Petőfi Népe, 2007. május (62. évfolyam, 101-125. szám)

2007-05-03 / 102. szám

KRIMI&BU LVÁR & TÉVÉ PETŐFI NÉPE - 2007. MÁJUS 3., CSÜTÖRTÖK Azzal vádolja volt férjét, hogy megerőszakolta az erdőben kerekegyháza Erőszakos közö­sülés gyanújával vettek őrizet­be egy kerekegyházi férfit, aki - az elsődleges információk szerint - különváltan élő, volt feleségét kényszerítette nemi aktusra egy erdőben. ■ A nő feljelentette a ke­rekegyházi férfit, akit a rendőrök vasárnap kora este őrizetbe vettek. A 32 éves asszony tett felje­lentést a 36 esztendős férfi el­len azzal, hogy vasárnap dél­után megerőszakolta. Megelő­zően állítólag csellel rávette a nőt arra, hogy beüljön a férfi kocsijába, majd megverte. Ez­után Kerekegyháza külterüle­tére autóztak, ahol megálltak egy elhagyatott, erdős helyen. Ezután - állítja az asszony - a hajánál fogva a járműből ki­rángatta, többször megütötte, megrugdosta, fojtogatta, végül a kocsi mögött megerőszakol­ta. Az asszony orrcsontja a bántalmazás során eltörött, a testén pedig zúzódások kelet­keztek. A közösülést követően a férfi Kerekegyházára vitte volt feleségét, akinek itt sike­rült végül kiugrania a kocsi­ból, és elmenekült. Feljelen­tést tett a lajosmizsei rendőr­őrsön, majd még vasárnap ko­ra este őrizetbe vették a férfit. ■ Noszlopy Világhír előtt áll a NOX? siker Zsebükben tudhatják a nyugat-európai szerződést Gázpisztolyos ámokfutó rodeózott a városban Hamarosan nyugat-euró­pai turnéra indul a NOX együttes. Mintha mégis lenne eredménye a két évvel ezelőtti kijevi fel lépésüknek az Euroví­ziós Dalfesztiválon. Csontos Tibor A NOX sohasem adta alább a minőségnél. Az első olyan újkeletű pop­társulat volt, amely be­jelentette: nem hajlan­dó tátogni a diszkók­ban, elég volt a mű­anyag ízű fellépések­ből, és csak élőben kíván fellépni színpa­don. Azóta több mint T nyolcvan teltházas - előadást produkáltak szerte az országban. A koncertműsorait táncos produkciókra építő együttes 2005-ben bejutott az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe, ahol az előzetes várakozá­sok ellenére mégsem nyer­tek, de a tizenkettedik hely hozzájárult európai megisme­résükhöz. Nagyszabású itthoni koncertjeik azóta mintha egy­fajta előzetes felkészüléseket jelentettek volna a közeljövő nyugat-európai turnéhoz. A Ra­Péter Szabó Szilvia: jövőre európai turné is várható Névjegy A NOX 2001-BEN alakult, és az utóbbi évek hazai popzenéjének siker­csapatává vált Va­lamennyi albumuk arany-, illetve platina­lemez, sőt dupla platinalemez lett, koncertjeik teltháza­sak. Az együttes meg­kapta a Magyar Kul­túra Díjáért elneve­zésű kitünte­tést is. gyogás-turné sikere és a most induló magyarországi road­­show-juk a középkori várakba felkeltette a külföldi menedzse­rek figyelmét is. Kétségtelen, hogy az itthoni popmezőnyben ^ egyedülálló a NOX megjelenés­ben, koreográfiában és zené­ben egyaránt. Péter Szabó Szil­via azt mondja, hamar túltették magukat a kijevi döntő sikerte­lenségén, bár még ma is úgy ér­tékelik, hogy azt az eredményt cseppet sem kell szégyellniük, hiszen negyven ország fellépői közül érték el azt a helyezést. Egyelőre nem árulja el, ponto­san hová hívták meg őket, csak annyit tettek közzé, hogy jövőre nyugat-európai koncerttermek­ben lépnek fel. A kijevi döntő után egy hol­land producer már felfigyelt az együttesre, a számukra különös hangzású, magyaros dallamvilá­­gú popzenére és a zenéhez tár­suló látványos show-műsorra is, amelyet a NOX táncosai és éne­kesnője teremtenek a színpa­don. „Az sem volt véleüen, hogy részt vettem egy angliai nyelv­­tanfolyamon” - mondja Szilvia, akit szülőhelyén, Forráskúton díszpolgári oklevéllel is kitüntet­tek. Az idei várturnéjuknak is megadják a módját: a várkulcsot lóháton viszik az összes hely­színre, ahol egy napra középko­ri városok hangulatát idézi majd az együttes, s a napot mindany­­nyiszor NOX-koncert zárja majd. Péter Szabó Szilvia nem panasz­kodhat, a napokban jelent meg gyermekeknek készített mesele­meze, és a zsebükben a nyugat­európai szerződés. Tőlük függ, lesz-e ebben a műfajban világ­sztárunk. kiskunhalas Vadnyugati fil­mekbe ülő autós üldözés és lö­völdözés szemtanúi lehettek a kiskunhalasiak vasárnapra vir­radóra. Egy óra 15 perc körül kezdődött a garázda akció a Szé­chenyi utcában, ahol a presszó előtt kötött bele valaki egy 33 éves autósba. Odalépett hozzá, és állítólag minden előzmény nélkül arcon ütötte. Hangos szó­váltás követte az affért, majd a sértett férfi, valamint a bátyja autóba ültek, és a Garbai-szak­­középiskola irányába elindultak. Nem sokkal később figyeltek fel arra, hogy követik őket. A másik autóból kihajolt valaki, és több lövést is leadott az előtte hala­dókra. Mint utóbb kiderült: gáz riasztópisztollyal lőtt rájuk a megelőzően pofozkodó férfi. Az üldözéses rodeó a Határ és a Károly, onnét pedig az Új utca fe­lé folytatódott. Az üldöző több­ször is nekihajtott a menekülők­nek, végül a Vadkerti úton lévő presszó előtt áütak meg az au­tók. Itt újabb szóváltás követke­zett, miközben az üldöző a gáz­pisztollyal újabb lövéseket adott le, majd elhagyta a helyszínt. A rendőrök a Sereg utcában meg­állították az autót, és elfogták a 34 esztendős sofőrt Szondázta­tása során kiderült, hogy alko­holt fogyasztott. Garázdaság és közúti veszélyeztetés miatt in­dult eljárás eüene. ■ N. N. M. ŐRI 2ÖÖ7, M K DÉLELŐTT '£*rY*7 T?x> xvTTBHHHHMBi Ü '■■■■■i M2 "1Ü*KV | VIA&AX3 iMMBUB mm? ÜÍli CWl JCaXV A 5.30 WS Teleshop 6.00 Reggeli 10.05 Top Shop 11.15 Receptklub (ismétlés) 11.30 Te vagy az életem © 12.00 Híradó. Déli kiadás 6.00 Alexandra-pódium © 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.00 Stahl konyhája 9.10 Szóda 10.10 Teleshop 11.30 Melrose Place © 12.20 Észbontó 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Kárpát expressz 5.50 Nap kelte 9.00 Testi mesék © 10.05 Afrika gyöngyszeme (portugál sor. - 52/19.) © 11.00 Titokzatos Násztya (orosz-amerikai sorozat) 5.22 Kárpát expressz 5.50 Nap-kelte 9.00 Arcok és városok (1.) 9.35 Magyarország ma (1.) 10.10 Srpski ekran 10.35 Unser Bildschirm 11.05 Kárpát expressz 11.30 Átjáró 6.50 Lety, a csúnya lány (mexikói sorozat) © 7.50 Lois és Clark 8.50 8 perc a konyhában 9.00 Halálbiztos diagnózis © (amerikai krimisorozat, ism.) 10.00 Gyilkos sorok (Ism.) © 11.05 Nash Bridges 5.35 Gazdakör 6.00 Reggel 8.00 Kikötő (ism.) 8.30 Élő egyház (ism.) 9.00 Itthoni ízek (6.) 9.25 A bosnyák piramisok 9.50 Cinecltta © 10.35 Külvárosi rendőrök © 6.00 Kölcsönkonyha visszajár 6.30 Túlsúlyos kedvenceink 7.30 Merész régész © 8.05 Teller Ede bombája 9.10 Titkos fegyverek 10.10 Szárnyalni Kanada egén (7-8.) 11.20 Fogyjunk együtt! DÉLUTÁN 12.15 Kopog a szemem! © (francia vígjáték, 2001) 93' Fsz.: Catherine Jacob 14.05 06-91-334-334 15.45 Dlsney-rajzfilm 16.10 Receptklub 16.30 A szembesítőshow © 17.30 A kibeszéiőshow © 13.20 Túlvilági papa (amerikai vígjáték, 1990) ■ Fsz.: Bill Cosby 15.00 Csillagkapu © (amerikai sci-fi-sorozat) 16.00 Bűbájos boszorkák © 17.05 Született feleségek © ® (amerikai vígjátéksorozat) 12.30 Slovenski utrinki 13.05 Roma Fórum 13.35 Baba Tévé (ism.) 14.05 Abszolút 14.40 Dob + basszus 15.15 Önök kérték! (Ism.) 15.35 Életképek 16.10 Válaszd a mozgást! 12.15 Záróra 13.00 Európai gyökereink 14.00 Nemzeti értékeink 14.25 Ball - érzéki egyensúly 15.05 Segítünk! 15.30 A művészek arca... 16.00 Válaszd a tudást! 17.30 A tenger legendái © 12.10 Kojak © (amerikai krimisorozat) 13.10 Magnum © (amerikai akciófilm-sorozat) 14.15 Halálbiztos diagnózis © (amerikai krimisorozat) 15.15 Gyilkos sorok © 16.20 Poirot © 11.30 Kívánságkosár 13.45 Kikötő - Duna tér 14.00 Színlap 14.40 A GEO bemutatja 15.15 Magyar elsők 15.30 A világ múzeumai 16.00 Világunk (ism.)) 16.55 Tálentum 12.20 A Tour de France­­legenda © 13.25 A kalmár - Vadászat a „fehér aranyra” © 14.30 Kölcsönkonyha visszajár 15.00 Adrenalin 16.05 Merész régész © 16.35 Távoli tájak (1-2.)© I 18.30 Híradó. Esti kiadás 19.00 Legyen ón Is milliomos! Műsorvezető: Vágó István 19.45 Fókusz© Közszolgálati magazin 20.25 Barátok közt© (magyar sorozat) 21.05 Esti showder Fábry Sándorral© 22.55 Házon kívül Heti magazin 18.00 Tangó 18.30 Tények. Hírműsor 19.00 Aktív© 19.30 Jóban Rosszban (magyar sorozat) 20.15 Egy a 100 ellen Kvízshow Sváby Andrással 21.00 Végveszélyben a Föld (amerikai akciófilm) © Fsz.: Daryl Hannah, Campbell Scott, Gil Bellows 16.30 Híradók 17.05 Quinn doktornő © 17.55 Jog alap (Ism.) 18.05 Bűvölet© 18.58 Föld Tv 19.00 Híradó este Sporthírek. Időjárás 19.40 Köztévé 20.00 Szempont © Magyarország kicsiben és nagyban 18.00 Kllkkerek© 18.25 Esti mese 18.35 Membrán 19.00 Kultúrház 19.30 Híradó este. Sport 20.10 Kultúrház 20.40 A Pogány Madonna (magyar akcióvígj., 1980) ® Fsz.: Bujtor István 22.20 Menekülés a szerelembe (magyar dokumentumfilm) 17.25 Vészhelyzet© (amerikai sorozat) 18.30 Zsaruk© Utcai történetek 19.00 Vidióták© (magyar show-műsor) 19.30 Tuti fuvar© (szórakoztató vetélkedő) . 20.00 Nyomtalanul © (amerikai krimisorozat) Fsz.: Anthony LaPaglia 17.25 Az új Lassie (amerikai sorozat - 48/20.) 17.50 Kikötő-Duna tér 18.00 Híróra 19.00 Mese 19.20 Külvárosi rendőrök (olasz sorozat - 48/45.) © 20.20 Szabadon © (olasz film, 2003) 105' Fsz.: Ellő Germano 22.05 Híradó. Sport 17.45 Királyok és királynők (angol ismeretlen, sorozat) Hódító Vilmos; II. Henrik © 18.45 Kutyaábécé (olasz ismeretterj. sorozat) A snaucerek; A nápolyi masztlff 19.50 Borneo barlangjai (francia ismeretterj. film) 20.50 Nigel Marven csodás csúfságai © hJ n 'H 23.30 Ments meg! © (amerikai sorozat) A méret a lényeg 0.30 Reflektor© 0.45 Infománia © 1.15 Odüsszeia © (amerikai kalandfilmsorozat) 0.15 Különleges ügyosztály © (amerikai krimisorozat) 1.10 Tények este 1.40 Hideg, mint a vér © (am. akcióvígjáték, 1995) Fsz.: Michael J. Fox 3.30 Aktív 21.00 Titkosszolgálat - MI-5 © (angol thrillersor. - 46/21.) 22.00 Csütörtök este 22.35 Kultúrház (ism.) 23.05 Panoráma © 23.35 Hírek 23.50 Pengető 23.00 Halló, halló! © (angol vígjátéksor. - 83/68.) 23.30 Napló 23.35 Záróra 0.25 Kodály 125 0.30 Nap-nyugta 3.00 Klikkerek © 21.05 Miami helyszínelők © (amerikai krimisorozat) 22.05 LúzerFC© Csapatépítő valóságshow 23.05 A holtsáv © (amerikai-kanadai sorozat) 0.05 Start 22.20 Drót © (amerikai sor. - 13/6.) 58' 23.20 Mediawave-koncertek 0.15 Rokonok (magyar dokumentumfilm) 1.05 Híróra (ism.) 2.15 Rivalda 21.50 Bűnügyi akták © (dokumentumfilm) 22.55 Nagy csont - nagy üzlet (francia dokumentumfilm) 24.00 Fegyverkezés mind­halálig (1.)© '0 1 11» .v? fii AL Mi i mi»! j* Z-ÁM 21.05 Esti showder Fábry Sándorral .......................................................... 20.15 Egy a ÍOO ellen Kvízshow 15.35 Életképek magyar sorozat 14.25 Báli magyar útifilm 17.25 Vészhelyzet amerikai sorozat 22.20 Drót amerikai sorozat 19.50 Borneó barlangjai francia ismeretterj. film AJÁNLÓ mi T¥ MAGYAR ATV IliULsCIEAT FILMMÚZEUM 111| 1 1 MII 1 1 1)1 WMMáX DISCOVERY 10.05 Lapzárta. 1030 Ismétlések. 12.00 Hí­rek. 12.15 Esd gyors, ismétlések. 15.05 Vetí­tő. 16.05 Soroló. 1630 GyógyHír. 17.00 Hír­adó. 1730Csintalan. 1830 Esti gyors. 19.00 Híradó. 1930 Esti gyors. 20.30 Lapzárta. 21.00 Híradó 21.21.30TalkingMovies. 22.05 Garázs. 22.40 BBC-híradó. 23.05 Lapzárta. . 11.05 Közvetlen ajánlat. 12.05 Laci bácsi kony­hája. 12.40 Közvetlen ajánlat 13.50 Játszma! 1635 Modem horgász. 17.05 Laci bácsi kony­hája. 1735 Aero. 18.00 Fórum. 18.55 Híradó. 19.25 Egyenes beszéd. 20.05 Rejtélyek. 21.00 Friderikusz most 22.05 Találjunk ki egy orszá­got! 23.10 Játszma! 020 700-as klub. 1330 Nyitott Egyetem. 14.00 Játékháló. 15.00 A kontroll. 1530 Bencze-show. 16.00 Játék­háló. 17.00 Modem horgászat. 1730Csacska angyal. 18.30Te vagy az életem. 1930Fekete gyöngy. 2025 Jog-alap. 2030 Hírháló. 21.00 Égető borzalom (am.film). 23.00Válaszút(am. film). 1.00 HíihákS. 130 Dokumentumfilm. 10.10 Rugantino (ol. vígj., 1973). 12.00 Privát filmek. 14.00 Dokumúzeum. 15.00 Életre keit könyvek. 15.30 Hollywoodi párok. 16.25 A feladat (3/2.). 1730 Orion űrhajó - A visz­­szatétés (németsci-fi, 2003). 19.05 Chaplin­­sorozat. 19.30 Kalauz. 20.00 Végre (magyar vígj., 1941). 21.20 Privát rocktörténet. 8.45 Holland labdarúgás. 10.15 Sakkmaga­zin. 10.45 Bulvársport. 11.45 Férfi vízilabda. 14.00 Jégkorong-vb. 16.45 Portugál labda­rúgás. 17.30 Kosárlabda-magazin. 18.00 Sporthorgászat. 18,45 Golfmagazin. 19.15 Maihelyzet. 1930Zuhanyhíradó.2030Lab­­darúgás.UEFA-kupa. 23.00 Labdarúgás. 6.00 Rajzfilmek. 10.00 Simsala Grimm. 15.50 Mini News. 15.55 Maya és Miguel. 16.30 Thomas, a gőzmozdony. 16.45 Simsala Grimm. 17.15 Miss Spider. 17.40 Charley és Mimmo. 17.50 Sharon naplója. 18.10 Bibi Blocksberg 18.40 Mini News. 18.50 Bombí­­toma. 18.55 Bori bari. 19.05 Tupu. 13.00 Nemzetközi tengeralattjáró-mentés. 14.00 Brainiac. 15.00 Hogyan készült? 16.00 Egyszer egy ilyet vezetni! 17.00 Autókereskedők. 18.00 Amcsi motorok. 19.00 Állítólag... 20.00 Hogyan készült? 21.00 Aranyásó. 23.00 Roncsból luxus­autót. 24.00 Hogyan csinálják?

Next

/
Thumbnails
Contents