Petőfi Népe, 2007. július (62. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-18 / 166. szám

/ 12 KEGYELET / APRÓHIRDETÉS PETŐFI NEPE - 2007. JULIUS 18., SZERDA GYASZH1R GYASZHIR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk SZELEI ISTVÁN kecskeméti lakos, 71 éves korában, súlyos betegségben elhunyt. Temetése 2007. július 20-án, 15.30 órakor lesz az Irinyi úti református temetó'ben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló családja. GYASZHIR „Bíztunk az életben, bíztunk a gyógyulásban, de ha már abban nem, legalább a csodában. Csoda volt, hogy étéi, s minké szerettél, nem haltál meg, csak álmodni mentél. Egy reményünk mi élté és vezet, hogy egyszer még találkozunk veled!’' Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 2007. július 14-én 58 éves korában tragikus körülmények között elhunyt TORMA ISTVÁN Baja Város Polgármesteri Hivatalának Címzetes Főmunkatársa. Temetése 2007. július 19-én, 15 órakor lesz a bajai Köztemetőben. „Úgy mentél el, áhogy éltél, csendben és szerényen, god jón béké' t drága lelked nyugodjon békében." A gyászoló család. A gyászoló család és Dunaegyháza Község Önkormányzata fájdalommal tudatja mindazokkal, akik szerették és tisztelték, hogy HUSZÁRIKBÉLA (1938-2007) 2007. július 16-án hirtelen elhunyt. 1978-tól tanácselnökként, majd 1990-től 1998-ig polgármesterként, húsz éven át irányította Dunaegyházát. Vezetése alatt sokat fejlődött a település (utak, vezetékes létesítmények, oktatási intézmények, orvosi rendelő és lakás). Munkája mellett jó kapcsolatot tartott fenn a lakossággal, közvetlensége, embertisztelete miatt szerették az emberek. Temetése 2007. július 19-én 18.00 órakor lesz a dunaegyházi temetőben. Huszárik Bélát Dunaegyháza Község Önkormányzata saját halottjának tekinti. KÖSZÖNET Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik NAGY GERGELY garai lakosa a Bajai Állami Gazdaság volt rakodójának temetésén részt vettek, gyászunkban osztoztak és sírjára virágot, koszorút helyeztek. Gyászoló család KÖSZÖNET —Pl t Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, akik id. TÁNCZOS-SZABÓ JÁNOSNÉ Szegedi Ilona temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család. EMLÉKEZÉS „Suhanva száll az élet tova, ami elmúlt, nem jön vissza soha, Bár lassan mindent elvesztünk, de lesz kit örökké szeretnünk." Ír KOLLAR ZSIGMONDNÉ Porvan Eszter halálának 4. évfordulójára. Szerető családja. GYASZHIR PETRAS PALNE Patai Terézia (1938.05.28.) Kecskemét, Akadémia krt. 21. alatti lakos, 2007. július 12-én elhunyt. Temetése július 20-án, 15 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Gyászmise a Piarista templomban július 27-én, 8 órakor lesz bemutatva. A gyászoló család. KÖSZÖNET Hálás szívvel mondunk T köszönetét mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, munkatársaknak, akik szeretett fiunk, testvérem, t- sógorom, unkokánk, TARJÁNYI GÉZA temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek el, fájdalmunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család. GYASZHIR KÖSZÖNET „Ha emlegettek, köztetek leszek, de fáj, ha látom könnyelek. Ha rólam szóltok, mosolyogjatok, emlékem így áldás lesz rajtatok. " Mély fájdalommal tudatjuk, hogy VARRÓ KÁLMÁNNÉ Simsi Piroska 2007. július 10-én, életének 80. évében csendesen elhunyt. Hamvas^tás utáni búcsúztatása július 20-án, 9.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, akik EGRI GYÖRGY (mi Gyurink) búcsúztatásán részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. Gondozói. 1 EMLÉKEZÉS Egy könnycsepp gördül le arcomon, ez azért van, mert hiányzol nagyon. GYENGE SÁNDOR halálának 1. évfordulójára. Szerető családja. GYÁSZHÍR GYASZHIR I „Szívedben nem volt más, csak jóság és szeretet, I munka és küzdelem volt egész életed." A gyászoló család mély megrendüléssel tudatja a rokonokkal, I ismerősökkel, szomszédokkal, hogy a legdrágább Édesanya, Nagymama, Dédike DUBECZ MIHÁLYNÉ szül. BALANYI MARGIT 2007. július 14-én, életének 85. évében váratlanul elhunyt. Szerepünktől soha el nem múló fájdalommal 2007. július 23-án (hétfőn), 15.00 órakor búcsúzunk a kecskeméti Köztemetőben. Drága emléke örökre szívünkben marad. •Ml ________________Gyászoló családja. Fájd alommal tudatjuk, hogy FARAGÓ JÓZSEFNÉ szül. Szabó Julianna 2007. július 9-én elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2007. július 20- án, 10.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A gyászoló család. GYASZHIR „Hirtelen rabolt el tőlünk a halál, távozásod, míg élünk, örökké fáj." I Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyánk, feleségem, testvérünk, nagymamánk, anyósunk HORVÁTH SÁNDORNÉ Fekete Veronika „Veca" kecskeméti lakos, életének 62. évében, türelemmel viselt, súlyos betegségben elhunyt. Temetése 2007. július 20-án (pénteken), 13.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. Információs telefon (ingyen hívható) ZÖLDszám: 06/80/480-756 A sznmnk&t adjuk! Petőfi Népe Az hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal JÁRMŰ APRÓ Kitelt INGATLAN www.panoramaingatlan.hu 70/947-91-94.--------------------------------------------------------------------------------*867710* A VINALKO Szeszipari és Kereskedelmi Korlá­tolt Felelősségű Társaság (Vinalko Kft.) a tulaj­donában lévő Kecskemét külterület 0897/9. helyrajzi számon felvett, "major" megnevezé­sű, 1 ha 3377 m2 alapterületű, ténylegesen Kecskemét, Ballószög 329. szám alatt lévő, ipartelepét adósságrendezés céljából eladja. Az ingatlant 8/20-ad vagyoni értékű, két ter­mészetes személyt közösen megillető holtig- tartó haszonélvezeti jog terheli. Érdeklődni: Fax: 76/497-934, 06-30/85-99-039 telefon­számokon.------------------------------------------------------------:----------------*871499* GY ÓGYFÜRDŐK közelében Zárónkon, 100 m2- es összkomfortos családi ház, teljes berende­zéssel, 3000 m2-es telekkel sürgősen eladó. Ár: 4,5 M Ff 30/395-0254.--------------------------------------------------------------------------------*871705* HE TÉNYEGYHÁZA központi részén eladó egy 2 szintes 80 m2,1992-es építésű amerikai stílu­sú alápincézett családi ház, 1000 m2-es tel­ken: 18,5 M Ft 30/5588-468.-------------------------------------------------------------------------------*871304* KE CEL Város Önkormányzata eladásra meghir­deti a Kecel, Bartók B. u. 29. sz alatti óvoda épületét. Lakásként kisebb átalakítással hasz­nálható. Ár: 4,5 M Ft Megtekinthető előzetes időpont-egyeztetés után. Érd. lehet Kis-Vén Csabánénál a 78/420-211 vagy a 20/428- 1336 telefonszámokon.----------------------------------------------------------------------*869878* KE CSKEMÉT, Méntelek, Hársfa u.-i 1000 m2- es építési telekn eladó. 30/56-777-64.---------------------------------------------------------------- *872911* 8 Kecs keméten, Vacsi közben a Rózsavölgyi téren 2 éves társasházban II. em.-i, 57 m2-es, 1 szoba + nappalis, erkélyes lakás, beépített bútorokkal, lékondicionálóval eladó: 13,9 M Ft, 30/496-8776.-----------------.-------------------------------------------------------------*872940* KI SKUNHALAS, Lehel u. 4. sz. 5 éves lakás el­adó, újszerű állapotban. 30/983-2475.--------------------------------------------------------------------------------»872871* KK UNHALAS, Vadász u. 18. teljesen felújított állapotú családi ház eladó. Érdeklődni: 30/983-2475------------------------------------------------------------—----------------*872871* KM ÉT, belvárosi 28 m!-s III. em-i lakás ga­rázzsal eladó. Ár: 6,4 M Ft, 20/927-6643. 8 Kmét, hunyadivárosi 4 lakásos társasház ban fsz.-i, 2,5 szobás lakás garázzsal eladó 12,6 M Ft 20/975-2112.--------------------------------------------------------------------------------*87 KMÉT, Március 15. u.-ban 2 szobás lakás e adó. Ár: 7,95 M Ft, 20/927-6643.--------------------------------------------------------------------------------*87300 LAKITELEK-SZIKRA 189. sz. családi ház, azon nal beköltözhető eladó. 20/574-3834.--------------------------------------------------------------------------------*867506 NÉMET-OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó in gatlanokat keresünkl 06-1/210-4904.-—;------------------------------------------------ -------*87143 ÖN ÁLLÓ telken Baján, Erdész utcában, 3 szó bás, összkomfortos ikerház fele fedett tera szókkal eladó: 70/368-9455. 8 Szabadszállás 58 m2 lakás eladó 20/253 7978 TELKET keresek Kecskemét és környékén 20/252-3840.--------------------------------------------------------------------------------*873005* ÚRIHEGYEN 3000 m2 ép. telek eladó. Közmű a telekhatáron. Ár: 2,5 M Ft. Érdeklődni 20/927-6643. 150 m2 ipari padlós, tiszta, jól zárható, kam ónnal is megközelíthető raktárhelyiséget kere sek hosszú távú bérletre. Érdeklődn 20/9278-610. ALBÉRLETET KÍNÁL 8 Astra G 1.6 B+G, '99. mo-i, klímával, tulaj­donostól, hitelre is eladó. 70/615-5765.--------------------------------------------------------------------------------*873000* BONTÁSRA autót veszek. 30/432-6226. KECSKEMÉTEN, a Ceglédi út mellett kiadó szó ba-konyhás-fürdőszobás, különbejáratú, kü lön órákkal felszerelt lakás 1-2 fő részére, I letve házaspárnak: 25 E Ft/hó. Kocsibeállás sál 30 E Ft/hó. Telefon: 70/575-47-79 76/497-303.------------------------------1--------------------------- «gl BE LVÁROS, NAGYKŐRÖSI u.-ban albérlet ki adó hosszú távra! I. em. gázfűtéses, 72 m2,3 szobás, berendezéssel. Tel.: 30/9984-720.----------------------:-------------- *66000* BÁ TYA központjában (Kalocsától 5 km-re) 15 fő részére munkásszállás kiadó. Érd.: 78/464- 779,06-20/310-6185.-------------------------------------------------------------------------------*87295!* 8 Kecskemét, széchenyivárosi kétyobás II. em.-i, felújított, parkettás lakás aug. 1-től ki­adó. 70/70-188-74.----------------------------------------------------*--------------------------*868236* 8 Kmét, Juhar u.-ban 3 szobás lakás kiadó. 30/300-4546. Akciós DIESEL SEAT modellek a Brill-néll Ibiza 1,4 TDI80 LE már 3.199.000 Ft-tól Cordoba 1,4 TDI 80 LE már 3.299.000 Ft-tól A gépjármű főbb felszereltsége: ABS, két légzsák, elektromos ablakok, központi zár, ködfényszóró... 2007. június és augusztus között a Brill Kfí-nél új gépjármüvet vásárlók között egy Malaguti robogót sorsolunk ki. Brill Kft. Kecskemét, Halasi fit 32. 76/503-060 LAKÓKOCSI és autóbérbeadás! 30/2181- 483. 8 Parancsnoki UAZ eladó. Érdeklőd- ni:30/3495-473.-------------------------------------------------------------------------------*871851* SIM SON motort vásárolnék. 06-20/471- 2095-18 óra után. *872934* SUZUKI használt jó áron, garanciával, hitel- ügyintézéssel! Kecel. 30/3700-808.--------------------------------------------------------------------------------*872883* SUZUKI Sedan 1.3 GLX 2001.12. havi s.mentes tulajtól lízingre is eladó. 30/385- 3406.--------------------------------------------------------------------------* 1 *—*872925* SU ZUKI Sedan 1,3 6 év 1. tut: 70/334-9815--------------------------------------------------------------------------------*872886* 8 Suzuki Swift '98-as 1.0 központizár, elekt­romos ablak, elektromos tükör: 580 E EL 20/333-0597.--------------------------------------------------------------------------------*872963* TORNÁDÓ 0.9 elektromos kerékpár betegség miatt eladó, használva nem volt Ár: 10% en­gedmény. 06-30/486-6071, este 19 óra után 76/498-990. UTÁNFUTÓT olcsón. 06-20/9530-663.------------------------------------------------------------------------------*871212* VW VENT0 1.9 TD 1995. évj. fehér, digit klí- más eladó. 30/906-7062.--------------------------------------------------------------------------------*872892* VW VENT0 '95. évj. 1.9 TD tintakék eladó. 30/906-7062. __________GEPEK__________ CL AAS dominátor '86-os eladó. 30/503- 8571.--------------------------------------------------------------------------------*871727* ELADÓ MTZ-50 homlokrakodóval és új 80-as gumikkal 450 E Ft, 51 fixes pótkocsi 60 E Ft. Érd.: 06-30/9-784-076. 8 E302-es kaszálógép eladó. 30/3040-587.--------------------------------------------------------------------------------*872944* LTZ- 55A motorhibás, T-25 A, 2x9 leveles tár­csa, 2 fejes IH eke eladó. 30/681-6743. 8 John Deer fűnyíró traktor nagyon jó álla­potban, benzines fűnyírók, fűkaszák, henger­seprűk, Stihl láncfűrészek eladók. 30/9433- 952.--------------------------------------------------------------------------------*872983* M 1300-AS körbálázó E 512-es gabona kom­bájn T174/2 rakodógép eladó. 30/955-1835.------------------------------------------------------------------------------*871379* SZ ŐLŐSZÜRETELŐ kombájn /vontatott/ el­adó. 06-30/953-0928.------------------------------------------------------------------- *871812* 82 db 700-as szalagfűrész eladó. 76/352- 430--------------------------------------------------------------------------------*872897* 9 LEVELES tárcsa és 2 fejes eke eladó. 20/5840-169.--------------------------------------------------------------------------------*872903* ÁLLÁST KÍNÁL AGR0N Kft. lajosmizsei üzemébe gumiipari, fröccsöntési területre gépbeállítót keres 3 műszakos munkarendbe. Elvárások: középfo­kú műszaki végzettség, min. 2 éves szakmai tapasztalat. Érd.: Molnár András 30/6-459- 198.--------------------------------------------------------------------------------*871367* ÁL LÁST keres? Állást kínál? www.nexusportal.hu - A humán erő forrása.---------------------------------------------------------------*---------------*867236* AU SZTRIÁBA bejelentett szak- és segédmunka lehetőség akár nyelvtudás nélkül is. 06- 30/364-70-54, 70/622-47-84.--------------------------------------------------------------------------------*871847* GY AKORLATTAL, C, E kát. jogosítvánnyal, ADR vizsgával rendelkező tehergépkocsi-vezetőt keresek Kecskemétről és közvetlen vonzáskör­zetéből! Érdeklődni: 06-20/483-80-06. 8 Daewoo Lanos 1.4 1999. évj. téli gumi­készlettel, ezüstmetál, friss műszakival eladó. 730 E Ft, 06-30/498-6579.--------------------------------------------------------------------------------*872984* DAEWOO Tico '97 ezüst 450E 5a: 20/970­1044----------------------------------------------:---------------------------------*872890* HO NDA RR 954 2003. évj. fekete-piros szalon állapotú eladó. 30/983-2475.-----------------------------------------------------------------;--------------*872871* 8 Lada 1500 S '94. évj. gyári állapotban el­adó. 240 E Ft, 70/579-0230. Petőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- is Könyvkiadó Kit Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő és ügyvezető igazgató: Gazsó László Főszerkesztő-helyettes: Tapodi Kálmán Gazdasági vezetők: Gyorsa Zoltánná és Falvi Krisztina A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200. Telefax: 76/481-434 Kiadói teletax: 76/486-539 E-mail-tím: petofinepe@axels.hu Készült: AS-Nypmda Kft. Szilády Üzem Telefon: 76/481-401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 00133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Délhir Rt. Terjesztés: Juhász Attila Telefon: 76/518-273. Teletax: 76/486-539 Előfizetés: 76/518-270 Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynök­ségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja: egy hónapra: 1.895 Ft; negyedévre: 5.685 Ft; félévre: 11.370 Ft; egy évre: 22.740 Ft. Hirdetési vezető: Ökrös Csaba. Telefon: 76/518-275 Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 AUTÓALKATRÉSZ raktáros munkatár­sat keresünk kecskeméti márkaszervizbe. Fel­tétel: érettségi, raktározásban szerzett ta­pasztalat. Juttatások: versenyképes jövede­lem, hosszú távú, stabil munkahely. Fényké­pes önéletrajzokat bérigény megjelölésével a humanrent31@humanrent.hu e-mail címre vagy a Humán Rent Magyarország Kft 6000 Kecskemét, Hoffmann J. u. 3. címre kérjük. Ny.v.: 6394-4/2005-0100-233 « ......__ a a..B 1« <r***ll | A BOSAL-Autóflex Kft. munkatársakat keres 2 ill. 3 műszakos munkarendbe VÉDÖGÁZAS HEGESZTŐ munkakörbe. A jelentkezéseket várjuk személyesen július 20-án (pénteken) és 23-án (hétfőn) de. 10 órakor a Kft. telephelyén*, (Kecskemét, Kadafalva-Heliport).g AUTÓSZERELŐ munkatársakat keresünk kecskeméti márkaszervizbe technikusi végzett­séggel vagy mestervizsgával, 1-2 éves szakmai tapasztalattal. Fényképes önéletrajzokat bér­igény megjelölésével a humanrent31@human- renthu e-mail címre va$ a Humán Rent Ma­gyarország Kft 6000 Kecskemét Hoffmann J. u. 3. címre kérjük. Érd.: 76/999-632. Ny.v.: 6394- 4/2005-0100-233 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartá­sunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rend­szerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadvá­nyaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt szemé­lyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlá­tozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fize­tett hirdetést jelent. Az hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfele­inktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anya­gi, illetve jogi felelősségét nem vállal. A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk.

Next

/
Thumbnails
Contents