Petőfi Népe, 2007. július (62. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-26 / 173. szám
SPORT PETŐFI NÉPE - 2007. JULIUS 26.. CSÜTÖRTÖK A csapatfőnök Fernando Alonso visszacsábításán fáradozik? Lila-fehér konkurenciaharc labdarúgás Tolongásban és agresszivitásban többet vár a mester forma-1 A konstruktőri vb-cí- met tavaly megnyerő istálló vezetője, Flavio Briatore ugyan már többször is kijelentette, hogy jövőre is a Giancarlo Fisichella, Heikki Kovalainen kettős ül a volánnál, a tesztpilóta pedig ifjabb Nelson Piquet lesz, ám most elbizonytalanodni látszik.- Szükségem van még pár hétre, míg meghozom a döntést. Egy jobb autót szeretnék adni a versenyzőimnek, akkor a teljesítményüket is jobban meg tudom ítélni - nyilatkozta Briatore. A Mobilpress értesülése szerint a pletykák azonban arról szólnak, hogy a Renault jövőre szeretné visszacsábítani a kétszeres világbajnok Fernando Alonsót, a csapatvezető ezért húzza az időt a szerződésekkel kapcsolatban. Bizonyos lapjelentések szerint: lehet, hogy Alonsót nem is kell annyira csábítgatni. Az írások arról szobiak ugyanis, hogy a spanyol címvédő kapcsolata „pocsék” a McLaren-Mercedes csapatfőnökével, Ron Dennis- szel. Hiába a sikerek, a felszín alatt bajok lehetnek, legalábbis a brit és a spanyol zsurnaliszták ezt állítják. A Diario AS című lap a pilóta és Dennis közötti kimondottan hűvös versenyek utáni üdvözlésre hivatkozik. A brit The Times egy belső informátorra hivatkozva azt írja, hogy a világbajnok és Dennis kapcsolata rosszabb, mint Alonso utolsó, viszonylag feszült renault-s hónapjaiban az akkori csapatfőnökkel, Bri- atoréval. A brit lap szerint az el- hidegülés oka az, hogy a spanyolnak nagyon nem tetszik, hogy a versenystratégiákat állítólag Lewis Hamilton előnyére tervezik általában. ■ HimII A csatárként bevethető BALÁZS JÓZSEF (sötétben) egy góllal járult hozzá a Kecskeméti TE 7-1-es sikeréhez az NB ll-es Cegléd együttese ellen. A Kecskeméti TE-nek minden ellenfél ellen úgy kell játszania az előtte álló bajnoki szezonban, mintha a Barcelona ellen futballozna - mondta a tegnapi Cegléd elleni edzőmeccset követően a gárda mestere, Tomiszlav Szivics. Borbély Károly- Vége az átigazolási szezonnak. Milyen gárdával vághat neki az augusztus 11-én kezdődő bajnokságnak?- Lehet variálni, erős a konkurencia minden poszton. Próbáltam úgy összeválogatni a társaságot, hogy minden helyre legalább két ember legyen.- Akik a Cegléd elleni, 7-1-re megnyert meccsen kezdők voltak, azok számíthatnak arra, hogy élesben is ők kezdenek?- Nyolcvan százalékban igen, de az előbb említettek miatt senki sem ülhet nyugodtan a karosszékben.- Milyennek látja a társaságot?- ló erőben leszünk, de még rengeteg mindenben kell fejlődnünk.- Például?- Tolongásban és agresszivitásban többet várok, valamint a védőknek is keményebbeknek kell lenniük. A mai meccsen is voltak komoly hibák a védelemben, amit könnyen kihasználhatott volna az ellenfél.- A mai hét gól viszont azt bizonyítja, hogy a csatárokkal nem lesz gond.- Taktikailag nagyon jól oldják meg a feladatokat, ez a mai meccsen is így volt. Egyébként náluk a legnagyobb a konkurencia. Balázs, Kása, Kormos, Csordás - mind a négyen nagyon jó labdarúgók. Ráadásul még hozzájuk jön a jelenleg még Afrikában tartózkodó Yannick. Akikkel még elégedett voltam, azok a középpályások.- Mit szól a gárda bajnoki sorsolásához? Indulásnak négy meccsből három hazai pályán, ráadásul nem a legacélosabb ellenfelek ellen...- Ha okosak leszünk, akkor jó; ha buták, akkor nem. A három hazai meccset hozni kellene, de azt mondom, hogy a KTE-nek minden csapat ellen úgy kell játszania, mintha a Barcelona lenne az ellenfél. A mester: TOMISZLAV SZIVICS Nem szeretném meglátni, hogy bárkit bármikor is lebecsülünk, de úgy látom, hogy ezen a téren nem lesz gond. Összességében jó irányba halad a csapat.- A három hazai meccsnek viszont megvan a kockázata: ha nem jön a győzelem, akkor a közönség kikezdi az együttest.- Nézze! Lehet, hogy lesz meccs, amikor nem nyerünk. A legfontosabb azonban az, hogy a közönség lássa, hogy a csapat vért izzad a pályán. Ha így lesz, akkor biztosan nem lesz probléma. A mérkőzés jegyzőkönyve KECSKEMÉTI TE - CEGLÉD 7-1 (4-1) NB II-eS felkészülési mérkőzés. Kecskemét, 150 néző. Vezette: ifi. Somogyi (Molnár H., Ámán). Kecskemét: Esterházy (Tóth Z, Nagy Zs.) - Szabó T. (Koszó), Gyagya, Lovrics (Vass), Farkas I. (Mojzes), Némedi, Lungu, Szavics (Borsos), Ábel P. (Szabó L), Balázs (Kása), Csordás (Kormos). Vezetőedző: Tomiszlav Szivics Gólszerzők: Csordás 2, ÁbelR, Balázsi, Kormos, Némedi, Kurucsai, ill. Hamar. Labdarúgóedzők, figyelem! Kamerun kapitányi állást hirdetett a neten Kamerun Úgy tűnik, hiába volt sikeres a kameruni labdarúgóválogatottal Jules Nyongha. A megbízott edző vezérletével a Szelídíthetetlen Oroszlánok legutóbbi három mérkőzésüket megnyerték és sikeresen megvívták a selejtezőt a 2008-as Afrikai Nemzetek Kupájára. A szövetség ennek ellenére „komolyabb” trénerre vágyik, és egészen meglepő módját választotta a keresésnek: az interneten adott fel hirdetést, szövetségi kapitány kerestetik jeligével! Aki kedvet kapott egy kis kameruni kapitánykodáshoz, máris jelentkezhet a www.feca- footonline.com oldalon. ■ Talmácsi Gábor völgyhídi csatája a repülőgéppel extrém Szerdán a hivatalos átadás előtt határtalan lendülettel vette birtokba Közép-Európa legnagyobb völgyhídját Talmácsi Gábor gyorsasági motorversenyző és Veres Zoltán Európa- bajnok műrepülő. A köröshegyi több mint egyórás bemutatón Talma először motorral száguldott végig a hídon, Veres pedig vele kötelékben haladva, orsózva és fejjel lefelé is végig követte őt a 88 méter magas viadukton. ■ Talmácsi majd’ háromszáz kilométer per órás sebességgel haladt. Talmácsi ezután átült egy Ford Focus ST sportautóba, és a két versenyző így is megismételte a produkciót. A szomszédos sávban az operatőrrel száguldó Ford Rangért Talmácsi öccse, a szintén motorversenyző Gergő vezette, míg 400 méter magasból Bochkor Gábor egy kisrepülő pilótafülkéjéből tudósított.- Amikor Veres Zoli fejjel lefelé repült, akkor bizony maximális sebességgel, majd’ háromszáz kilométer per órával kellett haladnom, hiszen a gépe ebben a pozitúrában kisebb sebességgel nem maradt volna a levegőben - mondta Talmácsi Gábor. A verseny dönteüent hozott: kategóriájában mindenki nyert. ■ & utazásmánia Horvátország Ind: 2007. aug. 4-től 8nap/7 éj Apartmanok 19.900 Ft/főtől Utazás: egyénileg Olaszország Lido di Jesolo Ind: 2007. aug. 4-től 8 nap/7 éj Apartmanok: 27.900 Ft/főtől Utazás: egyénileg Görögország Sarti Ind.: 2007. jiil. 31-től 8 nap/7 éj Apartmanok: 29.900 Ft/főtől Utazás: autóbusszal Görögország - Kefalónia Ind: 2007. júl. 30-tól 8 nap/7 éj Apartmanok: 59.900 Ft/főtől Utazás: repülővel Tunézia Ind.: 2007. aug. 3-tól 8 nap/7 éj 3*-os szálloda, félpanzióval 51.900 Ft/főtől Utazás: repülővel Törökország Ind.: 2007. aug. 1-től 8 nap/7 éj 3*-os szálloda, félpanzió 69.900 Ft/főtől Utazás: repülővel A fenti árak a reptéri illetéket, illetve a BBP biztosítást nem tartalmazzák! Irodánk elérhetősége: Utazásmánia Bt. , 6000 Kecskemét, Széchenyi tér 14. (Északi térfal, Plochinger Söröző mellett) Tel.: 76/504-960 893350 Értesítés A Bányavagyon-hasznosító Kht. ezúton értesíti a tisztelt érdeklődőket, hogy a kezelésében lévő állami tulajdonú meddő szénhidrogén kutak közül az alábbiakat ajánlja fel értékesítésre Bács-Kiskun megye területén: Kút megnevezése Település Helyrajzi szám Csávoly-1 Bácsbokod 05/18 Soltvadkert Észak 1 Bocsa 0117/23 Érdeklődés bejelentése 2007.08.15-ig az alábbi elérhetőség szerint lehetséges: horvath.gyula@bvh.hu e-mail címen, Bányavagyon-hasznosító Kht. 1024 Budapest, Margit krt. 85. postai címen, valamint a 06-1/3367-499, illetve a 06 1/3367 486 telefonszámokon. Vásárlási szándék hiánya esetén a kutak felszámolásra kerülnek. A Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Tessedik Sámuel Főiskola tisztelettel meghívja Önt és munkatársait MEGÚJULÓ ENGERGIAFORRÁSOK HASZNOSÍTÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI A DÉL-ALFÖLDI RÉGIÓBAN címmel megrendezésre kerülő konferenciára. Baja Kiskunhalas Helyszín: Időpont: Polgármesteri Hivatal, 2007.07.30., Baja, Szentháromság tér 1. 09.00-12.00 Csipke Hotel Kisunhalas, 2007.07.30., Kiskunhalas, Semmelweis tér lő. 14.30-17.30 Kiskunfélegyháza Kiskunfélegyházi Innovációs Központ, Kiskunfélegyháza, Szent János tér 2. 2007.07.31., 09.00 12.00 Kecskemét 904139 Bács-Kiskun Megyei Agrárkamara, 2007.07.31., Kecskemét, Tatár sor 6. 14.00-17.00 HIRDETÉS TOVÁBBTANULÓK, FIGYELEM! Budapesten, Újpest központjában kínálunk 37 és 77 m* közötti új építésű társasházi lakásokat 285.000 Ft/nP-ártól. Azonnal költözhető! 80 % már elkelt. AKCIÓ: minden lakáshoz ajándék konyhabútor, valamint egyes lakásokhoz ajándék klíma, teremgarázs már 1,5 millió forinttól. Érdeklődni: Mester-Építő Kft. Debrecen, Szent Anna u. 39-41.2. em. Budapest IV. Munkásotthon u. 46. 52/348 890 vagy 1/272-0627, 20/475-7896