Petőfi Népe, 2007. szeptember (62. évfolyam, 204-228. szám)
2007-09-08 / 210. szám
PETŐFI NÉPE - 2007. SZEPTEMBER 8., SZOMBAT MEGYEI KORKÉP • VELEMENY 3 Ne aprózza el: vegyen kilenc- emeletes házat! kecskémét Felhívás jelent meg a város hivatalos honlapján, melyben a polgármester pályázatot hirdet a volt Ferenczy Ida Kollégium Mátis Kálmán utca 14. szám alatti, kilencemeletes épületének megvételére. A kiírás szerint az épület 396 négyzetméteres telken áll, és tíz lakószinten harminchét kétszobás összkomfortos lakás van benne. Az önkormányzat az épületet nem lakásonként, hanem egyben kívánja értékesíteni. A ház induló ára bruttó 120 millió forint. A pályázatokat szeptember 20-án 10 óráig személyesen kell eljuttatni a polgármesteri hivatal vagyon- és lakásgazdálkodási csoportjához. ■ G. Z. Szeptember 11.: újra lefutják a 43 kilométert FÉLEGYHÁZA - Kecskemét A hagyományokhoz híven idén is megrendezik az emlékmara- tont a New York-i terrortámadás tűzoltó áldozatainak tiszteletére. A szervezők - a megye tűzoltói és katasztrófavédelmisei - kedden reggel hét órára várják a résztvevőket a kiskunfélegyházi városi tűzoltóság elé. A rajt 8:45-kor lesz. A futók a fülöpjakabi elágazás felé, Kunszálláson át jönnek Kecskemétre. A 43 kilométeres távot várhatóan délután egy <|£ájg teszik meg._Aj hatodik alkalommal megrendezendő eseményre egész Magyarországról és tizenegy más országból érkeznek majd. ■ T. V. A jeles elődökről emlékezik meg a nyomdászszakma kecskémét leles nyomdász elődökre és örökségükre emlékezik a szakma jövő csütörtökön. Az ünnepség 16:30-kor kezdődik Szilády Károly, az első kecskeméti nyomdász emléktáblájánál, a Hotel Aranyhomok előtt. A program 17 órától konferenciával folytatódik a megyei könyvtárban. Itt adja át a polgármester a Szilády-díjat. ■ G. Z. u-HF y"- '>> x mmíw A szaktárca szerint az országban jelenleg mintegy 6200 pedagógusról lehet azt mondani, hogy nincs állása. Nélkülük csengettek be tanárok állástalanul A munkaügyi központ megpróbál segíteni Az elmúlt hónapokban Kecskeméten és környékén is nőtt a munkaügyi központ által regisztrált álláskereső tanárok száma. Ráadásul az idén végzett friss diplomások várhatóan csak ezután, szeptember-október folyamán regisztrálnak. Magyarvári Annamária Az oktatási minisztérium közleménye szerint az országban jelenleg mintegy 6200 pedagógusról lehet azt mondani, hogy pillanatnyüag nincs állása. Az intézményi átalakítások és létszámleépítések következtében Kecskeméten és környékén is legalább huszonhatan vesztették el tanári állásukat az idei tanévtől. A munka nélkül maradt pedagógusoknak kevés esélyük van arra, hogy saját szakterületükön szabad állást találjanak. Jóllehet, a munkaügyi központok igyekeznek mindenben a munkakeresők segítségére lenni, a rokonszakmák és az átképzési lehetőségek is végesek.- Március és július között negyvennyolc újonnan belépő pedagógust regisztrált kirendeltségünk. Igaz, ebből huszonnégyen júliusban jelentkeztek, tehát ekkor valóban érezhető volt némileg a tavaszi elbocsátási hullám - kezdi az adatok ismertetésével Almási László, a Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Kecskeméti Ki- rendeltségének csoportvezetője. «'Au újonnan belépők és a rendszerből kilépők száma természetesen folyamatosan változik. A pillanatnyi munkakeresők között nemcsak tanárok vannak, hanem egyéb pedagó- gusvégzettségűek is. A munkaügyi központ többféle szolgáltatást nyújt az álláskereső pedagógusoknak. Az álláskeresési támogatás mellett tünde (32) egy tanári és egy gazdaságimenedzser-diplomá- val csaknem másfél éve keres állást Kecskeméten: - A gyes alatt tudtam meg, hogy megszűnik a munkaviszonyom az iskolában. A munkaügyi központban is regisztrálva vagyok tavaly szeptember óta, de sajnos konkrét állásajánlattal nem igazán tudtak segíteni Vimunkavállalási és személyre szabott tanácsadással, az intézmény programjaival, internethozzáféréssel, illetve csoportos álláskereső klub működtetésével is igyekeznek támogatni a pedagógusok sikeres elhelyezkedését.- Mindenképpen kiemelném a Diplomás Munkaközvetítő Iroda jelentőségét. Az iroda weboldalán akár otthonról is regisztrálhatnak és önéletrajzot tehetnek fel a diplomás munkakeresők, így akár közvetlen módon is rájuk találhatnak az ott böngésző munkaadók - hangsúlyozza Almási. Mindezek ellenére sok, állását elveszített tanár tanácstalan és reménytelen, mihez is szont a központ támogatásával elvégeztem egy ECDL számítógép-kezelői tanfolyamot Két alkalommal ugyan kiközvetítettek biztosító céghez, de úgy érzem, ez nem a végzettségemnek és érdeklődési körömnek megfelelő munkakör lenne. Arról nem is beszélve, hogy az ilyen munkákat többnyire vállalkozóként kell végezni. Aktuális pedagógusállás-ajánlatok Kecskeméten és környékén Gyermekotthoni nevelő 1 Gyógypedagógiai asszisztens 2 Gyógypedagógus 2 Angoltanár 1 Magyar-német tanár 1 ■ FORRÁS: DÉLALFÖLDI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT KECSKEMÉTI KIRENDELTSÉG ÉS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT kezdjen a jövőben. A rokonszakmáknak nevezett szociális, illetve művelődési és kulturális területen ugyanis éppúgy igen nehéz elhelyezkedni, mint a tanári pályán. Persze átképzésre is van lehetőség, de túlzás lenne azt állítani, hogy ez minden esetben sikerrel kecsegtet.- Vannak pályázatírói, irodavezetői, szociális ápolói és nyelvi képzéseink, melyek elvégzését javasolja a kirendeltség. Ezek segíthetik egy pedagógus elhelyezkedését, ám a legtöbb ajánlatot általában szolgáltató cégek teszik a pedagógusoknak. Sok biztosítótársaság, illetve értékesítéssel foglalkozó cég keres folyamatosan munkatársakat, de tapasztalatom szerint a pedagógusok ezeket a lehetőségeket kevésbé érzik a magukénak - mondja a csoportvezető. Másfél éve kedvező ajánlatra vár Valósággá vált gondolat tavaly karácsonykor Kecskemét főterén szót kért egy orvos az adventi műsorban. Szenvedélyesen beszélt Arról, hogy segítségre van szükségük a legkisebbeknek: a koraszülött kisbabáknak. A megyei kórház költségvetéséből ugyanis nem telt olyan inkubátorra, amely biztonságosabbá tehette volna a kicsik átszállítását a szülészet épületéből a gyerekosztályra. Ebbe nem nyugodhatunk bele! - mondta Gyenes Vilmos doktor, és a karácsonyi fényekkel kivilágított főtéren az alig egykilós újszülöttek hihetetlen élni akarásáról mesélt. A hátrányról, amivel nekiindulnak az életnek, és arról a teherről, amit levehetnek az apró vállakról az orvosok és nővérek, ha rendelkezésükre áll a megfelelő technika. Beszélt anyukákról, akik imádkozva várják, hogy felsírjon kisbabájuk, és a csodáról, amit akkor élnek meg, ha egészségesen engedhetnek haza egy olyan gyereket, akinek segítség nélkül az életben maradásra sem lett volna esélye. nem telt el egy év, és ma arról adhatunk hírt, hogy megérkezett a lélegeztetőgéppel felszerelt inkubátor. Az elmúlt hónapokban a kórház vezetői segítségül hívták a megyei önkormányzatot, cégeket, civilszervezeteket - ahogy arról lapunk is többször beszámolt. Az Univer, a Fornetti, az Alföld Áruház, vagyis a helyi ügyeket mindig felkaroló kecskeméti cégek jelentős felajánlással csatlakoztak a gyűjtéshez. A megye vezetői is komoly összeggel támogatták a kezdeményezést. így gyűlhetett össze kilencmillió pár hónap alatt, s ennek köszönhetően mondhatjuk el: miközben minden az elvonásokról és leépítésekről szól az országban, Kecskeméten nem hátra-, hanem előreléptünk - együtt, mindannyian. Biztonságban megannyi jövő spéci inkubátor Néhány hónap alatt összegyűlt a pénz ► Folytatás az 1. oldalról.- Erdélyben azt mondják a várandós asszonyra: jövője van. Az új inkubátor abban segít bennünket, hogy biztonságban tudhassuk azt a jövőt, amit minden megmentett kisgyermek jeAdományozók Bács-Kiskun Ménéi Önliornáingat ________ li nker Coop Zrt___ fo metti Kft________________________ Hf WProCoopZit_____________________ CAMf Öregdiákok_______________ la dapestBaná________________________ FeőórMHdós_________________________ Go ng Radio-Disco Petiül Népe______________________ pe mwp mcMm n—. Kft_________________ Ro yal Party Semico__________________ Bu ms International Alapítvány lent - mondta Rausch Sándor, a megyegyűlés alelnöke a készülék átadásakor. - A megyei ön- kormányzat nevében köszönjük valamennyi adományozónak, hogy több újszülött kaphat esélyt az egészséges életre. Az országos tendenciával ellentétben Kecskeméten évről évre több gyermek születik - ezzel arányosan emelkedik a koraszülések száma is.- Bármelyikünk családjában előfordulhat koraszülés - így DR. GYENES VILMOS gyermekkardiológus főorvos, az inkubátor beszerzésének legkitartóbb szószólója. - Ez olyan kényszerhelyzet, amelyik, sajnos, folyamatos terhesgondozás és megfelelő életvitel mellett is előfordulhat. Természetesen ezután sem fogunk elégedetten hátradőlni. Fontos feladatnak tartjuk, hogy megoldódjék a gyermekosztály akadálymentesítése, hiszen jelenleg kézben kell felvinni a nyolcvankilós szállító inkubátort az első emeletre, ami két beteghordót igényel. Pályázunk a lift megoldására, és természetesen minden .segítséget szívesen fogadunk a jó cél érdekében. w NÉZŐPONT HIRDETÉS MECAIMOVA Finn tulajdonban levő, 150 főt foglalkoztató Mecanova Fém lemezgyárrá Kft. világszínvonalú technológiával felszerelt újonnan létrehozott kecskeméti gyáregységébe keres folyamatos, di na ra ikus fej lődése fenn ia rtása céljából Bér számfejő és TB ügyintéző munkatársat Feladatok:- A bérszámfejtési feladatok teljeskörú ellátása- Bérfeladás készítése a könyvelés részére, bérszámfejtés és könyvelés egyeztetése, csoportos bérutalás készítése -Teljeskörű TB-kifizetőbelyi ügyintézés ésa nyilvántartások naprakész vezetése- Adó és járulékbevallások, raagánnyugdíjpénztári jelentések elkészítése és benyújtása, e-ada tszolgál tatás, KSH statisztikai jelentések készítése- Ki-és belépők szükséges dokumentációjának elkészítése, ügyintézése, munkaügyi nyilvántartások naprakész vezetése- Személyi dossziék karbantartása- Ügyfélszolgálati feladatok ellátása a munkavállalók felé, munkáltatói igazolások kiadása- Házipénztár kezelése A munkakör betöltésének feltételei:- Közép- vagy felsőfokú szakirányú végzettség, bérszámfejtői, TB ügyintézői szaktanfolyam és képesítés.- Legalább 2 év munkaügyi (bérszámfejtés és TB) területen szerzett szakmai tapasztalat nagyobb létszámú (minimum 100 fős) termelő vállalatnál- A kapcsolódó jogszabályok (adó és társadalombiztosítási jog, munkajog) alapos és naprakész ismerete- Nagyfokú pontosság és precizitás, önálló és felelősségteljes munkavégzés- Az excell kiváló ismerete- Nexon bérszámfejtő program ismerete előny, gyors elsajátítása elvárás -Társalgási szintű angol nyelvtudás előny Amit kínálunk:- Versenyképes jövedelem stabil és növekvő vállalatnál- Kihívásokkal teli, változatos munka- Modem munkakörnyezet- Szakmai fejlődési lehetőség Egyéb információ:- Részmunkaidősök is jelentkezhetnek- Szívesen fogadjuk nyugdíjasok és kismamák jelentkezését is Amennyiben hirdetésünk felkeltette éndeklődéséta pozíció megjelölésével az alábbi § e-raail, vagy posta címre várjuk magyar és angol nyelvű önéletrajzát. roarianTia.toth@mecanova.com 6000 Kecskemét, Fuvar utca 3. 1