Petőfi Népe, 2007. május (62. évfolyam, 101-125. szám)
2007-05-17 / 114. szám
3 PETŐFI NÉPE - 2007. MÁJUS 17., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Bácsalmás TANYAHÁZ Szombaton délelőtt kertet rendeznek az egykori dobokai iskolánál. A szervezők arra kérik a külterületi lakosságot, hogy társadalmi munkájukkal segítsék a szebb környezet kialakítását. (J. J.) Baja MESTERMUNKÁK Hétfőn nyílt meg az Eötvös-főiskola vonatkerti gyakorlójának iskolagalériájában a Jelky András ÁMK Művészetoktatási Intézménye VI. és IX. évfolyamos tanulóinak mestermunkáiból összeállított tárlat 25- éig tekinthető meg, hétfőtől péntekig 8 és 18 óra között. (G. Z.) Kecskemét/Szeged kiállítás A délmagyarországi áramszolgáltató szegedi székházában Mártonfi Benke Márta kecskeméti festőművész munkáiból rendeztek kiállítást. A gyermekkor tájain című tárlat június 8-áig látható. (P. S.) Nagykőrös fémtolvajok Hét helybeli férfit gyanúsít a rendőrség azzal, hogy ők lopták el a csemegekukorica-feldolgozó gépsort a konzervgyárból. Az üzem kora tavasszal bezárt, és a mintegy ötmillió forint értékű berendezést elszállításig raktározták. A gyanúsítottak május elsején szerelték szét, és zömmel rozsdamentes alkatrészeit egy kiskunfélegyházi fémgyűjtő telepen adták el hatszázezer forintért. (M. J.) Solt POLGÁRŐRÖK Majálist rendez, szombaton a Duna-parton a megyei polgárőrszövetség a helyi egyesülettel. Reggel 7 órától a horgászok, később az alkalmi szakácsok versenyeznek. A gyerekékre gondolva játszohaz, arcfestés, játék is szerepel a programban. Bemutatót tart majd az állampusztai büntetés-végrehajtási - intézet akciócsoportja, és lesz jó ebédhez szól a nóta, illetve május szépe-választás. Nem marad el a kötélhúzás sem, s ezután, 15 órakor kihirdetik a különféle megmérettetések eredményeit. (P. S.) Szalkszentmárton lósport a hét végén lovasnapok lesznek a nagyközség labdarúgópályáján. Szombaton a 16 éven aluliak egyes- és négyesfogathajtó-versenyét láthatják az érdeklődők, akik ezután a csikósok megmérettetésén szurkolhatnak. Másnap a kettes fogatok akadályhajtását tartják. A negyedik szalki lovasnapokat sok kísérőrendezvény színesíti. A tombola fődíja egy lovas csikó. (P S.) Kitől érdemes mézet venni? vizsgálat Bács-Kiskun megyéből senki sincs a szégyenlistán A bajai Szent Ambrus Mézlovagrend két tagja, ZSELLÉR LÁSZLÓ és ZSELLÉR ISTVÁN árulták egy vaskúti rendezvényen a mézeiket. Szégyenlistára került 10 magyar mézüzem és méhész neve, de megyénkbéli nincs közöttük. Kristálycukorból, esetleg a még olcsóbb izocukorból készített sziruppal hígíthatta néhány mézkiszerelő a jó magyar akác- és virágmézet. Egyértelműen nyerészkedőkről van szó, hiszen a méz a kiskereskedelmi forgalomban tízszer annyiba kerül, mint a répából vagy nádból nyert cukor. Attól, hogy 8 budapesti nagyáruház polcain cukrozott mézet találtak, a hazai méz ára nem fog változni. Minthogy azonban évek óta hamisítják és forgalmazzák ily módon a mézet, a magyar méz hírneve szenved csorbát. Érdekes, hogy a most kipattant botrányban a vizsgált minták egyikén se szerepel a magyar származási hely. Úgy tűnik, most betelt a keserű pohár. Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke már 2005-ben bevizsgáltatott több tucat, hazánkba importált mézmintát. Akkor is független, az BÜ*területén lévoláboratóriunL4Appiica, Bréma)_jnutatta ki, hogy a magyar mézet hígítják, cukrozzák. Ez a legutóbbi mézbotrány megmutatta, hogy Budapesten a nagy élelmiszerláncokból vett 46 minta kétharmada volt hamis (cukrozott). Tíz mézminta magyar mézüzemből (csomagolóból) származik, 3 gyártó ismeretlen, egy spanyol, 5 pedig közép-, illetve dél-amerikai. Az OMME tegnap közölte a boltok és a termelők teljes listáját, nevükön nevezvén a hamisítókat is. Köztük nincs egyetlen, Bács-Kiskun megyei sem. Információink szerint a hamisított méz egyike se EU-tagállamból származik. Az azonban nem derül ki, honnan, hiszen a címkéken származási helyként Délkelet-Európát jelölték meg. Léner József, a Magyar Mézkiszerelők és Mézexportőrök Egyesületének egykori elnöke fél éve visszavonult (Baján él). Sem ő, sem a cége nem érintett a mézhamisításban. Információink szerint hazánkban mintegy 30 kiszerelőüzem van. Az egyesület tagjai azt állítják, hogy rajtuk kívül számos termelő és méhész palackozza a főként ' importból származó, tehát nem magyar mézet. ■ Király László ■ A vizsgálatról a www. omme. hu-n olvashatnak. A kemény piaci verseny nagy túlélői ► Folytatás az 1. oldalról Minőségi vagy különleges cipőfűzőt nehéz beszerezni - tapasztaltam már többször a férjem bakancsai kapcsán. Végső elkeseredésemben cipészem mindig a Zimay László utcai Tóthféle bőr- és cipőkellék-kereskedésbe irányított. A kis üzletet Tóth Pál cipészmester nyitotta 1947-ben, és egészen 1966-ig cipészműhelyként működött. Akkoriban azonban mintegy 160 cipész volt a városban. Ezért Tóth Pál bőr- és cipőkellék-kereskedéssé alakította át üzletét. Úgy tűnik, jó döntést hozott. Azóta ugyanis már fia, és 2000 óta az unokája is a kisboltban dolgozik. Igazi családi vállalkozásként viszik tovább a nagypapa elképzeléseit.- Szeretni kell, amit csinálunk, és sokat, becsülettel dolgozni. Édesapám a szívét-lelkét beletette ebbe a kereskedésbe, és nekünk a fiammal ezt megfelelően kell folytatnunk. Ha van, talán ez a titka a sikerünknek - mondja Tóth Nándor. Az előbb említett üzletekhez képest gyerekcipőben jár még a város első, 1990 augusztusában nyitott nonstop élelmiszerüzlete, a Joker.- Mi voltunk az elsők, aztán nyitott még rengeteg nonstop élelmiszer a városban, de mostanra mi maradtunk egyedül, a többi bezárt. Nem csoda, hiszen az élelmiszer-kereskedelemben a hipermarketek és az üzletláncok szinte esélytelenné teszik a kisboltokat. Mégis - őszintén - remélem, hogy megér a Joker nonstop is annyi időt, mint pl. a Kuti Divat. Persze, akkor már nem velem, hanem a gyerekeimmel! - mondja mosolyogva Göbölyösné Rozgonyi Andrea, az üzlet tulajdonosa. Sok szerencsét! Csapvizet a mézes maciba! miért is nem lepődtem meg azon, hogy hamisítják a mézet? Talán azért, mert ma már annak van hírértéke, ha valamit nem hamisítanak. Baráti társaságokban gyakran hallani: képzeld, vettem ilyen vagy olyan pálinkát, és - állítom neked, hogy - tényleg az volt az üvegben! Lényegében már mindent hígítunk, pancsolunk, lejáratunk. Nehogy maradjon egy halvány esélye annak, hogy valamelyik szalmaszálon még levegőt kap gazdaságunk, és valamire még büszkék lehessünk! A méhészek joggal tiltakoznak, ám jobb, ha tudják, hogy semmire sem mennek vele. Pont ugyanolyan szélmalomharc ez is, mint amilyet a borászok vagy a paprikatermelők folytatnak. Amíg a boltban olcsóbb lesz a méz, mint a termelőnél, addig az átlagmagyar ott veszi meg, mert ő már csak ilyen. A minőséget keresők pedig olyan kevesen vannak, hogy rájuk aligha lehet alapozni a méhészet jövőjét. A mézhamisítás kapcsán valami okostojás azt nyilatkozta a híradónak, hogy a hígított méz nem tartalmaz az egészségre ártalmas anyagot. Csodás! Igazán megnyugodtam. Ennyi erővel csapvizet is önthetnek a műanyag maciba, mert jó esetben attól sem pusztulok el. Már bocsánat, de a pénzemért mégis én szeretném eldönteni, hogy mikor veszek mézet, és mikor kristálycukrot! • Karsai Péter országgyűlési képviselő holnap 15 órától fogadóórát tart a jánoshalmi MDF-irodában (Dózsa Gy. út 77.). Gyerekektől raboltak el mobiltelefonokat Kecskemét Nincsenek biztonságban az egyedül csellengő tizenévesek a megyeszékhelyen. Két nap alatt három gyereket is kiraboltak ismeretlenek. Vasárnap délben a város egyik parkjában egy 12 éves fiúra támadtak, és elvették tőle 15 ezer forint értékű telefonját Aznap délután valaki az egyik játszótéren egy 10 éves fiút nyomott a földre. Tőle is a mobilját (aminek 10 ezer forint volt az értéke) vette el a rabló. Hétfőn délután pedig a Piaristák terén egy másüt 12 éves fiút állított meg valaki. Őt azzal fenyegette, hogy megveri és megkéseli. A megrémített kissrác át is adta 25 ezer forintos készülékét. ■ P. H. Golf Edition klímával 3 399 000 Ft Főbb szériafelszereltség: • 6 légzsák • ABS (blokkolásgátló) • ASR (kipörgésgátló) • elektromechanikus szervokormány sebességfUggő szabályozással • elektromos ablakemelők, elöl komfortkapcsoíással • rádió-távirányítású központi zár • „RCD 300” rádió, CD-iejátszóval. 4 hangszóróval Az Ön Volkswagen márkakereskedője: Brill Kft. 6000 Kecskemét, Halasi út 32. Tel.: 76/503-020 Fax: 76/503-021 E-mail: vwertekesites@brillkft.hu Web: www.brillkft.hu Az ajánlat korlátozott darabszámú gépkocsi erejéig vagy visszavonásig érvényes. A Volkswagen Golf nioiorizáltságtöl függő, kombinált átlagfogyasztása: 5,0-8,21/100 km, GO kibocsátása: 116-278 g/km. A képen látható gépkocsi illusztráció. Extra kivitelű modellek, utolérhetetlen úron! HIRDETÉS A Suzuki Jansik Autóház bemutatja Suzuki Varázslat FOLYTATÓDIK! Most 1.999.000,-Ft-ért viheti el új Suzuki Swift GC 3 ajtós személygépkocsiját a lansik Autóházból. Ha a hiteles vásárlás mellett döntene, akkor most a kedvező finanszírozásnak köszönhetően csupán 19.990,-Ft a havi törlesztés! (10% önerő 120 hónap futam idő, THM: 6,02\i ^ UJ SUZUKI SWIFT VARÁZSLATOS ÁRON! Suzuki Swift GC 3 ajtós most 1.999.000,-Ft -ért! Készpénzre is! Suzuki Jansik Autóház Kei skemét, Szegedi út 90. km, Tel 76/498-554, 76/498-555 A mi autónk Cegléd. Külső-Jászberényi út, Tel: 53/316-005, 53/316-495 www.jansik.hu, e-mail. mfabian@jansik.hu ,