Petőfi Népe, 2007. szeptember (62. évfolyam, 204-228. szám)

2007-09-03 / 205. szám

15 SPORT Bekkek csatárszerepben labdarúgás A két szélső hátvéd volt a főszereplő a Széktóiban Ezt a légi csatát a Kecskeméti TE csatára, BALÁZS JÓZSEF (középen) nyerte a BKV Előre balhátvédjével, SIDÖ SZABOLCCSAL szemben. A csapat ezüst-, Lázár arany-, Hódi bronzérmes a fogathajtó-vb-n lovassport Lázár Vilmos arany-, Hódi Károly bronz-, míg az egyéniben 10. Nyúl Zoltán­nal kiegészülő' magyar csapat ezüstérmes lett a lengyelorszá­gi Warkában rendezett kettesfo- gathajtó-vb-n. Lázárnak úgy sikerült végre­hajtania a bravúrt, hogy csak az 5. helyen állt a zárószám előtt, ráadásul elkövetett egy verőhi­bát, és minimális időtúllépése is volt. Csakhogy riválisai még nála is sokkal többet rontottak. Lázár elsősorban kiegyensúlyo­zottságának köszönheti az aranyérmet minden idők egyik legszorosabb viadalán, hiszen az összetett első három helye­zettje között kevesebb mint egy hibapont lett a különbség.- Hiába erősségem az aka­dályhajtás, nemigen bíztam az aranyéremben. Mások hibája is kellett a végső sikeremhez. Ösz- szességében elégedett vagyok a teljesítményemmel, bár díjhaj­tásban kissé lepontoztak a bí­rók - mondta Lázár. Csapatban a németek nyer­tek, a magyar trió - akárcsak két éve - ezüstérmes lett. ■ PETŐFI NÉPE - 2007. SZEPTEMBER 3., Mindössze húsz percig tartotta magát a Halas kézilabda NB I-es női mérkő­zés: Győr-Kiskunhalas NKSE 40-19 (23-12). Győr, 1000 néző. Vezette: Natkai, Szalay. Kiskunhalas: Szikora - Kosa, Kurgyis 2/1, Rábai 3, Csendes 4, Zámbó 2, Virág 2. Csere: Győ­ri (k), Pethő (k), Hódosi 2, Micskó, Horváth, Földes 4/2. Edző: Zsadányi Sándor. Hétméteres: 4/4, ill. 7/3. Kiál­lítás: 4, ill. 8 perc. Az eredmény alakulása, 8. p.: 4-4,18. p.: 12-8, 36. p.: 28-13, 44. p.: 30-14, 56. p.: 37-18. A Halas húsz percig jól tartotta magát, ám onnantól sok hiba csúszott a játékba, ki­maradtak a helyzetek és a hete­sek is. A n. félidő elején össze­omlottak a halasiak, így a Győr szinte azt csinált a pályán, amit akart. Kitűnt: Görbicz 10, Mra- vikova 5, Tömöri 5, Vérten 5, ill. senki. Zsadányi Sándor: - A kö­vetkező meccsre innen kellene felállni. ■ A két hátvéd - Koszó Ba­lázs és Farkas István - góljainak köszönhetően ismét győzött hazai pá­lyán a Kecskeméti TE. A lila-fehérek az eddigi há­rom itthoni meccsükön hét pontot szereztek. Borbély Károly „Nagyon lejtett a hazai pálya” - nyüatkozta a meccs végén a vesztes gárda mestere, Rácz László. A másik fél oldaláról ezt nem egészen így látták. Az első félidőben két tizenegyest is szá­LASOARIÍGÓ NB II. KELŐI CSOPORT 1. Bocs 4 3 1 0 10-2 10 2. Orosháza 4 3 1 0 8-3 10 3. Szolnok 4 3 0 1 94 9 4. Makó 4 2 2 0 9-3 8 5. Ferencváros 4 2 2 0 84 8 6. Kecskeméti TE 4 2 1 1 6-7 7 7. Vecsés 4 1 3 0 7-6 6 8. Saktalóránth. 4 1 2 1 54 5 9. Mezőkövesd 4 1 1 2 66 4 10. Jászberény 4 1 1 2 4-7 4 11. Tököl 4 1 1 2 5-9 4 12. Vác 4 1 0 3 8-7 3 13.KBSC 4 0 3 1 67 3 14. Tnzsér 4 1 0 3 4-8 3 15. BKV Előre 4 1 0 3 4-9 3 16. Cegléd 4 0 0 4 1-14 0 mon kértek a hazai hívek Erdős József sporttárson. Egy szinte száz százalékig az volt: a 16. percben a vendégek büntetőte­rületére betörő Csordás Csabát a BKV védője klasszikus moz­dulattal kaszálta el. A játékve­zető továbbot mutatott. Nem ez volt egyébként az egyetlen helyzete a Kecskemétnek, már az első tíz percben vezethettek volna a hazaiak, akik a félidőt jelző sípszóig hatszor találták el a BKV kapuját. A közlekedésiek pedig mindössze egyszer tették ezt. Jól működött a KTE hátsó alakzata, a két eltiltott védő, Ivan Lovrics és Gyagya Attila helyettesítői, Mischek Lungu és Vass Zsolt állták a sarat. Kivéve egyszer, amikor a második já­tékrész 13. percében nem fi­gyeltek a gólpasszt adó Szőke Jánosra. Farkas István azonban mindent korrigált a meccs vége előtt negyedórával szerzett há­rom pontot érő góljával. A jobb oldali védő, Koszó Balázs után tehát betalált a bal oldali is. Ki­sebb fricskát mutatva ezzel a számtalan lehetőséget elpuská­zó csatároknak, köztük a Kame­runból a múlt héten megérkező Mbengono Yannicknak. A mérkőzés utolsó pillanatai­ban forró perceket élt át a KTE: a rengeteget robotoló Koszó izomgörcsöt kapott, négy per­cen át emberhátrányban ját­szott a hazai együttes, miköz­ben a fővárosiak hatalmas ro­hamokat indítva próbálták ki­csikarni a döntetlent. Mindhiá­ba, így Tomiszlav Szivics, a ha­zaiak mestere - aki eltiltás mi­att szintén nem ülhetett a kis- padon - elégedetten sommázta a lényeget: - Megvan a legfonto­sabb: a három pont. Érződött a játékunkon, hogy az eltiltások miatt meg kellett változtatnom a csapat megszokott szerkezetét - mondta Szivics. 28. p.: Szavics jobb oldali szögletét követően az ötösrehe- robbanó Koszó 3 méterről a jobb alsó sarokba lőtte a labdát, 1-0. 58. p.: Zavar támadt a KTE vé­delmében, és senki nem figyelt a csereként beálló Szőkére, aki az ötös bal sarkától begurított Héglinek, a középpályás 1 mé­terről a kapu közepébe pasz- szolta a labdát, 1-1. 75. p.: Némedi végzett el kis- szöglettel felérő szabadrúgást balról. A kapu előterébe érkező Farkas 2 méterről a bal sarokba kotorta a labdát, 2-1. Szávay egyesben már nyolcaddöntős TENISZ Szávay Ágnes pálya­futása eddigi legnagyobb si­kerét aratva legyőzte a hete­dik helyen kiemelt orosz Nagya Petrovát, és ezzel be­jutott a legjobb 16 közé az amerikai nyílt teniszbaj­nokságon. A magyar tehet­ség következő mérkőzését az ukrán Jxdija Vakulenko ellen játssza. Olimpiai kvótát szerzett a Varga, Hirlingduó evezés Kvótát szerzett a jö­vő évi, pekingi játékokra a Varga Tamás, Hirling Zsolt könnyűsúlyú kétpárevezős egység a müncheni, olimpi­ai kvalifikációs vb-n, mert megnyerte a B-döntőt, ezzel összesítésben a 7. helyen végzett. Ez az első magyar evezős indulási jog 2008-ra. Olasz után spanyol szakaszgyőzelem kerékpár Az olasz Daniele Bennati nyerte a 62. Vuelta a Espana spanyol körver­seny szombati nyitószaka­szát. A tegnapi második etapon a hazai kedvenc, Oscar Freire diadalmasko­dott. Bodrogi László is ott teker a mezőnyben, össze­tettben a 106. Ma a Viveiro és Luarca közötti 153 km vár a résztvevőkre. A Tatabánya még mindig nem szerzett pontot labdarúgás Az NB I. 7. for­dulójának eredményei: Va- sas-Diósgyőr 0-0, Nyíregy­háza-Újpest 1-2, REAC-Fé- hérvár 0-2, Tatabánya-Paks 24, Győr-Sopron 1-1, Kapos- vár-Siófok 4-3, Bp. Honvéd- Debrecen 3-1. Az MTK-ZTE meccs ma 18 órakor lesz. TOTÓEREOMÉNVEK - 35. HÉT 1. Bremen-Frankfurt 2-1 i 2. Cottbuss-Nürnberg 1-1 X 3. Duisburg-Bielefeld 3-0 1 4. Hannover-Bochum 3-2 1 5. Hertha BSC-WoKsburg 2-1 1 6. Rostock-Dortmund 0-1 2 7. Hamburg-Bayern M. 1-1 X 8. Karlsruhe-VfB Stuttgart 1-0 1 9. Empoli-Internazionale 0-2 2 10. Atalanta-Parma 2-0 1 11. Cagliari-Juventus 2-3 2 12. Roma-Siena 3-0 1 13. Udinese-Napoli 0-5 2 ♦1: Sampdoria-Lazio lapzártánk után Kecskeméti TE-BKV Előre 2-1 (1-0) NB Il-es labdarúgó-mérkőzés, Keleti-csoport Kecskemét, 600 néző. Vezette: Erdős (L Tóth L, Kulcsár f.). Kecskemét: Tóth Z. - Koszó (Szabó T, 85.), Pass, Lungu, Far­kas L, Ábel P. (Yannick, 59.), Némedi, Szavics, Csordás, Kor­mos (Ábel Zs., 77.), Balázs. Vezetőedző: Tomiszlav Szivics. BKV: Stefán - Varga, Molnár, Sidó (Petmska, 63.), Murinai, Hégli, Béress, Szabados, Mohácsik (Szőke, a szünetben), Rósa, Pál. Vezetőedző: Rácz László. Kitűnt: Koszó, Farkas /., Némedi, ill. Szőke, Rósa. További eredmények: Vác-Ferencváros 0-2, Oros- háza-Cegléd 2-0, Szolnok-Baktalórántháza 2-1, Vecsés-KBSC 3-3, Mezőkövesd-Tuzsér 0-2, Bőcs-Tököl 5-2, Makó-Jászberény 3-0. A hajrában esett a győztes gól labdarúgás Sok kiskunfélegyházi helyzet kimaradt KISKUNFÉLEGYHÁZA- SZIGETSZENTMIKLÓS 1-0 (0-0) NB III. Alföld csoport. Kiskun­félegyháza, 300 néző. V.: Gera. Kiskunfélegyházi HTK: Tóth - Nádasdi, Barna Zs., Valkovics, Katona, Lénárt, Újvári (Térjék), Kádár, Szabó T., Szabó A., Bar­na Cs. Edző: Gyurik József. Szigetszentmlklós: Stammel - Csurka (Pandúr), Tusa, Simkó, Király, Morauszki, Horváth, Pető, Patakfalvi, Tamási, Szécsi (Csépe). Edző: Prisztai Viktor. 8. p.: Szabó A. kilépett a vé­dők közül, már gólhelyzetben volt, de lövés helyett a mélység­ből érkező Barna Cs. elé pasz- szolt, aki a kapust találta telibe. Tíz perccel később ismét Barna Cs. került helyzetbe, de éles szögből Stammelbe vágta a lab­dát. Ezután a vendégek pillana­tai következtek, előbb Horváth, majd Tamási lövését védte Tóth. 35. p.: Barna Cs. iramodott ka­pu felé, már csak Sinkóval állt szemben, aki utolsó emberként felvágta, de a játékvezető csak sárga lappal büntette. 56. p.: Morauszki 10 m-es lövését Tóth bravúrral fölé tenyerelte. 61. p.: Sinkó kézzel ért a labdához, ezért megkapta a második sár­ga lapját is, ami kiállítást ért. 65. p. Katona a meccs legna­gyobb helyzetét hagyta ki: egy balról beívelt labdát 5 m-ről mellé fejelt. 70. p.: Szabó A. 16 m-es lövése csak centikkel szállt a kapu mellé. 78. p.: Bar­na Cs. 16 m-ről lőtt fölé. 84. p.: Valkovics bal oldali beadását Katona 7 m-ről a kapuba vágta, 1-0. 85. p.: Katona indította Terjéket, aki a kifutó Stammel mellett a kapu mellé gurított. A színvonalas, fordulatokban gazdag meccsen a több helyze­tet kidolgozó félegyháziak meg­érdemelten nyertek a képzett játékosokból álló szentmiklósi csapat eHen. Kitűnt: Tóth, Bar­na Zs., Valkovics, Katona, Bar­na Cs., ill. Stammel, Horváth. | Eredmények: Tisza Volán Sze- “ ged-REAC 7-1, Csongrád-Ör- | kény 3-0, Monor-Bp. Honvéd 3-1, “ Békéscsaba-Szolnok 2-1, Vasas- 2 Gyula 1-0, Dabas-Algyő 1-2. SZABÓ ATTILA (jobbra) lépéselőnyben. A félegyháziak csatára a ftjf meccsen több nagy helyzetet is elpuskázott

Next

/
Thumbnails
Contents