Petőfi Népe, 2007. július (62. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-31 / 177. szám

3 PETŐFI NÉPE - 2007. JÚLIUS 31., KEDD MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Meglendült a nehéz tejesflaska fejbé-vajba A vevők is unják az állandó konfliktusokat a kecskeméti nagypiacon Tettlegességig fajult a vi­ta a napokban a kecske­méti nagypiac két tejese között. Az állandó jelene­teket már a törzsvásárlók is unják. Takács Valentina Hegedűs Dorottya Iszonyatos konkurenciaharc fo­lyik a kecskeméti nagypiacon. Az árusok közötti viták min­dennaposak, néha a rendőrség­nek kell közbelépnie. A kedé­lyek évek óta nem csitulnak, mostanra azonban már a vásár­lók is elunták az állandó jelene­teket. A minap a tejesek egyik törzsvásárlója jelezte szerkesz­tőségünknek: ismét cirkusz volt, két árus között tettlegessé­gig fajult a dolog, megint hívták a rendőrséget. ■ Egymáshoz küldözgetik a hatósági állatorvost a piaci tejesek. Az esetről Kun István, a Pi­ac- és Vásárigazgatóság vezető­je azt mondta a Petőfi Nép­ének: tudomása szerint azon a napon két nő vitatkozott össze, amikor a hatósági állatorvos mintát szeretett volna venni a termékükből. Egymáshoz küldték a hatóság emberét, eb­ből lett a szóváltás. Az egyik asszony megütötte egy tejes­flakonnal a másikat. Állítólag valóban a rendőrök teremtet­tek közöttük békességet, felje­lentés azonban nem született. Erre utal a rendőrségtől kapott információnk is, hiszen Nyíkos Állítólag rendőrök tettek rendet két tejes között a nagypiacon, bár hivatalos nyoma ennek nincs a főkapitányságon. Felvételünk illusztráció, és nem érintett látható rajta! Tamás, a Bács-Kiskun megyei főkapitányság szóvivője meg­keresésünkre azt nyilatkozta: nincs hivatalos feljegyzés sem arról, hogy kiszálltak volna a helyszínre, sem1 az ott történ­tekről. Molnár Zoltán megyei főálla­torvosnak is tudomása van ar­ról, hogy mi zajlik a nagypia­con. Mint mondja: a hatósági állatorvosok munkáját időn­ként megnehezítik a körülmé­nyek. Az állatorvos ugyanis meghatározott rendben végzi a munkáját, és nem aszerint, hogy melyik árus hova küldöz­geti. Megtudtuk: előfordult már, hogy az árusok hozzá mentek be egymásra panasz­kodni. Ám arról is tud, hogy nem egyszer a hatósági állator­vosra hivatkozva vitáznak a fe­lek mondván: majd az rendet tesz. Holott az állategészség­ügynek és az élelmiszer-ellen­őrzésnek nem meddő viták le­zárása a dolga. Senki ne higgyen a feltöltőkártyás trükknek! baja / gara A városi fiatalembert nem sikerült becsapni, az idősebb férfit azonban igen Telefonos csalók igyekeznek pénzt szerezni - időnként ered­ménnyel. Baján arról számolt be egy fiatalember munkatár­sunknak, hogy felhívták a mo­bilján: „Önnek óriási szerencsé­je van - mondta az ismeretlen nő -, kereken egymilliót nyert. Nem kell mást tennie, mint a közeli benzinkútnál egy 20500 forintos feltöltőkártyát venni. Húsz perc múlva visszahívom, gond, kap még egy lehetőséget! hogy sikerült-e!” - búcsúzott a Húsz perc múlva ismét hívom” nő. És valóban meg is csörrent a telefon a jelzett időben. A hívó akkor sem tört le, amikor közölte vele a fia­talember, hogy még nem tett eleget a kérésének. „Semmi „Semmi gond, kap még egy le­hetőséget! Húsz perc múlva is­mét hívom.”- reagált az asz- szony. Közben meg­érkezett a szeren­csés nyertes egyik rokona, aki figyel­meztette: őt is ha­sonló trükkel pró­bálták csőbe húzni, nehogy be­dőljön! Inkább hívja fel a tele­fontársaságot, s kérdezze meg, valóban van-e ilyen akció! Az ügyfélszolgálaton közölték: egy­általán nem szerveztek még ha­sonlót sem. így a harmadik be­jelentkezéskor a fiatalember ezt tudatta a nővel, aki rögvest le­tette a kagylót. Garán már - sajnos - ered­ményesen próbálkozott a csaló, ezért az 58 éves sértett feljelen­tést tett a bajai rendőrségen is^ meretlen tettes ellen. Eszerint a gyanúsított felhívta és közölte vele, hogy 1 millió 260 ezer fo­rintot nyert. Nyereményéhez akkor juthat hozzá, ha egy meg­adott mobiltelefonszám egyen­legét 20500 forinttal feltölti. A garai sértett ennek eleget tett, így pontosan ekkora összegű kára keletkezett. ■ G. Zs. Kiszabtam egy életfogytiglani só érzés, hogy védenek min­ket, fogyasztókat. Hisz’ - valljuk be -, kissé gyámolta­lanok vagyunk még e téren. Mert csak mászkálunk a vá­rosban, aztán ha melegünk van, fagyizunk, hűvösebb napokon meg még egy kré­mest is bevágunk. Anélkül, hogy elgondolkodnánk az élősködők száma és a kinti hőmérséklet mélyebb össze­függésein. Amikor megszü­letik fejünkben - és a gyom­runkban - az édesség iránti vágy, nem párosul hozzá a tárgylemezen nyüzsgő bak­tériumok rémképe. De mai vezető cikkünket olvasva azt gondolom: változtatni kelle­ne ezen (t)evőlegesen is. én magam a magam passzív, de annál dacosabb harcát ta­valy kezdtem meg. Volt ugyanis egy meghatározó él­ményem. Egy menő cukrász­dában a pultok előtt andalog- va azzal a kellemes dilem­mával küzdöttem, hogy fa­gyit vagy inkább sütit egyek- e. Biztos ismerik az érzést, hogy ha valami nem odavaló dolog van a szemünk előtt, nem is vesszük észre. Egy ideig én is ilyen szelektív vakságban szenvedtem. De mintha gyomorszájon vág­tak volna, amikor tudatosult bennem a látvány: több tucat svábbogár szaladgált a sütik között. Nagyok, hízottak és fürgék. Hányingerrel küsz­ködve hátráltam ki a cuki­ból. Nem vártam meg, amíg az ÁNTSZ tesz valamit, ma­gam szabtam ki a büntetést. Hozzáteszem, hogy a sokk sajnos nem a süteményekbe vetett bizalmamat ingatta meg, csak a cukrászdát bün­tettem. De az életfogytiglant kapott! Azaz: amíg élek, én oda többet nem teszem be a lábam. harcom, remélem, nem lesz magányos, mint Rambóé. Mert a tömeges fogyasztói önvédelem, a szabálytan üz­letek kitartó mellőzése sze­rintem még a milliós bírsá­goknál is többet érne. Húszfokos hűtőpultban biztos nem áll el a krémes Ritkul a népesség ólban, istállóban állatok Az idei magas gabonaárak veszélybe sodorják a tenyésztőket ► Folytatás az 1. oldalról. A fogyasztóvédők az üzletek működésére vonatkozó előírá­sok betartását is ellenőrzik. Ennek kapcsán Kecskemét belvárosában találtak olyan büfét, aminek nem volt működé­si engedélye. Szintén aggasztó a hűtők hőmér­séklete. A krémes süteményeket 0 és 5 fok között kellene tárolni, ám az ellen­őrök egyetlen hűtőt sem talál­tak, amelyikben ennyi lett vol­na a hőmérséklet. A 15-20 fok sokkal jellemzőbb volt, ami azért elég kockázatos. Kiskunmajsán pedig olyan pékáruboltra bukkantak, ahol alig lehetett látni a termékeket a legyektől és a darazsaktól. Az meg szinte mindennapos jelenség, hogy hiányzik a ve­vők tájékoztatása, azaz részben vagy teljes egészében el­felejtik (?) feltüntet­ni az árakat. Ami Bács-Kiskun- ban pozitívum: a próbavásárlások azt igazolták, hogy itt sokkal ki­sebb összegekkel károsítják meg a kuncsaftokat. A régió másik két megyéjében 900- 1000 forintos átverések is elő­fordulnak. ► NÉZŐPONT Felszabadította intervenciós gabonakészleteinek egy részét belső felhasználásra az EU - tekintettel a várható takar­mányhiányra. Magyarorszá­gon jelenleg körülbelül 1,8 mil­lió tonna uniós intervenciós kukorica van. Az a cél, hogy ehhez a hazai állattartók jussa­nak hozzá - nyilatkozta nem­rég Ficsor Ádám, az FVM szak­államtitkára. A hazai állattar­tóknak pályázniuk kell e gabo­na megvásárlására a vidékfej­lesztési hivatalnál. A kukorica tonnánkénti ára most 140 és 150 euró, azaz 35-37 ezer fo­rint között van, de vannak is­meretek tonnánkénti 45 ezer forintos üzletkötésekről is ro­mán, görög és olasz kereske­dőkkel. Vagyis nagyjából a ta­valyi ár dupláján. Az állattartó gazdaságokat ve­szélybe sodorja a magas gabo­naár, hiszen - például - a ser­téstartás költségeinek áüagosan mintegy 70 százalékát a takar­mány ára teszi ki. A július eleji, öt-hétszázalékos emelkedés a sertéshús önköltségét kilónként 270-280 forintra dobta fel. Ezzel szemben a hízófelvásárlási ár is nagyjából ugyanennyi. A baromfi terméktanács szakértői is az állatállományok felszámolásáról beszélnek, a baromfitartók egy része már most elkezdte a kivágást, érté­kesítést. A július végi, nagykő­rösi állatvásárban például több ezer csirkét árusítottak ki. Ugyanott a sertések kínálaü ára körülbelül 40 százalékkal esett vissza a tavaly kora őszi­hez képest. Jellemző vásári árak Haszonállat ezer Ft Hízóbika (3 hónapos) 110-130 Üsző (3 hónapos) 90-110 Fejőstehén 200-230 Kocsisló 350-400 Vágójuh 15-17 Választási malac 5-6 FORRÁS: HAVI NAGYKŐRÖSI VÁSÁR A szarvasmarhatartó, gazda­ságokban ugyancsak ritkíta­nak. Szintén csaknem egyéves távlatban a vágó- és tejelőálla­tok 20-25 százalékos csökkené­se volt jellemző. Ha igaznak bi­zonyul a prognózis, ami szerint a kukorica elmegy 50 ezer fo­rintig, a tőkehús 25 százalékos drágulása szinte biztos. ■ M. J. ■ Az elmúlt hetek­ben 52 millió fo­rint bírságot szabtak ki a fo­gyasztóvédők a Dél-Alföldön.

Next

/
Thumbnails
Contents