Petőfi Népe, 2007. április (62. évfolyam, 77-100. szám)

2007-04-23 / 94. szám

PETŐFI NÉPE - 2007. ÁPRILIS 23., HÉTFŐ KE GY E L E T / APRÓHIRDETÉS GYÁSZHÍR Szomorúan tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS FERENC pártfogó-felügyelő életének 60. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2007. április 27-én, 14 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Kovácsáé Maár Eszter Kovács Péter 1 KÖSZÖNET Köszönetét mondunk T mindazon rokonoknak, ismerősöknek, akik KOSA LAJOS temetésen részt _-------- vettek, sírjára :■ koszorút, virágot helyeztek, I fájdalmunkban velünk ■ együtt éreztek. A gyászoló család. GYASZHIR I Szomorú szívvel tudatjuk, I hogy édesanyánk id. MAKKOS JÓZSEFNÉ I Ördög Julianna Isoltszentimrei lakos I csendesen elhunyt. Temetése |2007. április 25-én, 14 órakor '• lesz a soltszentimrei temetőben. A gyászoló család. GYÁSZHIRDETÉSÉT, KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSÁT ÉS EMLÉKEZÉSÉT MUNKAIDŐBEN FELADHATJA A Petőfi Népe ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁIBAN ÉS HIRDETÉSFELVEVŐ HELYEIN. KECSKEMÉT, Széchenyi krt. 29 I .: 76/518-200 Szabadság tér 6. (A Szabadság tér és a Kálvin tér sarka: LAPsarok) T.: 76/481-220. 76/481-975, 76/506-818, Fax: 76/506-819 Skála Áruház bejárata (LAPpont) 76/506-818 Petőfi Sándor u. 11. Tel./fax: 76/416-180. Hirösgazda Kft. Kecskemét, Béke fasor 71/A. Kecskeméti Köztemető Irodaépületében T.: 76/498-329 Fax: 76/501-923 Belvárosi iroda: Csongrádi u. 3. T.: 30/234-1833 Jóindulat Kft. Temetkezés Kecskemét, Csabai G. krt. 2. T.: 30/9639-222 Hírős Temetkezési Kft. Kecskemét, Béke fasor (körforgalomnál) T.: 76/504 947. KALOCSA, Szent István u. 61. 78/561-849. KISKŐRÖS, Árpád u. 2. 78/413-339. KISKUNFÉLEGYHÁZA, GUKER Kft., Batthyány u. 2/A 76/463-274. Lélekharangok Temetkezési Szolgáltató Kkt, Kkfháza, Horváth Z. u. 28. MÁTÉTELKE, Berki Erika. 20/326-2879 KISKUNHALAS, Szilády Áron a. 5-7. 77/523-852. LAJOSMlZSE. Attila u. 5. 76/356-162, 06-30/9553-002. TISZAKÉCSKE, Béke át 151/3. (Ralidévá tér) 76/441-578. KUNSZENTM1KLÓS, Baksay S. u. 3/A 76/351-214 BAJA. Ári>ád tér 6. 79/522-480, 70/215-2987. BÁCSALMÁS, Oltványi u. 1. Juhász Jenő, 79/343-761. NAGYKŐRÖS, Miklay Jenő, 20/942 1025. A Szavunkat adjak: ______________________.......Petőfi Népe Az hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal INGATLAN www.panoramaingatlan.hu, 70/947-9194.----------------------------------------- -841149­CS ENGŐD, Dankó P. u. 26. alatt 2 szoba, összkomfortos családi ház eladó: 30/320- 6465.---------------------------------------------------------------------------------66000­KECSKEMÉT központjában 2 szoba összk. la­kás eladó. Ár: 9,8 M Ft, 06-20/258-2867.---------------------------------------------------------------------------------847172­KI SKUNMAJSA-TAJÓ 69. szám alatti tanya el­adó 8 hold földdel, bekerítve, szigetelt fóliasá­torral, 2500 halastóval, fél hold akácossal. Villany és fúrott kutak vannak. Ugyanitt 8001- es rozsdamentes tejszállító tartály eladó. Tel.: 06-30/252-8500,16 óra után.----------------------------------------------------------------------------------847911­«Kmét, Ladánybenei úton vállalkozásra is alkalmas 2,5 szobás családi ház eladó. 76/402-390, 30/925-1684.----------------------------------------------:----------------------------------844984­LA DÁNYBENEI út mellett 3460 és 3600 m!-es összközműves telkek ép. engedéllyel eladók. Érd.: 20/5479-193.----------------------------------------------------------------------:----------66000­NÉ MET-OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó in­gatlanokat keresünk! 06-1/210-4904.--------------------------------■----------------------------------------------•847808­K Szabadszállási szép, 2 szobás, erkélyes, tégla lakás áron alul eladó. 76/355-126.---------------------------------------------------------------------------------842966­a 6,2 ha 27 éves akácerdő eladó, 1000 m3 faanyaggal. 1/1-es tulajdon. 20/519-6794. 8 Kerti kistraktor összkerék meghajtású tel­jes felszereltségű jó állapotban lévő eladó. 70/550-9704.---------------------------------------------------------------------------------847853­PUSZTASZABOLCSI Agrár Zrt megvételre felkí­nál 1 db RAU-MULTISEM 12 soros aprómag vetőgépet, azonnal üzembe helyezhető. To­vábbá KHUNE EUR0MIX MIX-850 típusú ete­tőkocsit, valamint 2 db DELTA 50 típusú mag­tárt gabona felrakót (elektromos). Érdeklődni a 06-30/9022-893 telfonszámon.------------------------------—---------------------------------------------847295­8Z ET0R 6245 traktor eladó munkára fogha­tó állapotban, műszaki 2011-ig. Tel.: 77/583- 776, 30/489-1731------------------------------------------------------------------■-------------847784­ÁL LÁST KÍNÁL A GD Gép és Daru Kft. lajosmiz- sei gyárába munkatársakat ke­res az alábbi feladatkörök ellátá­sára: - gyártáselőkészítő (gé­pészmérnök vagy gépésztechni­kus végzettséggel). Gépgyártás­ban szerzett min. 2-3 éves ta­pasztalat előny, - gépi forgácsoló egyetemes, ill. CNC szerszámgé­pekhez. Jelentkezni lehet levél­ben GD Gép és Daru Kft. 6050 Lajosmizse, Gyártelep 2. címen, vagy gdmizse@gepesdaru.hu ALBÉRLETET KÍNÁL BELVÁROSI felújított 2 szobás lakás kiadó: 45 E + rezsi + 1 hó kaució. 76/321-413.-------------------------------------------------------;—r--------------------847512­KE CSKEMÉT belvárosában kétszobás lakás hosszú távra kiadó. 30/272-0140.----------------------------------------1----------------.---------------------847727­KM ÉT, Dózsa Gy. úton 1,5 szobás, bútorozott egyedi fütéses lakás kiadó. 70/943-1458.----------- ---------------------*845502* JÁRMŰ A R0 10.31.4B, 4x4 bordómétól, igényes álla­potban eladó. 70/2949-661.-----------------------------------------------------------------------.---------847763­VW PASSAT AKCIÓ! Passat 2,0 PD TDI Comfortline modellek 800.000 Ft árelőnnyel korlátozott darabszámban! Brill Kft. Kecskemét, Halasi út 32. 76/503-020 GOLF II 1.60 3a. 85' eladó. 70/2949-661.--------------------------------------847763­MO ZGÁSKORLÁTOZOTT részére gépjárműbe szerelhető kézivezérlés eladó. 30/219-1286.--------------------------------------847664­SK ODA Felicia 1.3 MPi '98-as, 88.000 km, újabb típusú. 70/2949-661.--------------------------------------847763­UT ÁNFUTÓT olcsón. 06-20/953-0663.----------------------—i-------------842826­VW P0L0 2005 évj. 1,2 B eladó: 20/390- 0490-------------------------------------*847587* GÉ PEK ROZSDAMENTES sugaras mézpergető a gyár­tótól eladó! T.: 76/555-150, 30/9-432-422---------------■----------------------------------------------------------------845224­A GENERÁLI- Providencia Zrt keres vállalati terü­letre kis- és középvállalkozókkal kapcsolatot tar­tó biztosítási fakorláttal, önálló, jó kommuniká­ciós képességgel rendelkező 2 fő értékesítőt Bács-Kiskun megye területére. Jelentkezés: 20/954-7365, palne. valastyan@generali.hu---------------------------------------------------------------------------------847278­A KKFHÁZI Hungary Meat Kft. TB és munkaügyi végzettséggel rendelkező munkatársat keres. Érd.: 76/463-815, 70/522-8819.--------------------------------------------------------------------------------*847199* Adecco Kecskeméti partnercégünk megbízásából keresünk KELP DESK MUNKATÁRSAT. Feladatok:- Vállalati számítógépek karbantartása- Folyamatos technikai támogatás biztosítása a felhasználók részére- Szoftver és hardver telepítések végzése- Hibák okának felderítése, azonosítása, a problémák megoldása Elvárások:- Felsőfokú informatikai végzettség -1 -2 éves releváns szakmai tapasztalát- Magas szintű Windows, Office, PC, HW, SW, hálózati ismeretek- Középfokú aktív nyelvtudás- Kiváló problémamegoldó képesség- Kiemelkedő kommunikációs készség- Rugalmasság Szakmai önéletrajzát a « kecskemei@adecco.hu e-mail § címre várjuk. Tel.: 76/508-827 » ny.sz.: 02-1961171988-0100. 47285-1/2001-0100 SAkkfházi Hungary-Meat Kft. adminisztratív feladatokra munkatársat keres felhasználói szintű számítógépes ismeret feltétel. Érd.: 20/931-72-95, vagy 76/463-815.--------------------------------------------------------------------------------*847115* A KOMÁROMI Nokia gyár operátorokat keres. 8 általános végzettségtől. Ingyenes szállás és étkezés. Bruttó 120.000 Ft-os bér. Érdeklődni: 06-20/804-8000.---------------------------------------------------------------------------------845950* A KÖNIG KFT. felvételre keres KARBANTARTÓ- VILLANYSZERELŐT. Kerekegyháziak előnyben. Bérezés: megegyezés szerint. Jelentkezés: sze­mélyesen, Urbán János Karbantartás vezető­nél vagy a 30/25-72-406-os telefonszámon,-847243­DIVATÁRUBA keresek többéves ruházati eladói szakmai gyakorlattal rendelkező megbízható fiatal nőt. Érd.: 76/498-0318-10-ig.---------------------------------------------------------------------------------845619­A MAP0-BAU Kft. várja a jelentkezőket forgá­csoló, CNC gépkezelő és szerelő munkakörbe. A munkavégzés helye a kecskeméti telephelyű Knorr-Bremse Kft. Jelentkezni: 30/315-5941- es telefonon.------------------------------------------------:--------------------------------843086­AZ UNION Biztosító értékesítői és vezető- utánpótlási programjában történő részvételre 3 fő pályázó jelentkezését várja Kecskemét környékéről. Tel.: 30/287-5673--------------------------------------------------------------:----------------845206­BE TANÍTOTT és szakképzett pékeket jó kerese­ti lehetőséggel felveszünk! 30/249-24-33.----------------------;----------------------------------------------------------845229­BE TANÍTOTT munkásokat keresünk Kerekegy­házára. Feladatok: baromfi feldolgozása, cso­magolása. Elvárások: min. 8 általános, jó fizi­kai állapot, önálló, megbízható munkavégzés. Juttatások: versenyképes jövedelem, étkezési jegy, hosszú távú, stabil munkahely, kedvez­ményes vásárlási lehetőség. Érd.: Szemerei Beáta Tel.: 76/999-632 Humán Rent Mo Kft 6000 Kecskemét, Hoffmann i. u. 3. Ny.v: 6394-4/2005-0100-233 — --------------------- -847395* BI ZTONSÁGI őröket keresünk kecskeméti be­vásárlóközpontba. 70/318-0813.----------------- *847060* BI ZTONSÁGI ŐRT felveszünk Kecskeméten üz­letőrzési területre. Tel.: 20/9845-199---------------------------------------------------------------------------------*847824* C, E kategóriás jogosítvánnyal rendelkező so­főrt keresünk Kecskemét és vonzáskörzetéből. Bérezés megegyezés szerint Érdeklődni: 06- 20/483-80-06.-------------------------t-------------------------------------------------------847080­CN C technológiában jártas, középfokú műsza­ki végzettséggel, tárgyalóképes német nyelvtu­dással rendelkező munkavállalókat keresünk. Érd.: 76/470-412-es telefonon, a délelőtti órákban.------------------------—---------------------------------------------------847927­CS OKI csomagolásra keresünk Kecskemétre munkavállalókat délelőttös műszakra (6.00- 14.00). Érd.: 76/412-255, 20/2651-526, 30/9686-056.-------.---------------------------------------------------847358­CU KRÁSZOKAT keresünk Budapestre. Szállás ingyenes. 30/324-9468.--------------7------------------------------------------------------------------845184­DIÁ KMUNKA! Május 2-től induló decemberig tartó csoki csomagolásra keresünk diákokat hétfőtől péntekig 3 műszakban! Érdeklődni: MELÓ- DIÁK, 6000 Kecskemét Szövetség tér 4. Tel.: 76/412-255, 30/9686-056, 20/2651-526--------------------------------------------------------------------------------847358­EL ADÓI munkakörbe keresünk kollégákat kor­rekt fizetéssel. 30/284-3045.--------------------------------------- -847462­EU RÓPAI vezető multinacioná­lis cég keres olyan rátermett ve­zetői réteget, akik kitűnő minő­ségi termékekkel egy teljesen ÚJ MAGYARORSZÁGI PIAC KI­ÉPÍTÉSÉT VÁLLALNÁK. Alkal­masság esetén rendkívül magas jövedelem. Jelentkezni: 15 óra után 06-20/262-0174..843(M6. EÜ. ÉS Wellness területre értékesítő munka­társat keresünk. Gépkocsi előny. Érdeklődni telefonon: 8-16 óráig: 76/322-979. takacsa- gi@biospa.hu —----------—---------------------------------------------------------------847611­EX TRA lehetőség 35 év alatti diplomásoknak! Érd.: m.napokon 8-9 között, 70/617-6824---------------—----------------------------------------------------847440­FE LVÉTELRE KERESÜNK! A HUNGARY ALIMENT KFT. BA- ROMFIHŰS-DARABOLÓ ÜZE­MÉBE az alábbi munkakörökbe: Villanyszerelő képesítéssel kar­bantartót az üzem területén fel­merülő karbantartási, javítási feladatok elvégzésére, valamint adminisztrációs területre keres­kedelmi munkakörbe németül beszélő mukatársat Jelentkezni lehet: 6055 Felsőlajos, Fő út 8. szám alatt..847303. * Fiafal felszolgáló hölgyet felveszünk Tábor- falvára. 30/2183-830. ——-----------------------------------------------------------------------*847877* FUVAROZÓ kft. nemzetközi gépjárművezetőket keres C, E kategóriás jogosítvánnyal, angliai vezetési gyakorlattal. Érdeklődni: hétőföl pén­tekig 10-17 óráig. Telefon: 06-36/515-174 8 Gépkocsivezetőt keresek B, C, E kategóriá­val belföldre. 30/2-998-443.-------------------------------------------------------------------—.770253* HA SZNÁLTAUTÓ kereskedésbe ügyintézésben jártas férfi munkaerőt keresünk. 20/353- 4632---------------------------------------------------------------------------------847685­HA SZNÁLTAUTÓ-KERESKEDÉSBE számítógépes ismeretekkel rendelkező hitelügyintéző mun­katársnőt (esetleg ffi-t) felveszünk. Telefon: 10-16 óráig: 20/320-8060.----------------------------------------------------------------------------------847434­HÁZFELÜGYELŐT felvesz jón. 1-től vállalkozó­ként kméti városközponti nagy társasház. Érd.: 30/9557-051.---------------------------------------------------------------------------------847732­HITELKÖZVETÍTŐKET KERESÜNK! 70/367-76- 80.---------------------------------------------------------------------------------847353­IKR ZRT. városföldi fióktelepe ipari villanysze­relő szakmával rendelkező munkaerőt keres azonnali kezdései. Érdeklődni: 30/993-8890 Molnár Károly üzemvezetőnél.-------------------------------------------------------•-------------------------847386­IN GATLANBEFEKTETÉSSEL foglalkozó cég, ér­tékbecslőket keres átképzéssel is! 06-1/210- 4673.------------------------------------------------------------------ -847811­JELZÁLOGHITELEK jövedelemigazolás nélkül, TANYÁRA IS! 06-70/367-76-80.--------------------------------------------------------------------------------847353­KA DAFALVÁRA traktorost keresek 70/547- 0128----------------------------------------i---------------—------------------847709­KA RBANTARTÓ cég keres gyakorlattal rendel­kező gyenge és/vagy erősáramú mérnök vagy technikus kollégát, angol nyelvtudás, számító­gép kezelés, jogosítvány elengedhetetlen. 30/38-20-754.---------------------------------------------------------------------------------845176­KE CSKEMÉT és környékéről villanyszerelőket keresek, és melléjük segédmunkást. 30/2075-775.-------------------------------!-------------------------------------------------847411­KE CSKEMÉTI munkahelyre azonnali kezdéssel keresünk generál projekt menedzsert. Felté­tel: minimum 3 év lakásépítészetben szerzett gyakorlat. Tel.: 76/486-618, 06-70/368-52­09 Lakóép Kft., Kecskemét, Vasút u. 2-4.------------------------------------------------------------I--------------------847776­KE CSKEMÉTI munkahelyre 5+9 napos munka­rendbe azonnali kezdéssel keresünk ács, kő­műves, szerkezetlakatos szakmunkásokat, brigádokat. Igény esetén vidékieknek szállást biztosítunk. Tel.: 76/486-618, 06-70/368- 52-09 Lakóép Kft., Kecskemét, Vasút u. 2-4.---------------------------------------------------------------------------------847771­KECSKEMÉTI piacvezető ingatlaniroda, lakos­sági hiteltermékek értékesítésére, megbízha­tó, jó kommunikációs képességgel rendelkező munkatársat keres. Fényképes önéletrajzokat a munka@ingatlanbazis.hu e-mail címre vár­juk.---------------------------------------------------------------------------------847074­KERESKEDŐT keresünk vas-műszaki végzett­séggel. Szorgalmas, megbízható, önálló, gyors, pontos, jó memóriájú egyén jelentkezé­sét várjuk BIMBÓ Kft. Kecskemét, Halasi út 12. munkahelyére. Tel.: 76/329-188------------------------------------------------------------------------------847633* KERESÜNK, gyakorlattal rendelkező raktárost, targoncavezetői engedéllyel és vizsgával. Ér­deklődni: 06-78/414-140 telefonon, munka­napokon 8-16 óra között.----------------:-----------------------------------------------------------—-847318­KM ÉTI munkavállalókat keresünk 3 műszakos fizikai munkára. 30/299-8429.------------------------- -----------------------------------------847822­KM ÉTI székhelyű cég keres több műszakos munkarendben, minőségellenőri munkakörbe munkatársakat. Középfokú végzettség, hason­ló munkakörben szerzett gyakorlat előnyt je­lent Fotós szakmai önéletrajzokat "Minőség" jeligére kérjük a PN szerk.-be, Kmét, Szabad­ság tér 6. sz. leadni, 2007.04.26-ig.-------------------------------------------------------■-----------------------847408­KÜ LFÖLDI tulajdonú gyártó cég műszaki osztá­lya 1 fő fejlesztő munkatársat keres Kecske­métre, Elvárásaink: gépészmérnök, vagy gé­pésztechnikusi végzettség, AutoCad 2000 és/va© Inventor ismeret alapfokú ECDL is­meret, tárgyalóképes német nyelvismeret, kreativitás, önálló munkavégzés, csapatszel­lem, Feladat: fejlesztési csoport koordinálása, fejlesztésekben való aktív részvétel. Kérjük je­lentkezését, szakmai önéletrajzát fizetési igény megjelölésével a technik@citromail.hu címre küldje el.---------------------------------------------------------------------------------847668­LA J0SMIZSEI székhelyű kft térti munkatársat keres. Feladatok: kapcsolattartás, új kapcso­latok szerzése és áruterítés. Elvárások: B kát. jogosítvány, mobilitás, jó kommunikációs ké­pesség, Jelentkezni kézzel írott fényképes ön­életrajzzal május 5-ig: Lajosmizse, Pf.: 110-------------------------.-----------------------------------------------------*845061* LA KATOS CNC gépkezelő technológus szerelő munkakörbe munkatársat felveszek. 30/688- 4899, Kecskemét, Csillag u. 1/C KALFÉM KFT.--------------------------------------------------------------------------------847790­ME GBÍZHATÓ, állatszerető, lovagolni jól tudó lovászt azonnali belépéssel felveszünk. Német nyelvtudás előnyt jelent 30/9530-987.---------------------------------------------------------------------------------847355­ME LLÉKJÖVEDELEM 50-500 E Ft-ig. Feltétel: főállás. Érd.: ma, 19-20 óráig, 76/325-488-----------------------------------------------------------------------;--------815582­MU NKAERŐPIACI segítőszolgáltatás, térítés- mentesen! 76/329-025, 70/247-7589.---------------------------------------1-----------------------------------------844994­MUNKALEHETŐSÉG azonnal diákoknak! Elekt­ronikai és műanyag alkatrészek válogatása, tesztelése délelőtti és délutáni műszakokban, illetve borítékolás 3 műszakos munkarend­ben. Érdelkődni: MELÓ-DIÁK, 6000 Kecske­mét, Szövetség tér 4„ Tel.: 76/412-255, 20/569-7010------------------------------------«..-■< - 1 i- -------—-847453­MŰ ANYAG üzembe 3 műszakos munkarendbe kecskeméti, ménteleki dolgozókat felveszünk. Érd.: 06-76/410-901, 20/9350-915.--------------------------------------------------------------------------------*847684* NÉMET tulajdonú cég keres kecskeméti gyárá­ba anyaggazdálkodási területre munkatársai Szakirányú felsőfokú végzettség, német és an­gol nyelvtudás szükséges. Pályázatokat az allashirdetes@citromail.hu címre kérjük kül­deni.------------------------------------------------------------------------------*847701 • NÉ METORSZÁGI húsüzembe keresünk jó fizi­kumú férfi munkavállalókat. Ingyenes szállás és étkezés, kiemelkedő kereseti lehetőség. Ér­deklődni: 06-20/804-8000.--------------------------------------------------------------------------------*847626­NEMZETKÖZI árufuvarozói C, E kategóriás ve­zetői engedéllyel rendelkező gépjárművezetőt, jó problémamegoldó készséggel keres kecske­méti cég. Telefon: 30/349-5959 —-------- -847452­NE MZETKÖZI cég megyei központja értékesí­tési területre munkatársakat keres. Minimum középfokú végzettség. Érdeklődni: 06- 70/505-93-88.---------------------------------------------------------------------------------845025­NEMZETKÖZI gyakorlattal KIMONDOTTAN FUR­GONRA, minden engedéllyel rendelkező gép­kocsivezetőket keresünk. 70/334-0918. :---------------------------------------------------‘----------------------------847935­OP ERÁTOROKAT, nőket keresünk könnyű fizikai munkára 3 műszakba, kiemelt fizetéssel. A munka nem szalagjellegü, gyakorlatot nem igényel. Jelentkezőket - pályakezdőket is - vá­runk Kecskemétről, Ballószögről, Helvéciáról, Kadafalváról, Hetényegyházáról, Kerekegyhá­záról, Matkóról, Ágasegyházáról, Szabadszál­lásról és Izsákról. További információ a dél­előtti órákban: 76/470-412.------------------------------------------------------------------------------847927­OS ZTRÁK Rt. felsőfokú végzettséggel munka­társat keres átképzéssel. 30/219-1286.-------------------------------------------------------------*------------------841046­OS ZTRÁK Rt. képviselet nyitá­sához vezetőket keres. Kereseti lehetőség kezdetben 200.000­300.000 Ft, félév után 600.000­800.000 Ft. Feltétel érettségi. Je­lentkezni lehet: munka- 2007@c2.hu-ra küldött önélet­rajzzal levélben Osztrák Rt. 8903 Zalaegerszeg, Pf.: 11 Kiér­tesítés az önéletrajzban meg­adott telefonszámon történik. *845297* ÖNÁLLÓAN dolgozni tudó szakképzett kőmű­ves jelentkezését várom. Fizetés: teljesítmény szerint + bejelentés. Tel.: 20/575-9879, 20/355-3896 OTP Csoport tagja érettségizett munkatársat keres befektetési és nyugdíjtanácsadói munka­körbe alkalmazotti és/vagy vál­lalkozói jogviszonyba Kecske­mét és vonzáskörzetében. Érd.: 20/933-4568..84;8ao. PROFESSZIONÁLIS kereskedői képzés! A sike­resen vizsgázóknak szerződést ajánlunk irodai értékesítő munkakörben. 06-20/519-2037.---------------------'---------|------845025­RA KTÁROS munkatársat keresünk Kecskemét­re, Szolnokra. Elvárás: targoncavezetői enge­dély. Juttatás: kiemelkedően magas jövede­lem + egyéb juttatások. A fényképes önéletraj­zokat a 6000 Kecskemét, Hoffmann J. u. 3. címre vagy a humanrent31@humanrenthu címre kérjük. Ny.v: 6394-4/2005-0100-233---------------------------------------------------------------------------------*847401* SIÓFOKI Nagystrandra keresek németül, ango­lul, beszélő pultos lányokat (végzős diáklány­ok), szakácsot, kézilányokat konyhai kisegítő­ket (lángos-kolbász sütő stb.). Személyes ta­lálkozás, telefonon való megbeszélés Időpont­egyeztetés: 06-70/616-3923.--------------------------------------842943­SÜ LLYESZTÉKES kovács munkakörbe megbíz­ható szakmunkást több műszakos munka­rendbe azonnali kezdéssel felveszünk. Tel.: 76/486-618, 76/321-357 Ny.v.: 1797- 2/2006 Lakóép Kft. Kecskemét, Vasút u, 2-4.------------:-------------------------847688­SZ AKÁCSOT felveszünk újonnan nyíló étter­münkbe Ceglédre. Átjárás megoldható. 30/2393-512.--------------------------------------847211­SZ AKKÉPZETT ruházati eladót felveszünk 35 éves korig, Kmétre a Pólusba. 30/9358-410.-------------•---------------------------------------—-----------------------*847750­Pe tőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kit. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő és ügyvezető igazgató: Gazsó László Főszerkesztő-helyettes: Tapodi Kálmán Gazdasági vezető: Gyorsa Zoltánná A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200. Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-mail-cím: petofinepe@axels.hu Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Telefon: 76/481-401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 00133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Délhir Rt. Terjesztés: Juhász Attila Telefon: 76/518-273. Teleíax: 76/486-539 Előfizetés: 76/518-270 Előtizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynök­ségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés dija: egy hónapra: 1.895 Ft; negyedévre: 5.685 Ft; félévre: 11.370 Ft; egy évre: 22.740 Ft. Hirdetési vezető: Ökrös Csaba. Tetefon: 76/518-275 Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 ______ Tá jékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartá­sunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem örzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rend­szerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadvá­nyaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az áltatunk kezelt szemé­lyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlá­tozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fize­tett hirdetést jelent. Az hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfele­inktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anya­gi, illetve jogi felelősséget nem vállal. A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk. Autóbusz kereskedés kecskeméti lakhelyű VEVŐSZOLGÁLATI munkatársat keres FELSŐFOKÚ ANGOL nyelvtudással. KLODER KFT. Kecskemét, Halasi út 29. Tel.: 06-76/504-958 j Kecskeméti autószalon Járműkereskedelemben jártas értékesítőt és gépjárműpark tisztántartásában, ápolási munkáiban jártas munkatársat keres. ITei.: 06-20/9596-5961 A MÓL Földgázszállító Zrt. 2007. április 26-án, 10 és 20 óra között földgáz-távvezeték rendszerén fáklyázással járó karbantartási munkát végez a lakosság folyamatos gázellátásának érdekében. Társaságunk Szánk csomópontján és Zsana csomópontján, szakembereinek felügyelete mellett végzi a gáz lefúvatását, fáklyázását. A művelet a lakosságot nem veszélyezteti, azonban erős hang és fényhatással jár. A környék lakóitól a nyugalmuk megzavarása miatt ezúton is elnézést kérünk. A munkálatokról, a helyszínen lévő szakembereink készséggel adnak tájékoztatást. Megértésüket köszönjük! ____________ ___________MÓL Földgázszállító Zrt. Hi rdetmény! A Sárfehér Szövetkezet (6070 Izsák, Kossuth L. u. 119.) meghívja a kívülálló üzletrész tulajdonosait a 2007.05. hő 10-én, 8.30 órakor tartandó zárszámadó és a 2006. évi X. törv. alkalmazását tárgyaló KÖZGYŰLÉSRE. A közgyűlés helye: 6070 Izsák. Kossuth L. u. 119. sz. Határozatképtelenség esetén a megismételt közgyűlés megtartására változatlan helyszínen, időben és a meghatározott napirendi pontok szerint 2007.05. hő 10- én, 9.00 órakor kerül sor. Minden kívülálló üzletrész tulajdonost tisztelettel vár az «7t7:i ______________________Igazgatóság

Next

/
Thumbnails
Contents