Petőfi Népe, 2007. április (62. évfolyam, 77-100. szám)
2007-04-06 / 81. szám
2007. ÁPRILIS 6.. PÉNTEK I LE m Sonkás falatok gyorsan, könnyen vendégvárás Gond nélkül kerülhetnek a finom ételek az ünnepi asztalra A hagyomány szerint a böjt végén, húsvétkor lehet először húst fogyasztani. A legtöbb asztalra ilyenkor sonka kerül. Árvay N. Tivadar A sonkakészítés a középkor elejétől vált szokássá. A báránysült helyét vette át az ünnepi asztalon. Ennek semmilyen szertartásbeli oka nincs, egyszerűen arról volt szó, hogy a böjt végén ekkor kerültek elő a téli disznóvágás csemegéi, közöttük a sonka. Az ízletes húsféle gyorsan elterjedt, és ma már jellegzetes húsvéti étel. Persze az elmúlt évszázadok során sok népszokás és mese született a sonkafogyasztásról is. Úgy eszik például, hogy csontot nem törnek benne. Ez korábban a báránysült elkészítésénél volt szabály, és csak később jelent meg a sonkával kapcsolatban. Kenyér helyett ma már a legtöbb helyen fonott kalácsot kínálnak mellé, amelyet számtalan módon lehet ízesíteni. A vendégek fogadására kitűnőek a sonkás ételek. Receptjeink gyorsan és egyszerűen elkészíthetők, így az ünnepi lakomára várakozóknak már előételként is kínálhat finom falatokat. Minden gombára tegyen reszelt sajtot, és a vendégek érkezése előtt 240 fokos sütőben olvassza rá a katonákra Sonkás gombafejek HOZZÁVALÓK 20 DARABHOZ: 20 db gomba, 2 ek. olaj, só, fehérbors, 10 dkg reszelt füstölt sajt A HÚSOS TÖLTELÉKHEZ: 15 dkg darált sonka, 2 ek. olaj, só, őrölt fehérbors, 1 ek. gorombára vágott petrezselyem A PARADICSOMOS TÖLTELÉKHEZ: 2 közepes paradicsom, 1 ek. olaj, 1 ek. gorombára vágott póréhagyma, só, őrölt fehérbors, 1 ek. gorombára vágott bazsalikom ELKÉSZÍTÉS: 1. Pirítsa meg olajon a darált sonkát. Sózza, borsozza, és kevés vizen párolja néhány percig. Keverje hozzá a petrezselymet, és tegye félre. 2. Mossa meg, és távolítsa el a paradicsomok héját. A húsukat vágja kockákra. Futtassa meg olajon a hagymát, és tegye rá a paradicsomot. Sózza, borsozza, szórja rá a bazsalikomot, és pirítsa össze. 3. Az alaposan megmosott gombafejeket pirítsa 1 -2 percig olajon. Tegye tepsire, sózza, borsozza, majd töltse meg mindet a sonkás és paradicsomos krémmel. Az ép gombaszárakat apróra vágva belepiríthatja a töltelékbe. Sonkás, káposztás palacsintatekercs HOZZÁVALÓK 40 SZELETHEZ A TÉSZTÁHOZ: 1 tojás, 20 dkg liszt, 1 dl tej, só, olaj A SONKÁS TÖLTELÉKHEZ: 40 dkg darált sonka, 5 dkg vaj, 2 ek. gorombára vágott snidling A KÁPOSZTÁS TÖLTELÉKHEZ: 40 dkg reszelt fejes káposzta, 2 ek. olaj, 1 ek. cukor, só, feketebors A LEKENÉSHEZ: 1 tojás, 1 csapott ek. tejföl ELKÉSZÍTÉS: 1. A reszelt káposztát sózza, hagyja állni, majd nyomkodja ki. Pirítsa meg olajon a cukrot. Tegye rá a káposztát, keverje el, sózza, borsozza, és fedő alatt párolja. 2. A darált sonkát keverje össze vajon megfuttatott snidling- gel. Fűszerezze ízlés szerint sóval és őrölt feketeborssal, ha szükséges. 3. A lisztből tojással, sóval, tejjel és vízzel keverjen palacsintatésztát. Süssön a szokásosnál kicsit vastagabb palacsintákat. Töltse bele a félretett töltelékeket, és szorosan tekerje fel a palacsintákat. Tegye tepsire mindet, és a vendégek érkezésekor kenje meg az egészet tejföllel felvert tojással, majd 200 fokosra előmelegített sütőben süsse pirosra. A sütőből kivéve felvágva tálalja. Füstölt sonkás, lazacos falatok kifliből HOZZÁVALÓK 25-30 DARABHOZ: 15 dkg vékonyra szeletelt füstölt sonka, 15 dkg vékonyra szeletelt füstölt lazac, 5 dkg natúr vajkrém, mérettől ßggöen 3-4 kifli díszítéshez: 1 kicsi fej lilahagyma, fél citrom, petrezselyemzöld, 1 db hegyes zöldpaprika ELKÉSZÍTÉS: 1. Vágja egy centiméter vastagságú karikákra a kifliket. Körülbelül 30 darabot kap.' 2. Kenje meg a szeleteket a vajkrémmel. Válassza két adagra a pékárut. Az egyik felére helyezze rá az összehajtott halakat, a másik felére pedig a sonkaszeleteket. A halasra tegyen citromszeletkéket héj nélkül. A sonkás szendvicskéket pedig paprikacsíkokkal ízesítse. 3. A díszítéshez minkét fajtára tehet petrezselymet, és hagymakarikákat. ízlés szerint mással is díszítheti. Tálra halmozva kínálja. Szója: vegetáriánusoknak és húsevőknek is ajánlják Aranyággal ékes húsvéti asztal készülődés Az ünnep kellékei az újjászületésről szólnak A mintegy 5000 éve ismert szójabab Délkelet-Ázsiából származik. Európában csak a 18. században vált ismertté. „A szója az egyetlen növényi fehérje, amely a szervezet számára nélkülözhetetlen aminosavakat (fehérje-alkotórészeket) tartalmazza” - mondja Erdélyi-Sípos Aliz, a TESZ Alapítvány dietetikusa. lói használható a vegetáriánusok, de a húsimádók étrendjében is, mert így csökkenthető a fogyasztott húsmennyiség. A szója gazdag káliumban, magnéziumban, vasban és E-vi- taminban. Nincs benne koleszterin. A szójaolaj jelentős része a Koleszterinszint- csökkentő hatása közismert. koleszterinszint-csökkentő linol- és linolénsav. Nagy mennyiségben tartalmaz lecitint, amely az agy- és májműködéshez kell. Persze a szójabab is rendelkezik káros élettani hatásokkal. A benne található fitoösztrogének versenyre kelhetnek a szervezet természetes hormonjaival, különösen, ha a szükségesnél nagyobb mennyiségben fogyasztjuk. Ez a veszély kisgyermekeknél áll fenn, akiknek a hormonháztartása még kialakulatlan. A szója hasi problémákat is okozhat. Ezért a szójára is igaz: mértékkel kell fogyasztani, hogy az előnyeit élvezhessük. ■ Á. N. T. A húsvéthoz, ahogy a neve is mutatja, nem illik a vegetarianizmus. Az ünnep, amely a tavaszi napfordulóról való megemlékezésből sarjadt ki valaha, egyben a termékenység dicsőítéséről is szólt. A locsolkodás, és az újjászületést jelképező tojás az új élet szimbóluma. Itt a tavasz - figyelmeztet bennünket minden. Vagyis eljött az idő, hogy ha kell, egész életmódunkat gyökeresen megváltoztassuk. A húsvéti asztal fontos dísze az ünnepnek. Ide ülünk le étkezni, itt fogyasztjuk el a finomságokat. E kiemelt bútort díszítsük ágakkal, barkával, aranyággal. Bármivel, ami friss hajtásaival a tavaszt idézi. A cserepes tavaszi virágok egy tálba ültetve, és különböző húsvétra jellemző szimbólumokkal körberakva nagyon szépek lehetnek. A lakás vagy akár a húsvéti asztal egyik sarkába tegyünk páros számú húsvéti tojást. A nyúl szintén roppant szapora jószág, tehát két nyuszit is ültessünk a friss virágok közé. ló, ha a tojások pirosak, rózsaszínűek vagy napsárgák. Hogyan fessük meg őket hagymával? A hagyma héját lefejtjük, forró vízbe áztatjuk, kicsit megforraljuk. Egy kanálka ecetet adunk hozzá, hogy a szín egységes és tartós legyen. Ebbe a lébe áztatjuk be a tojásokát. Van, aki kifőzi benne mindet. ■ R. V. Tojásfestés, írókázás A tojásfestést természetes anyagokkal végezzük. így egészségesebb. Barkácsboltban vásárolt viasszal írókázhatjuk is a tojásokat. Kilencágú mesefát éppúgy rajzolhatunk rájuk, mint népi tulipánokat, pávát vagy nyuszit. A tojásírókázás eszköze a celőke. Ez egy botocska, amelynek végén kis bemetszést ejtünk, ebbe szorítunk egy gombostűt a fejével lefelé, és jó erősen megkötözzük. A szerszámból érdemes rögtön többet, különböző vastagságúnkat készíteni. A kifőtt, megfestett tojásokat aztán bátran elfogyaszthatjuk a sonka és a kalács mellé. Élet & Stílus rovatunk heti oldalainak témái kedd SZÉPSÉG & DIVAT SZERDA AUTÓ »MOTOR CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG ► PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD »NEVELÉS Tavaszváró pillanatok a Kiskegyed Konyhájában kiadós levesek, sajtos vacsorák, nagyszerű nyalánkságok és tippek a húsvéti böjt napjaira a kiskegyed konyhája friss számában. Dobogós helyen a magyar pálinkák harmadik helyezést ért el az ausztriai Kufsteinben megrendezett Destillata versenyen több hazai pálinka. A 14 magyar műhely termékeiből hárman kapták meg az Év Pálinkája cím bronzérmét: a Zimek Manufaktúra Golden almapálinkája, Irsai Olivér szőlőpárlata és málnapálinkája, illetve a Békési Pálinkafőzőé bodzapálinkája. Gyógyító grépfrút keringési problémákra GAZDAGON TARTALMAZ C-, B- és A-vitamint a grépfrút, amely gyümölcssavtartalmának köszönheti gyógyító értékét. Gyorsítja a zsírégetést, csökkenti a vérnyomást és a koleszterinszintet. Rostjai a gyomorban megduzzadva teltségérzetet keltenek. Hizlalnak a kínai büfék zsíros ételei EGÉSZSÉGTELENEK a kínai gyorséttermek - állítja egy amerikai fogyasztóvédelmi csoport. A szósszal tálalt fogások többsége 40 százalékkal több nátriumot tartalmaz, mint a napi szükséglet. Egy-egy adagban benne van a napi kalóriaadagunk fele, mert az ételek valójában dupla adagok. A fagyasztott zöldséget nem szabad kiolvasztani tavasszal, amíg nincsenek friss zöldségek, mélyhűtött alapanyagokat is használhat. A fagyasztott zöldeket felhasználás előtt nem szabad fölengedni. Fagyott állapotban főzze, de ügyeljen, mert gyorsabban megpuhul, mint a friss zöldség. @ TOVÁBBI ÉRDEKESSÉGEK: www.reggel.hu