Petőfi Népe, 2007. szeptember (62. évfolyam, 204-228. szám)
2007-09-18 / 218. szám
2 PETŐFI NÉPE - 2007. SZEPTEMBER 18., KEDD MEGYEI KÖRKÉP Bácsalmás KÖNYV Szombaton 17 órai kezdettel könyvbemutatót tartanak a könyvtárban. Horváth Zoltán Bácsalmás város zsidó közösségének története című kiadványával ismerkedhetnek meg az érdeklődők. (J. J.) Baja ÉNEKKAR A Magyar Mise előadására - a zeneszerző Tolcsvay László közreműködésével - várják a zenebarátokat. Szombaton 19 órakor a barátok templomában. (G. Zs.) Jánoshalma ALMA Sokat pakolhattak azok az ismeretlen tolvajok, akik pénteken éjszaka egy gyümölcsösből loptak el 80 mázsa léalmát. A gyümölcs piaci értéke eléri a 300 ezer forintot. (P. H.) Kecskemét találkozó jövő hét kedden tartja soron következő összejövetelét a Mellmű- töttek Bács-Kiskun Megyei Egyesülete. Az érdeklődőket 13 órakor várják az Izsáki úti kórház klubtermébe. (T. V.) Kiskunmajsa MÁV A vasúttársaság munkatársa jelentette be a rendőrségen, hogy valaki a tajói vasúti megállóhely sínszerkezetéből 400 méter rézkábelt lopott el. Ezzel nemcsak 400 ezer forint kárt okozott, hanem a közlekedés is balesetveszélyessé vált így. (P. H.) Páftií ARANY Egy családi házban járt betörő, szombaton délután és vasárnap hajnal között. Befeszítette az ajtót, és a házból elvitt 3 millió forintot valamit 2 millió forint értékű arany ékszert. (P. H.) Pálmonostora betörő Egy családi házban járt tolvaj a napokban. Ellopott egy mobiltelefont, egy laptopot és egy fényképezőgépet, összesen 250 ezer forint kárt okozva. (P. H.) SoHvadkert ROBOGÓ Szombaton este egy vadkerti ház előtt fél 7 és 8 óra között hagyta őrizetlenül és lezáratlanul gazdája a Yamaha Eros típusú robogót. Ennyi idő elég is volt a tolvajnak, hogy ellopja a motort, aminek értéke 250 ezer forint. (P. H.) • Lezsák Sándor, a parlament alelnöke holnap délután 4-től 5 óráig Lakiteleken, a polgár- mesteri hivatalban tart képviselői fogadóórát. Pöpöpapa és a kutyáitok ciróka Pirospozsgás erdész, lepényfülű eb, városi kislány Nagy sikerrel mutatta be a kecskeméti Ciróka Bábszínház társulata szombaton a Pöpöpapa és a kutyakok című darabját. A gyerekeknek APRÓ ERNŐ, CSATÓ KATA, BOR JUDIT és TENGELY GÁBOR mesélt a pirospozsgás Pöpöpapa erdészről, a rongylábú, lepényfülű Bonlfácról, a zaszlosfarku. csillagszemű Piszkéről és a városi kislányról, Ribizkéről, aki kutya akart lenni. Csak erős idegzetű olvasóinknak! műtét A daganattal együtt a nyelv nagy részét kivágták, az alkarból pótoltak OBERNA FERENC a hatórás műtétet követően Is Jókedvű, hozzászokott már a maratoni operációkhoz. Közel hatórás szájsebészeti műtéten esett át egy 54 éves férfi tegnap a kecskeméti megyei kórházban. Itt eddig még soha nem végeztek ilyen beavatkozást. A betegnek nyelvgyöki rákja van nyaki áttéttel. ■ Az alkarból kivett szövettel pótolták a kiinűtött részt. A műtétet végző Oberna Ferenc arc-, állcsont- és szájsebész, klinikai onkológus lapunknak elmondta: az operáció során a nyelvtestnek és a nyelvgyöknek közel kétharmadát kellett eltávolítani a garatmandulával együtt. Ezenkívül kivették a teljes nyaki nyirokcsomóláncot is. A rendkívül bonyolult beavatkozáshoz az állcsontot el kellett fűrészelni, majd a műtét után ismét összeilleszteni. Mivel pedig a nyelv egy igencsak vérzékeny szerv, ezért külön figyelmet kellett fordítani a vérnyomás alacsonyan tartására, valamint arra, hogy az eret már a nyaknál elzárják. A daganat és az áttétes részek eltávoh'tása után, második lépcsőben egy rehabilitációs műtét következett. Ennek során a beteg alkarjából kivett hatvan négyzetcentiméter nagyságú bőrrel, szövetekkel és ellátó érrel pótolták a kioperált részt Ez valójában egy mikrosebészeti beavatkozás, melynek lényege, hogy a 2-3 milliméter átmérőjű ereket mikroszkóp alatt illesztik össze 8-8 öltéssel. A főorvos elmondta: minden rendben alakult, a szöveti keringés beinItthon is van már világszínvonal A kecskeméti megyei kórházban még soha nem végeztek ilyen műtétet Oberna Ferenc (aki egyébként néhány hónapja áll a szájsebészeti részleg élén, előtte pedig a budapesti Szent Rókus Kórházban dolgozott) azonban nagy szaktekintély az ilyen beavatkozásokban. Mint mondja: a rendkívül bonyolult operációt már Magyarországon is világ- színvonalon végzik dúlt. Ha semmilyen szövődmény nem lép fel, akkor a beteg nagyjából két hét múlva elhagyhatja a kórházat. Ugyanúgy tud majd enni, nyelni, beszélni, mint a műtétet megelőzően. A sebészeti beavatkozás és a későbbi onkológiai kezelés együtt jó esélyt ad a gyógyulásra. Kocsmárostól akartak védelmi pénzt, most őket szedik össze apostag Mint megírtuk: az egyik helybéli kocsmárost azzal kereste meg egy szalkszentmár- toni férfi, hogy ha nem ad át neki 300 ezer forintot, akkor elveszik tőle a vendéglőt. A vállalkozó nem állt kötélnek, majd egy hét múlva mégis átadta a pénzt. Aztán megkereste a kunszent- miklósi rendőröket, akik nyomozni kezdtek. Őrizetbe vették a 27 éves szalkszentmártoni gyanúsítottat és ercsiben élő, 36 esztendős társát is. Őket követte a most elfogott férfi: a zsarolással gyanúsított bűnbanda 30 esztendős, szalkszentmártoni tagja. ■ N. N. M. Előny lehet abból, ha egészségesebb egy munkahely munkavédelem Kis- és közép- vállalkozóknak tartanak ingyenes szemináriumot csütörtökön Kecskeméten, „Kezdeményezés az egészséges munkahelyért” címmel. Az esemény reggel 9 órakor kezdődik a Három Gúnár Rendezvényházban. A cél: felhívni a figyelmet a munkahelyi egészségvédelem és biztonság fontosságára, valamint arra, hogy az ilyen befektetésekből előnyök származhatnak. ■ T.V. Összefogott a három kistérség Felső-Bácskában Bácsalmás Felső-Bácska Helyi Közösség néven a bajai, bácsalmási, jánoshalmi kistérség 34 településének képviselői vidék- fejlesztési csoportot alakítottak. A kistérségek területén működő civilszervezetek, gazdasági társaságok, egyéni vállalkozók, valamint a közszféra intézményei alkotják a szervezetet. Ők pályáznak majd a LEADER II progam támogatásaira. A több mint kétszáz tagú közösség képviseletét Zalántai Endre bácsalmási polgármester, Sere Mihály, a jánoshalmi kultúr- ház vezetője és Vörös Szilárd felsőszentiván polgármestere látja el. ■ M. J. Akció a Sfcil-Coop I) összes H)7. szeptember 19-25-i# Sertés comb Sertés tarja Sertés rövid karaj Sertés hosszú karaj Sertés lapocka Sertés máj Pecsenye csirke comb Csirke far-hát Hosszú zsemle (P&P) Tejföl 175 gr 20% (Dráva tej) Vegyes linzer 200 gr Egger sör 0.5 I dobozos Reál ablaktisztító 500 ml szórófejes Reál általános törlőkendő 3 db-os MOP felmosó garnitúra Műanyag tál 3 db-os Giraffe nadrágpelenka 3 méret 939, 1079, 1159, 1149, 919, 259, 489, 179, 13r 69, 149,' 139.. 199, 9Ő, 649.. 399,- 699, ■Ft/kg ■Ft/kg ■Ft/kg ■Ft/kg ■Ft/kg ■Ft/kg ■Ft/kg ■Ft/kg Ft/db Ft/db Ft/db Ft/db Ft/db Ft/db Ft/db Ft/db Ft/db Akció a készlet erejéig érvényes! QjjteálM Találkozzunk mindennap! Zéta Adó Kft. Kecskemét, Vágó u. 2-4. szám alatti társaság a következő új szolgáltatásokkal várja régi és leendő ügyfeleit.- Hitelek közvetítése, ezzel járó ügyintézés lebonyolítása magánszemélyekés vállalkozások részére.- Kedvező lakás és jelzálog hitelek, már 1775%-os kamattal igénybe vehető. _________________________- Uniós támogatások könyvvizsgálata. Érdeklődni az alábbi telefonszámon: 30/928-3039 ««i»! FÓKUSZ HÁZ II. ÜTEM Kiskunfélegyháza központjában, igényesen kialakított, egyedi fűtésű lakások (44,4 m2 - 72,25 m2) eladók! Már csak 2 db üzlethelyiség (26,81 és 36,78 m2) eladó! Irányár: bruttó 230 000 Ft/m2-től Érdeklődni: 76/507-851; 76/483-012; 20/325-7928 feo*°^HITELEZES GYORSAN EGYSZERŰEN KEDVEZMÉNYEKKEL Elege van az útvesztőkből? Hitelre van szüksége? Forduljon hozzánk pénzügyeivel! Gyors és teljeskörű ügyintézés sorbanállás nélkül Ingatlan fedezete mellett hitelt nyújtunk- vásárlásra, építésre küleaönössze y futamidő 3 millió 16.711.7 millió 38.993.10 millió 55.704.15 mill ió 83.557.■ bővítésre ■ hitelkiváltásra ■ adósságrendezésre ■ szabadfelhasználásra kölcsönösszeg futamidő 20évre 2 millió 16.0305millió 40.076.7miUió 56.106.»millió 72.136.Akár előzetes költségeit is megelőlegezzük!!! Tünde: u-2- Zoltán: 30/368-2080 30/524-0025