Petőfi Népe, 2007. április (62. évfolyam, 77-100. szám)

2007-04-03 / 78. szám

12 KEGYELET / APRÓHIRDETÉS PETŐFI NÉPE - 2007. ÁPRILIS 3., KEDD GYASZHIR „Bíztunk az éleiben, hittünk a gyógyulásban, de ha már abban nem, legalább a csodában. Csoda volt, hogy éltél, és minkét szerettél, nem haltál meg, csak álmodni mentél." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DANIKA JÓZSEFNÉ Kúti Rozália Incike kecskeméti lakos, életének 73. évében, hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt. Búcsúztatása április 3-én, 9,45 érakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. _______________________________A gyászoló család. GY ASZHIR KÖSZÖNET Hálás szívvel ™j|P mondunk köszönetét Jt mindazoknak, akik m id. BOLDIZSÁR 1__I ANDRÁS- $ temetésén megjelentek, mély ■ gyászunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család. KÖSZÖNET Köszönetét mondunk a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, akik szerető édesanyám, anyósom, nagymamánk özv. FARAGÓ ANTALNÉ Kozma Ilona temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély gyászunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család. Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LADÁNYI KÁROLY a Centrum Áruház nyugdíjasa 84 éves korában elhunyt. Temetése 2007. április 05-én, 13 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A gyászoló c salád. GYASZHIR Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték j és szerették, hogy id. KUN JÓZSEFNÉ Hajnal Erzsébet jakabszállásí lakos, 89 éves korában elhunyt. Temetése 2007. április 4-én, 15 órakor lesz a jakabszállásí temetőben. A gyászoló család. ; KÖSZÖNET Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, akik RÁCZ PÁL búcsúztatásán részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. GYASZHIR „Ki mindig fáradott, most pihenni tér, földi jóságáért várja az égi hér." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LOVÁSZ SÁNDOR LÁSZLÓNÉ Szabó Judit életének 57. évében hirtelen elhunyt. Temetése 2007. április 05-én, 15 Órakor lesz a jakabszállásí római katolikus temetőben. Minden külön értesítés helyett. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család. GYÁSZHÍR „Szivedben nem volt más, csak jóság és szereled munka és küzdelem volt egész életed' Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FARKAS GABORNE Szabó Sarolta ágasegyházi lakos, életének 67. évében elhunyt. Temetése 2007. április 4-én, 17 órakor lesz az ágasegyházi temetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. GYÁSZHIRDETÉSÉT, KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSÁT ÉS EMLÉKEZÉSÉT MUNKAIDŐBEN FELADHATJA A Petőfi Népe ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁIBAN ÉS HIRDETÉSFELVEVŐ HELYEIN. KECSKEMÉT, Széchenyi krt. 29 T.: 76/518-200 Szabadság tér 6. (A Szabadság tér és a Kálvin tér sarka: LAPsarok) T.: 76/481-220, 76/481 -975, 76/506-818, Fax: 76/506-819 Skála Áruház bejárata (LAPpont) 76/506-818 Petőfi Sándor a. 11. Tel./fax: 76/416-180. Hírósgazda Kft. Kecskemét, Béke fasor 71/A. Kecskeméti Köztemető Irodaépületében T,: 76/498-329 Fax: 76/501-923 Belvárosi iroda: Csongrádi u. 3. T.: 30/234-1833 Jóindulat Kft. Temetkezés Kecskemét. Csabai G. krt. 2. T.: 30/9639-222 Hfrös Temetkezési Kft. Kecskemét, Béke fasor (körforgalomnál) T.: 76/504-947. KALOCSA, Szent István u. 61. 78/561-849. KISKŐRÖS, Árpád u. 2. 78/413-339. KISKUNFÉLEGYHÁZA, GUKER Kft., Batthyány u. 2/A 76/463-274. Lélekharangok Temetkezési Szolgáltató Kkt, Kkfháza. Horváth Z. u. 28. MÁTÉTELKE, Berki Erika. 20/326-2879 KISKUNHALAS, Szilády Áron u. 5-7. 77/S23-8S2. LAJOSM1ZSE, Atlila u. S. 76/356-162, 06-30/9SS3-002. TISZAKÉCSKE. Béke út 151/3. (Randevú tér) 76/441-578. KUNSZENTM1KLÓS, Baksay S. it. 3/A 76/351-214 BAJA, Árpád tér 6. 79/522-480. 70/215-2987. BÁCSALMÁS. Oltványi u. 1. Juhász Jenó. 79/343-761. NAGYKÖRÖS, Miklay Jenó. 20/942- I02S. _..................................................................... Petőfi Népe ó emunkat adjuk! ­KÖSZÖNET Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, akik id. SZŰCS MIHÁLY temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkban velünk együtt éreztek. j A gyászoló család, j GYASZHIR „Szomorú jz ül, mely sírodhoz vezet, megpihen a drága szíved. Virágot viszünk egy néma sírra, de ezzel téged nem hozhatunk vissza. Tudjuk, hogy nem jössz, de olyan jó várni, hazudni a szívnek, hogy ne tudjon fájni.' Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NAGY JÓZSEF tragikus balesetben, életének 29. évében elhunyt. Temetése 2007. április 5-én, 16 órakor lesz a páhi temetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. _______________________________ Gyászoló család. Az hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal IISDIMEÍ JÁRMŰ www.autokar.hu; 20/931-7400. Gépjármű kárrendezés, képvi­selet, tanácsadás.-----------------------------------------------------tÁ—*836729* AU TÓBONTÓ WWW.KINCA-AUTOKER-KFT.FW.HU-*840565* AUTÓT vásárolnék 10 évesig. 20/9940-811.------------------------------------------------------------------------*815708* AUTÓT veszek bontásra, adásvétellel is. 20/3333-745.------------------------------------------------------------------------*840995­BL 7 mk. gép összkerekes, 5 év műszakival el­adó. 30/2609-307. VW PASSAT AKCIÓ! Passat 2,0 PD TDI Comfortline modellek 800.000 Ft árelőnnyel korlátozott darabszámban! 6.975.000 Ft 6.175.000 Ft-tól Brill Kft. Kecskemét, Halasi út 32. 76/503-020 CORSA 2004-es évj. 1.0 5 ajtós, 30 E Km, me- tálfényben, extrákkal eladó. 20/3221-436.-------------------•841078­EL ADÓ 2 db 1200x20-as Kamaz gumi, 80%- os állapotban. 30/637-0823.------------------------------------------•eiiiw LA DA olcsón eladó. 70/361-8402. NIVA ‘90 1.6 tulajtól, gázos, kiváló állapotban, friss műszakival eladó.30/316-7277.-----------:-----------------------------------------------------------*841439­OP EL Astra Classic '95-ös klímás eladó, hitel megoldható. 30/859-8159.------------------------------------------------------------------------*840346* ‘99.11. havi 135 LE VW Passat eladó. Érd.: 06­70/286-46-97. PEUGEOT 206 '99-es évj. 1.4 XR metál, nap­fénytető, alufelni, el. ablak, szervokormány, garázsban tartott, hölgy tulajdonostól eladó: 1,5 M Ft, 30/655-60-88.----------- ----—U---------------------*840913* __________GÉPEK__________ AK CIÓS darabok! www.japankistraktor.hu Kis­kunhalas. 30/683-5454.-------------------*-----------------------*840734* FA IPARI gépek eladók. 06-20/424-98-55.--------------------*--------------------r*841064* 8IH hármas eke, gödörfúró, Capri szivattyú és alkatrészei eladók. 20/569-8887.--------------------,--------------------*841052* 8 M TZ-80-as ‘81. évj., kifogástalan állapot­ban eladó: 780 E, 30/987-2004 Kerekegyhá­8 Sigma locsoló dob, 686 burgonya kom­bájn, K-454 B-és gyorsbálázó eladó. 30/9284-601. —--------------------------------------------------------------------*841150* a Vi llanymotort veszek 6 kW-ig. 20/368- 3367.---------------------------------------------—-------------------—*841032* 8 20 hl permetező, telepítési jog, Capri szi­vattyú eladó. 20/463-2790.------------------------------------------------------------------------*841174* 8 3 db Lajta eke, egy db Saxonia gabonave­tőgép. 30/938-9447.-------------------:---------------------------------------------------*841008* a 3 fejes orosz eke eladó, csere is érdekel. 30/535-4629.------------------------------------------------------------------------*839033­ÁLLÁST KÍNÁL A PANN0NJ0B Kft. dunaújvárosi partnercége fiatalos csapatába keres technikusokat, mű­szaki szakközépiskolát végzett munkavállaló­kat. INGYENES SZÁLLÁS! JÓ KERESETI LEHE­TŐSÉG! VONZÓ JUTTATÁSI CSOMAG! HOSSZÚ TÁVÚ MUNKALEHETŐSÉG! Jelentkezés: 06- 40/343-343.------------------------------------------------------------------------*842141* AGRÁR végzettségű munkatársakat keresünk XXI. századi technológiák értékesítésére me­gye egész területéről. Kiemelkedő jövedelem. Nem MLM. 62/635-411, 30/583-1492.-------------- *841175* ALKATRÉSZMOSÓ munkatársat keresek autó- alkatrész mosására. Érd.: Kecskemét, Fecske u. 5. személyesen.------------------------------------------------------■----------------*841030* a Juhászaihoz értő jószággondozót felve­szek. 30/559-8370. AUSZTRIAI, németországi, svájci munkalehető­ségek teljes lebonyolítással is! Segédmunkák is. Tel.: 06-30/919-0640, www.eujobinfo.hu-----------------------------------------------------------------------*840886* AU TÓALKATRÉSZ szaküzletbe gyakorlattal ren­delkező szakképzett eladó munkatársat felve­szek. Érd.: 30/9680-590.-----------------------------------------------------------*------------*841030* FA IPARI cég keres középfokú kereskedelmi végzettséggel könyvelés előkészítői és admi­nisztrátori munkára gyakorlattal rendelkező munkatársat. Előzetes időpont-egyeztetés: 76/505-048 telefonszámon. Kecskeméti székhelyű társaság ízamc RENDSZERGAZDA munkatársat Elvárás: felsőfokú informatikai végzettség és többéves hasonló területen szerzett szakmai tapasztalat. Előny: Microsoft Exchange 2003 ismerete, Microsoft vizsga és angol nyelvtudás. s Fényképes önéletrajzokat a kővetkező e-mail címre kérjük: informatika2000@freemail.hu HAMAROSAN nyíló fülöpszállási 52-es út (Kurjantópuszta) üzemanyagtöltő állomásra keresünk kútkezekőlet és shop eladókat. Je­lentkezés írásban, teleíonszám megadásával Dunavecse, Fő út 120. Jelige: “Fülöpszállás”------------*----------------------------------------------------------*841181 IN GATLAN befektetéssel foglalkozó cég, érték becslöket keres átképzéssel isi 06-1/210 4904.--------------------*--------------------------------------------------*840757 KE CSKEMÉTI áruházi munkára keresünk va gyonőröket és kutyás őröket, érdeklődni a 06 20/8282-156-os telefonszámon!------------------------------------------------------------------------*84 KECSKEMÉTI autómosóba munkaerőt kere sunk: Tel.: 30/9981-600---------------------:-----------------—*82 KE CSKEMÉTI munkahelyre keresünk önálló munkavégzésre alkalmas, gyakorlattal rendel kező mériegképes könyvelőt. Jelentkezés ön életrajzzal együtt. Tel.: 76/506-533------------------------------------------------------------------------*840998* KÉRDŐÍVEZÉSI és árufeltöltési munkára kere­sünk 18 év feletti nappali tagozatos diákokat Kecskemétre. Érdeklődni lehet hétfőtől pén­tekig á Pannon-Work Iskolaszövetkezetnél a 96/528-268 és a 70/382-0905 telefonszám­okon.---------------------------------------------:------------------------*840874* TA NYÁRA dolgozót keresek. Lakás, étkezés adott, bérezés megegyezéssel. Érd.:20/310- 8471.-------------------------------------‘----------------------------------*841521* MELLÉKÁLLÁSBAN 30-300.000 Ft-ig. Érd.: ma 17-18 óráig: 76/431-378. _ —--------------- *838449* KÜLFÖLDI cég keres Bács-Kiskun megyébe te­rületi képviselőket. Gazdasági ismeret, jó kommunikációs készség szükséges. Önéletraj­zokat a meding@segelyhely.hu-ra várjuk. Érd.: 06-20/931-4575.------------------------------------------*841179* M0 DELLKEDNI szeretnél a szabadidődben, vagy csak profi fotókat készíttetnél? Fotózá­sokra, divatbemutatókra várunk hölgyeket és urakat. Casting: Szeged, Szolnok, Kecskemét. 06-70/538-6246, abcmarkete@t-on1ine.hu-----------------------------------------*841014* MU NKAFELVEVŐ munkatársat felveszek autó­szerelő vagy gépésztechnikus végzettséggel. Alapfokú számítógépkezelői ismeret szüksé­ges. Érd.: Kecskemét, Fecske u. 5. személye­sen.------------------------------------------*841030* PO NYVA és Dekor Kft. munkavállalót keres, el­sősorban szerelési munkákra, azonnali belé­péssel. Bér: megegyezés szerint. Érd.: Kecske­mét, Csányi J. krt. 6. 9-16-ig, vagy 70/315- 7311.----------:---;---------------------------*842137* SZ ŰRŐVIZSGÁLATOK szervezésére értékesítő­ket keresünk Magyarországon, környező or­szágokban. Kiemelt fizetés! Fényképes önélet­rajzok: icc@t-online.hu, 06-20/532-1920, 06-30/332-1350. .------------------------------------------*839013* TA RTÓS fogyás! Pénzkereset! 30/9766-144.-----------------------------:------------*842272* ÁL LÁST KERES PÁV-II., ADR, KKSZ, 9 éves nemzetközi gyakor­lattal gépkocsivezetői állást vállalnék lehet uniós is. Tel.: 20/256-09-12 ADÁSVÉTEL AKÁC aprított tűzifa ingyen szállítva 8000 Ft/m3-től. 72/371-988, 30/479-7435. AKCIÓ! SMARAGD THUJA 120- 140 cm, konténeres, sövénynek 980 + Áfa, a készlet erejéig. 20/553-0107; 30/945-9910. AKCIÓS tűzifa 6000 Ft/m-töl ingyenes szállí­tásai. 06-20/3^4-4280.--------------------------------------*841091* ÉRDÉRT faház 240 m3 alapterülettel, bontott állapotban eladó. 06-20/955-5549.------:----------------------------------*840924* HŐ SZIGETELŐ elem 24 cm vastag hungarocell, 80 db csővázas új szék eladó. 20/9816-135-------------*838977* ZE NEGÉPES cég 100 zenegéppel, zenével, he­lyekkel eladó. T: 06-20/9310-794------------------------------------------------------------------------*838974* 3 Q-IG mérő famázsa, régi típusú Singer var­rógép eladó. Érd.: este: 76/494-508.-----------------------------------------------------------------------*841116* __________ÁLLAT__________ BÁ BOLNAI csibe rendelhető. 76/411-023.------------------------------------------------------------------------*838896* EGY pár kocsis szamár eladó, 130 cm maga­sak, feketék. Dunaújváros: 20/380-6452.----------------■--------------------------*841011* 8 LIPICAI fedező mén fedez Jászszentlászlón. Tel.: 06-70/946-12-10 16-20 kg-os bárány kapható a vágás megold­ható. 30/215-9309.-----------------------------------------------------------------------*842243* _________OKTATÁS_________ L0 VARI nyelvtanfolyam indul Jánoshalmán, S.vadkerten ápr. utolsó hetében. Szakszerű, gyors, tapasztalt oktatóval. 30/4063-198.----------------------------------------------*-------------------------*842262* ________PÉNZPIAC________ www.nemfizetabiztosito.hu, 20/931-7400.------------------------------------------------------------------------*825224* NON-STOP hitel: 20/992-7447. SZOLGALTATAS Az Ószikék Otthonban Kecske­méten végleges elhelyezést tu­dunk biztosítani. Ugyanitt átme­neti ápolást, rehabilitációt válla­lunk. 20/9131-958; 76/412- 783. *824486* INFARKTUSMEGELŐZÉS - érvizsgálat arteri- ográffal országosan. Érdeklődni lehet: 06- 20/4242-692, 06-20/532-1920, 06­30/5888-326, 06-85/360-870, icc@t- online.hu 8 Magyartarka eladó k20/3622-257 hetes borjak NÖVENDÉK bikaborjak hf. 2 db, 4 hónapos el­adó: 82 E Ft/db. 30/386-5818. 8 Mozgó Méh telep vesz hulladék vasat, roncsautót, kazánt, radiátort stb. 70/515- 3249.----------------------------------------------------------------------*841148* “T ITOKLÁTÓ” Kökény Edit Érdeklődni lehet 76/412-612. Petőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő és ügyvezető igazgató: Gazsó László Főszerkesztő-helyettes: Tapodi Kálmán Gazdasági vezető: Gyorsa Zoltánná A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 767518-200. Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-mail-cím: petofinepe@axels.hu Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Telefon: 76/481-401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 00133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Délhír Rt. Terjesztés: Juhász Attila Telefon: 76/518-273. Telefax: 76/486-539 Előfizetés: 76/518-270 Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynök­ségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja: egy hónapra: 1.895 Ft; negyedévre: 5.685 Ft; félévre: 11.370 Ft; egy évre: 22.740 Ft. Hirdetési vezető: Ökrös Csaba. Telefon: 76/518-275 Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250_______ Tá jékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartá­sunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem érzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rend­szerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadvá­nyaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt szemé­lyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlá­tozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fize­tett hirdetést jelent. Az hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfele­inktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anya­gi, illetve jogi felelősséget nem vállal. A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk. Dinamikusan fejlődő, Magyarországon piacvezető ásványvíz gyártó cég keres BESZERZÉSI VEZETŐT beszerzési feladatainak elvégzésére. Követelmények: felsőfokú gazdasági szakirányban szerzett végzettség, minimum 5 éves beszerzésben szerzett tapasztalat (multinacionális cégnél eltöltött gyakorlat előnyt jelent), idegen nyelv, angol, vagy német Ismerete. Fényképes Önéletrajzokat 2007. április 11-ig az alábbi címre kérjük beküldeni: Szentkirályi Ásványvíz Kft 6031 Szentkirály, Lakiteleki út EXTRA GYORS HITEL- ingatlanfedezetre -jövedelemvizsgálat nélkül Végrehajtás alatt lévő ingatlanok finanszírozása banki háttérrel Tel.: 20/9983*617; 30/408-81-82 BORFELVASARLAS A Kiss és Társai Kft. megkezdte az alábbi fajták mintaátvételét: Kékfrankos, Kadarka Zweigelt, Oportó Illatos fehér fajták .3 db 0,75-ös palackot kell leadni. Az átadásnál be keli mutatni a működési engedélyt (korábban OBI) Mintaátvétel: kedden és szerdán 8*16 óráig Ár és fizetés: megegyezés szerint. Érdeklődni lehet: Tabdi, Nagy Mihály dűlő 12. Telefon: 78/310-313 Információs telefon (ingyen hívható) ZÖLDszám: 06/80/480-756 AxmimrU Hajak! Petőfi Népe

Next

/
Thumbnails
Contents