Petőfi Népe, 2007. április (62. évfolyam, 77-100. szám)
2007-04-05 / 80. szám
PETŐFI NÉPE - 2007. ÁPRILIS 5., CSÜTÖRTÖK KEGYELET / APRÓHIRDETÉS GYÁSZHÍR Bíztunk az életben, bíztunk a gyógyulásban, de ha már abban nem, legalább a csodában. Csoda volt, hogy éltél, és minket szerettél, nem haltál meg, csak álmodni mentél. Egy reményünk, mi éltet és vezet, hogy egyszer még találkozunk Veled! Nagy fájdalommal és szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága lányom, nagyon szeretett feleségem, pótolhatatlan édesanyánk, sógornőnk SZŐKE TIBORNÉ Vakulya Zsuzsanna életének 50. évében, súlyos betegségben elhunyt. Temetése a kecskeméti Köztemetőben lesz, 2007. április 12-én, 15 órakor. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család. GYASZHIR „Megállt egy nemes szív, mely értünk dobogott, s pihen a két áldott kéz, mely értünk dolgozott." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és • szerették, hogy özv. TÖRTELI jÁNOSNE Hajda Irén Rózsa kecskeméti, volt matkói lakos, életének 76. évében, hosszan tartó, súlyos betegségben elhunyt. Temetése 2007. április 10-én, 15 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. ___________________A gyászoló család. GY ASZHIR Fájdalommal tudatjuk, hogy HAJAGOS JÁNOS kecskeméti lakos, 78 éves korában, 2007. március 26- án elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2007. április 12-én (csütörtök), 11.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A gyászoló család. | . EMLÉKEZÉS „A Te szíved már nem táj, a miénk vérzik, a fájdalmat az élők érzik." CSÍK JÁNOS halálának 4. évfordulóján. Szerető családja. — ; ■ , i. . Ml^, „Olyan csend van így nélküled Hogy szinte hallani, Amit még utoljára Akartál mondani." (Váci Mihály) Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. HÉVÍZI ISTVÁNNÉ Valika óvónéni * *» 65 éves korában, súlyos betegség után eltávozott. Temetése 2007. április 10-én (kedden), 13 órakor lesz a kiskunfélegyházi felső temetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család.--------------------------------------- ---------„B íztunk az életben., bíztunk a gyógyulásban, de ha már abban nem. legalább h csodában. Csoda volt hogy éitél, .*> minket szerettél, nem haltál meg, csak álmodni mentél. Egy reményünk, mi éltet és vezet, hogy egyszer még találkozunk Veled." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CSÁNYI ISTVÁN kecskeméti lakos, 54 éves korában elhunyt. Temetése 2007. április 10-én, 15.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Felesége és lányai. GYASZHIR “Nincs már holnap, ennyi volt az élet, sirassatok csendben, szivetekben élek.” Fájő szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LENKEI GERGELY Kecskemét, szentistvánvárosi lakos, 73 éves korában, 2007. március 23-án, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2007. április 10-én, 11.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. In Memóriám Maczkó László I952 - I997 GYASZHIR Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy JÓZSA MIHÁLY hosszú szenvedés után, 92 éves korában elhunyt. Temetése 2007. április 6-án, 15 órakor lesz az orgoványi református temetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánftás mellőzését kérjük. A gyászoló család. GYASZHIR „Megállt egy nemes szív, melv értünk dobogott, s pihen a két áldott kéz, mely értünk dolgozott." Méíy fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy id. CSÚCS ISTVÁN kerekegyházi lakos, életének 88, évében elhunyt. Temetése 2007. április 6-án, 16 órakor lesz a kerekegyházi temetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család. Az hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal tz j .... IN GATLAN www.panoramaingatlan.hu, 70/947-9194.-------------------J_----------------------------------------------*841149* ÁG ASEGYHÁZÁN 400 négyszögöl közművesített építési telek eladó. 06-70/320-3489.----------------------------:------------------------------------------*842742* ÉP ÍTÉSI telek Vacsi köz térségében eladó. 30/310-5078.------------------------------------------------------------------------*842787* HARKÁNYBAN, a Szófia társasüdülőben 29 m2- es garzon lakás eladó: 4 M Ft 20/412-9516-----------------------------------------------------------------------*842803* a Jól bejáratott vendéglő Érsekhalmán 54-es főút mellett eladó. 30/9561-978.-----------------------------------------------------------------------*842636* Ke cskemét, széchenyivárosi cseréptetős, IV. emeleti 73 m2 (+ 21 m2 beépíthető), jó állapotú lakás, § ALKALMI ÁRON ELADÍL Érd.: 20/9983-617. 30/408-81-82 KECSKEMÉTEN, Katonatelepen közművesített telek eladó. 70/290-6344.------------------------------------------------------------------------*840921* KMÉT, Akadémia krt-on 1 szoba összkomfortos magasfsz-i lakás jó állapotban eladó, azonnal beköltözhető: 6,8 M R, 30/612-3998------------------------------------------------------------------------*838876* KMÉT, Akadémia krt-on 1 szobás, gázfűtéses lakás eladó. Ár: 6,4 M Ft 20/528-1260.-----------------------------------------------------------------;-----*842790* KM ÉT, Bakuié M. utcában 1 szobás lakás garázzsal eladó. 20/528-1260. Ár: 7 M Ft------------------------------------------------------------------------*842790* KMÉT, belvárosi, Vak Bottyán u. 14.82 m!-es, 2 szoba + amerikai konyhás nappalis, 1 éves lakás eladó: 18,9 M Ft, 30/298-7609.------------------------------------------------------------------------*840345* KM ÉT, Brassói u. 80 m!-es igényesen kialakított családi ház 838 m2 telken eladó. 20/491- 2889. Ár: 14,5 M Ft------------------------------------------------------------------------*842790* KMÉT, Mészáros Lázár téren hőszigetelt fűtéskorszerűsített, alacsony fenntartási díjjal, 64 m2-es 1+2 félszobás, étkezős, erkélyes, I. em.-i lakás eladó: 12 M Ft, 30/4545-609.-----------1------------------------------------------------------------*842708* KM ÉT, Mindszenti krt-on vállalkozásnak is alkalmas, kétrendbeli 120 m2 családi ház 721 m! telken eladó: 12,6 M, 20/927-6637.------------------------------------------------------------------------*842790* KMÉT, Petőfiváros mellett 3100 m2 építési telek engedéllyel eladó. 20/491-2889. Ár 2,7 M Ft------------- *842790* KM ÉT, szarkási felújításra szoruló 3 szobás tanya 7036 m2 telken eladó. 20/927-6643. Ár: 3.4 M Ft------------------------- *842790* KMÉT, Talfáján 6000 m2 építési telek engedéllyel, közművel eladó. 20/491-2889. Ár: 3.5 M Ft--------------------- *842790* KMÉTEN csendes helyen egyszintes kis kertes házat vennék 20 M Ft-ig 30/266-0717.--------------------- *842817* MÁ RCIUS 15. u.-on IV. em. kétszobás lakás, jó állapotban eladó: 8 M Ft, 30/346-9388.-----------------------------------------------------------------------*838876* NÉ MET-OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó ingatlanokat keresünk! 06-1/210-4673.------------------------------------------------------------------------*840743* NAGYKŐRÖS központjában 3 + félszobás, 104 m!-es családi ház, 292 m2-es telken eladó. 20/9276-637. Ár: 8 M Ft-----------------------------------------------------------------------*842790* SZ AKMARON központi fűtéses 3 szobás családi ház eladó. 70/4594-846, 30/538-5737.-----------------------------------------------------------------------*842767* SZ ÉCHENYIVÁR0SBAN 55 m2, 2 szobás, III. em.-i lakás eladó. 20/3947-530. Ár: 7,4 M Ft —---------------------------------------------------------------------*842790* 8 Szelidi tó parti üdülő eladó. 78/425-981.------------------------------------------------------------------------*842745* ■Tiszaalpáron jó állapotban lévő házat vagy nyaralót keresek. 30/218-7442.----------------------------------------------------------------------*842566* VÁR0 SFÖIDÖN 500 m2-es telken 60 m2-es 2 szoba, konyha, fürdőszobás ház eladó. Ár: 5,2 M Ft Tel.: 76/470-153; 30/357-7551------------------------------------------------------------ *842662* BÉ RLEMÉNY KMÉT, belvárosi üzlethelyiség 32 m2, irodának is eladó, vagy kiadó. 30/547-8400.------------------------------------------------------------------,—*842821* KM ÉT, Petőfivárosban élelmiszerbolt kiadó. Érd.: 20/911-7620.---------------------------------------------------:--------------------*838959* ff K unszentmiklóson, központhoz közel üzlet- helyiség hosszú távra kiadó (volt Ifjúsági Kávézó). 70/332-1991.------------------------------------------------------------------------*842740* Kecskemét belvárosában a Skála Áruházzal szemben kiadó kb. 250 m2 exkluzív üzlethelyiség Tel.: 06-30/9-441-881------------------------------------------------------------------------*842666* ALBÉRLETET KÍNÁL KECSKEMÉTEN, Horváth D. utcán 69 m2-es tetőtéri lakás kiadó. 70/200-52-37.------------------------------------------------------------------------*841678* KMÉTEN 38 m2-es 1 szobás, bútorozott lakás kiadó. 7/495-650; 30/985-9077.-------------------,----------------------------------------------------*842661* SZ OBA-KONYHA kiadó idősebb férfinak. Rend- örfalu, Zángoni u. 8.------------------------------------------------------------------------*842814* _________JÁRMŰ_________ ww w.autokar.hu; 20/931-7400. Gépjármű kárrendezés, képviselet, tanácsadás.------------------------------------------------------------------------*836729* AUTÓBONTÓ WWW.KINCA-AUTOKER-KFT.FW.HU------------------------------------------------------------------------*840565* AUTÓT vásárolnék 10 évesig. 20/9940-811.--------------- *815708* CORSA 2003-as, 1.0 5 ajtós, 40 E km-rel, me- tálfény, hitire is eladó. 20/3221-436.----------------------------------------------------------------------*842823* FO RD Escort 1.6 B+G üzemű, '84-es évj, műszakival sürgősen eladó. Ár: 155 E Ft, T.: 20/530-8998-----------------------------------------------------------------------*842730* MA RUTI '93.12. hó, újszerűén! 30/9257-514.-------------------------------------- *842737* MA RUTI '96-os évj., megkímélt állapotban eladó. 30/944-99-55.-------------- .-*841048* * Motorcsónak 5,5 m hosszú, 2,1 m széles, 6 személyes 30 LE motorral, nemzetközi hajólevéllel eladó: 550 E Ft, 30/253-3893.-------------------------------------------------:---------------------*842751* OP EL Corsa '92.1,5D 5a.: 70/334-9815.---------------------------------.-------------------------------------*842725* *4 x4 platós AR0 friss műszakival eladó. 30/320-70-90.------------------------------------------------------------------------*842762* PEUGEOT 206 ‘99-es évj. 1.4 XR metál, nap- fénytető, alufelni, el. ablak, szervokormány, garázsban tartott hölgy tulajdonostól eladó: 1,05 M Ft 30/655-60-88. ÚJ ROBOGÓ AKCIÓ! Agtoher Áruház Kecskemét Halasi ul 28.76/516-161 Teljes kOrCI garancia! BOLIVAR 50 cm3 4 ütemű, automata váltó, 1.91/100 km, tároló doboz 199.900 Ft 0% előleg 36 hó futamidő: 7.480 Ft/hó FUEGO 239.000,- Ft 0% előleg! 36 hó futamidő! 9.300 Ft/hó Új sportos, dinamikus, megbízható, 50 cms kétütemű, automata RENAULT 19 diesel 260 E Ft: 20/970.-10-44.-----------------------------------------------------------------------*842576* SA MARA ‘95-ös B+G: 280 E Ft 30/9257-514.-----------------------------------------------------------------------*842737* VW PASSAT AKCIÓ! Passat 2,0 PD TDI Comfortline modellek 800.000 Ft árelőnnyel korlátozott darabszámban! 6:975.000 ft 6.175.000 Ft-tól Brill Kft. Kecskemét, Halasi út 32. _______76/503-020_______ SU ZUKI Chopper 50 cm3:142 E, 70/7724-193.----------------------------------------------------------------------*842707* SU ZUKI Sedan '96-os 1.3GLX újszerű, 90 E km-rel, sok extra, hitel! 30/9257-514.-----------------------1-----------------------------------------------*842737* _________GÉPEK_________ * Desta dízel 3,21 targonca eladó. 30/447- 7501.------------------------------------------------------------------------*842813* * Fúrógép, oszlopos (F0-32) 175 E Ft szivattyúk, vasmázsák eladók. 30/740-4890.------------------------------------------------------------------------*842557* 3 FEJES eke eladó!!: 70/248-26-61------------------------------------------------------------------------*842833* HATSOROS IH Cyklo 400-as műtrágyaszóróval eladó. 20/577-4269.------------------------------------------------------------------------*842584* KERESEK 2-2,5 m váltószélességű, függ. rotációs fűkaszát kedvező áron. Féléves belga juhász kutyák (2 db) eladók. 20/9436-079.--------------- *842837* * MTZ 50-es, román eke 3 fejes 40 E’R, 20 hl-es szántóföldi permetező, hiányos pótkocsik, SPC 6 soros hozzávaló kultivátorok, kombinátot 16 hl-es Novatur permetező eladó. 20/3458-952. —---------------------------- »842831* MTZ-8 2-ES 2,8 M Ft-ért eladó. 30/30-04358.------TT7---TT-------H--------------7*^842* MU LTICAR érvényes műszaki, kitűnő állapot, gyári hótolóval, sószóróval, 800-as fekvőszalag, fűrész eladó. 30/972-7462.----------------------------------------------------=------------------*842777* S Négysoros palántázó, hatsoros kultivátor, SPC6 vetőgép eladó. Érdeklődni: 70/3357- 712.---------------------------------:-------------------------------------*842782* RÁ BA 250-es, IH könnyű és nehéz tárcsák, 8,8 kombinátot jyűrűshengerek, rendsodrók, 2 tárcsás műtrágyaszórók és szervestrágya szóró eladó. Kiskunhalas. 30/46-66-616, 30/44-55-308.--------;--------------------------------------------------------------*842842* RS 09 traktor eladó, vagy értékegyeztetéssel hátsó gumira cserélhető. Érd.: 20/9832-910; 76/374-954.----------------------------------------------------.-------------------*842801* UE-28 Dutra traktor üzemképesen eladó. 30/286-961!-------------------------------------------------t---------------------*842655* VA SVÁZAS szín 600 m2-es, fűszéna, kukorica 3500/q, árpa 3900/q, tritikálé eladó. Tel.: 30/695-8337------------------------------------------------------------------------*842842* 10 HL-ES szőlő permetező eladó. 30/853- 9837.------------------------------------------------------------------------*842792* 8 3 fejes orosz eke eladó, csere is érdekel. 30/535-4629.------------------------------------------------------------------------*839033* 8 380 V-os 5,5 kW-os Pedrolk) szivattyú eladó. 70/534-0969.--------------------------------------- *842660* ÁL LÁST KÍNÁL DINAMIKUSAN fejlődő, széles kapcsolati tökével rendelkező ingatlaniroda fiatal csapatába, tapasztalattal bíró ingatlanközvetítőt keres tiszta jutalékos rendszerbe. Feltétel: jó kommunikációs készség gépjármű. Fényképes önéletrajzokat a varkonyl@lngatlanparadicsom.hu címre várjuk. Érdeklődni: 20/5439-114 számon lehet------------------------------------------------------------:----------*842892* A TRENKWALDER-MULTIMAN Személyzeti Szolgáltató Kft. megbízója részére keres zalaegerszegi munkahelyre, többműszakos munkarendbe betanított munkásokat. Jelentkezni lehet 9-16 óráig a 06-20/991-4363 és 06- 92/510-581 telefonszámon, vagy személyesen 8900 Zalaegerszeg, Rákóczi út 2-4.---------*842713* A kecskeméti KÄRCHER márkaképviselet és szerviz keres német nyelvtudással és műszaki végzettséggel rendelkező szervizes munkatársat. Jelentkezés személyesen fényképes szakmai ' önéletrajzzal hétköznap 8-12-ig és 13-17-ig. Cím: Neuer Besen Bt. § Kecskemét, ® Szolnoki út 1. Te!: 76/508-613 BETANÍTOTT szerelőket keresünk Kecskemétre, 1 műszakba. Elsősorban férfiak jelentkezését várjuk! Adecco Kft. 76/508-827.-----------:----------------------------------------------------------*842806* DIN AMIKUSAN fejlődő kereskedelmi cég munkatársat keres rugalmas elfoglaltsággal. Érdeklődni: 06-20/522-3266.-----------------------------------------------------------------------*840881* EG YEDI bútor gyártással foglalkozó cég keres tervezői és előkészítői munkára rajzolni tudó munkatársat Szakmai önéletrajzot juttassa el a galignum@galignum.hu-ra.----------—---------------------------------------*838927* GÉ PKOCSIVEZETŐ munkatársakat keresünk áruterítöi munkára. Elvárások: 1 éves árufuvarozói tapasztalat, C kategóriás jogosítvány. Juttatások: kiemelkedően magas jövedelem+egyéb juttatások. Érd.: 76/999-632. Ny.v: 6394-4/2005-0100-233---------i--------------------------------------------------------------*841074* Sv ájci tulajdonú céghez 2-3 műszakos munkarendbe női munkavállalókat keresünk azonnali kezdéssel. Jelentkezni lehet: MEKK Kft. £ Kecskemét, Kőhíd u. 36. T.: 20/361-86-21 H-P: 9.00-12.00,13.00-17.00 óráig HÁZIORVOSI rendelőnkbe szakvizsgával rendelkező háziorvost keresünk Kecskeméten. Szakmai önéletrajzos jelentkezésüket “Egészség” jeligére Kecskemét Szabadság tér 6. címre vájjuk. INGATLANIRODA nyitásához vezetőket, munkatársakat keresünk átképzéssel, finanszírozással! 06-1/210-4904.-----------------------------------------------------------------------*840787* KE CSKEMÉTI autómosóba munkaerőt keresünk: Tel.: 30/9981-600-------:---------------------------------------------------------------*828148* KE CSKEMÉTI lakosú idős házaspár mellé gondozónőt keresünk, napi 6-8 órában. Telefon: 20/9301-158---------------------------------------------------------;-----------*842882* KE CSKEMÉTI munkahelyre keresünk önálló munkavégzésre alkalmas, gyakorlattal rendelkező mérlegképes könyvelőt. Jelentkezés önéletrajzzal együtt Tel.: 76/506-533--------- ——-------------------l--------------------------*840998* KE CSKEMÉTI munkahelyre kőműves brigádokat 5+9 napos munkarendbe felveszünk. Vidékiek részére munkásszállót biztosítunk. Tel.: 76/486- 618, 76/321-357 Lakóép Kft, Vasút u. 2-4.-----------------------------------------------------------------------*842697* KE CSKEMÉTI oktatási intézmény sürgősen keres takarító vállalkozót iskola takarítására. 76/487-21! —------------------------------------------------------------------*842766* KECSKEMÉTI ruházati boltba, önállóan dolgozni tudó ruházati eladót keresünk megfelelő végzettséggel. 30/498-274! —--------- ----------'---------------------------------------*842810* KE CSKEMÉTI székhelyű Vector Kft ü^viteli szoftver felhasználói támogatására és értékesítésére keres munkatársakat. Információ: www.vector.hu Érdeklődés: 06-30/511-6890------------------------------------------------------------------------*842771* KECSKEMÉTI virágüzletbe, szakképzett, gyakorlattal rendelkező virágkötőt keresünk. Érd.: 30/620-1214-es számon, H-V-ig 8-20. —'--------------------------------------------------—-----------*838947* KE CSKEMÉTI 06-22-ig nyitva tartó töltőállomás női munkaerőket keres, azonnali belépéssel, érettségi és kereskedelmi végzettséggel. 20/561-4500. —-------------------------------------------------------------------*838407* KÜLFÖLDI cég keres Bács-Kiskun megyébe területi képviselőket. Gazdasági ismeret, jó kommunikációs készség szükséges. Önéletrajzokat a meding@segelyhely.hu-ra várjuk. Érd.: 06-20/931-4575------------------------------------ *841179* LE MEZMUNKÁBAN jártas, szakirányú technikusi végzettséggel rendelkező minőségellenőr mukatársat keresünk. Fényképes szakmai önéletrajzokat az Airvent Zrt. 6000 Kecskemét, Belsőnyír 150 (Almásiné), illetve almasine@airvent.hu e-mail címre várjuk.---------------------------------------------------------------------—*842651* Petőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő és ügyvezető igazgató: Gazsó László Főszerkesztő-helyettes: Tapodi Kálmán Gazdasági vezető: Gyorsa Zoltánná A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200. Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-mail-cím: petofinepe@axels.hu Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Telefon: 76/481-401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Borős Gábor ISSN szám: 00133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Délhír Rt. Terjesztés: Juhász Attila Telefon: 76/518-273. Telefax: 76/486-539 Előfizetés: 76/518-270 Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés dija: egy hónapra: 1.895 Ft; negyedévre: 5.685 Ft; félévre: 11.370 Ft; egy évre: 22.740 Ft. Hirdetési vezető: Ökrös Csaba Telefon: 76/518-275 Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 ______ Tájé koztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk jneg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. Az hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk.