Petőfi Népe, 2007. szeptember (62. évfolyam, 204-228. szám)

2007-09-13 / 214. szám

PETŐFI NÉPE - 2007. SZEPTEMBER 13., CSÜTÖRTÖK 3 MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY ' ggg ,, mmmmsmm^nam^mgsam g i > v^-v § g MBMIgjgs@®®®8§ggä ®0® s i ' Ml MM MBÄÜS8S Autóbusz és vonat összeütközésének harmincnégy évvel ezelőtti áldozatai kecskémét Emlékművet állíta­nának az 1973-as kecskeméti vasúti szerencsétlenség áldoza­tainak. Az ötlet Nádasdi Miklós szocialista képviselőtől szárma­zik, aki korábban indítványoz­ta, hogy a korhánközi vasúti át­járónál egy köztéri alkotással emlékezzenek a borzalmas sze­rencsétlenségre: azon a január végi napon egy autóbusz és egy vonat ütközött össze. A baleset­nek 37 halálos áldozata és 17 sérültje volt. ■ Köztéri alkotással emlékeznek a tragikus baleset áldozataira. Zombor Gábor polgármester a legutóbbi képviselő-testületi ülésen arról számolt be, hogy az emlékmű ügyében felvette a kapcsolatot az érintett települé­sekkel. Ballószög és Helvécia el­viekben támogatja az emlék­műállítást, de csak a jövő évi költségvetésük ismeretében tudnak dönteni arról, hogy anyagilag mennyivel tudnak hozzájárulni. Városföld képvi- selő-testülete pedig úgy döntött, hogy a bekerülési költség két százalékát állják. Most a pontos helyszínről kell egyeztetni, ami­hez szükséges a MÁV Zrt. hoz­zájárulása és a közműszolgálta­tók nyilatkozata is. ■ T. V. szelekció Az ember tehetetlen, a tömeges etetés lehetetlen Gyakorlatilag a szemünk láttára pusztulnak éhen a fiatal fecs­kék. Semmit sem tehet ilyenkor az ember, még a szakértők is tehe­tetlenül szemlélik az útszélen gub­basztó madarakat. Minden, nálunk is fészkelő fecske - így a füsti-, a molnár-, a parti- és a sarlós- fecske - repülő rovarokkal táplálkozik, melyeket a leve­gőben ejt zsákmányul. - Múlt hét elején, a hirtelen lehűlés miatt elrejtőztek a rovarok. Ezért nem jutnak természetes táplá­lékhoz a fecskék. Országos jelenség­ről van szó. Tízez­rével hullanak el, kényszerülnek a földre. Gyakran az úttestre szállnak le, így nagyon sokat elütnek az autók. Dunafalva felé, a töltésen éppúgy sok a madár­tetem, mint Bács- bokod és Baja kö­zött. Megkezdő­dött már a vonu­lás. így nem tudjuk ponto­san, hogyaná­lunk költő, vagy éppen Európa tőlünk északabbra fekvő orszá­gaiban fészkelő, ott kikelt mada­rakról van-e szó - mondja Kalo­csa Béla, a Bajai Ifjúsági Termé­■ Semmit sem te­hetünk a már vonuló fecskék megmentéséért. szetvédő Egyesület elnöke. Te­hetetlen az ember, hiszen nagy tömegben képtelenség mester­ségesen táplálni az éhező ma­darakat. Megrendítő a tömeges madárpusztulás, ám természe­tes jelenségről, szelekcióról, az önszabályozó rendszer részéről van szó. Becslések szerint ha­zánkban mintegy másfél-két­millió fecske és más rovarevő énekes madár éhezett szeptem­ber elején. ■ Király L. Vásárlót megalázni, kutakodni tilos! bolti lopások A biztonsági őrök pluszpénzért súgnak is az alkalmazottakról Evett, de nem fizetett, viszont verekedett garázdaság Megtámadta a kecskeméti Tesco áruház biz­tonsági embereit egy rajtaka­pott tolvaj. A kecskeméti férfi még hétfőn délelőtt az önki- szolgáló bevásárlóközpont élel­miszerosztályán elfogyasztott néhány terméket. Viszont miu­tán jóllakott, esze ágában sem volt a betevőjét kifizetni. A bűnjeleket ily módon eltüntető tolvajjal szemben a cég bizton­sági szolgálatának emberei léptek fel. Ám az ingyen evő garázda módon viselkedett: egyik őrt ököllel meg is ütötte. Ekkor kértek a biztonságiak rendőri segítséget, a zsaruk pedig előállították a 35 esz­tendős garázdát. ■ Noszlopy ► Folytatás az 1. oldalról. Hazánk törvényei szerint minden magyar állampolgár elfoghatja a bűncselekményen tetten ért személyt. Akár erő­szakkal is visszatarthatja, majd a hatóságnak a legrövi­debb időn belül köteles átadni az illetőt. A törvény ebben a te­kintetben nem tesz különbsé­get egy biztonsági ember vagy egy „civil” között.- Ha feltörnek az utcán egy autót, és futva menekül az el­emeit táskával a tolvaj, bárki­nek joga van utánafutni. Ha utoléri, visszatarthatja a rend­őrök megérkezéséig. Ebből kö­vetkezik, hogy a biztonsági őr - mint bármely állampolgár - az üzletben a konkrét bűncse­lekményen tetten ért személyt elfoghatja - magyarázta a jogi hátteret a kamara elnöke. - Már akkor is így tehet, ha fel­merül a lopás gyanúja. A biz­tonsági őr ezt ugyan nem láthat­ja a pénztárnál, de közli vele a diszpé­cser vagy az operá­tor, aki a monitoro­kat figyeli. Bűncse­lekmény elköveté­sének gyanúja az is, ha meg­szólal a pénztárnál a lopásjelző csipogó. Ez viszont nem azt jelenti, hogy jöhet a nyilvános megszé­gyenítés! A biztonsági őröknek lehetőleg kerülniük kell a fel­tűnést. A gyanúba keveredett vásárlót tilos megalázni vagy a személyére, illetve az elköve­tett cselekményre megjegyzé­seket tenni! A biztonsági em­ber zárt helyiségbe köteles kí­sérni az illetőt, ahol tanúk jelen­létében - jegyző­könyv felvétele mel­lett - megkérheti a vásárlót a követke­zőkre: mutassa meg a felsőruháza­tát, saját maga rakja ki cso­magjának tartalmát az asztal­ra, illetve mutassa be a másik üzletben vásárolt árut, annak blokkját. De nem nyúlhat bele a vásárló táskájába, szatyrába, és nem is motozhatja meg a be­kísért személyt!- Ha a vásárló a biztonsági őr felszólításának nem tesz ele­get, vagy a személyazonossá­gát hitelt érdemlően nem iga­zolja, akkor az intézkedő biz­tonsági szolgálat vezetője köte­les értesíteni a rendőrséget - mondta Kabók József. - A jelenlegi törvényi szabályo­zás mellett egyébként szabály- sértésnek minősül, ha az eltu­lajdonított tárgyak értéke nem éri el a 20 ezer forintot. Ilyen­kor az illetékes jegyző jár el. A 20 ezer forintot meghaladó lo­pásoknál a rendőrség indít eljá­rást. Az elnök hozzátette: ezek­kel a szabályokkal az elkövetők egy jól meghatározható köre tö­kéletesen tisztában van. NÉZŐPONT ► ■ Az elkövetők tisztában van­nak azzal, mi­lyen értékű árukkal érdemes próbálkozniuk. Mivel van tele a zacskó? NEM SZOKTAM lopni, nem is­merem a vele járó izgalma­kat. Arra viszont emlék­szem, amikor tizennégy évesen feltartóztatott a bol­tosnéni és rám parancsolt, hogy azonnal menjünk a raktárba. Rögtön elpirul­tam. Nem friss az élmény, manapság a biztonsági em­ber tartóztatja fel a gyanús vásárlókat. Márpedig az áruházak tele vannak po­tenciális tolvajokkal. Aki át­lépi az üzlet küszöbét, szá­míthat arra, hogy ellenőriz­ni fogják. Ahol van csipogó, ott mindig lesz csipogás! Különben a csipogógyártók­és -forgalmazók becsukhat­nák boltjukat. megszólal a riasztó, a gya­nútlan vevő meg irul-pirul, amikor rádöbben, hogy mi­atta jelzett a rendszer, és a drótos fülűek őt akarják el­számoltatni. Ilyenkor min­dig van a környéken isme­rős, jóakaró. Aki azt lát, amit akar. Azt terjeszt, amit jónak lát. Főleg akkor, ha a jogszerű magatartásra kíno­san ügyelő biztonságiak kí­séretében egy szoba felé kénytelen sétálni. Ez a diszkréció tévút manapság a vásárlás nem csupán a szükséges javak beszerzésének módja, ha­nem időtöltés, szórakozás. Ezért show-elemekkel kelle­ne feldobni a gyanús vevők ellenőrzését. Lássa, hallja mindenki! Aki ártatlan, megdicsőül. Az ügyfélszol­gálatosok közvetíthetnék a hangosbemondón, a tévéken keresztül az akciót, amikor Margit néni tárcájából elő­kerül az unokák fotója, ka­bátjának rejtett zsebéből egy elfelejtett papír tízforin­tos. A leendő ellenőrzöttek előtt kérhetnének tőle bo­csánatot. Ravaszdi marke­tingesek pedig átnyújthat­nák neki az igazolást, ami­vel részt vehetne az áruház következő, Kettőt fizet, egyet kap! akciójában. Ha beteszi még oda a lábát. Szeptember 14-15-én (péntek-szombat) RENDKÍVÜLI AKCIÓK az ÁRUHÁZ-ban! »00 19-c ❖ Szeptember 14-én hosszabbított nyitva tartás 9 — i? óráig ❖16 - 19 óráig minden termékre 10 % engedmény kötött - divat - konfekció - cipő-bőrdíszmű - papír-írószer-könyv - sport-játék és vas-edény osztályokon! r\00 | gOO V7 — 13 óráig minden 10.000,-Ft feletti vásárló szerencsekeréken ajándékot sorsolhat]/ 20% -30%- 40%-50% engedménnyel: 20%-3O%- 40%-50% engedménnyel: 20%-30%- 40%-50% engedménnyel:- minden SARIANA női fehérnemű- minden FELINA női fehérnemű- egyes J.PRESS férfi fehérneműk- minden KO-GO női-férfi-gyerek hálóruházat- minden TRIUMPH női-férfi hálóruházat- minden PIERRE CARDIN, REDFORD, ALAIN DELON férfi rövid ujjú ing- minden LEVI’S farmernadrág- minden PIONIER női-férfi nadrág- minden JUPITER férfi ing, póló- minden MONA LISA női ruházat- egyes POLA kosztümök- minden TOM TAILOR női-férfi ruházat- minden GIN TONIC női-férfi ruházat- minden MARC női félcipő -minden SCHOLL női félcipő- minden bőrönd, utazótáska (SAMSONITE, RONCATO, AMERICAN TOURISTER) Akciók a készlet erejéig!- SPARTAN, YONEX, PRINCE teniszütők- BIEMME homokfutók- BBLRAGO, SOLIDO, MAISTO modellautók- EITECH fém- és műanyag építők- BRIO fajátékok- SAMSONITE laptop-táskák, hátitáskák- minden FISKARS olló, kés 5^13 - 18 óráig 6YEREKSAROK-ban lufihajtogató bohóc várja a gyermekeket! ^~GONG Rádió élő kívánságműsora az ALFÖLD ÁRUHÁZ-ból! Ősznyitó akciók / 700.000 Ft önerő ajándékba!* 3d Most 700.000 Ft önerőt* adunk új Suzuki Swift 1,3 GLX CD AC Limitált személygépkocsi vásárlása esetén, így akár készpénz befizetése nélkül ülhet be egy új Suzukíba! vényes! A hite! ü r 1-től Október 2 intve az akciós készlet er- • CO-kibocsátás (kombir it?: 122-182 g/k JaiISlk Kecskemét, Szegedi út 90 kin , Tel: 7G/498 55S Fax: 70/448 554 AntÁhÁV l/f* Cégiért. Külső-Jászberényi út, Tel: 53/316-495 Fax: 53/314-009 nUlUlldtC IVI l. www iansik.hu, e-mail: intabianSijansik.hu

Next

/
Thumbnails
Contents