Petőfi Népe, 2007. szeptember (62. évfolyam, 204-228. szám)
2007-09-18 / 218. szám
PETŐFI NÉPE - 2007. SZEPTEMBER 18., KEDD 5 TISZAKÉCSKE Folytatták a hagyományokat felvonulás A civilszervezetek műsoraira sokan voltak kíváncsiak Az eddigi legszínvonalasabb felvonulást szervezte meg a lovasegyesület Negyvenkét fogat, tizenegy lovas és öt csikós vett részt a rendezvényen. Ebben az évben a diákotthont és egy óvodát újítottak fel intézmények A városi rangból adódóan nagyon fontosnak tartják az oktatást. A rendre, a tisztaságra csak akkor tudják a gyerekeket nevelni, ha példát mutatnak. Hosszú évek óta törekszenek arra, hogy az oktatási intézményeket, óvodákat felújítsák. Ebben az évben két intézményt sikerült. Az egyik a diákotthon, melynek étterme és eló'tere teljesen megújult, csakúgy, mint az épület eleje. A felső tagozatosok tornatermét az elmúlt évben tették szebbé, most pedig a környezetét. Az Erkel fasori óvoda új tetőt, nyílászárókat, előteraszt kapott, és az udvara is sokkal szebb lett. Ez az épület a modern kor szellemének megfelelő termekkel rendelkezik - az önkormányzat legszebb óvodája lett. ■ Szálloda építése szerepel a közeli elképzelésekben idegenforgalom Szerencsés helyzetben van Tiszakécske, mert a Tisza ott folyik közvetlen a határában. Éppen ezért kiemelkedő szerepet játszik a város életében az idegenforgalom. Az önkormányzat nem kevés pénzt költ a szabadstrand fenntartására. A Holt-Tisza partját tovább rendezik. Erre a szükséges pénzösszeg rendelkezésre áll, a munkálatok már elkezdődtek. Az eddigi nyári idegenforgalmi szezont egész évre szeretnék kiterjeszteni. Ehhez szükség lenne egy szálloda építésére, amit vállalkozók bevonásával szeretne megvalósítani az önkormányzat. Erre a legalkalmasabb rész a termálfürdő előtti terület lenne, ami önkormányzati tulajdonban van. ■ Ezúttal is több százan voltak kíváncsiak a Kécskei Szüret program- sorozatra, melynek szervezője az Arany János Művelődési Központ. A legnagyobb érdeklődés természetesen a szüreti felvonulást és az utána következő bált kísérte. Szentirmay Tamás Városunkban számos egyesület és civilszervezet működik - mondta Kovács Ernő polgár- mester. Ezek között vannak olyanok, melyek a sporttal foglalkoznak; olyanok, melyek az egészséges életmódot tartják fontosnak, vagy éppen a kultúra területén tevékenykednek. Az egyik ilyen jól működő szervezet a lovasegyesület. Az ő rendezvényeik közül ki kell emelni a tavaszi lovasnapokat, valamint az őszi szüreti felvonulást. Az önkormányzat minden évben támogatja az egyesületeket, de ez a működésüknek csak egy részét teszi ki. A szüreti felvonulásnak hagyománya van Tiszakécskén, mindig sokan kíváncsiak rá. Nemcsak a város lakói, de a környező településekről is érkeznek érdeklődők. Testvérvárosaink képviselői (Lübbecke, Gyimesfelsőlok) is több alkalommal eljöttek, és nagy érdeklődéssel vettek részt a különböző programokon. A mostani felvonulásnak az volt a különlegessége, hogy nemcsak a város belterületét járták be fogatokkal, de kimentek Tiszabögre is, ami két újabb megállót jelentett. A megállókon a helyi művészeti közösségek: a Bokréta Citerazenekar, a Kécske Néptáncegyüttes, a Kék Nefelejcs citerazenekar, a Szép- korúak Kórusa, valamint vendégként a Szakmári Asszonykórus szórakoztatta a közönséget. Ezek az egyesületek úgy viszonozzák az önkormányzati támogatást, hogy amikor jeles rendezvények vannak a városban, akkor fellépnek és műsort adnak. A mostani felvonulás is nagy sikert aratott. A fellépők bebizonyították azt, hogy színvonalas műsort tudnak adni. A kocsikon ülők és azok, akik csak egy-egy állomáson kísérték figyelemmel a produkciókat, mind-mind elégedettek voltak. Büszkék vagyunk arra, hogy az a hagyomány, amit korábban, több évvel ezelőtt elkezdtünk, azt méltóan tudtuk képviselni most is, és nagyon remélem, hogy az elkövetkezendő időben sem fog megszakadni. Ez a rendezvényünk is elviszi Tiszakécske jó hírnevét nemcsak Magyarországra, de az őszi időszakban itt lévő turisták által több országba is. *jr •* n i tv Ei ív Körforgalom A belterületi közlekedés szempontjából nagyon veszélyes a Béke utca, Szolnoki utca kereszteződése. Főleg iskolai időszakban nagy a forgalom ezen a részen. Megoldást jelentene a körforgalom megépítése, amiről már évek óta beszélnek az önkormányzati képviselők. Amennyiben megépítenék a körforgalmat, az lelassítaná a főúton közlekedő járművek forgalmát. A kialakított zebrákon biztonságosabban lehetne közlekedni. A tervek már elkészültek, pályázati pénz szükséges a megvalósításhoz. Testvérteíepülés Két évtizedes kapcsolatot ápol a település a németországi Lübbeckével. 1987-ben jöttek először labdarúgók Tiszakécskére. Azóta az egyik évben a kécskeiek, a másikban a lübbeckeiek látogatnak el egymáshoz, d&évek óta már nem csak a sportolók. Széles kapcsolatok alakultak ki, barátságok kötődtek, amiből mind a két fél tud profitálni. Gyimesfel- sőlokkal 1994-ben írták alá a testvér-települési szerződést. Az erdélyi községnek nagyon sok segítséget nyújt a város. Kerékpárút A kerékpárral közlekedőknek szeretne a város segíteni. Pályázatot nyújtottak be Kerekdomb és Lakitelek közötti útszakaszra, kerékpárút megépítésre. Megvalósulása esetén biztonságosabbá válik a közlekedés, nemcsak a turistáknak, de azoknak is, akik biciklivel közlekednek a két település között. Afliház Több áruházlánc is érdeklődött, hogy szeretne Tiszakécskén üzletet nyitni. Egy építmény nemrégen megvalósult a Szolnoki út mellett, aminek örül a város lakossága. Most egy újabb nagyáruházra adták be az építési kérelmet. A terület magánkézben van, így a tulajdonossal tárgyaltak az üzletek képviselői. Az új áruház a volt Coca-Cola gyár területén épülhette!. Szemkápráztató gyümölcsök és zöldségek A kécskei szüret első programja minden évben a termék- és terménykiállítás, amit a művelődési központ aulájában nyitott meg Tóth Dezső önkormányzati képviselő. Beszélt a mostoha mezőgazdasági körülményekről, melyek ellenére a gazdák mégis szép zöldségeket és gyümölcsöket tudtak bemutatni az érdeklődőknek. 6060 Tiszakécske, Tisza-part Tel.: 36/76/441-363 K. M \ Fax: 36/76/540-363 'Em x ! www.thermaitiszapart.hu fMflKMflP*' thermal@thermaitiszapart.hu .............. ................................-g yógyvíz- uszoda- szauna- étterem- masszázs Téli nyitvatartási okt. 15-től 8 - 22 óráig Ezen hirdetés felmutatója 50 %-os kedvezménnyel válthat 10 alkalmas fiirdöbelépőt a hirdetés megjelenésétől 09. 30-ig! 1 fő l db hirdetés beváltására jogosult. „Nálunk legfontosabb az Ügyfél elégedettsége!” A Tiszakécskei Takarékszövetkezet a 2007. szeptember 30-ig, 3 hónapra lekötött új számlabetétekre az alábbi kamatmértéket téríti: Elhelyezett összeg Kamatláb évi % EBKM % 0 Ft-tól-1.999.999 Ft-ig 7,5 7,71 2.000.000 Ft-tól-4.999.999 Ft-ig 7,75 7,98 5.000. 000 Ft-tól 8,0 8,24 A Takarékszövetkezet új betétként elhelyezettnek azt az összeget tekinti, mellyel az Ügyfélnek a lekötés napját megelőző napon a Takarékszövetkezetnél lévő betétállománya nőtt. Keresse kirendeltségeinket: Tiszakécske, Szent Imre tér 3. (76/441-242) Kecskemét, Jókai u. 21. (76/507-810) Tiszakécskei Takarékszövetkezet HIRDETÉS Ingatlan Ingatlan Ingatlan Ingatlan Ingatlan Ingatlan Ingatlan Ingatlan A MISKER EGYÉNI CÉG az alábbi ingatlanokat kínálja megvéteke: Telephelyek Tiszakécskén (Oláhházi dűlőben 20.00040.000 m2) (Patai dűlőben 7000 m2) Tanya (Gyurkő tanya kastély épülete 7100 m2 telekkel) Tanvahelvek (800-4000 mz) különféle területekkel MíMMkgk Tiszabögön (1600-3500 ina) Xi.Saakécgkén a Bem utcában 9980 m2 parkosított telek. Érdeklődni lehet: 06-76/540-093; 06-70/311-9538-as telefonokon, valamim a mjsker@t-online.hn e-mall címen. Ingatlan Ingatlan Ingatlan Ingatlan Ingatlan Ingatlan Ingatlan Ingatlan