Petőfi Népe, 2007. május (62. évfolyam, 101-125. szám)

2007-05-24 / 120. szám

2007. MÁJUS 24., CSÜTÖRTÖK b GAZDASAG Ötmilliárd forint a fagykárok enyhítésére A fagykárok enyhítésére öt­milliárd forintot szabadít fel a kormány a költségvetésből a Nemzeti Agrárkárenyhí­tési Alap számára - jelen­tette be tegnap az agrármi­niszter. Csak azok kapnak támogatást, akik július 15-ig csatlakoznak az alap­hoz. Eddig mindössze 3600 termelő, vagyis az összes gazda hat százaléka tette ezt meg. Kitermelhetik a makói gázt a kanadaiak megkapta a hosszú távra szóló kitermelési engedélyt a makói gázmezőn a kana­dai Falcon Oil & Gas ma­gyarországi leányvállalata, a TXM Olaj- és Gázkutató Kft. a magyar kormánytól - közölte a vállalat. A TXM már a hatodik kutat fúrja. A szakértők 1500 milliárd köbméterre becsülik a ma­kói gázvagyont, amely száz évre biztosíthatná Magyar­­ország fóldgázszükségletét. Tízmilliárd forintos veszteség a Malévnál TAVALY 10,8 MILLIÁRD forint üzemi veszteséget halmo­zott fel a Malév Zrt., ami 3,7 milliárd forinttal kedvezőt­lenebb a megelőző évinél. Az utasok száma viszont kilenc százalékkal nőtt. Pannon Drágább lesz a tankolás benzin Megközelítheti a 300 forintot a hazai üzemanyag ára Üzemanyag-drágulást hoz a nyár: a benzin literen­kénti ára megközelítheti a háromszáz forintot. Jóllehet, kutanként akár húsz-harminc forint is lehet az árkülönbség. Németh Márk Ismét megközelítheti a 300 fo­rintos szintet nyárra a benzin li­terenkénti ára Magyarországon. „Nyáron általában növekednek az üzemanyagárak, mivel a szünidő miatt sokkal többen ül­nek kocsijukba, hogy leruccan­janak a hétvégi házukba, vagy elutazzanak a tengerpartra. En­nek megfelelően gyakrabban is tankolnak. A turizmus miatt megnövekedett üzemanyag-ke­reslet pedig egyértelműen feltol­ja az árakat” - magyarázta la­punknak Hegedűs Miklós, a GKI Energiakutató szakértője. Meglátása szerint a kőolaj vi­lágpiaci árának, illetve a forint dollárhoz viszonyított árfolya­mának kedvező alakulása miatt idén nyáron valószínűleg nem éri el a benzin ára a tavalyi re­kordnak számító 310 forintos szintet. Nehéz azonban megjó­solni, hogy az előbb említett té­nyezők hogyan alakulnak majd, így azt sem lehet megmondani, pontosan hány forintba kerül majd júliusban egy liter üzem­anyag - tette hozzá. Somlyai Dóra, a Mól kommu-Tankolni muszáj, mégha drágábban is. Egyelőre nem jött hír arról, hogy visszaesett volna a forgalom a kutaknál. nikációs igazgatója szerint a je­lenlegi kilátásokat figyelembe véve 300 forint alatt maradhat az üzemanyag ára. Ez azonban még mindig körülbelül 15-18 forintos drágulást feltételez nyárra. Másfél hónap alatt háromszor nőtt a benzinár: április 4-én hat forinttal a 95-ös, így az átlagár átlépte a 270 forintot. Május 8-án további néggyel, és tegnap újabb öt forinttal drágult a benzin. így a hazai töltőállomásokon átlago­san 282 forintért lehet egy liter 95-öst tankolni. Júniustól már teljesen kénmentes nafta is lesz MOST A BENZIN ÁRA CSö/í hat forinttal marad el a három­százforintos határtól, a legol­csóbb és a legdrágább benzin között több mint harminc fo­rint a különbség. Sokat spórol­hatunk tehát, ha megtaláljuk a környékünkön lévő legked­vezőbb árú benzinkutat. A hol­­tankoljak.hu internetes oldal naprakészen közli az árakat és az egyes töltőállomások kí­nálta szolgáltatásokat. a jelenlegi Tempo 99 EVŐ benzin helyett a Mól júniustól hozza forgalomba a teljesen kénmentes EVŐ Neo 99-es benzint. 2010-re el kell érni, hog}' 5,75 százalék legyen a benzin bioetanol-tartalma, az európai uniós szabványok­kal összhangban. A BUX-index 2007. május 23-án 26100 26000 25 900 25 S00 25 700 25 600 25500 25 400, Nyitóérték: 25 983 Záróérték: 26 011 X Előző napi záróérték: 25 855 r% Változás: 0,6% 15,30, aNewíork4 ] tőzsde nyitása 09.00 11.00 13.00 15.00 16.30 FORRÁS: llf ! Mól 23 470 +2,94 42 816 Emász 24 450 +1,88 150 Fotex 897 +1,82 498 Genesis 1220 +1.67 102 Richter 39 000 +0,91 1228 VESZTESEK Phylaxla 104 -1,89 74 OTP 9 460 -1,05 9270 Egis 18 900 -0,53 509 MTelekom 920 -0,33 2275 Rába 1595-0,31 83 A BUX-index az elmúlt napokban 26600 --- 26 246 26 200 26100 25800 25 955 25 400 25 000 24600 24 200 23 800,__________________________ pont/ 05.14 05.15 05.16 05.17 05.18 05.21 FORRÁS: BÉT MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2007. május 23-án. €/Ft $/Ft €/$ f t 248.65 185,17 1,34 +0,80 Ft +1,13 Ft-lcent Olcsóbb mobilozás külföldről barangolás Már nyártól csökkennek a roamingdíjak Barangolási díjak* Tegnap megszavazta az Európai Parlament a mobiltelefonok kül­földi használata utáni úgyneve­zett roamingdíj csökkentéséről szóló uniós rendeletet. Már csak a telekommunikációért felelős EU-minisztereknek kell rábólin­taniuk a javaslatra a június 7-i ülésükön. Ezt követően a parla­mentnek és a tanácsnak is hiva­talosan alá kell írnia a rendele­tet, ami akár 24 órán belül élet­be is léphet. így maximum 49 eurócentet (122 forintot) kell majd fizetni egy percért, ha valaki külföldről 2007 nyara 2008 nyara 2009 nyara il Hívás külföldről 49 46 43 Külföldön fogadott hívás 24 22 19 Szolgáltatók közötti díj 30 28 26 ‘EURÓCENT/PERC FORRÁS: EURÓPAI PARLAMENT hazatelefonál, míg a kint foga­dott hívásokért legfeljebb per­cenként 24 eurócentet (60 forin­tot) kérhetnek el a szolgáltatók. Ezek a tarifák 2009-ig tovább csökkennek majd. A szolgáltatóknak az új jogsza­bály életbe lépését követő egy hó­napon belül elérhetővé kell ten­niük az eurótarifákat. Az ügyfe­lek ezt követően két hónapon be­lül dönthetnek arról, igénybe ve­szik-e azt, vagy sem. Ha igen, ak­kor a szolgáltató egy hónapon be­lül köteles aktiválni az új tarifa­­csomagot. Ha az ügyfél nem hoz döntést, automatikusan az euró­­tarifa fog rá vonatkozni. Azok a szolgáltatók, amelyek az uniós tarifánál kedvezőbb díjakat biz­tosítanak, megtarthatják díjcso­magjukat. ■ T. M. Ön kitalálja, mi rábólintunk! (J) 06-40-48-48-48 | www.raiffeisen.hu Raiffeisen Rugalmas Lakáshitel Tetszés szerinti törlesztőrészletekkel 5 millió Ft akár havi 25 230 Ft-ért* Igen, jól olvasta! Olyan törlesztőrészletet választ hitelfelvételkor, amilyen leginkább megfelel elképzeléseinek. Mert mi rugalmasan alkalmaz­kodunk az Ön igényeihez! THM: 6,17%-tól * A förlesztőrészlet összege a bank által meghatározón minimum és maxi­mum összeghatáron beiül szabadon választható. A példában szereplő törlesztörészlet a futamidő első két évére érvényes, a minimum összeg választása esetén. A Raiffeisen Rugalmas Lakáshitel kondícióit és a rugalmas törlesztésre vonatkozó feltételeket a bank Kondíciós Listája és az egyedi kölcsönszerződés tartalmazza. Raiffeisen BANK InrbfiVí Hewitt VILÁGGAZDASÁG Az üzleti napilap Vezérfonal döntéshozóknak. Legjobb Munkahely Felmérés 2007 A j elentkezés megkezdődött! www.legjobbm unkahe I y. h u bestemployershungary@hewitt.com tel.: (1) 801-8000

Next

/
Thumbnails
Contents