Petőfi Népe, 2007. május (62. évfolyam, 101-125. szám)
2007-05-31 / 125. szám
GAZDASÁGI ABLAK PETŐFI NÉPE - 2007. MÁJUS 31., CSÜTÖRTÖK Szolgáltatások személyre szabottan küldöttgyűlés Nyolc hónap munkája mérlegen - megállapodások a kistérségekkel A gazdasági szimbiózis megteremtésének a lehetőségei Jelentős változás a korábbiakhoz képest: a kamarai tagság többféle szolgáltatási ajánlat közül választhat. A kistérségek vezetői komolyan számítanak a gazdaság szereplőire. A kamara vezetőjével aláírt szerződés erre enged következtetni. Barta Zsolt A kamara kapcsolatai révén komoly segítséget tud nyújtani a vállalkozásoknak, s rajtuk keresztül a kistérségeknek. Ezek vezetői pedig a jó viszony következtében megosztják elképzeléseiket, információikat azzal a szakmai köztestülettel, mely Bács-Kiskun megyében több mint kétezer vállalkozást képvisel. Egyebek mellett ezt is tartalmazza az a négy megállapodás, amit Gaál József írt alá múlt kedden a települések vezetőivel. Kecskeméti részéről Zombor Gábor, a Kiskunmajsa környékieket Terbe Zoltán, a félegyházit Ficsór József, a kalocsait pedig Schön Ferenc képviselte. A múlt keddi küldöttgyűlésen az utóbbi fél év történéseit foglalta össze Gaál József elnök. Előbb a köztestület helyzetét mutatta be. Elmondta, hogy az elnökség november 15-én elfogadott rövid távú stratégiájának az értékeit követve működik a kamara. Fontos: a szervezet úgy végezze a dolgát, hogy azzal ne csak a tagok legyenek elégedettek, de másokat is arra csábítson, hogy belépjenek a köztestületbe. Jól működik a hatósági kapcsolatrendszer Is, így tagok érdekeit könnyebben érvényesíthetik. Majd kiemelte az öszszefogás-elősegítő gondolkodás szükségességét. A közigazgatási átszervezésről elmondta, hogy felvették a kapcsolatot az új központok vezetőivel. Ám arról nem gondolkoznak, hogy a régióhoz alkalmazkodva átszervezzék a testület munkáját. Majd ismertette a taglétszámot: 2006-ban 2071-en tartoztak a kamarához (lásd táblázat - a szerk.). Gaál József az elmúlt nyolc hónap eseményeit összefoglalva egybek mellett hangsúlyozta: bankokkal tárgyalnak, hogy pénzintézeti, biztosítási központot alalu'tsanak ki a székházban. Megállapodtak a Petőfi Népével, hogy havi négyoldalas összeállításban beszámol a napilap a szervezet eseményeiről. Az APEH-hel közösen, sajtótájékoztató keretében mutatták be „Bács-Kiskun megye gazdasága, Az 50 leg...” című kiadványukat. Az év elején a székházban fogadták a francia delegációt, népszerűsítették a nemzetközi hírű Futurallia kiállítást. Projektszinten megtervezték a teljes 2007-es gazdasági évet, és elindították az IKIR-ben az ügyfélszolgálati események tételes, napi pontosságú regisztrációját. Előkészítették a kamara informatikai rendszerének megújítási programját. Megszervezték az kamara Európa Klubját, melynek első előadását a Brüszszelben dolgozó Herczog Edit (MSZP) képviselő tartotta. A kamara segítségével meghívták a Lucca melletti Torre del Lagóban székelő Puccini Fesztivál olasz énekeseit, akik a kecskeméti tavaszi fesztivál záróhangversenyén lépek fel. A Dél-alföldi Régió szakképzési bizottságai együttműködési megállapodást írtak alá Szegeden. A Luccai társkamara vezetősége elfogadta az együttműködési megállapodás végleges változatát. A kiskunmajsai és kiskunfélegyházi térségben elindult a cipőipari klaszter szerveződése. Az olaszok június elején tartanak képzést helyi vállalkozók részére. A köztestület első embere után annak titkára kért szót, aki a kamarai szolgáltatások átalakításáról tartott ismertetőt. Sipos Zsolt hangsúlyozta, hogy a megyei kamarák között elsőként készítettek és vezettek be egy olyan szolgáltatási kódexet, amely tevékenységeik tételes felsorolása mellett egyedileg kialakított csomagokat is tartalmaz.- Legfőbb cél az, hogy megszüntessük a mit ad nekem a kamara? kérdést, és mi teltessük fel az ellentettjét, vagyis a mit vettem igénybe a kamarától?-t. Tagokra szabott csomagjainkat a befizetett tagdíj arányában nyújtott állandó szolgáltatásokból rendszeresítettük - hangsúlyozta a Sipos Zsolt. Majd egy táblázat alapján ismertetette, hogy az elmúlt négy hónap alatt 3661 megkeresés érkezett a szervezethez. Ebből 1441 tagi információs segítségkérés volt, míg 2249-en külsősként vették igénybe a szervezet szolgáltatását. A kamarai személyügyekkel kapcsolatban kiemelte: jelenleg a dolgozói állomány 60 százaléka rendelkezik felsőfokú 2006-os adatok a kamaráról Működés jellege: Tagok kereskedelmi 833 ipari 939 kézműves 299 Összesen: 2071 Területi megoszlás: Baja 244 Kalocsa 291 Kecskemét 1129 Kiskunhalas 407 Tagdíjbefizetés: kereskedelmi 31% ipari 61% kézműves 8% (főiskolai vagy egyetemi) végzettséggel zömében egy, esetenként két idegennyelv-ismerettel. Idén februárban négy fő tett sikeres angolnyelv-vizsgát, haladó és középhaladó szinten. A személyi változásokkal kapcsolatban elmondta: Ördög Dóra viszi a szakképzési ügyeket, míg új munkatársuk, Gál Katalin vette át a mesterképzéssel kapcsolatos szervezői munkát. A vizsgák koordinálásának területére pedig Vecsernyés Magdolnát alkalmazták. A gazdaságfejlesztési pozíciót szintén idén sikerült betölteniük Nyerges Tiborral, aki műszaki és közgazdaság-tudományi egyetemi végzettséggel rendelkezik. Illetve a kereskedelemfejlesztés-PR terület vezetésére régi-új kamarás kollégát csábítottak vissza, Orosziné Varga Zelma személyében. Sipos Zsolt beszámolója után Abonyi Géza beszélt a gazdaságfejlesztési bizottság elvégzett tevékenységéről. Végül a küldöttek Edelényi Andrást, a kecskeméti Metalconstruct Kft. ügyvezető igazgatóját választották a kamara vezetőségi tagjává. konferencia Külföldi és hazai üzletembereket várnak arra a tanácskozásra, amit a Szili Katalin országgyűlési elnök aszszony támogatásával a megyei kereskeskedelmi és iparkamara rendez a kecskeméti önkormányzattal együtt. A Kárpátmedencei Vállalkozók Fórumára június 15-én délelőtt 11.30- tól várják a vállalkozókat a városházára. A rendezvény a tavaly szeptemberben megtartott marosvásárhelyi szimpózium folytatása. A program célja az, hogy a térségben rejlő gazdasági együttműködési lehetőségeket minél alaposabban ki lehessen aknázni. A találkozóra 150 anyaországi és külföldi magyar üzletembert hívtak meg. A felszólalók között lesz Parragh László országos kamarai elnök, államtitkárok, külhoni magyar politikusok. A tanácskozáson konzultációs lehetőség nyílik az ITD Hungary, az MFB Rt., a megyei kamarák, a Corvinus Zrt. és egyéb szervezetek munkatársaival. ■ Támogatókat keresnek a fiatal zenészek szponzorálás Május 4-én a kamarában adott nagy sikerű egész estés koncertet a 16 tagú vonósegyüttes, a Capriccio. A zenekar vezetője kecskeméti luhász Ágnes. Az együttes, mely 2003-ban alakult a Budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallagtóiból azt tervezi, hogy az idén több fellépéssel tiszteleg Kodály Zoltán előtt szülővárosában. Eddig több koncertet adtak már Budapesten és hírős városban. A tagok egy része tavaly együtt muzsikált a Kodály- Bartók Világzenekar művészeivel. Juhász Ágnes (akinek a tanára Komlós Péter a Bartók vonósnégyes vezetője) elmondta: az együttes minden korszakot felölelő repertoárral rendelkezik. A koncertek létrejöttéhez keres az együttes támogatókat. Számlaszám: otp-bank H705008-20429681 Budapesti Vonósok Alapítvány (közhasznú) Közlemény: 888. ■ ZOMBOR GÁBOR kecskeméti polgármester, kistérségi elnök GAÁL JÓZSEF kamarai elnök jelenlétében lálja el kézjegyével a megállapodást. Újdonság: tag- és kedvezménykártya igényelhető a kamarától előny Ingyen lehet belépni a kedvezményeket nyújtó vállalkozások közé SÉMI J ,^'v Az év elejétől a kereskedelmi és iparkamara tagvállalkozásai újabb kedvezményeket élvezhetnek. Ebben a tag- és kedvezménykártya segít nekik. A kártya kapcsolódik egy kedvezményeket biztosító törzsvásárlói rendszerhez, és a kamarai szolgáltatásokat is ingyenessé vagy olcsóbbá teszi - ez az újdonság jelentősége. Joggal állítják kamarai vezetők, hogy az országosan egységes kamarai tag- és kedvezménykártya (KKR) bevezetése mérföldkő a kamarai tagok, és komoly lehetőség a kamarához ezután csatlakozó vállalkozások számára. A kártya vonalkódot és kamarai azonosítót is tartalmaz, s megjelenik rajta a kamarai minősítő rendszer (KMR) emblémája. Ez azon vállalkozások védjegye, amelyek megfeleltek valamelyik kamarai minősítő rendszernek. A KMR-védjegy igazolja, hogy a kamara megbízható, illetve minősített vállalkozásnak tekinti az adott céget. Ez előnyt jelenthet az üzleti kapcsolatok építésénél, az üzleti tárgyalások során. Nézzük az előnyöket! 1. Kapcsolódás egy kedvezményeket nyújtó törzsvásárlói rendszerhez. 2. Ingyenesen jelentkezhet kedvezményt adó vállalkozásnak, s ezáltal növelheti forgalmát. Debrecen Nyíregyháza pánt 3. Lehetőség a kamarai szolgáltatások kedvezményes, díjmentes igénybevételére. 4. Üzleti információk szerzése a kamarai hálózaton keresztül. 5. Kamarai minősítést kaphat, ha a meghirdetett minősítési rendszereknek megfe-A Dél-Alföldön 213 helyen jó a kártya, lel a vállalkozása. 6. Kedvezményesen bérelhet informatikai eszközt. 7. Különböző kamarai elismerésekben részesülhet. Akinek rendezett a kamarai tagsága, annak automatikusan jár a kártya, mely egy évig érvényes és sokszor használható. Több mint 1600 helyen fogadják el az országban - a rendszer magába foglalja az Euro Discount Club (EDC) termékeit is -, és adnak rá 3-50 százalék kedvezményt (Pl. Agip 3 forint/liter, Domus 5 százalék). A nem ingyenes kamarai szolgáltatások árából 20- 50 százalék a kedvezmény. Erről bővebben az interneten: www.profitalhatsz.mkik.hu olvashatnak. ■ A. T. S.