Petőfi Népe, 2007. május (62. évfolyam, 101-125. szám)

2007-05-08 / 106. szám

PETŐFI NEPE - 2007. MÁJUS 8., KEDD MEGYEI KORKÉP A gazdának akár ötmillió forintjába is kerülhet a hanyagsága Vásári forgatag a Fölvégen baja Arra emlékeznek, hogy a városnak régen két piaca volt Mindenkit elvarázsolt a stúdiósok előadása parlagfű Akár ötmillió forintos növényvédelmi bírságot is ki­szabhatnak május 15-étől a kül­területeken. Bűdi Jánostól, a Bács-Kiskun megyei növény- ta­lajvédelmi igazgatóság vezető­jétől megtudtuk: eddig minden ilyen büntetésnek kétmillió fo­rint volt a felső határa, ehhez képest jócskán szigorodik a szabályozás. A magasabb bírságokat azon­ban csak akkor alkalmazzák majd, ha megjelenik egy ehhez kapcsolódó másik kormányren­delet is - ez a közeljövőben vár­ható - amelyben felsorolják, hogy milyen nagyságú terüle­teknél mennyi lehet a büntetés mértéke. Addig a jelenlegi ren­delet marad érvényben, amely szerint például két hektárig húszezer forint, száz hektár fe­lett pedig maximum kétmillió lehet a bírság. ■ Belterületen sokkal job­ban szemet szúr egy-egy elhanyagolt telek. Belterületen más a helyzet, ott a maximális bírság 750 ezer fo­rint, ami látszólag ugyan eny­hébb, mint a külterületi, de való­jában rigorózusabb. Ha ugyanis valaki belterületen mulasztja el a parlagfű irtását, akkor azt a bi­zonyos húszezer forintos bírsá­got már ötven négyzetméterért kiszabhatják rá, a maximális összeg pedig kétszáz négyzet­méternél is kiróható. Az igazga­tó szerint ennek az az oka, hogy belterületen egy elhanyagolt te­lek sokkal jobban szemet szúr, ezen kívül a területek, telkek ér­téke is sokkal magasabb. Mint kiderült, a növény- talaj­­védelmi igazgatóságnak már most is van egy-két ügye, de ezek nem konkrétan a parlagfű­höz köthetők. Egyébként a par­lagfű elleni védekezés szabá­lyai is szigorodtak, hiszen ko­rábban a virágzást kellett meg­akadályozni, ettől az évtől azon­ban még a bimbók sem jelen­hetnek meg a növényen. Válto­zatlan, hogy a gazdáknak júni­us végéig van lehetőségük az ir­tásra. Július 1-től azonban már minden külön értesítés nélkül közbelép a hatóság, és mind a közérdekű védekezés - azaz kényszerkaszálás - költségét, mind a bírságot utólag behajtja. ■ T. V. kecskémét Két díjat is elho­zott a pápai Scherzo-ról ,a Kecskeméti Ifjúsági Otthon Musical Stúdiója. A Zenész Színpadi Művek Országos Fesztiválján idén debütált a kecskeméti társulat, nem akármilyen eredménnyel. A legjobb férfi főszereplő - Sán­dor Péter - díja mellé a Diákzsűri Különdíját is haza­hozta Kecskemétre a többnyi­re középiskolásokból álló Mu­sical Stúdió társulata. Az or­szágos megmérettetésre egész estés színdarabbal készültek. Molnár Ferenc: Vörös Malom című színművének átdolgozá­sa óriási sikert aratott a pápai közönség körében. A bemutató alatt a nézők többször is felállva tapsoltak. A több mint 2 óra 20 perces előadást követően a hat tagú diákzsűri a kecskeméti csa­patnak ítélte oda a Közönség­díjat. ■ Scherzo: az olasz tréfa ki­fejezésből ered. Jelentése még: szikrázó körtánc, mulatság, forgatag. A 15 fős csapat felkészítő ta­nárai Vargáné Pulai Edina (beszédtechnika, színészkép­zés) valamint Jámbor Zsolt (zenei- és hangképzés) joggal lehetnek büszkék tanítványa­ikra. A stúdió különlegessége, hogy a műhelyben párhuza­mosan folyik kétféle szakmai munka: hangképzés és szí­nészképzés. Egy musical szín­vonalas, hiteles előadása rá­adásul az egyik legnehezebb feladat, mert ehhez egyszerre van szükség kiváló színészi játékra, megfelelő énekhang­ra, és jó mozgásra. Úgy tűnik, a kecskeméti fiatalok ezúttal nagyon jól teljesítettek. A most elért siker azonnali meg­hívást is hozott: jövőre Békés­csaba lesz a “Scherzo” házigazdája, és a kecskeméti­ek már biztosan ott lesznek. Aki addig is kíváncsi a tár­sulatra és a darabra, azt sok szeretettel várják május 23- án, este 7 órára az Ifjúsági Otthonba, ahol a FRINGE fesz­tivál után most újra bemuta­tásra kerül a nagysikerű Vö­rös Malom. ■ Magyarvári Annamária A rossz idő ellenére csaknem ezren látogattak ki a Flórián utcai forgatagba. Hiába a borongós időjárás, a fe­nyegető zivatar. - Perecet vegye­nek! - kiabálják a rikkancsok. - Aki frissen sült pogácsát vesz, és benne sorsjegyet talál, an­nak egy egész torta jár! Évente egyszer kisipari vá­sárt tartanak a fólvégi kézmű­vesek, pékek, cukrászok, csiz­madiák. így tettek vasárnap is. Arra emlékeztek, hogy valami­kor Bajának két piaca volt. Az egyik a főtéren, a másik pedig a fölvégi Flórián ut­cában működött. Amióta a hangula­tos utcát felújítot­ták, a házakra ki­helyezték a valami­kori és részben ma is működő kisipari műhelyek .cégtábláit, egyre többen látogatnak el a ■ Színes folklór bemutatóval kezdődött a kis piac. Kispiacra. Vásári a hangulat. Van kártyavetés, jósda, henna- és testfestés is. Népviseletbe öltö­zött gyerekek sétál­gatnak fel és alá, ré­gi tárgyak, megunt játékok, szebbnél szebb kézimunkák, csipkék és szőttesek között válogatva. Bent a fólvégi gyakorló iskola udva­rán sült hal, főtt kukorica. Nya­lánkságot készítenek a diákok, valamint a környék lakói. Szí­nes folklór bemutatóval kezdő­dött a Kispiac. Fellépett a Dunatáj Népdalkor, a Danubia táncegyüttes négy korosztálya a Bácska Banda kíséretében, a Bányai Júlia AMI táncosai és számos vendég együttes. ■ Király László Ismeretlen férfi holtteste a Dunában sükösd A középkorú férfin piros melegítőnadrág és fekete sportcipő volt Még nem sikerült azonosítani azt a férfit, akinek holtteste a Dunából került elő vasárnap es­te Sükösd térségében - tudtuk meg a Bács-Kiskun megyei fő­­kapitányság sajtószolgálatától. A bajai rendőrség közigazgatási hatósági eljárást indított az is­meretlen férfi holttest ügyében. A tetemet május 6-án, 19 óra kö­rül húzták partra a dunai vízirendészet mohácsi rendőr­őrsének beosztottai. Sükösdnél, pontosan a Duna 1492.8 fo­lyamkilométerénél. A helyszíni szemle során kiderült, hogy az elhalt középkorú, 165 centi ma­gas, közepes testalkatú, piros melegítőnadrágot, fekete kínai sportcipőt, mintás pólót viselt. Egy Opel indítókulcs volt nála, személyazonosságot igazoló irat azonban nem, így kilétét a helyszíni- és halottszemlén nem tudták megállapítani. Bűn­­cselekményre, vagy idegenke­zűségre utaló körülmény nem merült fel. ■ G. Zs. Bíróság elé áll a lakópark építését elkezdő vállalkozó Kecskemét Az ügyészség szerint a vádlott tisztában volt azzal, hogy a követeléseket nem tudja kifizetni Csalás miatt állítják bíróság elé azt a kecskeméti építőipari vállalkozót, aki az úgynevezett Arborétum lakó­park építését kezd­te meg 2003-ban, majd - az ügyész­ség szerint - több tízmilliós kárt oko­zott az alvállalkozók egy részé­nek. A vádlott S. S. a Hírös-Ép Kft. ügyvezetője volt 2004. áp­rilisáig, majd azt követően a cég másik tulajdonosai töltöt­ték be ezt a tisztet. Az építő­iparban jól ismert kft. műkö­dési területe három jelentős részt ölelt fel: a vádlottá vált férfi foglalkozott a generál fő­vállalkozással. Az Arborétum Lakópark építkezésébe 2003- ban kezdett, és - állítja az ügyészség - en­nek során követte el a bűncselekmé­nyeket. Nagy len­dülettel indult el a beruházás, amely­ben a város minden bizonnyal legigényesebb - ezért legdrá­gább - lakóparkját álmodta meg a cég a 2,7 hektáros terü­leten. A vádirat szerint a kivi­telezést kizárólag S. S. irányí­totta. A Hírös-Ép Kft. saját tő­kéje kevés volt, ezért az ugyancsak a vádlott által irá­nyított Hírös-Ép Invest az egyik bankkal kötött hitelszer­ződést. A bank - látva az épít­kezés körüli problémákat - a hitel folyósítását 2004. nyarán befagyasztotta, majd 2005. ja­nuárban felmondták a szerző­dést. Az idáig akár szinte tipi­kusnak is mondható esemény végül azért jutott vádemelésig - magyarázta tudósítónknak a A hányatott sorsú Arborétum Lakóparkot 2005-ben a Hírös- Ép Kft. felszámolóbiztosa érté­kesítette: az SF Invest Kft.-t hir­dették ki nyertesnek. Az újon­nan létrehozott projektcég a vádat képviselő Szabó Ferenc megyei főügyész-helyettes - mert S. S. ekkor már tisztában volt azzal, hogy az építkezésen dolgozó alvállalkozók követe­léseit kifizetni nem tudja. En­nek ellenére újabb kivitelezői szerződéseket kötött, a régi al­vállalkozókat pedig hitegette. kecskeméti Malom bevásárló­­központot létesítő stábbal volt részben azonos. A beruházás ezt követően sínre került, a la­kások értékesítése és átadása problémamentessé vált. Jóllehet - állítja a vádirat - a fizetésre ekkor már reális le­hetősége nem volt. így például egy elektromos kivitelezőnek 27.5 milliós, egy épületgépé­szeti vállalkozásnak pedig 57.4 milliós kárt okozott. De szerepel a vádiratban még to­vábbi hat károsult is, akiknek összesen 36,2 milliós a kára. Mindemellett nem csak ezt, hanem másik bűncselekmény sorozatot is S. S. terhére ró az ügyészség. Eszerint 2005. ele­jén a felszámolási eljárás kü­szöbére került Hírös-Ép Kft.­­vel szembeni követelések egy részét a vádlott - úgymond - megvásárolta. így például egy kecskeméti média stúdiótól -mely 3 milliós kifizetetlen számlát tartott nyílván a Hírös- Ép-el szemben - egymillió fo­rintért vette át a követelést. Csakhogy az ügyészség szerint végül sem a hárommilliót, sem pedig az egymilliót nem fizette ki S. S. így kétszeresen hoppon maradtak a hitelezők. Össze­sen nyolc vállalkozás, illetve magánszemély neve szerepel a második vádpontban, akiket ily módon S. S. végül 35,7 mil­lió forinttal károsított meg. A Bács-Kiskun Megyei Bíró­ságon rövidesen kezdődő bün­tetőperben majd azt vizsgálja a bírói tanács: elkövette-e a bűn­­cselekményeket, vagy ártatlan a vádlott? ■ Noszlopy ■ A bank 2005. ja­nuárban mond­ta fel a hitel­­szerződést. Új tulajdonosa lett, folytatódott

Next

/
Thumbnails
Contents