Petőfi Népe, 2007. július (62. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-16 / 164. szám
6 Olcsó az alkohol Magyarországon FELMÉRÉS Az alkohol árszintje Magyarországon volt az egyik legalacsonyabb tavaly az EU-ban - derül ki az unió statisztikai hivatalának elemzéséből. Az Eurostat szerint hazánkban az uniós átlag 77 százalékát éri el az alkoholok áüagos árszintje, ami a harmadik legolcsóbb értéknek számít Bulgária (69 százalék) és Szlovákia (72 százalék) után. Két százalék alatti adót szorgalmaz Kovács AZ UNIÓS államok többségében van ingatlanadó, amelynek mértéke legfeljebb két százalék. Ez Magyarországon túl magas lenne - jelentette ki az InföRádiónak Kovács László, az Európai Bizottság adó- és vámügyi biztosa. A román vasutat is érdekli a MÁV Cargo megbízást adott a román kormány a román államvasutak teherfuvarozó részlegének (CFR Marfa), hogy nyújtson be ajánlatot a MÁV Cargo megvásárlására. A társaság igazgatója, Liviu Bobar szerint az állami vállalat siker esetén új szállítási lehetőségekhez jutna Nyugat-Európa és Constanta között. Panno GAZDASAG 2007. JÚLIUS 16., HÉTFŐ Évekig őrizhetjük a számlákat nyugtaadás Akár az üzlet ajtajában is lecsaphatnak a vevőre az adóellenőrök A boltból kilépő vevőt is ellenőrizheti az adóhatóság egy tervezet szerint. Egyelőre kérdéses, milyen értékhatár felett és hogyan lenne büntethető az, aki nem tud felmutatni blokkot vagy számlát. VG-összeállítás A jövőben a magánszemélyeknek a vásárlások után meg kellene őrizniük az igazoló számlát, mert azt a boltból kilépve elkérheti és ellenőrizheti az APEH - ennek magyarországi bevezetését vizsgálja a Pénzügyminisztérium (PM). A minisztériumnak a szakmai részleteket kell kidolgoznia, azt, hogy milyen termékkörök vásárlása esetén lenne kötelessége a vevőnek megőrizni a nyugtát, milyen értékhatár felett, mennyi ideig; ennek elmulasztása milyen szankciókkal járhat, illetve milyen törvényeket kellene ehhez módosítani. Ezek mellett el kell dönteni azt is, hogy a vevőknek mit is kell megőrizniük: a blokkot vagy a számlát. Egyelőre nem tudni, hogy őszre elkészül-e a javaslat, mindenesetre a számlatartást kötelezően előíró jogszabályokat érdemes lenne az adótörvényekkel együtt elfogadni. Ha erre novemberben sor is kerül, nem feltétlenül jelenti azt, hogy a rendszer működhetNem árt a jövőben odafigyelni arra, hogy mindig kapjunk nyugtát Bátor lépés a módosítás A KANCELLÁRIÁN lapunk kérdésére elmondták: ez a javaslat beilleszkedik a kormány azon törekvései sorába, amelyekkel a feketegazdaságot igyekeznek visszaszorítani. E módszertől azt várják, hogy a vevőkön keresztül lehessen rászorítani az üzleteket a legális működésre. Kormánypárti politikusok mindezt azzal egészítették ki lapunknak, hogy a számlatartás bevezetése már régóta téma különféle beszélgetéseken, de írásos anyag még nem készült erről. Hozzátették: csak remélni lehet, hogy meglesz a politikai bátorság a bevezetéséhez. ne is 2008 januárjától, hiszen az adóhatóságnak felkészülési időt kell biztosítani. Veres János pénzügyminiszter e témáról csupán annyit mondott, hogy a legálisan működő vállalkozások erősítése érdekében megvizsgálják: Magyarországon miként lehet bevezetni a számlatartási, -megőrzési kötelezettséget. Mint említette, a módszerre több uniós példa - köztük az olaszországi joggyakorlat - is rendelkezésre áll. Legalább két törvényt, az adózás rendjéről szólót és az áfát szabályozót kellene megváltoztatni a szabály bevezetésének előfeltételeként - véli Zara László, az adótanácsadók egyesületének elnöke. Mindenekelőtt jogszabályban kellene előírni, hogy magán- személyek részére is kötelező a számla kiadása. Ez viszont hatalmas torlódásokat okozna a pénztárnál, hiszen minden vevőnek be kellene diktálnia adatait a számla elkészítéséhez. (A nyugta nem alkalmas a vevő azonosítására, mivel csak a vásárlás tényét igazolja, nem pedig a fogyasztó kilétét.) A szakember szerint csak ésszerű értékhatár felett kellene ezt a szabályt bevezetni. Ám az gondot jelenthet, hogy - mivel a pénztáros nem kérheti el a személyi igazolványt - bárki bármilyen adatot bediktálhat. Azok járnának el így elsősorban, akiknek nem érdekük, hogy az adóhivatal rájuk találjon, és firtassa - például egy vagyonosodási vizsgálat keretében -, honnan származik a nagy értékű vásárlás forrása. Az olasz példát - amely szerint az ellenőrök a boltok ajtajában kérik el a számlát - egyelőre kö- vethetetlennek tartja Zara, aki szerint ehhez nálunk túlságosan kicsi az apparátus. Ő egyébként egy olyan megoldást is elfogadhatónak tartana, és erre egy délamerikai országban van is példa, hogy az adóhivatal „akciózzon”, azaz ajándékokkal ösztönözze az adózókat a nyugták beküldésére. HIRDETÉS Hyundai Kecskemét, 6000 Kecskemét, Bihar u. 8., lel: 76 5QL80Q (Imwitat tagyuMte («40»»roi te fwjterf wsxmy®«# NggM: 3,8-»,?1!«0 km. kärassmyng kümcsM« MNMttrtl «1 hnyttM \rfwwy»tt* tüggfcni: COs 104 185 (flott, í Hw IMtetí mi» ítwsjtrkií V »te,« ?0Q? Wiws 81«» kiírni mwo HIRDETÉS Számlacsomagja mellé igényelje bármely vállalkozói hitelünket, és Öné lehet a különlegesen felszerelt Volvo 560 sportlimuzin, vagy a 20 darab 150 OOO forint értékű üzemanyagkártya egyike. Akciós Minimum Vállalkozói Számlavezetési Csomag, mely 2007. 07. 09. és 2007. 08. 31. között igényelhető. A termék és az akció részletes leírását a Bankszámlaszerződés Általános Szerződési Feltételek és a vonatkozó kondíciós lista tartalmazza. A Bank a kondíciók változtatásának jogát az akció ideje alatt is fenntartja. A Volvo promóció Részvételi Feltételeit keresse bankfiókjainkban vagy weboldalunkon! VELÜNK KÖNNYEBB X Raiffeisen BANK ZT 0640484848 vAvw.raiffeisen.hu