Petőfi Népe, 2007. június (62. évfolyam, 126-151. szám)
2007-06-09 / 133. szám
15 PETŐFI NÉPE - 2007. JÚNIUS 9., SZOMBAT SPORT Ez az utolsó esély a döntőbe jutásra rögbi A Széktói pályán ma 15 órakor kezdődik a KARC- Battai Bulldogok mérkőzés. Az alapszakaszban 2. hazai és a 3. helyen végzett battai gárda ezen dönti el, hogy melyikük kerül a döntőbe. A finálé - ahová az Esztergom már bejutott - két hét múlva lesz Kecskeméten. Mi az Univer KSE kudarcának oka? kosárlabda A címben feltett kérdésre kaphatnak választ a lapunk hétfői számában megjelenő McClendon- interjúban. Az Univer KSE csapatkapitánya a Kecskeméten eltöltött évekről és még sok másról beszél. Felnőtt-és serdülő- meccsek a megyében labdarúgás A megyei II. o. Déli csoportjában vasárnapra kisorsolt Hajós-Bácsbor- sód-találkozó ma 16 órakor lesz. Szintén ma kerül sor a megyei serdülőbajnokság döntőjére, amit 10.30-tól rendeznek Baján. A fináléba jutott csapatok: lánoshal- ma, Lakitelek, Kiskőrös. Négyen csatáznak az aranyért a sportcsarnokban kosárlabda Házigazdaként várja az U20-as férfibajnokság holnapi négyes döntőjét az Univer KSE, mely 10.30-kor az Albacomppal néz farkasszemet. Ha nyernek, 18 órakor a bajnoki címért játszhatnak a ZTE-Óbudai Kaszások párharc győztesével. Vereség esetén 16-kor a bronzért léphetnek parkettre.- A döntőbe jutásért erős ellenféllel kell megküzdenünk. Azt kértem a fiúktól, hogy olyan játékot produkáljanak, ami után emelt fővel jöhetnek le a pályáról. Mi leszünk a vendéglátók, és ez előny. Mindenki egészséges, Tóth Péter bokája is rendbe jött. Tíznapos felkészülésen vagyunk túl, remek hangulatban várjuk a holnapot - mondta Forray Gábor edző. ■ B. K. Bábukra gurítsd a golyódat! bowling Eredményes szezont zártak a kecskeméti versenyzők Idén szeptemberben lesz tíz éve annak, hogy Kecskeméten megalakult a Bowling SE. A hírős városi klub, melynek csapata azóta folyamatosan tagja az élvonalnak, a hazai bowlingsport meghatározó tényezőjévé vált. Szabó Etelka- Népszerű-e Magyarországon ez a sportág? - kérdeztük Hu- gyecz Zoltán klubelnöktől, aki csapatkapitánya is a legmagasabb osztályban szereplő Agrikon KBSE gárdájának.- A bowling az Egyesült Államokból indult hódító útjára. Ott több mint 11 millió igazolt játékos van. Európában a németeknél, az osztrákoknál, a svédeknél a legnépszerűbb. Hazánkban két évtizede vált ismertté, és ahogy sorra épülnek a pályák, egyre inkább elterjed. A szövetség 1995-ben alakult meg, valójában onnantól beszélhetünk igazi csapatbajnokságról is. A bajnok tagja az ifjúsági válogatottnak kiváló évet zárt Orosz Máté, a Malom Kecskeméti BSE bowlingjátékosa, a helyi Gáspár A. Szakközép- iskola 16 éves diákja: ifjúsági bajnok lett, megnyerte a Budapest Open versenyt, a megyei diákolimpiát, az országos diákolimpián pedig ezüstérmet szerzett, és tagja volt a negyedik helyen végzett felnőtt NB I-es csapatnak. Az ifjúsági ob-n a selejtezi bői a legjobb eredménnyel jutott a döntőbe, ahol megőrizte vezető helyét. Átlaga kitűnő, 188 fa volt és a legmagasabb sorozatot (221 fa) is ő érte el. Az ifjúsági válogatott Orosz Máténak az édesapja és a testvérei is játszanak az NB I-es kecskeméti csapatban. Elmondása szerint először ugyan tekézni kezdett, de az a sportág nem tetszett neki annyira. Azután kipróbálta a bowlingot is, és végül azt választotta. Hetente kétszer két-három órás edzéssel készül. A jövőben is hasonlóan jó eredményeket szeretne elérni és kijutni az ifjúsági Eb-re. Felkészítői: Grosán Pál és Török László.- Hány osztályban folyik a pontvadászat?- A Szuper Ligában és az NB I-ben is 12-12 hugyecz Zoltán együttes szerepel. A hírek szerint ősztől még több csapat szeretne benevezni, tehát a létszám folyamatosan bővül. Emellett zajlik egy ifibajA bowlingcsapat tagjai SZUPER LIGA: Pap Valéria, Vajda Franciska, Hugyecz Zoltán, Török László, Szabó Tibor, Méri Tibor, Vicha Gyula. NB I: Török Erzsébet, Orosz Brigitta, Grosán Pál, Orosz Zoltán, Orosz Máté, ifj. Orosz Zoltán, Lubi Zoltán. A DIÁKOLIMPIÁN DOBOGÓS KECSKEMÉTIEK, bajnok: Garaczi Rita, Gál Anna, Csóti Kovács Henriett, Seres Ferenc, Szebellédi Imre, Illés Péter: ezüstérmes: Offra Nóra, Rizinger András, Garaczi Roland, Orosz Máté; bronzérmes: Sáfár László. OROSZ MÁTÉ, a kecskemétiek egyik tehetséges játékosa heti két alkalommal 2-3 órát edz a bowlingpályán. nokság, a diákolimpia és léteznek városi bajnokságok is. Az eredményesség érdekében több fővárosi klub foglalkoztat külföldi edzőt, de külföldi profi játékos egyelőre nincs.- Hogyan szerepeltek a kecs kemétiek?- A legmagasabb osztályban az Agrikon KBSE egy huszáros hajrának köszönhetően a 7. helyet szerezte meg. A nemrég véget ért szezonban először indítottunk egy csapatot - Malom KBSE néven - az NB I-ben, mely még a dobogóra is esélyes volt, de a keresztbeverések után végül a 4. lett. Az edzések egyébként közel egy éve a Malom Központ minden igényt kielégítő automata pályáin zajlanak, és a bajnoki meccseket is ott játsszuk. A tekéhez hasonlóan a bowlingban is nagy előnyt jelent a hazai pálya.- Milyen a sportág helyi utánpótlása?- Grosán Pál testnevelő tanár úr hároméves szervező- és felkészítő munkájának köszönhetően a bowling egyre ismertebb a város diákjai között. Utánpótlás csapatunk a dobogón végzett. A diákolimpián a kecskeméti fiatalok szerepeltek a legeredményesebben: hat bajnokunk, négy ezüst- és egy bronzémesünk lett.- Mi a cél a következő pontvadászatban?- Mindkét osztályban a dobogón akarunk végezni. Néhány hónapja új edzésmódszer szerint készülünk és az eredmények azt bizonyítják, hogy jó úton járunk. A folyamatos utánpótlás-nevelést tanfolyamok indításával, iskolák közötti versenyek szervezésével szeretnénk biztosítani. Klubunk remek közösséget alkot, jönnek az eredmények; nem véletlen, hogy egyre több gyerek szeretne nálunk bowlingozni. Egy minőségi versenygolyó ára még a százezer forintot is meghaladhatja az agrikon KBSE legrutinosabb játékosa a szegedi születésű török László, aki háromszoros magyar bajnok, kétszeres Mesterek Tomája-győztes, tizennégyszer nyert Magyar Nagydíjat és háromszor választották meg az év játékosának.- Úgy tartják, hogy a bowling költséges sportág.- Ez bizony igaz - mondja Török László. - Egy nyolcas pályafelépítése, komplett felszerelése úgy 100 millió forintból jön ki. Aztán a versenyzéshez kell még egy speciális cipő, golyó, és a pályadíj sem olcsó. Egy minőségi versenygolyó ára 60 és 150 ezer forint között van. A külföldi profik két-há- rom golyóval játszanak, ezeket 34 havonta cserélik is. Persze náluk egy verseny díjazása a golféval vagy a teniszével vetekszik. Magyarországon lényegesen olcsóbb golyókkal játszanak, és csak évek múltán cserélik újakra. Idehaza is szinte mindegyik versenyző a saját golyójával játszik, amelyet speciálisan a keze mérete alapján (a hüvelykujj, a középső és a gyűrűsujj távolsága) fúrnak ki a számára.- A hölgyek körében mennyire népszerű ez a játék?- Egyre többen próbálkoznak vele, hiszen a bowling remek kikapcsolódás. Egyébként a versenyszabály előírja, hogy a bajnokságban minden csapatban kell egy női versenyzőnek lennie. Az én lányom is tagja az NB I-es gárdánknak. A diákolimpián is jól szerepeltek a lányok, idővel ők jelenthetik a kecskeméti felnőttcsapat utánpótlását. VÁLLALKOZÁS Jrszágos láncolatú látványpék ;ég eladó. 20/243-5940..%129;. SÖRÖZŐ kiadó esetleg eladó Kecel központjában. 20/5844-253.------------------------------------------------------------------------*862037* VÁLLALKOZÁSHOZ társat keresek 2 M Ft-tal. 20/4239-789.-----------------------------------------------------------------------‘861965VI RÁGBOLT átadó teljes árukészlettel, családi okok miatt. Érdeklődni lehet: 06-70/9494- 306.--------------------------------------------------------------------------861910VEGYES GYULAI és hévízi Napsugár üdülőszövetkezetben 2x2 hetes örökös, 1 szobás, változó időpontú üdülőhasználati jog eladó. 70/244- 6434.---------------------------------------*860674* a Jó állapotban lévő régi fajta karospad, nem sokat használt Tea tűzhely sürgősen eladó. 76/377-163.---------------------------------------‘861930* a Körszámlapos mérleg 500 kg-os körlappal eladó. 06-70/334-6691.---------------------------------------*861999* Gy ümölcsszedök. mesteremberek, figyelem!!! Rendkívüli fa- és alumínium létra akció!!! A készlet erejéig termelői áron!!! Helye: Zarges Kft. Kecskemét, Fűzfás köz 3. Ideje: 2007. június 18 - 22-ig j reggel 8-00-tól délután 15.30-ig I PÁLYAKEZDŐ csecsemő gondozónőt, vagy óvónőt keresek. 20/9509-742. VÖRÖS és fehérbor eladó. 06-20/585-66-95.-----------------------------------------------------------------------*862142* 8 3 db belső ajtó, mosdó újszerű állapotban, mosógép, gyűjtőnek mázas dísztárgyak, fehérneműk, egyéb eladók. Érdeklődni: 20/5627- 531.----------------------------------------------------------------------*860072* ME ZŐGAZDASÁG CSERESZNYE és meggy fáról szedhető, reális áron eladó Foktőn. T.: 78/460-173; 30/5136- 745. CSERESZNYE-GERMERSDORFI a fán eladó, 2q. 30/629-9464.-------------------------------------------------------------------------*862412* E281 silózó eladó. 20/9415-540.--------- --------------- ----------------------------*861812* KÖ RBÁLÁS lucernaszéna, 6500 Ft/db eladó. 06-20/328-9045; 20/552-0857.------------------------------------------------------------------------*860365* KUKORICA eladó: 06-20/450-27-74.--------------------------------------------------------------- *862142* LU CERNA kis- és nagybálás! Érdeklődni: 20/9415-540.------------------------------------------------------------------------*861812* NAGYKÖRBÁLÁS szalma eladó. 30/9-589- 119.-----------—------------------------------------------------------*862446* TR ITIKÁLÉ és kukorica eladó. 30/318-5181.------------------------------------------------------------------------*862355* 8 Vegyes gabona és kukorica eladó. 30/6359-835.----------------------------------------------------------------■--------862014* 8Z SMK12 sorközm. kultivátor, BAUER öntöződob, áttelelő hagyma eladó. Érdeklődni: 30/9631-585. :------------------------------------------------:--------*--------------*861801* Má ról holnapra expressz apróhirdetések Ha 14 óráig feladja hirdetését, a másnapi lapban az utolsó oldalon olvassák. HIRDETÉS e m I f 0 i Közlemény A Magyar Telekom Csoport tagja Az Emitel Zrt. - eleget téve a hírközlésről szóló 2003. évi C. tv.(továbbiakban Eht.) 132.§ (4) és 132.§ (6) bekezdéseiben előírt értesítési kötelezettségének, az Eht. 144.§ (2) d, pontjában meghatározott módon, a 16/2003.(XII.27.) IHM rendelet 5.§ (1) bekezdés a-g, pontjaiban meghatározott tartalmi követelmények betartásával - értesíti tisztelt előfizetőit, hogy a kapcsoltvonali szolgáltatásokra vonatkozó Általános Szerződési Feltételeit 2007. július 8. napjától módosítja. A változások az alábbiak: • Az Emitel ÁSZF törzsszöveg VIII. fejezet 14,14.5., 14.5.3.,és 14.5.5. pontjai a számhordozhatóságról szóló 46/2004. (III.18.) Korm. rendelet módosítása miatt javításra, illetve kiegészítésre kerültek. Tájékoztatjuk tisztelt előfizetőinket, hogy az előfizető az Általános Szerződési Feltételek fenti módosítása esetén - amennyiben a jelen módosításokat nem kívánja elfogadni,- úgy az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény 132.§(4) és (5) bekezdésében, illetve az ÁSZF Törzsszöveg I. fejezet 6. pontjában meghatározott jogokkal élhet. Az Általános Szerződési Feltételek módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege megtalálható az Emitel Zrt. honlapján (www.emitel.hu) a szerződési feltételek menüpontban és ügyfélszolgálati irodáinkban. További információ: ügyfélszolgálatunk 1277-es, ingyenesen hívható telefonszámán info@emitel.hu www.emitel.hu-----*862197* 89 1844