Petőfi Népe, 2007. június (62. évfolyam, 126-151. szám)
2007-06-18 / 140. szám
PETŐFI NÉPE - 2007. JÚNIUS 18., HÉTFŐ SPORT Delfin KC: álom az élvonal kézilabda Kiharcolták a bentmaradást a nyírségi szlovákok GOREN VUJASIN (9) inkább a védekezéssel törődött, két kapuralövéséből egy alkalommal volt eredményes. Lewis Hamilton élete második győzelmét aratta mdianapolisban forma-1 A vb-pontversenyben éllovas Lewis Hamilton, a McLaren-Mercedes brit pilótája nyerte az 58. Forma-l-es gyorsasági világbajnokság hetedik futamát, az Egyesült Államok Nagydíját. Hamilton mögött csapattársa, a spanyol Fernando Alonso lett a második, míg a harmadik helyet a brazil Felipe Mássá (Ferrari) szerezte meg. A vb-újonc Hamilton második futamgyőzelmét szerezte meg az autósport elitkategóriájában és sikerével tovább növelte előnyét a világbajnoki címvédő Alonsó- val szemben. A brit pilóta rajtcél győzelmet aratott Indiana- polisban.- Számomra teljesen ismeretlen pályán szereztem meg a győzelmet, ami így még csodálatosabb. Nagyon kemény napon vagyok túl, a legnehezebb a legutolsó három kör volt, azt hittem, hogy soha nem lesz vége a futamnak - mondta Hamilton, csapattársa, Alonso úgy vélekedett, hogy már a rajtnál sok minden eldőlt: - Nem sikerült kibújnom a startnál, az utolsó körökben már a Francia Nagydíjra gondoltam. ■ Erdei nyolcadszor védte meg címét, Balzsay is nyert profi ökölvívás Nyolcadik alkalommal is megvédte címét Erdei Zsolt, a Boksz Világszervezet (WBO) félnehézsúlyú világbajnoka, miután technikai KO-val, a tizepegyedik menetben legyőzte az amerikai George Blades-et a Budapesten rendezett gálán. „Nem volt olyan egyszerű a mérkőzés, mint ahogyan kinézett. Nagyon odafigyeltem a védekezésre és tudtam, hogy a bal kezem gyors. Nem tudom, jogosan állította-e le a bíró a mérkőzést, de valószínűleg ha továbbmegy, akkor is simán nyerek pontozással”- nyilatkozta a találkozó után Erdei. A szombati gálán a többi magyar is nyert: a kispehelysúlyú Bedák Zsolt és a cirkálósúlyú Hídvégi György a 2. menetben technikai KO-val, a nagyközépsúlyú Balzsay Károly pedig kiütéssel. ■ Nem véletlenül osztottak szét kétszáz trombitát a hazai rendezők: fülsiketítő hagzavarban kezdődött az NBI-es tagságról döntő találkozó. A Delfin csapatának hat góllal kellett volna verni a vendég nyírségieket ahhoz, hogy ősztől az élvonalban kézilabdázhassanak. Vereség, kiskülönbségű győzelem és döntetlen esetén marad az NB I/B-s tagság. A vendéglátók kicsit féltek a játékvezetők szigorától, Boniferték gyorsan be is keményítettek az elején, előbb Zapletánt parancsolták ki túlságos keménységgel, majd az ellenkező oldalon is korai pihenőre küldték Kaloust. A vendégek „szlovák hadteste” nagyon gyorsan pörgette a játékot, általában húsz másodperc alatt lövőhelyzetet alakítottak ki Erdélyi kapuja előtt. Az ellenkező oldalon Juhász Viktoréknak dupla ennyi időre volt szükségük, és akkor is ritkán adódott ziccerhelyzet a hazai támadók előtt. Zapletán mozgásán érződött a sérülése, kevés szerepet | kapott, hiányoztak a góljai. íz- i, galmas, látványos volt a játék, | egyik csapat sem tudott ellépni ellenfelétől. Ez a tény érthető módon a delfineseket idegesítette jobban. Az első igazi lehetőség a .26. percben adódott Dengiéknek: ekkor 12-10-re sikerült „megúszniuk”, de két perc múlva már ismét egyenlő volt az állás. A fordulás után mit sem változott a meccs forgatókönyve, döntetlen körüli állás mellett, hol az egyik, hol a másidk gárda vezetett egy-egy góllal. Még egyszer felcsillant a remény: a 38. percben a reklamáló Kalous négyperces kiállítást kapott, s már vissza sem térhetett a játéktérre. Ekkor 19- 17-re meglépett a Delfin, ám a folytatás elmaradt. Sőt, 20-19-re már a vendégek vezettek. Innentől fogva csak az volt a kérdés: sikerül-e legyőzni az élvonalbeli tagságát megőrző nyírségi gárdát? Nem sikerült, mert a döntő pillanatokban kapkodtak és ziccereket hibáztak a hazaiak, és a vendégek megnyerték az osztályozó második mérkőzését is. A Delfin újra az NB I-ben próbálkozhat. ■ R. I. Számmánia DELFIN KC-NYÍREGYHÁZI KSE 23-24 (13-13) Kecskemét, 600 néző, vezette: Bonifert, Oláh. Delfin KC Kecskemét: Erdélyi - Zapletán 3, Horváth Sz. 4, Juhász V. 3, Dengi, Losonc 1, Juhász Z. 4. Csere: Varga Zs. (kapus), Basaric 7/4, Cselovszki, Takács, Vujasin 1, Szabó P, Simp (kapus). Edző: Száva Flórián. NYKSE: Lencsés - Nagy Cs. 3, Ulics 5, Kalous 2, Kopco 1, Gamrat 5, Kleis 7/4. Csere: Nagy L. (kapus), Varga Zs., Medve 1, Oláh B. Edző: Janó Pál. Kiállítások: 16, illetve 26 perc. Hétméteresek: 4/4, illetve 4/4. HIRSAV Kontinensviadalra készül a kecskeméti dzsúdós cselgáncs Ma kezdődik és június 24-ig tart az edzőtábora azoknak a dzsúdósok- nak, akik jövő hónap elején Máltán, az ifjúsági Eb-n képviselik hazánkat. Ott lesz a kecskeméti Faragó Éva (Hírős JC) is, aki az 52 kg-os súlycsoportban indul. A magyarok négy érmet szereztek szumó eb Bárdosi Sándor (85 kg) aranyérmes lett a budapesti Nemzeti Sport- csarnokban rendetett Eb-n. A birkózásról váltó magyar versenyző a döntőben a bolgár Georgijevet győzte le. A nyílt kategóriában Kálló Gyöngyi és Líbor Dezső, továbbá a Makai Erika, Németh Beáta, Kálló, Dénes Andrásné összeállítású csapat bronzérmet szerzett. Kettős győzelemmel jutottak tovább kézilabda Részt vehet a januári Eb-n a magyar férfi- válogatott, amely az idegenbeli sikert követően (28-23) a selejtező visszavágóján is nyert (31-30) a litván csapat ellen, Tiszaújvárosban. Angyalföldre került a férfipóló aranyérme vízilabda Megvan a férfibajnoki cím gazdája: a párharc vasárnapi, 4. összecsapásán harmadik győzelmét (10-9) is megszerezte a Vasas a Honvéd ellen, ezzel 1989 után ismét aranyérmes lett az ob I-ben. Az angyalföldi gárda legjobbja a 4 gólos Varga Dániel volt. Kovács István, a Honvéd vezetőedzője szerint csapata az első, hazai pályán lejátszott meccset rontotta el. Áramütés után lábadozik az ausztrál úszóklasszis baleset Áramütést kapott Brooke Hanson, az ausztrálok olimpiai ezüstérmes úszója. Á sportoló egy élményfürdőben kapcsolódott ki, de amikor kimászott a medencéből, hirtelen összeesett. Azonnal kórházba szállították, az orvosok szerint az állapota stabil. MEGKÉRDEZTÜK A SZURKOLÓKAT Hogyan látták a mérkőzést? ként dolgoztam. Nem azért jöttem, hogy drukkoljak. A bejáratnál kellett állnom, sajnos nem láthattam a meccset. A barátaim folyamatosan hozták a híreket. Jó lett volna, ha sikerül feljebb lépnünk. Rendbontás nem volt, a kecskeméti szurkolók sportszerűen tudomásul vették a történteket. danku csaba: - Tiszaföldváron kézilabdázóm. Ugyanabban a csoportban játszunk, mint a Delfinek. Hazai pályán többször legyőztük a kecskemétieket, de idegenben is okoztunk már meglepetést A barátaimmal jöttünk át Kecskemétre, egyik csapatnak sem drukkoltunk. Egy jó meccset szerettünk volna látni, nem csalódtunk. Balázs erika: - A női csapatban játszom, nagyon érdekelt mi lesz az eredmény, képesek leszünk-e fordítani? A kislányomat is elhoztam magammal szurkolni. Sajnos, pont miatta keveset láttam a meccsből, de szerintem a fiúk becsülettel küzdöttek. Tisztességesen helyt álltak, most nem sikerült Talán majd jövőre. TÁRSKERESÉS ADRIENN társat keres Kecskeméten. 70/603- 2070.------:----------------------------------------------■---'864141* AN NA Kméten ismerkedne! 20/510-92-93.---------------------------------------------------------*864133* ÁP OLT, csinos, kedves, szőke nő Kecskeméten ismerkedne. 06-20/392-7244.---------------------------------------------------------*864110ÁP OLT, csinos, nagyon kedves hölgy társat keres. 06-20/481-6161.----------■-------■--------------;------------------------*861860* CS INOS, szép arcú, modell, egyetemista (20) lány keresi partnerét. 70/554-5677.-------------_---------------------- —*858884* DE KORATÍV, csinos, 22 éves lány társat keres. 20/354-5631.---------------------------------------------------------*864122* KE CSKEMÉTEN fiatal lány ismerkedne. 06- 30/950-5885.-------'■--------------------------------------------------*863650* MA RIETTA társat keres Kecskeméten. 20/964- 6849.--------------------------------------------------------*863628* OR SI Kméten ismerkedne! 30/943-88-34.-------------------------:-----------------'--------,----*864133* OR SZÁGOS társközvetítő. Kmét: 30/259-4334.---------------------------------------------------------*862479* ÖN IS megtalálja társát nálunk! 30/467- 5921, www.kettenszebb.hu-------------------------------------------------------*860359* SZ ILVI Kméten ismerkedne! 20/383-03-43.----------------------------------------------------------*864133* UTAZÁS NYARALJON festői környezetben Balatonalmádi szívében! www.krisztinapanzio.hu Tel.: 30/204-1294-----------------A—-------------------------------------*863712* VÁ LLALKOZÁS GYAPJŰGARNITÚRÁK és egyéb termékek forgalmazásához nagykereskedés viszonteladókat keres. Tel.: 70/365-9380----------------------------------------------------------*863546* VEGYES PÁLYAKEZDŐ csecsemő gondozónőt, vagy óvónőt keresek. 20/9509-742.----------------------------------------------------------*853916* 30 DB 12 m-es beton villanyoszlop eladó használt. 20/223-9635.---------------------------------------------------------*861807* ME ZŐGAZDASÁG CSERESZNYEFELVÁSÁRLÁS Kiskőrösön. 06- 20/9557-463.-----------—---------------------------:---------------*863792* Or szágos hálózatot működtető nyelviskola, kecskeméti értékesítési csoportja felvételt hirdet „ Kép zési tanác sad ó ” munkakör betöltésére. Elvárások: Érettségi Határozót, sikerorientált személyiség \'agy munkabírás, kiváló kommunikációs készség Feladat:- Értékesítési tanácsadás Szerződések kötése Amit kínálunk:- Változatos munkavégzés- Kimagasló jövedelem, (alap+köitségtérírés+jutalék)- Biztos cégháttér, kiváló infrastruktúra Kellemes munkahelyi légkör, jó csapat Jelentkezéseket ja 76/505-685 I telefonszámra várjuk. Oktatások, képzések szervezésével foglalkozó, országos iskolahálózatot műköáető cég, kecskeméti irodájába keres: ADMINISZTRÁTOR MUNKATÁRSAT 8 órás munkaidőben összetett adminisztrációs feladatok ellátására. Feltétel:- Magas szintű PC felhasználói gyakorlat- Érettségi bizonyítvány -Gépírás- Dinamikus, határozott, kommunikatív személyiség- Adminisztrációs területen szerzett gyakorlat Fényképes pály ázataikat kérjük: 2007.06.22-ig szíveskedjenek megküldeni a schne.erika'ü'companvsucce.ss.hu e-mail címre. g®^ A svájci székhelyű borítékgyártó Goessler Kuverts kecskeméti leányvállalata keres bérszámfejtő munkatársat Szakmai elvárások:- bérszámfejtésben és munkaügyi szabályokban való jártasság- adatrögzítésben és könyvelésben szerzett gyakorlat- számítógépes ismeretek- alapfokú német nyelvtudás Személyes elválások:- önálló, precíz, gondos munkavégzés- megbízhatóság Fényképes szakmai önéletrajzokat a következő címre várjuk: Goessler Kuverts Kft. 6000 Kecskemét, Szt. István krt. 17/A Fax: 06-7Ó/570-079 .. e-mail: office@goessler.hu 1 HIRDETÉS RAKLAP VÉTELELADÁS! Mérettől és típustól függetlenül minden fajta használt raklapot felvásárolunk! Használt EURO raklap 1350 Ft+Áfa-tól! Tel.: 30/390-6633, 53/351-244 , IMPORT NÉMET , FÜGGONYVAsáR minőségi dekor, sötétítő, organza, bolti árnál 40-50%-kal olcsóbban PÉCSRŐL! Akció 2,6 m magas fehér voile függöny 500 Fl/m KECSKEMÉT Tiszti Klub, Lechner Ödön u. 3. 2007. jun. 20. (szerda), 8.00-15.00