Petőfi Népe, 2007. június (62. évfolyam, 126-151. szám)

2007-06-18 / 140. szám

2 PETŐFI NÉPE - 2007. JÚNIUS 18., HÉTFŐ •A FIDESZ Bács-Kiskun Megyei Vá­lasztmánya június 13-án, Pirtón megtartotta tisztújító ülését Ezen újra megyei elnökké választotta Zsigó Róbertét (Baja). A választ­mány alelnökei; Kerényi János (Solt- vadkert), Bányai Gábor (Jánoshal­ma), Nyitray András (Kecskemét), Nagy Ferenc (Pirtó), Kapus Krisztián (Kiskunfélegyháza) és Bagó Zoltán (Kalocsa). A párt országos választ­mányában Zsigó Róbert megyei el­nök mellett Vörösmarty Attila (Kecs­kemét), Balogh József (Fülöpháza) és Szántó István (Tiszakécske) kép­viselik Bács-Kiskun megyét. Pályázaton keresnek főépítészt Kecskemétre városháza Kecskemét jegyzője pályázatot hirdetett a főépítészi állás betöltésére. Az eddigi fő­építész, Markolt László nyugdíj­ba vonul, jelenleg felmentési idejét tölti. A Belügyi Közlöny június 4-ei számában megje­lent pályázati kiírás szerint a jelentkezőknek az okleveles építészmérnöki diploma mel­lett legalább nyolcéves telepü­lésrendezés, építészeti terve­zés, építésügyi igazgatás köré­ben eltöltött gyakorlat szüksé­ges. A pályázat beadási határ­ideje a megjelenéstől számított 15. nap, vagyis a mai nap. A pá­lyázat elbírálásának határideje július 2-a. Az állás betöltéséről Zombor Gábor polgármester egyetértésével Metzinger Éva jegyző dönt. ■ R. J. Értéktelen nyomtatóért vett fel pénzt dunavecse Meglehetősen ügyes trükkel csapott be egy 61 éves dunavecsei asszonyt a szélhámos. A Somogyi Béla ut­cában lakó nő háza előtt meg­állt ugyanis autójával, kivett egy csomagot, majd azzal ko­pogtatott be a házba, hogy meg­hozta a szomszédnak a javítás­ra leadott számítógépet. A szomszéd azonban nincs ott­hon, neki viszont járna a javítá­sért 25 ezer forint. ■ A szélhámosok lelemé­nyessége kifogyhatat­lan. Ezúttal egy javítás­ra leadott számítógép meséjével csapták be a szomszédasszonyt. A nagylelkű nő kifizette az összeget - még kétezer forint borravalót is adott - majd átvet­te a csomagot. Majd amikor a szomszédok hazaértek, közölte velük a „jó hírt”: nála van a megjavított számítógép. Ekkor érte az asszonyt a hidegzuhany. A szomszéd ugyanis semmi­lyen számítógépről, illetve javí­tásról nem tudott, és sehonnan nem várt csomagot. A doboz­ban egyébként egy értéktelen nyomtató volt. A rendőrség ke­resi a szélhámost. ■ N. N. M. Óvodát építenek a baptisták Kecskemét A Református Egyház átvenne egy tagintézményt MEGYEI KORKÉP Várhatóan június 28-án döntenek a kecskeméti képviselők arról, hogy átadja-e a város a Református Egyháznak a Munkácsy utcai ovit. ► Folytatás az 1. oldaltól Varga László református püspökhelyettes elmondta: - Évek óta próbáltunk megfelelő helyet találni a református óvoda létrehozásához. A Refor­mátus Kollégium akkor teljes, ha kis gyermekkortól a nagy diákkorig egységes rendszer­ben folyhat az oktatás. Ennek első lépcsője az óvoda. Az elmúlt években több in­gatlan kapcsán is megvizsgál­ták az óvodanyitás lehetősé­gét, azonban vagy az udvar mérete, vagy az épület kialakí­tása nem felelt meg a szigorú előírásoknak. - Reményeink szerint minden érintettnek jó megoldás lesz a tagóvoda átvé­tele - mondta Varga László. - Hiszen a megszorítások miatt előbb-utóbb megszüntetés várt volna az anyaintézményé­től távol működő, kis tagintéz­ményre. így viszont megma­radhat az óvoda, amire igen nagy szükség van - ezt a hoz­zánk érkezett szülői jelzések alapján mondhatom. Sajnos a Munkácsy utcai épületnél nem adottak a bővítés lehető­ségei, azonban emlékezzünk vissza: 1990-ben a Református Gimnázium a Katona Gimná­zium egyik padlástermében kezdte meg működését... Mint megtudtuk, a Munkácsy utcára járó gyerekek kö­zül egynek a szülei jelezték, hogy nem szeretnék, ha gyer­mekük egyházi óvodába járna. Ne­ki önkormányzati intézmény­ben biztosítanak helyet. Az óvoda dolgozói közül azok, akik elérték a nyugdíjkorha­tárt, nyugdíjba mennek, raj­tuk kívül egy óvónő „cserél he­lyet” egy önkormányzati intéz­ményben dolgozó kolléganőjé­szeptembertől már nem lesznek óvodai csoportok az Őz utcában. A tanítóképző Kaszap utcai óvodájának te­lephelyeként működő intéz­mény megszüntetésének gaz­dasági okai vannak. - Ovo- dabezárásról nincs szó - mondta kérdésünkre Hegedűs Gábor főiskolai dékán. - A vei. Az épület nem kerül át a református egyház tulajdoná­ba. Ha a közgyűlés hozzájárul az átadáshoz, a nyári karbantartás költségeit már az egyházközség áll­ja. Várhatóan ugyancsak a júni­us 28-ai közgyűlés tárgyalja meg a kecskeméti Baptista Gyülekezet kérését: a gyülekezet óvodát szeretne építeni a templom melletti tel­ken. Az építkezésről Mike Sá­muel lelkipásztort kérdeztük. - Az eredeti elképzelés az volt, hogy a templomhoz építjük az Kaszap utcán tovább műkö­dik a gyakorló óvoda, az Őz utcáról a gyerekek egy része oda, másik része a Bocskai utcára kerül át. Az intézmény dolgozói közül a nyugdíjas korúak nyugdíjba mennek, a többiek a két óvodában, illet­ve a főiskolán dolgozhatnak tovább. óvodát közös funkciójú terek­kel. El is készültek a tervek, melyekre megkaptuk az ön- kormányzattól az építkezési engedélyt. Gyülekezetünk elöljárósága azonban többszö­ri egyeztetés után úgy látta he­lyesnek, hogy az óvoda és a templom ne legyen egy épület­ben, mivel hosszú távon sérül­ne a gyülekezet és óvoda érde­ke. Ezért azzal a kéréssel for­dultunk az önkormányzathoz, hogy adja át gyülekezetünk­nek a szomszédos telket, hogy arra egy teljesen önálló óvodát építsünk. Amennyiben a köz­gyűlés hozzájárul, és az enge­délyezési eljárásnak is a végé­re jutunk, ősszel megkezdőd­het az építkezés. A tervek sze­rint kétcsoportos óvodát épí­tünk, amely háromcsoportos­ra bővíthető szükség esetén. Szükség pedig minden bi­zonnyal lesz, erről tanúskod­nak az előzetes jelzések. Az óvodaépítés hírére ugyanis sok szülő megkereste a gyüle­kezetei - egyházhoz tartozók és kívülállók egyaránt. Ha ké­szen lenne az épület, már idén is lett volna mintegy negyven gyermekük. ■ Negyvenen je­lentkeztek abba az óvodába, amelynek még el sem kezdő­dött az építése. Óvodabezárásról nincs szó Bácsalmás fekete-fehér Ma 18 órai kezdettel zongora koncer­tet ad a Liszt Ferenc Zeneiskola. Ezúttal Horváth Kata és Szommer Katalin végzős növendékek mu­tatkoznak be. A zene iránt érdek­lődőket a művelődési központ emeleti galériájába várják. (J. J.) Kecel RONGÁLÁS Ismeretlen tet­tes a Mókus utcában egy vendéglő előtt álló Opel Astra gépkocsit ma­ró folyadékkal leöntött. A gépkocsi fényezésének sérülése miatt félmil­lió forint kár keletkezett (M. Gy.) Kecskemét megrontás Egy kis­fiú megrontása miatt nyomoznak nagy erőkkel a rendőrök. A12 éves gyereket a Széchenyiváros- ban, az Irinyi utcán szólította le egy őszes hajú, 50 év körüli férfi. Elcsalta a kisfiút egy erdős terület­re, ahol a nemi szervét fogdosta. A kedden történt megrontás miatt egy rokon tett feljelentést a kecs­keméti rendőrségen. (N. N. M.) SZABADIDŐ A nyári szü­netben a pörbölyi Erdei Iskola fo­lyamatosan indítja táborait. Július 2-6. kézműves, július 16-20. ter­mészetbúvár, július 23-27. alkotó tábor, július 30-augusztus 3. ma­darász tábor. (G. Zs.) Táborfalva SZEMLE Nemcsak a földtulajdonosoknak kell betarta­ni a növényvédelemről szóló tör­vényt, hanem az ingatlant hasz­nálóknak is. Fontos a ház környé­kének, a járdaszakasznak, a vízel­vezető ároknak folyamatos tisztí­tása és gyomtalanítása is. Hogy a polgárok eleget tesznek-e kötele­zettségüknek, azt július 2-3. kö­zött szemlével ellenőrzi a polgár- mesteri hivatal. Ahol a környezet szennyezett, parlagfüves, ott fény- képfelvételt készítenek, s végső esetben büntetnek is. (P. S.) A Bács-Békés-Csongrád régió legnagyobb autókereskedelmi cégcsoportja, aki büszke arra, hogy magas minőségű termékekkel és szolgáltatásokkal, valamint példamutató piaci magatartással járul hozzá ügyfelei legmagasabb igényeihez. Megteremtve ezzel, hogy mindig biztonságosan célba jussanak. A vezetés a magán felhasználók számára élményt, az üzemeltetők számára pedig hasznot jelentsen. Újonnan nyüt szalonunkba várjuk dinamikus munkatársak jelentkezését az alábbi munkakörökbe: SZERVIZ MUNKAFELVEVŐ Amit elvárunk: • Szakirányú végzettség vagy szervizben szerzett szakmai tapasztalat •Német nyelvtudás (a jelentkezés feltétele) • Igényes, precíz, körültekintő munkavégzés • Rátermet tség, rugalmasság, magas fokú problémamegoldó és kommunikációs készség GÉPJÁRMŰ ÉRTÉKESÍTŐ Amit elvárunk: • Minimum középfokú végzettség • Jó kommunikációs készség • Elkötelezettség a teljes ügyfél-elégedettség iránt • Igényes, precíz, körültekintő munkavégzés • ló kereskedelmi érzék Amit kínálunk: • Színvonalas munkahely • Versenyképes fizetés • Jó munkahelyilégkör, fiatalos, dinamikus, kiváló csapat • Folyamatos képzések és karrierlehetőség Amennyiben hirdetésünk felkeltette érdeklődését, küldje el fényképes pályázati anyagát a következő címre: Hovány Kft. Hegedűs Helén, 6000 Kecskemét, Szent László krt. 70. ^mo Hajóson és Bácsbokodon is sikeresen pályáztak HIRDETÉS r-------------------­--------------------1 Piac vezető talajbaktériumokat forgalmazó cég TERÜLET! KÉPVISELŐ-SZAKTANÁCSADÓT keres Bács-Kiskun megyébe. Feladatok: A cég által forgalmazott termékek értékesítése Kapcsolattartás a régi vevőkkel, új vevők felkutatása Szakmai előadások, szántóföldi bemutatók megszervezése Elvárások: Mg.-i inputok értékesítésében szerzett min. 2 éves tapasztalat Meglévő, széles kapcsolatrendszer Felsőfokú agrárvégzettség Juttatások: Versenyképes jövedelem (ftx+progressztv jutalék) Cégautó és mobiltelefon Pályázatokat, fényképes szakmai önéletrajz és motivációs levél kíséretében az alábbi címre kérjük elküldeni: AGRO.bio Hungary Kft. 9700 Szombathely, Hollán E. u. 21. E-mail: infofeuaobio.hu. wvw.agrobio.hu Jelentkezési határidő: 2007. július 2. pályázat Átadták a Wiener­berger Jövővár Pályázat díjait. A támogatásra magyarországi gyermekintézmények és mű­emléképületek kezelői jelent­kezhettek s a zsűri 50 millió forint értékű építőanyagot, il­letve készpénzt osztott ki a 57 győztes között. A január végén meghirde­tett Jövővár Pályázatra 269 ér­vényes anyag érkezett, ame­lyek közül a zsűri 42 gyermek- intézmény és 15 műemléképü­let felújítási terveit támogatta. A Wienerberger Téglaipari zRt. kezdeményezéséhez idén hat építőanyag-gyártó csatla­kozott. Az elmúlt nyolc eszten­dőben a Wienerberger pályá­zatának keretében Bács-Kis- kunban nyolc gyermekintéz­mény és öt műemlék felújítá­sát, illetve építését támogat­ták. Idén a hajósi napközi ott­honos óvoda 494 ezer forintot, a Bácskai ÁMK bácsbokodi óvodai tagintézete 130 ezer fo­rintot kapott. A pályázat országos média­támogatói a Homegarden, a Metro, és A Polgármester vol­tak. Tíz megyei médiatámoga­tó is segített: a 24 Óra, a Békés Megyei Hírlap, a Dunántúli Napló, az Észak-Magyarország, a Hajdú-Bihari Napló, a Kelet- Magyarország, a Kisalföld, a Nógrád Megyei Hírlap, a Petőfi Népe és a Somogyi Hírlap. ■

Next

/
Thumbnails
Contents