Petőfi Népe, 2007. április (62. évfolyam, 77-100. szám)
2007-04-23 / 94. szám
14 LABDARÚGÁS PETŐFI NÉPE - 2007. ÁPRILIS 23., HÉTFŐ Egy pontot ért az akarat és a lelkesedés statoil megyei i. osztály Az utolsó fél óra már jobban hasonlított a focira Kerekegyházán Új edző ült a kalocsai kis- padon. Márton Zsolt korábban volt már a csapat trénere, most ismét felkérték arra, hogy vegye kézbe az irányítást. A szakember bizakodva nézett a találkozó elé. Azt remélte, hogy egy pontot be tudnak gyűjteni. Szentirmay Tamás Álmosan kezdődött a találkozó. Úgy tűnt, mintha a csapatok most akarnák felmérni a másik tudását. Jobbára mezőnyben folyt a játék, a kapuk nem kerültek veszélybe. Talán a vendégek többet birtokolták a labdát, de veszélyes támadást ők sem vezettek. Több mint fél óra teljesen eseménytelenül telt el. Aztán egy beadás után a hazaiaknak sikerült a hálóba találniuk, ez azonban nem azt jelentette, hogy feljavult a játékuk. Továbbra is a kalocsaiak bizonyultak lelkesebbnek. A fiatal csapatot Márton edző próbálta felSTATOIL MEGYEI 1. OSZTÁLY 1. Solt 22 16 4 2 65-27 52 2. Harta 22 13 3 6 58-28 42 3. Kiskőrös 22 12 5 5 51-29 41 4. Tiszakécske 22 11 7 4 64-36 40 5. Tompa 22 12 4 6 61-38 40 6. Izsák 22 12 4 6 47-29 40 7. Kerekegyháza 22 10 4 8 46-51 34 8. Bácsalmás 22 9 5 8 2841 32 9. Akasztó 22 8 6 8 42-32 30 10. Kunszállás 22 7 7 8 38-31 28 11. Kiskunhalas 22 7 5 10 31-39 26 12. Nemesnádudvar 22 8 2 12 36-59 26 13. Dusnok 22 6 4 12 30-57 22 14. Sottvadkert 22 4 5 13 2542 17 15. Kalocsa 22 3 6 13 27-52 15 16. Kiskunmajsa 22 1 3 18 1573 6 Sottvadkert - Akasztó 1-3 (1-0) Kerekegvháza - Kalocsa 1-1 (0-11 Tompa - Nemesnádudvar 4-1 (1-01 Gogolák (balra) elől Klézli kapus kaparintotta meg a labdát. A kalocsai hálóőrt ritkán foglalkoztatták a meccsen. rázni. Tanácsokat osztogatott, hogy eredményesek legyenek játékosai. A szünetig azonban nem változott az eredmény. A második játékrészben a hazai gárda is összeszedte magát. Hugyecz helyett Baracskai jött be, amit a nézők rosszul fogadtak. Szerintük jól játszott a csatár. Az egyik játékos azonban kiszólt, hogy így beszélték meg. Ez sem nyugtatta meg azonban a kedélyeket. Ebben a játékrészben mind a két edző megpróbált új játékosokat behozni, frissíteni szerettek volna a játékon. Tény és való: az utolsó fél óra már inkább hasonlított a focira. Kerekegyháza: ___ Kás a András Fejes Balogh Kovács Cámpán Gazdag Kecskeméti (Tugyi) Hugyecz (Baracskai) Polgár (Virág) Gogolák Kalocsa: Tompa: Klézli Nafsz Bata A. Cserenkó Oláh (Tóbiás) Klupács Kerekes Varga (Hegedűs) Keszthelyi (Dana) BataN. Farkas (Gojtán) A kerekegyházi szurkolók akkor néztek nagyot, amikor Bata Norbert távoli lövése utat talált Kása kapujába. A kapusnak még arra sem volt ideje, hogy a kezét feltegye, olyan hatalmas löket volt. A gól egyébként már érett. Ezt követően a vendégek csak arra vigyáztak, hogy tartaVasuth (Szilvási) Bálind Rencsár(Simola) Kovács (Horváth!) Horváth Zs. Mezedi Kiss Andróczki Kisa (Takács) Horváth B. Fenyvesi Nemesnádudvar: László Kardos7 Jagicza (Simon) Tuson (Kosár) Kossá Knapig Pesti Berta Bécsi Mezőfi Fehérvári Harta- Kiskunmaisa4-0 (1-0) Kiskunhalas-Kunszállás 1-1 (1-0) Tiszakécske- Dusnok6-3 (4-3) Edző: Edző: Gazdag Attila Márton Zsolt Kerekegyháza, 100 néző. Vezette: FilusT. (Dubai, Török). Gól: Hugyecz, ill. Bata N. Sárga lap: Polgár, Baracskai, ill. Klupács, Bata A. Kitűnt: senki, ill. az egész csapat. Ifj: 1-3. Percről percre 37. perc: Gogolák bal oldali beadást Hugyecz három méterről piszkálta a hálóba, 1 -0. 40. perc: Klupács fejesénél Kása már verve volt, Kovács a gólvonalról fejelte ki a labdát. 49. perc: Gogolák 18 méteres szabadrúgását a léc alól te- nyerelte ki Klézli. 60. perc: Kerekes húszméteres szabadrúgása a felső lécen csattant 80. perc: Bata Norbert a félpálya közepéről lövésre szánta el magát. A labdát mintha zsinóron húzták volna a kapuba, 1-1. 85. perc: Keszthelyi egyedül húzott kapura, de rosszul fordult és a védők befogták. Még így is lőni tudott, de nem találta el a kaput. ni tudják az eredményt. Végül is ez sikerült. A játék képe alapján megérdemelten szerezték meg a kaIzsak-Kiskoros 2-2 (0-2) Edző: Edző: Kószó László Jagicza László Tompa, 300 néző. Vezette: Aradi (Vén, Török) Gól: Kisa 3, Andróczki, ill. Berta. Sárga lap: Horváth Zs, Kisa. Kitűnt: Kisa, Mezedi, Kiss, ill. László, Berta. Ifj: 1-1. Mestermérleg GAZDAG ATTILA: - Átmentettük a múltheti formánkat. Kezünkben volt a győzelem, de kiengedtük. A Kalocsa megérdemelte, hogy kiegyenlített, mert sokkal jobban akartak, mint mi. marton zsolt: - Nagyon nagy fegyelemmel és odaadással játszottunk. A küzdeni tudás és az akarat meghozta az eredményt. Mi egy pontért jöttünk és ezt meg is szereztük. locsaiak az egy pontot. Sokkal lelkesebben játszottak, mint ellenfelük. A hazaiakból hiányzott a tűz. Bácsalmás-Solt 0-0 Sottvadkert: Akasztó: Harta: Kiskunmajsa: Kiskunhalas: Kunszállás: Tiszakécske: Dusnok: Izsák: Kiskőrös: Bácsalmás: Solt Hatvanyi Ámann Kovács Szekeres Cs. Kovács Fekete R. László (Bállá) Bakula Házi Mlinkó Zsemberi Tüskés Gusztos Varga B. Szabadi Kránitz Rádi Kertész G. Forgó Sánta Garadi Aszódi Szűcs Ruppart Schiszlor (Eiler) Lehota Kiss Csikós Takács Váczi Pálinkás Jagicza! (Kogács) Jávorka Sárközi Párczen Duzmath Szarka Hirs Zsibók Kasza Bogdán Fekete 1. Maczkó (Droblyén) Bonea Makrickij Bögre Fekete Holczimmer Juhász Balogh Szi kora Kárász Borbás (Vidéki) Bakos Jagicza J. Márton Pecznyik Maravic Nagy (Csernák) Megyes Bálint (Tomolik) Nagy Zavarkó Jaskó (PöszmetT.) Péntek(Fazekas) Kristály Takács (Mészáros) Kecskeméti Berényi Abonyi Tóth (Tyukász) Hambalkó Bujáki (Lázár) Hackler Gillich Bertus Bagi Sátrán Parti (Török) Füleki (Tóth) Rudics Unyi Schmidt Csehi Teket KovácsJ, Tarjányi Koleszárik Czifrák Bárdos Pap Balogh Varga Tóth Gillich Lázár (VargaZ.) Koch Mihalkó Ficsor Pataki Tóth (Szabó) Bogárdi Juhász Rózsa Barcsák Kirschner Papp Nagy (Judák) Nagy Márki (Kovács G.) Csáki PöszmetZs. Török Varga Hleba Filus (Bodor) Cs. Kovács Orosz Fpnt Antal (Németh) Gillich (Lisztmaier) Varga Bereczki (Török) Kertész Á. Maravic Simonies Gréczi Pásztor (Páncsics) Sallai Molnár Varjú (Beregszászi) Tóth (Gulyás) Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Hímer István Agócs Zoltán Szabó László Márki Ferenc Kis Péter Kertész Gábor Török László Báló József Gréczi Gábor Szlovák László Florin Nenad Miskovlcz Bálint Soltvadkert, 150 néző. Vezette: Kucsera. Harta, 220 néző. Vezette: Pocsai (Kriván, Kiskunhalas, 100 néző. Játékvezető: Tóth Tiszakécske, 300 néző. Vezette: Kis J. Izsák, 350 néző, Vezette: Tóth S, (Tóth P., SaBácsalmás, 300 néző. Vezette: Körösi (KolGól: Holczimmer, ill. Antal 2, Lázár. Kitűnt: Font, Papp, ill. Ámann, Csehi, Hirs, Juhász. Ifj: 1-1. Minda). Gólszerző: Bálint, Koch, Nagy, Lisztmaier. Kitűnt: Szabadi, Koch, Nagy, ill. Nagy, Kránitz. Ifj: 3-1 (2-0). (Hodován, Varga). Gól: Ficsor, ill. Kertész G. Sárga lap: Török, ill. Kertész G., Koleszárik. Kitűnt: Takács, Kárász, Gillich, Csáki, ill. Fekete R., Fekete I., Váczi, Bertus. Ifj: 1-2. (Herczeg, Hegedűs) Gól: Török 3, Czifrák 2, Tóth, ill. Sánta, Bárdos, Simonies. Sárga lap: Varjú. Kitűnt: Pálinkás, Török, ill. Simonies, Bárdos. Ifj: 11-0. Iámon). Gól: Bonea, Hleba, ill. Balogh, Füleki. Sárga lap: Bonea, Juhász, ill. Aszódi, Sárközi, Pecznyik. Kitűnt: Bonea, ill. Makrickij, Pecznyik, Filus. Ifj: 2-5. lár, Bánfi). Kitűnt: Maravicz, Rudics, Barcsák, ill. Tüskés, Kirschner, Orosz. Sárga lap: Tóth, ill. Duzmath, Nagy. Ifj: 1-0. Reitmann mesterhármasával igazi gólzápor Baján labdarúgó nb hl alföld csoport A kiskunfélegyháziak a végén kiütötték túrkevei ellenfelüket LABDARÚGÓ NB I. A 25. forduló eredményei: Diós- győr-Debrecen 1-5, MTK-Tata- bánya 4-0, Győr-Vác 1-0, REAC- Vasas 1-3, Bp. Honvéd-Fehérvár 1-1, Újpest-Kaposvár 0-0, ZTE- Paks 4-0, Sopron-Pécs 3-1. LABOARÚCÓ NB L 1. Debrecen 25 18 3 4 53-17 57 2.MTK 25 16 4 4 47-21 52 3. ZTE 25 14 4 7 44-32 46 4. Újpest 25 14 4 7 34-22 46 5. Vasas 25 11 5 9 31-32 38 6. Fehérvár 25 10 4 11 33-35 34 7. Diósgyőr 25 10 4 11 32-37 34 8. Bu. Honvéd 25 9 6 10 41-36 33 9. Kaposvár 25 9 4 12 2529 31 10. Győr 25 8 7 10 2534 31 11. Sopron 25 9 3 13 2640 30 12. BEAC 25 8 6 11 32-42 30 13. Pécs 25 7 » 9 24-31 30 14. Paks 25 7 7 11 26-32 28 15. Tatabánya 25 8 2 15 3448 26 16. Vác 25 3 6 16 16-43 15 BAJA - SZOLNOKI SP. 4-3 (1-1) Baja, 150 néző Vezette: Gera. Baja: Mucsi - Simon, Gyenei, Csengő, Viszmeg, Hernády, Trucz (Hangya), Papp, Reitmann, Gazsi, Sziegl (Bánócz- ky). Edző: Goretich Gábor. 20. p.: Sziegl jobbról tört be a kapu elé, kiszorított helyzetből átemelte a labdát a leülő kapus fölött, 1-0.42. p.: Luca középről, 20 m-ről nyeste a szabadrúgást a kapu jobb oldalába, 1-1.53. p.: Reitmann magabiztosan lőtte a bal alsóba a buktatásáért megítélt tizenegyest, 2-1. 65. p.: Reitmann kiszorított helyzetből, 14 m-ről kilőtte a hosszú alsót, 3-1. 80. p.: Sárkány az alapvonalon két védőt is becsapott, majd elterült, 11-es! Ruskó a jobb alsóba helyezett, 3-2. 82. p.: Sziegl két védőt vert át a jobb szélen, beadását Reitmann 5 inról perdítette a hálóba, 4-2. 85. p.: Egy szögletet az egyedül hagyott Ruskó 5 m-ről, előredőlve fejelt a rövidbe, 4-3. Izgalmassá tették a két vereség után nagyon összeszedetten játszó hazaiak a 3-1-nél megnyertnek hitt mérkőzést. Addig a remeklő középpályának köszönhetően szinte említésre méltó momentuma sem volt a Szolnoknak. Az utolsó tíz percben azonban csökkent a koncentráció és a minden mindegy harcmodorra váltó vendégek csaknem kiegyenlítettek. Szinte minden hazai játékos átlagon felül teljesített. Kitűnt: Reitmann (a mezőny legjobbja), Papp, Hernády, Sziegl, Trucz, ill. Sárkány, Ruskó. TÚRKEVE - KISKUNFÉLEGYHÁZA 0-4 (0-1) Túrkeve, 100 n. V: Fajkusz. KHTK: Tóth - Nádasdi, Nagy, Kelemen, Szabó T., Valkovics (Térjék), Kádár, Katona (Fricska), Szabó A., Barna, Polgár (Czibolya). Edző: Gyurik lózsef. 6. p.: Egy jobb oldali támadás végén a mélységből érkező Szabó A. lőtt kapura. A labda lepattant a védőkről éppen Kádár elé, aki a hálóba vágta, 0-1. 47. p.: A tétovázó hazai védők között Szabó A. lecsapott a labdára és jobbal, 16 m-ről a kapuba lőtt, 0-2. 83. p.: Valkovics kapura lőtt labdája a védőkről Kádárhoz pattant, aki nem hibázott, 0-3. 85. p.: Egy jobb oldalról középre lőtt labdát Szabó A. megcsúsztatott, amely a hálóban kötött ki, 0-4. A félegyháziak jól védték le a területeket és gyors ellentámadásokból igyekeztek zavart kelteni a hazai kapu előtt. így született meg az első gól. Igaz, a túrkevei kontrák is veszélyesek voltak. Szünet után növelte előnyét a Félegyháza és a hajrában két újabb találattal kiütötte ellenfelét. Kitűnt: Sőrés, Domokos, ill. Kádár, Szabó A., Kelemen, Barna. További eredmények: Csong- rád-Örkény 3-0, Szarvas-Újszász 0-0, Cegléd-Algyő 2-1, Monor- Gyula 5-0, Mezőtúr-Hódmező- zővásárhely 0-1. LABBARfÍGÓ NB III. ALFÖLD CSOPORT 1. Cegléd 20 14 5 1 3516 47 2. Örkény 20 13 3 4 27-18 42 3. Hódmezővh . 20 12 3 5 44-18 39 4. Szolnok 20 10 4 6 3528 34 5. Algvő 20 10 3 7 41-22 33 6. Mezőtúr 20 10 2 8 3535 32 7. KHTK 20 8 4 8 2521 28 8. Monor 20 8 4 8 3529 28 9. Gyula 20 8 4 8 31-35 28 10. Baja 20 7 i 12 3441 22 11. Újszász 20 5 5 10 27-38 20 12. Csongrád 20 5 3 12 2550 18 13. Túrkeve 20 4 3 13 2344 15 14. Szarvas 20 2 4 14 1647 10