Petőfi Népe, 2007. szeptember (62. évfolyam, 204-228. szám)

2007-09-24 / 223. szám

PETŐFI NÉPE - 2007. SZEPTEMBER 24., HÉTFŐ 3 MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Korosztályos veszélyek biztonság A szakmai napon totóztak, rajzoltak is a4 \ gyerekek Közlekedésbiztonsági napot rendezett szombaton Kecskeméten a rendőrség és a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. A cég kecskeméti telephelyén Lepsé­nyi István vezérigazgató tartott előadást A gyerekek sem unatkoztak: volt rajzverseny, Kresz-totó, biztonsági öv szimulátor, és mobil közlekedési park. Átmenetileg némultak el a harangok baja Hiányolják a helyiek a toronyzenét - megszokták és megszerették Nincs áremelés, sőt egy hónapig olcsóbb is a fa, mint tavaly volt Gemenc A tűzifa árának tavalyi emelkedését is ellensúlyozta az enyhe tél. Ezért idén nem nőtt, hanem még csökkent is az ár. A Gemenc Zrt.-nél a tavaly őszi­vel ellentétes irányban alakul­nak idén a tűzifa árak - tudtuk meg Keller József termelési ve­zérigazgató-helyettestől. ■ Tavaly ősszel emelke­dett, most pedig csök­ken a tűzifa ára. A keménylombos fafajok ka­tegóriájába tartozó tüzelő a tava­lyi áron bruttó 10.800 forintért, a tölgy, a cser, a bükk, a gyer­tyán, a kőris és a nyír a tavalyi nettó 14.400 helyett, 12 ezer fo­rintért, az akác 15 ezer helyett 13.200 forintért vihető el köb­méterenként. Ha az idei tél hi­degebb lesz, a Gemenc Zrt. emelni fogja az árait, mondta a szakember. ■ G. Zs. Öt éve várnak a kábeltévére, panaszt tettek orgovány Mikor lesz Orgová- nyon kábeltévé? A válaszra sok helybeli kíváncsi, de senki sem tud biztosat. Úgy tűnik, a kivi­telező - egy dunatetétleni vál­lalkozó - sem. Pedig a műsort „terítő“ fejállomás elhelyezésé­re alkalmas helyiséget - a mű­velődési házban - még 2002 áprilisában rendelkezésére bo­csátotta a helyi képviselő-testü­let. Azóta tart a vacakolás. Ezt a helyzetértékelést a jegyző, Bagócsi Károly megerősítette. A kivitelező legtöbbször a kü­lönféle engedélyek beszerzésé­nek gondjaival magyarázta késlekedését. ■ Rövid határidőn belül csinálja meg! - ehhez ragaszkodnak a helyiek. Mostanra néhány helyi pol­gárnak elfogyott a türelme. Sze­retnék elérni, hogy a vállalkozó rövid határidőn belül csinálja meg, amit vállalt, vagy pedig mondjon le a munkáról, hogy másnak adhassák. Ezért pa­naszt tettek, amit Bagócsi Ká­roly kivizsgál. ■ A. Tóth Sándor A belvárosi templomban közel egy éve felszerelt harangjáték elnémult. A csend csak átmeneti. Király László Már több mint két hete nem szó­lalnak meg Baján, a belvárosi templom tornyában elhelyezett hangszórók. Sokan kérdezik he­lyi szerkesztőségünkben, illetve telefonálnak be a plébániára vagy a városházára: vajon mi a baj? Csak nem vitték el Bajáról a szépen szóló harangjátékot? Le­járt a próbaidő? - Szó sincs ar­ról, hogy megszűnik a harangjá­ték. Kerek óra előtt öt perccel azért nem csendülnek fel a már megszokott dallamok, mert a ve­zérlő szerkezet elromlott. Mi ki­fizettük a közel kétmillió forintot a harangjátékért, de a meghibá­sodás lehetőségével nem szá­moltunk. Felvesszük a kapcsola­tot a beszerelő cég vezetőjével, és megállapodunk vele a rend­szeres éves karbantartásról - mondta Keszthelyi Gábor, a Ba­jai Kommunális Kht. igazgatója. Emlékeztetőül, a bajai Szent Péter és Pál templom tornyába tavaly novemberben Konkoly Jó­zsef budapesti villamosmérnök, toronyóra- és harangjáték szak­értő szerelte fel a gombnyomás­ra működő elektronikus beren­dezést. A harangokat kongató óraművel kombinált harangjá­ték százhúsz világi melódia, negyven katolikus ének és to­vábbi negyven karácsonyi (ad­venti) dallam lejátszására prog­ramozható be, tetszés szerint. Éj­jel a toronyzene szünetel. Nem fog rajta a magyar átok! nehéz szavakkal leírni, mi­lyen fantasztikus dolgot vitt végbe ismét egy soltvadkerti lány, Szávay Ági. Az elmúlt hetekben mutatott remek önmagát is felülmúlta, s megnyerte a WTA teniszver­senyt Pekingben. A világ- ranglista harmadik helye­zettjét győzte le hatalmas és fordulatos csatában, mérkő­zéslabdát hárítva, vesztett helyzetből nyerve zsinórban hat gémet. akik jártasak a teniszben, tudják, líogy ez mit jelent. Akik nem, azoknak mon­dom, hogy nincs ugyan semmi különös szenzáció, csak annyi, hogy Ágin nem fog az évszázados magyar átok. Hogy tudniillik min­den fontos pillanatban vesz­tünk, Mohácstól az 1954-es futballdöntőn át Kovács Kokó bokszkudarcáig. szávay sikere nagyobb, mint a vízilabdázóké, hiszen az a sportág alig érdekel va­lakit a világon, a teniszért viszont százmilliók rajonga­nak. Szerencsésnek tudha­tom magam, mert alig né­hány napja alkalmam volt személyesen hallgatni őt, s rácsodálkozhattam, hogy mennyire rend van nála a legfontosabb helyen: a fejé­ben. Teniszezni meg lebet tanulni, a siker alapja nála is a gondolkodás. laptopot lopott el a nemzetközi kerámia stúdióból kecskémét Keresik a megye- székhely rendőrei azt az is­meretlen személyt, aki szom­baton délelőtt a Kápolna utcai Nemzetközi Kerámia Stúdió­ban lopott. Az alkalmi szarka egy nyitott és őrizetlenül ha­gyott szobából emelt el egy hordozható számítógépet. Az ellopott laptop értéke 400 ezer forint. ■ P. H. MEGKÉRDEZTÜK OLVASÓINKAT Megkedvelte a harangjátékot? kj/fäMM -M hamvas BÉLA: - Kell ez ne­künk, mert a lélekhez szól. Jó ötlet volt felszereltetni. Vitáztak már velem: miért nem kerek órában muzsikál a toronyóra. Visszakérdeztem: akkor talán a pontos időt jelző harangszót kellene elnémítani? . mm visiNKA ferencné: - Felemelő érzés advent idején a karácso­nyi dallamokat hallgatni, hús- vétkor és ünnepi szentmise előtt pedig az egyházi zenét. Nyáron távolból jött rokonaim, a halfőzésre érkező vendégek is dicsérték a szép toronyzenét. csERNAi sándorné: - Evek óta mindennap virágot árulok a templommal szemben. Sok ember mondta, hogy tetszik a csilingelő harangjáték. Hallot­tam, volt aki ellenezte. Remé­lem még sokáig hallgathatjuk a toronyból a zenét. Két évig ülhet egy dunai hajós ítélet A kabinban pisztolyt és lőszert találtak a zsaruk Két év végrehajtandó börtön- büntetésre ítélt a megyei bíró­ság egy dunai hajóst, akinek kabinjában pisztolyt, tölténytá­rat és lőszereket találtak a rendőrök. A cserhátsurányi (Nógrád megye) bejelentett lakás­sal rendelkező, 40 éves K. Péter mat­rózként dolgozott egy dunai hajón. Az Inota nevű bár­ka Érsekcsanádon horgonyzott 2004. december 15-én reggel, amikor megjelent a fedélzeten a Hírős kommandó és a pénz­ügyőrök. Akkor még nem tudtak a pisztolyról, nem is emiatt jöt­tek: K. Pétert más okból köröz­ték. Azért, mert nem vonult börtönbe egy korábbi bünteté­se miatt. Ezen felül jövedéki bűncselekmény elkövetésének gyanúja is felmerült ellene. El­fogták K. Pétert, majd házkutatást tartottak a hajón. Ekkor találtak a férfi kabinjában egy pisztolyt, 53 lőszert és egy számszeríjat. A fegyver és a lő­szerek miatt emeltek vádat a hajós ellen, aki dr. Feleky Ist­ván bírói tanácsa elé került a megyei bíróságon. Állítása sze­rint a pisztolyt még 2004. tava­szán vette a szegedi piacon egy általa nem ismert árustól, 75 ezer forintért. Vallomásában azt mondta, hogy a vízbe do­bált sörösdobozokra szokott lö­völdözni a Parabellummal. A bíróság végül lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés mi­att találta bűnösnek, ezért úgy döntött a tanács, hogy két évet kell börtönben eltöltenie. Mi­vel 2003-ban már elítélték ha­sonló bűncselekmény miatt, azaz visszaesőnek számít, fel­tételesen nem bocsátható 'sza­badon. Az ítélet ellen a vádlott és a védője enyhítésért felleb­beztek, ezért a Szegedi ítélő­tábla mondja majd ki az ügy­ben a végső szót. ■ Noszlopy ■ Azt állította: a vízbe dobált sörösdobozokra lövöldözött a Parabellummal. BÚát és lafáCSOt szenteltük Hercegszántón tegnap tartották a helyi Szent Szűzanya születése szerb temp­lomban a búcsút. A délutáni pravoszláv szertartás során DORDE VOLAREVIC és JOVÁN BÍBIC parochusok búzát és kalácsot szenteltek. A programban fellépett a szerémségi Síd város tizenöt fős női templomi kórusa, valamint a helyi nemzetiségi hagyományőrző egyesület.

Next

/
Thumbnails
Contents