Petőfi Népe, 2007. június (62. évfolyam, 126-151. szám)
2007-06-16 / 139. szám
PETŐFI NÉPE - 2007. JÚNIUS 16., SZOMBAT 3 MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Évekig bujkált, elkapták, majd hét év börtönt kapott a csaló százmilliós nagyságrendben károsított meg hitelintézeteket és jó néhány beszállítóját egy zöldség- és gyümölcsfelvásárlással foglalkozó csengődi vállalkozó. A 43 éves férfi lelépett a pénz egy részével, majd négy évig bujkált, de végül elkapták, most pedig jogerősen hét évet kapott. A felvásárló már a kilencvenes években zöldségben és gyümölcsben „utazott”, majd 1996-ban létrehozott egy kft.-t a Csongrád megyei Rúzsán. Mintegy 300 őstermelővel és beszállító céggel állt összeköttetésben, akik jó ideig semmi gyanúsat nem észleltek. Eleinte azonnal, készpénzben fizetett az áruért. Majd 1999-től már 15-30 napos határidővel küldte a termelőknek a pénzt. A felvásárló ezután csúszott meg: 2000-2001-ben magán- személyektől kért kölcsönöket, és hiteleket vett fel, hogy fizetni tudjon. Ekkor már fiktív számlákat is kiállított, hogy megmentse a cégét, végül azonban összeomlott a vállalkozása. Évekig bujkált, míg 2004 áprilisában a rendőrök a lakóhelyén, Csengődön elfogták. A büntetőügyben eljáró Csongrád megyei bíróság első fokon bűnösnek találta, majd a Szegedi ítélőtábla is helyben hagyta L. Tibor ítéletét. Csalás, hitelezési csalás, sikkasztás, lőszerrel visz- szaélés, számvitel rendjének megsértése és magánokirat-hamisítás vétségében mondták ki bűnösnek. ■ Noszlopy Három festőnő kiállítása nyílik Lajosmizsén kultúra Három festőnő - a helyi Holczhauser Zsuzsanna, Széli Ilona és a kecskeméti Kőrös Sára - munkáiból rendeznek kiállítást, melynek ünnepélyes megnyitója vasárnap 18 órakor lesz a régi városháza épületében. Az alkotók munkásságát Túrái G.Kamil főiskolai docens, esztéta méltatja. A bemutató július 29-éig szombaton és vasárnap 15-től 19 óráig látható. Csoportokat is - a 70/280-6922- es telefonszámon bejelentkezve - szívesen fogadnak. ■ P. S. Tiltakozó fórumot tartanak kecskémét Egy igazgató marad, és lesz három alegységvezető Kecskemét iskolarendszerének átalakítása az eredeti tervek szerint nem érintette volna a gimnáziumokat. A pénzügyi bizottság máshogy döntött. Érveiket a közgyűlés elfogadta. Gál Zita Kecskemét gimnáziumainak tanárai és a náluk tanuló gyerekek szülei tiltakozó fórumot szerveznek hétfőre. Az este hét órakor, a Bányai-gimnáziumban kezdődő összejövetelre meghívták Zombor Gábor polgármestert és Sárközy István oktatási alpolgármestert is. Felháborodásuk oka, hogy a képviselő-testület döntése értelmében összevonják a Bányai-, a Katona- és a Bolyai-gimnáziu- mot, illetve a Táncsics-kollégiu- mot. Szeptembertől tehát így néz majd ki, például, a Bolyai neve: Kecskeméti Középiskola és Kollégium Bolyai János Gimnáziuma. Az új, összevont intézményt a tervek szerint Szabó István, a jelenlegi katonás igazgató vezeti majd. A többi igazgatóból alegységvezető lesz. Megkérdeztük Sárközy Istvánt a felháborodást keltő döntés hátteréről. A közgyűlésen ugyanis írásos előterjesztését -, melyben csak az intézmények gazdasági egységesítése szerepelt - szóban módosította, kiegészítve a szakmai összevonással. Az alpolgármester elmondta: meg kellett felelnie a pénzügyi bizottság gazdasági érveinek, amiket végül a képviselő-testület is elfogadott. - Negyven éve tanítok gimnáziumban, átlátom a változás következményeit - tette hozzá az alpolgármester. Megkérdeztük az intézmények vezetőit, mit remélnek a hétfői fórumtól. - Mivel szakmai döntést hozott a testület, A Táncsics Mihály kollégium is az új intézménybe olvad. szeretnénk hallani a mögötte álló szakmai indokokat - mondta Lukács Lajos, a Bányai igazgatója. Vele értett egyet Kovács István, a Bolyai igazgatóhelyettese: - Nem vagyok biztos abban, hogy átgondolták a váA gimnáziumok terveit nem fogadták el a gimnáziumok részletesen kidolgozták a szakmai és gazdasági következményeit a csak gazdasági, illetve a gazdasági-szakmai összevonásnak. Véleményük szerint nem sikerülne jelentős megtakarítást elérni az utóbbi változattal. Emellett vázolták, hogy önállóságuk megtartása mellett milyen módon tudnának további megtakarításokat elérni. Javaslatukat azonban nem találta megfelelőnek a pénzügyi bizottság. rosatyák a döntésük következményeit. Kecskemétnek ezentúl egy gimnáziuma lesz közös pedagógiai programmal. Igaz, hogy a tanterveket megtarthatjuk, de így nem lesznek külön mérhető teljesítmények, és még külön sportcsapatokat se indíthatunk országos versenyeken. A gimnáziumok vezetői és munkatársai a tervek szerint egységesen, közel teljes létszámban jelennek meg a hétfői fórumon. Jónás Anikó, a Bányai szülői munkaközösségének tagja felhívta a figyelmet arra, hogy a hétfői fórum kimondottan szakmai lesz, ami a négy, összevonásra kerülő intézmény dolgozóira épít. - A szülőknek nem javaslom, hogy erre elmenjenek, de nekik is lesz módjuk kifejezni tiltakozásukat. Az évzárón már aláíróívet fogunk kifüggeszteni az iskolában, hogy az egyet nem értők elláthassák azt kézjegyükkel. Intézményi létszámok Bolyai 42 570 Katona 50 716 Bányai 33 520 Táncsics 12 264 FORRÁS: PN-INFO BARTA ZSOLT Hárommillió magyar jövője NEM SÉRT SENKIT se a szom- szédos népek közül, ugyanakkor jó eséllyel megóvhatjuk az asszimilációtól a határon túli magyarokat. Ráadásul a magyar vállalkozók is jól járhatnak. Ez dióhéjban a lényege a tegnap megrendezett kecskeméti gazdasági konferenciának, melyről a szomszédos oldalon beszámoltunk. Ha sikerül megvalósítani a fejlesztésalapú nemzetpolitikát, akkor a nemzeti és a gazdasági érdek közös nevezőre kerül. Ilyen az elmúlt 87 évben nem volt. éppen ennyi év telt el azóta, hogy a trianoni békediktátum megcsonkolta országunkat és népünket. elődeink többféle megoldással kísérleteztek, hogy a negatív következmények hatásait tompítsák. Klebelsberg Kunó oktatási miniszter a 20-as években a kultúrna- cionalizmust hirdette meg. Úgy gondolta, hogy ha iskolázottabbak a csonka Magyarország lakói, mint a Kárpát-medence más népei, akkor az elszakított honfitársaink nem olvadnak be. Horthy Miklós a szuronyok erejében bízott. Visszakerültek Hitler jóvoltából jelentős területek, de cserébe beléptünk a háborúba, melyben több mint egymillió magyart vesztettünk. Rákosi és Kádár a szőnyeg alá söpörte a nemzetiségi kérdést. A szocializmusban nem beszélhettünk ezekről az ügyekről. Ez meg is tette hatását A ’90-es években a főiskolások egy része nem tudta, milyen nyelven beszél a székely ember. Most talán megváltozhat valami. ha ugyanis a megélhetés szempontjából érdemes megőrizni az anyanyelvet a Felvidéken, Kárpátalján, Erdélyben és a Vajdaságban, akkor nem szlovákosodnak, ukrá- nosodnak, románosodnak, szerbesednek el a külhoni magyarok. Hárommillió lélek jövője a tét. A rendőrség hét gyenge pontja Az iskola, amely nyíltan szelektál A vasárnap reggeli szórakoztató lap Keresse a Duna-Tisza köze újságárusainál! VB» utazásmánia Mallorca 8 nap/7 éj 3* os hotel, fp., repülővel, 89.100 Ft/fő Ind.: 06.19. Toszkána és Szardínia szigete 11 nap/10 éj 4*-os hotel, fp., repülővel 14-7.800 Ft/fő Ind.: 06.21., 06.28. Lisszabon és Algarve 11 nap/10 éj 4*-os hotel fp., repülővel 148.800 Fl/fő Ind.: 06.21., 06.28. Barcelona és a Costa Dorada 10 nap/9 éj 4*-os hotel, fp., repülővel 104.900 Ft/fő Ind: 06.19., 06.26. A fenti árak minden költséget, a reptéri illetéket is tartalmazzák! Irodánk elérhetősége: UtazásMánia Bt. 6000 Kecskemét, Széchenyi tér 14. (Északi térfal, Plochinger Söröző mellett) Tel.: 76/504 960 893350 HIRDETÉS Íme az új csapat. Scudo furgon már nettó 3 490 000 Ft-tól és személyszállító mar bruttó 4 990 000 Ft-tól. Akár 1200 kg-os teherbírás és 7 m3-es raktérfogat | Akár 9 ülőhely és 1239 Les csomagtartó a személyszállító változatnál A biztonság alapfelszereltség ABS EBD-vel (elektronikus fékeróelosztö) és HBA-val (hidraulikus vés/fékrásegító), vezetőoldali légzsák Euro 4-es Multijet dízelmotorok, akár 136 LE és 320 Nm | Komfort és praktikum magasfokon Jansik Autóház firt 6000 Kecskemét, Szegedi út 90. km, Tel.: 76/498-555, Fax: 76/498-554, HASZON* e-mail: gbehan@jansik.hu, www.jansik.hu