DIVATÁRU üzletbe keresek többéves ruházati eladói gyakorlattal, megbízható, nem dohány­zó fiatal nőt. 76/498-031,8-10 óráig.-----------------------------------------------------------—*876839* FŐKÖNYVELŐI munkakör betöltésére az Építő Si­mon Kft (Kecskemét Vágó u. 13.) munkatársat keres! Feladat: a kft. teljes adóügyi, pénzügyi, munkaügyi, számviteli, adminisztrációs vezeté­se. Elvárás: önálló munkavégzés, számítógépes ismeretek, legalább mérlegképes könyvelői ké­pesítés. Pályázatok benyújtása, érdeklődés a fenti címen és telefonon: 76/480-750, 20/9445-929 Tájékozódás: www.epitosimon.hu BACSJOB.HU ÁLLÁSAJÁNLATOK Ipari instruktor (32387) Feladatok: az ipari szektor felnőttképzési tevékenységének tervezése, szervezése, ellenőrzése, fejlesztése. Feltételek: büntetlen előélet, szakirányú egyetemi vagy főiskolai végzettség, Idegen nyelv ismerete, jogosítvány, számítógépes felhasználói ismeretek. Elnök-vezérigazgatói asszisztens (32325) Feladatok: az efhök-vezérigazgató munkájának teljes körű támogatása, a napi szóbeli és írásbeli információs forgalom kezelése, vezetői értekezletek megszervezése, prezentációk készítése, projektek nyilvántartása. Elvárások: asszisztensi gyakorlat, felsőfokú iskolai végzettség, gépíró gyakorlat, angol nyelv kommunikációs szintű ismerete. " ^ Értékesítő (32137) Elvárások: középfokú végzettség, jó kommunikációs készség, ügyféicentrikus beállítottság. Vámügyintéző (32023) Elvárások: középfokú végzettség, vámkezelői/vámügyintézői képesítés, német nyelvtudás, felhasználói szintű számítástechnikai ismeretek, vámokmány-kitöltő programok ismerete. További információ és megyei állásajánlatok a www.bacsiob.hu oldalon található, ÁLLÁSKERESÉS aloldalon, GYORSKERESŐ használatával. A Debreceni Magas-, Mély- és Útépítő Zrt. Budapest és környéki, illetve Pest megyei munkákra keres gyakorlattal és típusvizsgával rendelkező GÉPKEZELŰKET az alábbi géptípusokra: l. LIEBHERR 912 tfpusú gumikerekes, felsővázas forgókotróra 2. CATER 428D univerzális kotrógépre A jelentkezés: 06 30/680-3233 _______telefonszámon. 916323 FR ANCHISE rendszerű ingatlaniroda nyitásá­hoz vezetőket, munkatársakat keresünk át­képzéssel, finanszírozással! Telefonszám: 06- 1/210-4673. —--------------------------------------------------------*885097* GY ÁRTÓSORI betanított munkásokat keresünk min. 8 általános végzettséggel Komáromba. Az étkezést és szállást biztosítjuk. Stabil mun­kahely, bejelentett fizetés! Tel.: 30/324-5134 Ny.v: 6394-4/2005-0100-23 Sportruházati üzletbe szakképzett eladót keresünk kereskedelmi végzettséggel. Jelentkezés: Fax: 06-1/336-0925, e mail: championhungary@champion-eu com GYERMEKSZERETŐ, szakmailag felkészült pe­dagógust keresünk hosszú távra, negyedikes kislány mellé, a napi lecke délutáni megtanu­lásához, korrepetálásához. Érd.: 20/3444­Több mint tizennégy éve Magyarországon működő, győri központú nemzetközi kereskedelmi társaság, mely piacvezető az alvástanácsadás területén ambiciózus munkatársakat keres előre leszervezett előadások megtartására. Előadóink az üzletágban a legjobban felkészített és fizetett szakemberek, akik a legrövidebb időn belül üzleti céljaikat valóra váltották! Legjobb előadóink í.500.000 Ft felett keresnek havonta. Sikerorientált kollégák számára, akik felismerik a magyar piacban rejlő kimeríthetetlen lehetőségeket vezetői pozíciót ajánlunk! Feltétel: legalább középfokú végzettség, jó kommunikációs készség, vállalkozói igazolvány, személygépkocsi. Érdeklődni a 96/523-538-as telefonszámon 8-15 óráig a megjelenés napján. HETI 8 órás elfoglaltsággal akár 100 E Ft jöve­delem, szakmai tréningek folyamatosan. Ha szeretne jó csapatban dolgozni, hívjon! Érdek­lődni: 06-20/214-68-91.--------------------------------------------------------------'884757' IROD AI értékesítésre munkatársakat keresek. Elvárás: minimum érettségi, alapfokú számító­gépes ismeret Érdeklődni: 06 20/397-63-08. —------------------------------------------■— ----------'884757* KECSKEMÉT mellé tanyára állatgondozót kere­sünk ottlakással. T.: 70/453-5022,76/427-451--------------------------------------------------------------'886502' KEC SKEMÉTI épületgépészeti cég keres gya­korlattal rendelkező víz-, gáz- vagy fűtésszere­lőt Érd.: 20/93-50-789. — - — ------------*886574* KEC SKEMÉTI zöldségboltba középkorú hölgy eladót keresünk. 30/587-8400. T------------------------------------------------------------'886305' KEC SKEMÉTRE vagyonőröket keresünk, nap­pali szolgálatra. 06-20/265-0139. —-------------------—------------------------*886579* MÜ KÖRMÖS tanfolyam indul. 30/359-0^.. * MŰKÖRÖMÉPÍTÓ okatót keresek. 30/376­MUNKAT keresel alap- vagy középfokú végzettségeddel? Légy egy fiatalos csapat ütő­képes tagja! Jelentkezz hosszú távú, könnyű fizikai munkára operátornak, targoncásnak vagy műszerésznek Jász-Nagykun-Szolnok, Fejér vagy Komárom-Esztergom megyébe! Ki­emelt jövedelmed, munkahelyi étkezésed, utazásod, szállásod, plusz juttatásaid mi biz­tosítjuk! Érd.: HUMÁN RENT Európa Csoport Tel.: 30/324-5134. Ny.v.: 6394-4/2005- 0100-233------------------------------ '885137' OLASZORSZÁGI munkára szerk. lakatosokat minősített hegesztőket keresünk 70/2541-045---------------------------------------------------------------'881136' 0MV töltőállomás (Kecskemét, Budai út) 25- 35 év közötti shop eladót keres felvételre. Jel.: személyesen, fényképes önéletrajzzal a hely­színen.----------------------------*----------------------------------*886477* PE DIKŰRÖST keresek Kecskemét belvárosá­ban, bevezeti szalonba, igényes, precíz mun­kával! Tel.: 06-30/362-5030--------------------------------------------------------- *886484* Pe tőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő és ügyvezető igazgató: Gazsó László Főszerkesztő-helyettesek: Rákász Judit, Tapodi Kálmán Gazdasági vezető: Falvi Krisztina A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon. 76/518-200. Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-mail-cím: petofinepe@axels.hu Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Telefon: 76/481-401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 0133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Délhír Rt Terjesztés: Juhász Attila Telefon: 76/518-273. Telefax: 76/486-539 Előfizetés: 76/518-270 Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynök­ségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés dija: egy hónapra: 1.895 Ft; negyedévre: 5.685 Ft; félévre: 11.370 Ft; egy évre: 22.740 Ft. Hirdetési vezető: Ökrös Csaba. Telefon: 76/518-275 Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 _______ Tá jékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartá­sunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rend­szerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadvá­nyaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt szemé­lyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlá­tozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fize­tett hirdetést jelent. Az hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfele­inktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anya­gi, illetve jogi felelősséget nem vállal A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk.

Next

/
Thumbnails
Contents