Petőfi Népe, 2007. július (62. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-18 / 166. szám
PETŐFI NÉPE - 2007. JÚLIUS 18., SZERDA 15 SPORT A jó közösség a siker titka labdarúgás A Solt a következő szezonban is acélos csapat marad A solti együttes Játékosai, vezetői és szurkolói a bajnoki cím után a megyei kupa döntőjében elért győzelemnek Is örülhettek. Furcsa hídavatás: Talmácsi motoron egy repülővel meri össze erejét extrém A gyorsaságimotoros- vb pontversenyében vezető Talmá- csi Gábor július 25-én a Köröshegyi völgyhíd hivatalos átadása előtt motorjával Veres Zoltán Európa-bajnok műrepülővel versenyez.- Nem én repülök majd alacsonyan, hanem Gábor merészkedik magasra a motorjával, amikor a 90 méter magas völgyhídon a légi folyosómba keveredik. Be kell húznia a fejét, nehogy megkarcoljam a sisakját a repülőm kerekével - mondta Veres.- Veszélyes és látványos mutatvány lesz, de nem idegeskedem. A sisakomért pedig ne aggódjon, majd jól ráhasalok a motorra. Különben is nehezen karcolja meg, mert lemarad, mint a borravaló... - így Talmácsi. ■ Bringabalett a kölni mesterek BMX-tornáján kerékpársport Negyven ország több mint 500 versenyzője részvételével került sor hét végén Kölnben a 3. Suzuki BMX Masters nemzetközi Freestyle- versenyre. A roppant erős tornára meghívták a kecskeméti BMX- és Skate Klub versenyzőit is, akik kiváló eredményeket értek el. Az expert kategóriában BALOGH ANDRÁS a 2., Szitás Gábor a 7., ifj. Sinkó Lajos a 13. helyen végzett, míg a masters kategóriában Varga Pál 5. lett. ■ Történetének legjobb évét zárta a Solt megyei I. osztályú csapata. Elsők lettek a bajnokságban, és megnyerték a megyei kupadöntőt is. Szentirmay Tamás- Milyen elképzelésekkel vágtak neki a szezonnak? - kérdeztük Miskovicz Bálint edzőt.- Az első ötben szerettünk volna végezni. Igaz, hozzátettem: ha a játékosok vállalják a kemény munkát, akkor felállhatunk a dobogóra. Az őszi fordulók után az első helyről vártuk a folytatást. Ekkor már látszott, akár érmesek is lehetünk. A téli felkészülésünk jól A legmelegebb nyári hetek alatt is sorozatban zajlanak a sportágban a rangos események. A hét végi Szuper Liga csb- döntő után - amit a kecskeméti Bardóczky Kornél vezette Hódmezővásárhely nyert meg - péntektől megkezdődik a Ma- gyarország-Monaco Davis Kupa-találkozó. Néhány napja már egy osztállyal lejjebb, az OB I- ben is zajlanak a küzdelmek. sikerült, minden tervezett munkát elvégeztünk. Ennek is köszönhető, hogy fölényesen nyertük a bajnokságot.- Mi volt a taktika, amire alapoztak?- Főleg a támadásokra összpontosítottunk. Én a védekező focit nem szeretem. Azokon a mérkőzéseken érzem jól magam, ahol sok találat esik, mert a nézők is gólokat szeretnek látni. Támadó játékunknak az lett az eredménye, hogy mi rúgtuk a legtöbb gólt a csoportban, pontosan 84-et.- Kiknek a játékával elégedett?- Személyeket nem szeretnék kiemelni. Az eredményt úgy értük el, hogy sikerült egy Tóth Balázs, a kecskeméti Uj- hidy TI csapatkapitánya: - Tavaly megnyertük az OB II-t, így a kecskeméti együttes több mint tíz év után újra a második osztályban szerepelhet, másik 15 csapat társaságában. A mezőnyt területi elvek szerint kétfelé osztották, majd ezen belül is két csoportot alakijó közösséget összehozni Solton. Ennek köszönhető a bajnoki címünk, mert az egyes posztokat tekintve nem biztos, hogy nálunk szerepeltek a legjobb játékosok. A megyei kupa mérkőzéseit is komolyan vettük. Azt kértem a játékosoktól, hogy ezeken a mérkőzéseken is teljes erőbedobással szerepeljenek. Zsinórban hat győzelmet arattunk. A döntőben a tiszakécs- keiek ellen NB III-as színvonalú mérkőzést vívtunk. Igaz, tizenegyesekkel győztünk, de miénk lett a kupa.- Apropó NB III. Miért nem vállalják a magasabb osztályt?- Az anyagiak hiánya a legfontosabb érv. Az utánpótláscsapatok külön bajnokságban tottak ki. Mi a B/2-es csoportba kerültünk két budapesti és egy szegedi gárdával együtt. Fordulónként 6 egyéni és 3 páros meccs van. Minden másnap játszunk, tehát másfél hét alatt eldőlnek a helyezések. Szombaton a Vasas Match Pointtól 5:4-re, kedden az Építőktől 6:3-ra kaptunk ki. Ma 12 játszanak, nem a felnőttmérkőzések előtt, így az utaztatásuk tovább növelte volna a kiadásokat. Szívesen megmérettettem volna a csapatot az NB Ill-ban, de most úgy hozta a sors, hogy ismét a megyei I. osztályban indulunk.- Lesz-e változás a keretben?- Frölich, Kirchner, Duzmath távozott, az 52 éves Herczeg Lajos abbahagyta a játékot. Természetesen megpróbálunk erősíteni. Fehér Zoltán és Dömény Balázs NB III-as játékosok, ők már aláírtak hozzánk. Tárgyalunk még két rutinos labdarúgóval. Ha őket is sikerül megszereznünk, akkor a következő bajnokságban is ugyanolyan acélosak leszünk, mint a nemrég befejeződöttben. órakor Szegedi Naturtex Gellért csapatát fogadjuk a széktói pályán. A szegediek elleni találkozó után derül ki, hogy melyik csapat játszhat a B/2-es csoport 1-2., illetve 3-4. helyezettjével a feljutásért, vagy a kiesés elkerüléséért. A következő bajnokikra pénteken, vasárnap és kedden kerül sor. A legfőbb célunk az, hogy újoncként kiharcoljuk a bennmaradást. ■ Ma délben új labdamenet kezdődik tenisz Az újonc ÚTI számára a bentmaradás kiharcolása a legfontosabb ■ Az OB I-es csb. alig öt napja kezdődött, és július 24-én véget is ér. KÖZLEMÉNY A MÓL Földgázszállító Zrt. 2007. július 19-én, 09.00 és 12.00 óra között, földgáz-távvezeték rendszerén fáklyázással járó karbantartási munkát végez a lakosság folyamatos gázellátásának érdekében. Társaságunk Kiskunhalas gázátadó állomáson, szakembereinek felügyelete mellett végzi a gáz lefúvatását, fáklyázását. A művelet a lakosságot nem veszélyezteti, azonban erős hang és fényhatással jár. A környék lakóitól a nyugalmuk megzavarása miatt ezúton is elnézést kérünk. A munkálatokról, a helyszínen lévő szakembereink készséggel adnak tájékoztatást. Megértésüket köszönjük! MÓL Földgázszállító Zrt. O 90253ÜÉ Égáz-Dégáz FÖLDGÁZELOSZTÓ KÖZLEMÉNY Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a MÓL Földgázszállító Zrt. 2007. július 19-én 10:00 órától 14:00 óráig Kiskunhalas települést érintően az üzemeltetésében lévő földgázszállító rendszeren gázszolgáltatási szünettel járó karbantartási munkát végez. Kérjük Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a veszélyhelyzet megelőzése és a zavartalan visszakapcsolás érdekében a fenti időszakban a gázmérő előtti főcsapot zárva tartani és a gázvételezést szüneteltetni szíveskedjenek. A MÓL Földgázszállító Zrt. és az Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy a zavartalan gázellátást mielőbb helyreállítsák. Türelmüket és megértésüket köszönjük! Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zártkörűen Működő Részvénytársaság C A KISKŐRÖSI WATTAY "N KÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA felvételre keres fémipari szakoktatót. Feladata: szakiskolai tanulók pályaorientáöós gyakorlati képzése és a szerkezetlakatosok gyakorlati oktatása. Bér: Kit. szerint. s I Jelentkezés: Szakmai & önéletrajzzal, végzettség igazolásával az iskola titkárságán 2007. július 31-ig. vgím: 6200 Kiskőrös, Árpád u. 20y Petőfi Népe LAKOSSÁGI APRÓHIRDETÉSÉT telefonon is feladhatja! 76/518-250 A Kiírnak ni minik! Petőfi Népe Hónapokig a homlokában hordta ellenfele fogát rögbi A brisbane-i Wynnu- mot erősítő Ben Czislowski áprilisban ütközött Matt Austinnal a Tweed Heads elleni mérkőzésen, melynek következtében felszakadt a fejbőre. A sebet összevarrták, de nemsokára fertőzést kapott. A napokban elvégzett tüzetes orvosi vizsgálat megállapította, hogy Austin beágyazódott foga a ludas. Elfogadták a Hort SE hiánypótlási papírjait férfi NB i. A Magyar Kézilabda Szövetség versenybizottsága tegnap tárgyalta a Hort SE NB I-es indulási jogával kapcsolatos ügyet. A fővárosiakat a múlt héten hiánypótlásra szólították fel. Ennek a klub eleget is tett, így az NB I/B-ben 3. helyen végzett Delfin KC nem léphet egy osztállyal feljebb. Repülőhollandkvb: harmadik a magyar páros vitorlázás A Majthényi Szabolcs, Domokos András páros négy futam után a harmadik helyen áll a Spanyol- országban zajló vb-n. Az ötszörös vb-győztes, címvédő kettősből Domokos betegséggel bajlódik. Vezet a legnagyobb rivális dán Bojsen- Möller testvérpár. A verseny szombaton ér véget. Mindkét serdülő- együttesünk dobogós asztalitenisz A Pozsonyban zajló utánpótlás Eb-n serdülő fiúválogatottunk bronzérmes lett. A csapat tagja Pala- tinusz Martin, a Kecskeméti Sp. versenyzője is. A madarász DÓRA (Kmét), AMBRUS Krisztina (STE, jobbra) összeállítású leánycsapat kiváló játékkal a döntőbe jutott, ám ott az oroszoktól 3:l-re kikapott, így ezüstérmes lett. HIRDETÉS BÚTORVÁSÁR Kiskunhalas, Szász K. u. 2. (buszállomással szemben) Tel./fax: 77/425-591 PAPP BÚTORHÁZAK ^ÁRUKÉSZLETÜNK ÉRKEZETT! Ülőgarnitúrák, szekrénysorok nagy választékban kaphatók. | OTP-ügyintézés a helyszínen! Szeretettel várjuk kedves vevőinket.