Petőfi Népe, 2007. április (62. évfolyam, 77-100. szám)

2007-04-04 / 79. szám

A A A KRIMI&BULVAR&TEVE PETŐFI NÉPE - 2007. ÁPRILIS 4., SZERDA t-v , 85 MMMI Á MMMMtfUMlMMMgH IMMWWlM<ll1MIÉ<ílfiiri11fi|li1f|||n| xívK-'a-.' /m-/. Filmen a rockmusical premier Az alkotók Kaszás Attila emlékének szentelik a produkciót Együtt az alkotók, izgatottan várják a bemutatót: Veres Mónika, Mihály Tamás és Palcsó Tamás Viszik az olajat, leégnek a trafók KECSKEMÉT-KATONATELEPEN a Zsája utcai transzformátor­ból lecsapolták a 110 ezer forintot érő olajat. A beren­dezés leégett, így még fél­milliós kár is keletkezett. Ágasegyháza Sándor- telepen is hasonló bűncse­lekmény történt. (M. Gy.) Megdolgoztak a színesfémért dusnok külterületén pedig a földre lökték le a trafót, a helyszínen szétszerelték és a színesfém tekercseket el­vitték. A Démász kára ezút­tal 800 ezer forint. (M. Gy.) A rendőr autója elé ugrott az őz ágasegyháza külterületén egy földúton hétfőn délután a kecskeméti rendőrkapi­tányság beosztottja által ve­zetett Mercedes szolgálati gépkocsi elé őz ugrott. A rendőr elrántotta a kor­mányt és egy fának ütkö­zött. Sérülés nem történt, a kár 50 ezer forint. (M. Gy.) Másfél milliót ér a vegyszer Bácsalmás Ó-Almáson az Agráripari ZRt. telepéről 1,5 millió forint értékű vegy­szert loptak el. (M. Gy.) 56 csepp vér címmel mu­tatják be a mozik Mihály Tamás rockmusicaljét. Az Omega-tag zeneszerző színpadi művéből készült filmben játszott utoljára Kaszás Attila. Csontos Tibor- Ellendrukkereik azt híresz- telik, marketingfogásból időzí­tették Kaszás Attila temetése idejére a film bemutatóját.- Ez elképesztő! Akik ilyesmit terjesztenek, azoknak lelkűk rajta, ízléstelennek tartom, hogy ilyen összefüggéseket fel­tételeznek. A premier április 12-i időpontjáról február végén döntöttünk, miként jóval ko­rábban határoztunk arról is, hogy ezzel egyidőben jelenjen meg a rockmusical cédéje is.- Mindettől függetlenül a fő­szereplő színész halálával szomorú körítést kapott az 56 csepp vér.- Máig nem dolgoztuk fel a tragédiát Kaszás Attila volt a pro­dukció lelke, motorja, végig színen volt Imádta ezt a munkát, igaz, eleinte félt kicsit, sosem dolgozott ilyen hatalmas színpadon és ennyi statisztával. Mániám volt a színé­szete, a pap szerepét kifejezetten az ő habitusára, ének- és szakmai tudására írtuk. Ma még nem tud­juk, ki helyettesíti majd később.- A fűmet Bokor Attila, a Color együttes egykori dobo­sából lett filmrendező jegyzi.- A film egyik előnye, hogy ze­nész rendezte. Nagyon jól dol­goztunk együtt, muzsikusként pontosan tudta, hol, müyen hatást kelthet a zene a musical megfilmesítésekor. Még az amerikaiak is csettintettek, szerettem volna visszaadni az élő zene rangját tátikás világunkban.- Korábban is írt már zenét filmekhez, színházi darabok­hoz. Régóta készülődött egy musicalre?- Régi vágyam volt már. Az öt­let Pintér Tamás fejéből pattant Névjegy Mihály tamás 59 éves, az Ome­ga együttes alapító tagjat basz- szusgitáros. Liszt-díjas. Irt zenét a Vámmentes házasság című filmhez, Shakespeare, IVeöres Sándor színdarabjaihoz. ki, az a Horváth Péter rendezte, aki a Szerelem első vérig című film forgatókönyvét is írta, s je­gyezte A padlást, a Valahol Euró­pában című musicalt.- Zenés illusztrációt készítet­tek ötvenhathoz, vagy másban gondolkoztak?- A darab története Shakes­peare Rómeó és Júlia című drá­májának az ötvenes évekre átül­tetett adaptációja. Szerelemről szól, becsületről, hazaszeretet­ről. Mi így kívántunk emléket állítani ötvenhat hőseinek. Csempészcigit találtak Füzesabonyban: hatmilliós érték A vám- és pénzügyőrség munka­társai előzetesen kapott bűnügyi információk alapján kedden vá­ratlan ellenőrzést tartottak az egyik füzesabonyi családi ház melléképületében, s tizenegy- ezer doboz csempészett cigaret­tát találtak. A raktárként hasz­nált helyiséget egy helyi lakos bérelte. Gyanítható, hogy ugyan­ez a személy a mostani lebukását megelőző egy hónapban további hatezer doboz illegálisan beszer­zett cigaretta tárolásával, majd különböző fővárosi piacokra tör­ténő szállításával is foglalkozott. m 25 milliós bírság és három év börtön szab­ható ki a csempészre. Erre utal, hogy a családi ház udvarán álló furgon rakterének padlólemezében több száz kar­ton cigaretta elrejtésére alkalmas helyet alakítottak ki. Az említett bűncselekmények elkövetésével gyanúsítható személyt a pénz­ügyőrök az akció során elfogták és ellene jövedéki orgazdaság bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt in­dult eljárás. A melléképületből a razzia során majd hatmillió forint értékű cigarettát foglaltak le a vámosok; feketepiacra kerü­lése esetén három és fél millió fo­rintos bevételtől fosztotta volna meg a költségvetést. ■ Cs. T. BflFTTCíÉ'YSi1 JL JcjJüJBL» V JjüJLtJMWI U övWnL .asi 2007. ÁPRILIS 4., SZERDA 5.30 WSTeleshop 6.00 Reggeli 10.00 Receptklub (ismétlés) 10.15 Top Shop 11.20 Receptklub 11.35 Egy rém rendes cseléd © (amerikai vígjátéksorozat) 12.00 Híradó. Déli kiadás 6.00 Két Testőr 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.00 Stahl konyhája 9.10 Szóda 10.10 Teleshop 11.30 Sírig tartó barátság © 12.25 Észbontó 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Kárpát expressz 5.50 Nap-kelte 9.00 A tv ügyvédje 10.00 Mit főzzünk ma? (ism.) 10.10 Afrika gyöngyszeme 11.00 titokzatos Násztya 11.50 Mit főzzünk ma? 5.23 Kárpát expressz 5.50 Napkelte 9.00 Századfordító magyarok 9.55 Muslca Historica 10.05 Roma magazin 10.35 Domovina 11.05 Kárpát expressz 11.30 Átjáró 6.50 Lety, a csúnya lány (mexikói sorozat) © 7.50 Baywatch © 8.50 8 perc a konyhában 9.00 Halálblztos diagnózis © 10.00 Gyilkos sorok © 11.05 Dowling atya nyomoz C 12.10 Kojakf 6.00 Reggel 8.15 Kikötő (ism.) 8.30 Teázzon a Kor Kontrollal 9.00 Mindennapi kenyerünk 9.25 Húszévesek Európában 9.55 Kézművek 10.05 Scooter 10.35 Külvárosi rendőrök © 6.00 Irány a Földközi-tenger! 6.35 Hadlterv © 7.35 Guruló büfé 8.05 A repülés kora A Republic; A Starfighter 9.15 Egy géniusz portréja 10.15 A rejtőzködő Ázsia © 11.15 Rosemary útra kel© 12.15 Robinson Crusoe - Robinson szigete © (francia kalandfilm, 2003) 14.00 06-91-334-334 15.00 Dlsney-rajzfllm 15.30 Te vagy az életem © 16.30 A szembesítőshow © 17.30 Aklbeszélőshow© 13.25 Potyautasok a pácban (német romantikus vígjáték) Fsz.: Isabell Gerschke 15.30 Lisa csak egy van © 16.30 Bűbájos boszorkák (amerikai sorozat) © 17.30 Született feleségek (amerikai vígjátéksorozat) 12.30 Nemzetiségi magazinok 13.30 Munka-Társ (ism.) 14.00 KészPénz 14.30 Feszti körkép 15.05 Kormányváró 16.00 Válaszd a mozgást! 16.15 Múltidéző Vltrayval 17.05 Quinn doktornő © 12.15 Záróra 13.00 Közelítő - ÉVA 13.35 Sorstársak 14.00 A Föld drága kincsei 14.55 Van öt perce? 15.00 Vigyázz, kész, rajt! 15.30 Költészet a filmvásznon 16.00 Válaszd a tudást! 13.10 Magnum © (amerikai akciófilm-sorozat) 14.15 Halálblztos diagnózis© (amerikai krimisorozat) 15.15 Gyilkos sorok© (amerikai krimisorozat) 16.20 Dowling atya nyomoz © 17.25 Vészhelyzet © 11.30 13.45 14.00 14.25 15.10 16.00 Kívánságkosár Kikötő - Duna tér Özönnövények Szabadságunk szobra A Róma! Birodalom A bűvész (magyar tévéfilm, 1998) 16.30 Négyzetméter 12.25 Guraló büfé (32-33.) 13.30 Drágáim, a dögevők© 14.30 Irány a Földközi-tenger! (21.) Szardínia 15.00 Telefortuna 16.10 Guruló büfé (13.) Polenta haladóknak 18.30 Híradó. Es« kiadás 19.00 Legyen ön Is milliomos! 19.45 Fókusz© 20.25 Barátok közt© (magyar sorozat) 21.05 Miami helyszínelők ® (amerikai krimisorozat) Kifulladva Fsz.: David Caruso, Emily Procter, Rory Cochrane, Adam Rodriguez 18.30 Tények. Hírműsor Skandinávlottó-sorsolás 19.00 Aktív© 19.30 Jóban Rosszban (magyar sorozat) 20.15 Egy a 100 ellen Kvízshow Sváby Andrással 21.00 Doktor House © (amerikai sorozat) Ez elment vadászni... 17.50 Jog alap 18.00 Bűvölet © 18.58 Föld Tv 19.00 Híradó este Sporthírek. Időjárás 19.40 Köztévé 20.00 Bajnokok Ligája lab­darúgó-mérkőzés AS Roma- Manchester United 23.00 Szerda este 17.30 A Kárpát-medence 18.00 Kllkkerek© 18.25 Es« mese 18.35 Membrán 19.00 Kultúrház 19.30 Híradó este. Sport 20.10 A fotográfia kalandja (fr. dok.-film-sor. -10/8.) 20.35 Etűdök építészetre (fr. Ism.-terjesztő sor. - 8.) 21.05 Kultúrház 18.30 Zsaruk© Utcai történetek 19.00 Vidióták © 19.30 Tu« fuvar© Szórakoztató vetélkedő 20.00 Pőreparádé © (kandikamera-show) 21.05 A helyszínelők © (amerikai bűnügyi sorozat) 22.05 A hatottkém® (kanadai krimisorozat) 17.00 Világunk 17.45 Kikötő - Duna tér 18.00 Híradó. Sport 18.30 Váltó 18.40 Mese 19.00 Külvárosi rendőrök (olasz sorozat - 48/33.) © 20.00 A jó pápa (XXIII. János) © (olasz tévéfilm, 2002 - 2/1.) 21.40 Híróra 16.45 Nlgella ünnepi lakomái (dók. sorozat, 3-4.) 18.05 Tücsökviadal © (dokumentumfilm) 19.00 Narkolepszia ­Az alvás börtönében © (dokumentumfilm) 19.55 A húsvét misztériuma © (ismerett. film) 21.00 Történelmi fordulópontok (6.) © { 22.00 Dr. Csont ® (amerikai krimisorozat) 22.55 Alias® (amerikai akciófilm-sorozat) 23.55 Reflektor® 0.10 Metró ® (francia film, 1985)98' 22.00 Egy rém rendes család Budapesten © 22.30 4400 © (amerikai misztikus sorozat) 23.30 A mélység fantomja © 0.30 Tények este 1.00 A turné® 23.35 Kultúrház (ism.) 0.05 Lapozó © 0.35 Hírek 0.40 Sporthírek 0.50 A múlt nélküli ember © (finn-német-fr. film, 2002) 2.20 Tv-taxi (ism.) 21.30 Isten hozta, Mister! (amerikai film, 1979) ® 23.35 Halló, halló! © 0.05 Napló 0.10 Záróra 1.00 Nap-nyugta 3.30 Muslca Historica 23.05 UEFA Bajnokok Ugája Chelsea-Valencia (felvételről) 1.10 Sírhant művek ® (amerikai sorozat) 2.10 Ikrek bosszúja © (amerikai thriller) 22.40 Hétköznapi őrültségek © (cseh film, 2005) 109' 0.30 Párbeszéd a zenében 1.15 Hírháttér 2.00 Mese 2.05 Mindentudás egyeteme 3.10 Edvln Marton koncertje 21.55 A hidegháború X-aktál © (ismeretterj. film) 23.00 Hadifotósok ® (ismeretterj. film) 0.10 Otthonom, a vadon 1.05 Fényűzők (2.) © 22.55 Alias amerikai akciófilm 23.30 A mélység fantomja amerikai scl-fl sorozat 0.50 A múlt nélküli ember finn-német-fr. film 14.00 A Föld drága kincsei holland dokumentumfilm 17.25 Vészhelyzet amerikai sorozat 22.40 Hétköznapi őrültségek cseh film 18.05 Tücsökviadal dokumentumfilm MAGYAR ATV HAXOZAT 12.00 Hírek, ismétlések. 15.05 Európai hír­adó. 1530 A birodalom titkai. 16.05 Kont­raszt. 17.00 Híradó. Sport. 1730 Csintalan. 1830 Esti gyors. 19.00 Híradó. Sport 1930 Esti gyors. 20.05 Pénztár. 2030 Lapzárta. 21.00 Híradó21.2135 BBC Reporters 22.05 GyógyHír. 22.40 BBC-híradó. 23.05 Lapzárta. 1135 Közvetlen ajánlat 12.05 Laci bácsi kony­hája. 12.40 Közvetlen ajánlat 1635 Közvetlen ajánlat 17.05 Laci bácsi konyhája. 1735 Kő­bányai regionális híradó. 18.00 Fórum. 1855 Híradó. Időjárás. 1925 Egyenes beszéd. 20.00 Dominó. 21.00 Friderikusz most 22.05 Doku­mentumfilm. 23.10 Játszma! 17.00 Nyitott világ 1730Csacska anjjal (ar­gentin sorozat-23.). 1830Tevagy az életem (argentin sor. - 23.). 1930 Fekete gyöngy (ar­gentin sor. - 23.). 2025 Jogalap. 2030 Hír­háló. 21.00 Harc az öböl felett (amerikai ak­ciófilm, 1998). 23.00 Erotikus gyilkosság (am. thriller). 1.00 Hírháló. 130 Grand Prix. JETÜL MMtíZEUM WM 15.00 Pénz beszél (magyar vígjáték, 1940). 1630 Meghökkentő mesék (angol sorozat - 19.). 17.00 A feladat (3/2.). 1805 Mesél a postakört (magyar doMIm). 1820 Öveges professzor(7-8.). 19.05 Hollywoodi riválisok. 20.00 Minta méreg(csehszlovákvigi., 1985). 2120 Snitt 21.50Trockij meggyilkolása. MINIMAX discovery 10.15 MKB. 11.45 Spanyol labdarúgás. 14.00 EVŐ gyorsulási verseny. 15.00 Kosáriabda-ma- gazin. 1530 Olasz labdarúgás. 1630 Holland labdarúgás. 1730 Francia labdarúgás. 1830 Sakkmagazin. 19.00 Arany pillanatok. 19.15 Mai helyzet 1930 Bulvársport 20.00 Póker. 22.00 Rögbi. 24.00 Kosártabda-magazin 6.00 Rajzfilmek. 1425 A rút kiskacsa és én. 14.50 Fejedelmi ígéret. 16.30 Találjuk ki együtt, apu és én! 1635 A kis királylány. 16.50 Játsszunk a Szezám utcában! 1720 Hunyor-major. 17.45 Találjuk ki együtt, apu és én! 17.55 Tom, a nagy utazó. 1820 Sim- sala Grimm. 18.55 Connie, a boci. 13.00 Fából vaskanka. 14.00 Brainiac. 15.00 Hogyan készült?. 1800 Egyszer egy ilyet...t 17.00 Motorkerékpár-építő-vb. 18.00 Amcsi motorok. 19.00 Állítólag... 20.00 Hogyan készült?. 21.00 Everest. 22.00 Hogyan történhetett a baleset? 23.00 Egyszer egy ilyet vezetni!

Next

/
Thumbnails
Contents