Petőfi Népe, 2007. május (62. évfolyam, 101-125. szám)
2007-05-31 / 125. szám
PETŐFI NÉPE - 2007. MÁJUS 31., CSÜTÖRTÖK 3 MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Sok az árva, de kevés lel családra bács-kiskunban átlagosan másfél évet kell türelemmel várniuk a jelentkezőknek Az ország legnagyobb megyéjében 2006-ban 183 örökbe adható gyerek várt arra, hogy befogadja egy család. A másik oldalon 77 szülő várakozott, mégis mindössze 19 gyerek talált magának anyát-apát. Utánajártunk az okoknak. Magyarvári Annamária Ma Magyarországon 18-36 hónapot kell várni, hogy valakinek örökbefogadás útján gyereke legyen. Maga az eljárási procedúra ugyan nem túl bonyolult, de minden, örökbefogadásra jelentkező szülőnek át kell esnie rajta, és bizonyos feltételeknek meg kell felelnie.- Büszkén mondhatom: a mi megyénkben a legrövidebb a várakozási idő: átlagosan másfél év - mondja Major Tamásné Gitta, a Bács-Kiskun Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat örökbefogadási tanácsadója.- Örökbe fogadó szülőnek tulajdonképpen minden, cselekvőképes nagykorú jelentkezhet- kivéve azok, akiktől a bíróság egyszer már megvonta a szülői felügyeleti jogot. A szülőjelölteknek írásban kell jelentkezniük a területileg illetékes szervnél. Az nem kizáró ok, ha valaki egyedülálló, de azt érdemes tudni, hogy ő a várólista végére kerül. Jövedelemigazolást és háziorvosi igazolást is kell csatolni, meg születési anyakönyvi kivonatot. Házastársak esetében házassági anyakönyvi kivonat is szükséges. Az írásos kérelemben a bemutatkozás és az örökbefogadási szándék megindoklása mellett érdemes arra is kitérni, hogy milyen korú és nemű gyermeket szeretne nevelni a jelölt. A jelentkezés két évig marad érvényben, és további egy évre meghosszabbítható, de a várakozás alatt bármikor visszavonható. A jelentkezés után először készül egy környezettanulmány tizenöt napon belül, majd egy kétrészes pszichológiai vizsgálat követrek. Hiába vannak ugyanis Bács-Kiskunban csaknem 1200-an intézetben, közülük csak 150-180 gyerek adható örökbe, és köztük is nagyon sok a sérült, a fogyatékos, akinek minimális az esélye arra, hogy szülőkre talál - vázolja a nem túl rózsás helyzetet az örökbefogadási tanácsadó. - Az igényeknek és a lehetőségeknek ez esetben is egybe kell csengeniük, és azért többnyire az a jellemző, hogy a jelentkezők három év alatti kisgyereket szeretnének. A nagyobbak közül még leginkább a tíz év alatti lányoknak van sanszuk arra, hogy befogadja őket egy család. Akik elérik a kiskamaszkort, azok az életkorból adódó viselkedésük miatt általában már felnőttkorukig bent ragadnak az intézetekben. Vagy - ha nagy szerencséjük van - esetleg külföldi örökbe fogadókhoz kerülhetnek. Egyébként nem véletlen, hogy szigorodtak és változtak az örökbefogadás feltételei az elmúlt években. Részben azért, mert 1997-ben végre megszületett a gyermekvédelmi törvény, részben pedig azért, mert 2006- ban Magyaror-Az igényeknek és a lehetőségeknek ez esetben is egybe kell csengeniük. Többnyire az a szág ÍS csatlajellemző, hogy a jelentkezők három év alatti kisgyereket szeretnének. kezik. Ha ezeket sikerrel vette a jelölt, jöhet a 21 órás kötelező tanfolyam, melyen egyebek mellett jogi és konfliktuskezelési ismereteket is kap. Ha ez is megvan, már csak várni kell, ami azonban akár két-három év is lehet. De miért?- Az csak látszat, hogy sok az örökbefogadásra váró gye-Örökbefogadás Bács-Kiskunban 2002 70 92 28(14 lány, 14 fiú; 4 külföldre) 2003 40 108 19 (10 lány, 10 fiú; 2 külföldre) 2004 42 187 28 (11 lány, 17 fiú, külföldre nem) 2005 59 191 29 (14 lány, 15 fiú, külföldre nem ) 2006 77 183 19 (11 lány, 8 fiú, külföldre nem) FORRÁS: GYERMEKVÉDELMI SZAKSZOLGÁLAT kozott az örökbefogadásról szóló Hágai Egyezményhez. Ezzel együtt is: nálunk még mindig jóval egyszerűbben és gyorsabban lehet örökbe fogadni, mint Európa nyugati felében. Itt például nem kérnek erkölcsi bizonyítványt; más országok hivatalai évekre visszamenőleg is „lenyomozzák” a jelentkezőket. Igaz, az uniós országok jelentős részében jóval hatékonyabban működik a szociális háló, vagyis nagyon kevés, vagy nincs is örökbe fogadható gyermek. ► nézőpont A korkülönbségre is van szabály minimum 16 évnek kell lennie, és maximum 45 év lehet a korkülönbség az örökbefogadó és a gyerek közt. Testvérpár örökbefogadása esetén az idősebb gyerek korát veszik figyelembe, örökbe fogadó házaspár esetén pedig a fiatalabb házastárs életkora számít egy gyermek örökbe adható, ha ‘A a szülő lemond róla, ■=> a bíróság megvonja a szülőifelügyeleti jogot, O az illetékes gyámhivatal örökbe adhatóvá nyilvánítja. Az örökbefogadásról mátó LAURA: - Fogalmam sincs arról, hogyan zajlik az örökbefogadás. Van egy három és fél éves kisfiam, kitölti az egész életem. A gyermeknevelés boldogságához minden nőnek joga van. Szigorúan kellene ellenőrizni, kire bízunk rá egy csöppséget. Nem mindenki képes a sajátjaként felnevelni egy másik anya gyermekét. horvát Éva: - Óvónőként több örökbe fogadott gyerekkel találkoztam. Nem tudták, hogy nem az igazi szüleik gondoskodnak róluk. A családi szeretetet semmilyen intézmény nem tudja pótolni. Az erkölcsi bizonyítvány ma már szinte minden munkakörnél követelmény, az örökbe fogadók előéletét talán jobban kellene ellenőrizni. (G. S.) A szereposztás a sors dolga valamelyik nap újra megnéztem a tévében a Szabadítsátok ki Willyt! című filmet. A főszereplő egy elég zsivány kisfiú, akit egy kedves házaspár örökbe fogad. Sok nehézség és veszekedés után rázódnak csak össze igazi családdá. Hasonló viták természetesen a vér szerinti utóddal is előfordulnak, így nem gondoltam, hogy a gyermekre vágyó szülőkben a kiskamaszok „izmozása” fenntartásokat idézhet elő. NEM GONDOLTAM, mégis így van. Válogathatnak és válogatnak is az örökbe fogadók. Előre meghatározzák, milyen gyermekre vágynak. A kereslet-kínálat ezen piaci versenyében a kislányok a legkelendőbbek. A nagyobbacska fiúk már zűrösebbek, nem is kellenek mindenkinek. Felmerül a kérdés: milyen erős a szülőkben a gyermek utáni vágy, ha viszszautasítanak valakit azért, mert kisfiúnak született. szerencsések azok a nők, akik maguk szülhetnek, és elkerülhetik az örökbefogadás tortúráját. De nem tölthetnek ki űrlapot arról, mit szeretnének. Ismerek egy házaspárt, aki egyetlen lányt szeretett volna. A harmadik fiú után egymásra nézett a férfi és a nő; azt mondták: a sors nyilván viccel velünk, de vállaljuk a kihívást. Nem állunk meg addig, amíg nem születik lányunk. Hét fiú után aztán végre rózsaszín ruhácskákat vehettek. Az édesanyja mellett nyolc férfi lesi minden kívánságát a kis királylánynak. Utólag állítják: ez így volt jó. történetük számomra azt bizonyítja, hogy néha merni kell változtatni csökönyös elképzeléseinken. Hiszen - mint mondani szokás - a legjobb forgatókönyveket az élet írja. Sokkal jobbakat, mint a Szabadítsátok ki Willyt! Pedig az se rossz. HIRDETÉS Már csak egy kis szerencse kell hozzá, ha részt vesz lapunk és az OTP Travel közös játékán. Családi nyaralást nyerhet! Alfa Romeo modellek már 3.990.000 Ft-tól! Keresse a részleteket a Petőfi Népében, június 1-jétől! Petőfi Népe A Duna-Tisza köze napilapja Vehessen a szíved!