Petőfi Népe, 2007. március (62. évfolyam, 51-76. szám)
2007-03-05 / 54. szám
KEGYELET / APRÓHIRDETÉS PETŐFI NÉPE - 2007. MÁRCIUS 5., HÉTFŐ GYASZHÍR ..Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Szamunkra Te soha nem leszel halott, örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy feleségem, édesanyánk, testvérünk, nagymamánk MOLNÁR ISTVÁNNÉ sz. BENKŐ JULIANNA Kecskemét, Sirály u. 6. szám alatti lakos, 72 éves korában, 2007.02.28-án váratlanul elhunyt. Temetése 2007.03.08-án, 13.00 érakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. \ _____________________Gyászoló család. EMLEKEZES id. GÖMÖRI BALÁZS halálának 2. évfordulójára. „Szeretnék kívánni neked jó éjszakét, Álmodd az álmok legédesebb álmát, S ha feljön a hold, az éjszaka vándora, Vigyázzon rád az ég legszebb csillaga." Szerető feleséged, fiad, menyed, 3 unokád. * GYASZHÍR „Megállt egy nemes szív. mely ériünk dohogott, pihen a két áldott kéz, mely értünk dolgozott." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szerető férjem, édesapánk, nagypapánk, apósunk BAGI FERENC tiszakécskei lakos, 7b éves korában, türelemmel viselt, hosszan tartó betegségben elhunyt. Búcsúztatása 2007. március 7-én, 14 órakor lesz a tiszakécskei római katolikus temetőben. A gyászoló család. GYASZHÍR „De szívünkben tovább élsz, emléked nem száll tova, meri, akit szeretnek, az nem hal meg soha." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LŐRINCZ JÁNOS életének 66. évében, 2007. február 25-én elhunyt. Drága halottunkat utolsó útjára 2007. március 9-én, 11.45 órakor kísérjük a kecskeméti Köztemetőben. A gyászoló család. gyászhír I Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, I édesapánk, nagypapánk ■ GÁL BÉLA ■ nyugdíjas tűzoltó ■ kecskeméti lakos, életének 76. évében elhunyt. I Temetése 2007. március 8-án, 11.40 órakor lesz ■ kecskeméti Köztemetőben. H Gyászoló családja. „Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagytam emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre." GYÁSZHIRDETÉSÉT, KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSÁT ÉS EMLÉKEZÉSÉT MUNKAIDŐBEN FELADHATJA A Petőfi Népe ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁIBAN ÉS HIRDETÉSFELVEVŐ HELYEIN. KECSKEMÉT, Széchenyi krt. 29 T.: 76/518-200 Szabadság tér 6. (A Szabadság tér és a Kálvin tér sarka: LAPsarok) T.: 76/481-220, 76/481-975, 76/506-818, Fax: 76/506-819 Skála Áruház bejárata (LAPpont) 76/506-818 Petőfi Sándor u. 11. Tel./fax: 76/416-180. Hírösgazda Kft. Kecskemét, Béke fasor 71/A. Kecskeméti Köztemető Irodaépületében T.: 76/498-329 Fax: 76/501-923 Belvárosi iroda: Csongrádi u. 3. T.: 30/234-1833 Jóindulat Kft. Temetkezés Kecskemét, Csabai G. krt. 2. T. : 30/9639-222 Hírős Temetkezési Kft. Kecskemét, Béke fasor (körforgalomnál) T.: 76/504-947. KALOCSA, Szent István u. 61. 78/561 849. KISKŐRÖS, Árpád u. 2. 78/413-339. KISKUNFÉLEGYHÁZA, GUKER Kft., Batthyány u. '2/A 76/463-274. Lélekharangok Temetkezési Szolgáltató Kkt, Kkfháza, Horváth Z. ti. 28. MÁTÉTELKE, Berki Erika, 20/326-2879 KISKUNHAIAS, Szilády Áron u. 5-7. 77/523-852. LAJOSMIZSE. Attila u. 5. 76/356-162, 06-30/9553-002. T1SZAKÉCSKE, Béke út 151/3. (Randevú tér) 76/441-578. KUNSZENTMIKLÓS, Baksay S. u. 3/A 76/351-214 BAJA, Árpád tér 6. 79/522-480, 70/215-2987. BÁCSA1MÁS, Oltványi u. I. Juhász Jenő, 79/343-761. NAGYKŐRÖS, MiklayJenő, 20/942-1025. A szavunkat adjuk! _________________________________ Petőfi Népe Az hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal AGRIKON Solt Zrt. gyártás előkészítő munkakörbe műszaki rajzoló kollégát keres, AutoCad, Excel, Word felhasználói szintű ismerettel. Jelentkezés: Levélcím: 6320 Solt, Bartók B. u. 2. e mail: info@agrikonsolt.hu------------------------------------------------------------------------*831585INGATLAN www.panoramaingatlan.hu, 70/947-9194.------------------------------------------------------------------------*832471* CSENDRE, nyugalomra, jó levegőre vágyik? Fenyves erdő mellett, parkosított házas ingatlan és építési ingatlan a Tőserdőtől 1 km-re eladó (Kapásfalu). Ár: 8,7 M Ft: 20/9326-852.----------------------------------------------------------------------- *66000* KK FHÁZA, XI. kerületében összkomfortos tanya gazdasági épületekkel + 1 ha földterülettel eladó. Érd.: 06-30/9-066-452.------------------------------------------------------------------------*832794* KM ÉT belvárosi 2 éves, 55 m2-es, 1,5 szobás, egyedi fűtésű szép lakás, kocsibeállóval eladó. T.: 20/491-2889 Ár: 11,5 M Ft----------------------------------------------------------------------=.*832950* KM ÉT, Szimferopol téren II. em-i, 34 m2-es, 1 szobás, konyhás, fürdőszobás lakás eladó. Ár: 7,5 M Ft 76/324-121.---------------------- *832925* KM ÉT, Vacsi köz mellett, 80 m2-es, 2 szobás, felújított családi ház, 794 m2-es telken eladó. T.: 20/491-2889 Ár: 13,9 M Ft NÉMET-OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó ingatlanokat keresünk! 06-1/210-4904. —-------------------------------------------------------------------*832861* S Szabadszállási öröklakás eladó 76/355- 126.------------------------------------------------------------------------*830802* VEVŐK, befektetők részére eladó ingatlanokat keresünk Bács-Kiskun megyében. Tel.: 30/9784-417,20/991-4841.------------------------------------------------------------------------*832963* BÉRLEMÉNY LAJOSMIZSÉN söröző bérbe adó hosszú távra, teljes berendezéssel. 70/366-99-54.------------------------------------------------------------------------*832713* GÉPEK BENZIN-DIESEL üzemű, összkerékmeghajtású lassújárművet vennék forgalmival. 70/317- 2488.----------------------------------------------------------------------*832632* KÖ RBÁLÁZÓ Welger gumihevederes zsinegkötésű újszerűén, New Holland nagykocka bálázó, Fiat 780 homlokrakodóval: 30/457-5055.------------------------------------------------------------------------*832879* »Német gyártmányú kukorica vetőgép eladó. 30/359-1770.------------------------------------------------------------------------*832988* JÁRMŰ NÉGYÜTEMŰ Trabant '90-es, friss msz.-val eladó. 20/9713-780; zsuzsaado@t-online.hu------------------------------------------------------------------------*832979* MŰSOR KECSKEMÉT 2007, március 5., hétfő: Otthon mozi: 16.30 órakor: A TÉGLA. 19.00 órakor: EL TROPICO - THE LOST CITY A KTV új száma: 570-440 2007. március 5. hétfő 17:00 HTV: Golf magazin 17:30 Képújság 18:20 Tripla ism. 19:00 Hírős Hírek 19:30 Mozaik 20:30 HTV: Hírháló 21:00 HTV: Életveszélyben- amerikai akcióthriller 23:00 Hírős Hírek ism. 23:30 Mozaik ism. 00:00-7.00 Képújság SUZUKI jó áron, garanciával, hitelügyintézéssel! Érdeklődni: Kecel. 78/421-521, 30/3700-808.---------------------------------------------------------------*820045* Premium 2.899.000 Ft-tAII FELSZERELTSÉG: ABS klíma két légzsák ködfényszóró központi zár elektromos ablakemelők Kedvező hitel lehetőségek, autóbeszámítás! Brill Kft. KECSKEMÉT Halasi út 32. TeL: 76/503-060 ÁLLÁST KÍNÁL A GARAI Ház Alapítvány a Baján, keresztény szellemiségben működő Tarka-Barka Lakóotthonába szociális segítő munkatársat keres. A munkavégzéshez a bentlakás szükséges! Elérhetőség: Veress Irma 06-70/3386-413. A GROUPAMA Biztosító Zrt kirendeltség-vezetői munkakörbe munkatársakat keres Bács- Kiskun, Békés és Csongrád megye nagyobb városaiba. Az állás alkalmazotti státuszba tölthető be. Feltétel: állami felsőfokú végzettség, vagy középfok+BOl biztosítási tanácsadói oklevél+5 év szakmai gyakorlat. Tel.: 20/957- 8292-----------------------------------------------------------------------*832324* A KECSKEMÉTI Don Pepe Étterembe szakirányú végzettséggel rendelkező, érettségizett üzletvezető helyettest felveszünk. Fényképes önéletrajzokat az alábbi címre kérjük: 6000 Kecskemét, Korona u. 2. Don Pepe Étterem.-----------------------------------------------------------------------*832467* A KUNSÁG Fenster Kft. festőket keres jászszentlászlói telephelyére. Jelentkezés: Kunság Fenster Kft. TeL: 77/592-000, 77/592-010-------------•----------------------------------------------------------*830904* AZ IKR ZRT. Kecskemti TK felsőfokú agrárvégzettséggel rendelkező személyek számára gyakornoki munkakört hirdet. Önéletrajzokat IKR ZRT. Pf.: 269 címre, vagy a kecs@ikr.hu e-mail címre várjuk.---------------------------------------------------------------*832564* AZ IVEC0 Szalay tehergépjármű-alkatrész ismeretekkel rendelkező munkatársakat keres, szakirányú középfokú végzettséggel, raktáros és alkatrészértékesítő munkakörbe. Érdeklődni: 06-20/9-262-888.------------------------------------------------------------------------*832964* AZONNALI kezdéssel gyakorlattal rendelkező szakácsot keresünk na^üzemi konyhánkba! 30/9434-948. t----------------------------------------------------------------------*832680* DI EGO »<)WYtG*PV( PflBKtm keresünk pénztárost számitógépes ismeretekkel. Jelentkezés fényképes önéletrajzzal az áruházvezetőnél Kecskemét, Kurucz krt. 8. TeLi 76/504-170 j BIZTONSÁGI őröket keresünk jó kereseti lehetőséggel kecskeméti munkaterületre. 06- 30/508-2486. —----------------------------------------------------------*832696* DI ÁKMUNKA! Azonnali kezdéssel keresünk csoki csomagolásra hétfőtől vasárnapig 3 műszakos munkarendbe diákokat! Érdeklődni: MELÓ-DIÁK 6000 Kecskemét Szövetség tér 4., Tel.: 76/412-255, 30/9686-056, 20/2651-526------------------------------------------------------------------------*832554* ÉDESSÉG importőr üzletkötő-értékesítőt keres cégautóra (kaucióval). 70/527-0893.------------------------------------------------------------------------*832840* EGYEDI bútorokat gyártó faipari cég keres önálló munkát végző asztalost kecskeméti munkahelyre 35 éves korig. Fiatalos környezet jó kereseti lehetőség. Érd.: 20/532-3046, 20/329-9964.-------------------------------------------------------------*832704* EG YEDÜLÁLLÓ férfi dolgozót keresek juhászati ágazatban. Érd.: 30/341-96-62.------------------------------------------------------------------------*832627* ELDOBHATÓ csomagolásban ételt házhoz szállító cég Tiszakécske területére helyben lakó, saját kisteherautóval vagy kombi személy- gépkocsival rendelkező ételkiszállítót keres. Érdeklődni: 76/504-423. ■—--------------------------------------------------------*832686* ÉP ÍTŐMÉRNÖK munkatársat keresünk technológus-tervező munkakörbe, min. 3 éves szakmai gyakorlattal. Tel.: 76/486-618, 76/321- 357 Lakóép Kft., Kecskemét, Vasút u. 2-4.------------------------------------------------------------------------*832955* a Juhászaihoz értő jószággondozót felveszek ottlakással. 30/432-38-70.---------------------------------------------------------------*832969* 2007. március 5., PREMIER A SZELLEMLOVAS - SZ 16 14.45, 17.15, 19.30.21.45 MALAC A PÁCBAN - SZ KN 13.00, 15.00, 17.00 S.O.S. SZERELEM - M 12 14,30, 16.45, 19.00.21.15 VÉRES GYÉMÁNT - F 16 19.15 HÍD TERAB1THIA FÖLDJÉRE 13.30, 15.45, 18.00 A BOLDOGSÁG NYOMÁBAN 18.30, 20.45 • F 12 ÁTOK 2.-F 16 20.15 ÉJSZAKA A MÚZEUMBAN - SZ 14.00 és 16.15 Leírások, filmkritikák: www.baon.hu ÉVHALASZTÓ, évismétlő, egyéni tanrendes, levelezés és sok szabadidővel rendelkező diákokat keresünk folyamatosan végezhető munkáinkre! MELÓ-DIÁK, 6000 Kecskemét Szövetség tér 4., Tel.: 76/412-255,30/9686- 056, 20/2651-526-----------------------------------------------------------------------*832554* FA KITERMELÉSBEN rönkhúzó csipesszel dolgozni tudó traktorost keresek kecskeméti, kerekegyházi munkahelyre. Érd.: 20/6629-035.-------------------------------------------------;---------------------*832962* FE STÉK nagykerbe raktári dolgozót keresünk felvételre. Előny "C kategóriás jogosítvány. Kizárólag Kecskemétről és vonzáskörzetéből! Érdeklődni: 76/417-121, 323-613. FOGYÓKÚRA+JÖVEDELEM: 70/337-0638.------------- *832652* HA SZNÁLT autókereskedésbe tapasztalattal rendelkező férfi munkatársat keresünk értékesítéshez! 06-20/353-46-32.------------------------------------------------------------------------*832640* HETI 8 órás elfoglaltsággal akár 100 E Ft jövedelem, szakmai tréningek folyamatosan. Ha szeretne jó csapatban dolgozni, hívjon! Érdeklődni: 06-20/214-68-91.-----------------------------------•-----------------------------------*832797* IN GATLAN befektetéssel foglalkozó cég értékbecslőket keres átképzéssel is! 06-1/210- 4673.-----------------------------------------------------------------------*832867* JÓ L JÖVEDELMEZÓ, KÖNNYŰ, OTTHON, ILLETVE KÜLFÖLDÖN VÉGEZHETŐ MONKÁRA PONTOS, MEGBÍZHATÓ MUNKATÁRSAKAT KERESÜNK. ÉRDEKLŐDNI LEHET: 06-20/260-06- 12 (SMS-BEN KÉREM A CÍMET ELKÜLDENI!)-----------------------------------------------------------------------*832902* KE CSKEMÉTI és lajosmizsei Shell töltőállomás, fiatalos megbízható munkaerőt keres. Érdeklődni: munkanapokon 8-17 óráig Lajosmizse: 30/670-1985, Kecskemét: 30/633-6538.----------------------------------------------------------------------*831253* KE CSKEMÉTI kézi autómosóba fiatal férfi munkaerőt keresek. 20/9-623-872.----------------------------------------------------------------------*832126* KE CSKEMÉTI nemzetközi fuvarozással foglalkozó cég igényes gépkocsivezetőt keres gyűjtőfuvarozáshoz. Minden hétvégén itthon telephelyezünk! Tel.: 70/364-6033------------------------------------------------------------------------*832571* KECSKEMÉTI székhelyű cég szobafestőt keres azonnali kezdéssel. Tel.: 30/228-8213------------------------------------------------------------------------*832639* KECSKEMÉTI 400 adagos munkahelyi konyha pályázatot ír ki konyhafőnöki állás betöltésére. Feltételek: szakirányú végzettség. Minimum 5 éves szakmai múlt. Pályázatokat "Márciusi kezdés" jeligére jeligére a kiadóba, Kmét, Szabadság tér 6.------------------------------------------------------------------------*832570* KIEGÉSZÍTŐ MUNKA EÜ-BEN! 30/9766-144. KIEMELT fizetéssel, színvonalas cukrászdánk termelő üzemébe nagy szakmai gyakorlattal rendelkező cukrászmestert keresünk. Lakás megoldható! Érdeklődni a 30/676-8020 telefonszámon lehet! -830452 * KMET, mükertvárosi sörözőbe pultos hölgyet felveszek. 76/486-437; 20/2242-063.-----------------------------------------------------------------------*832889* »K métre, gyakorlattal rendelkező konyhai dolgozót keresek délelőttös műszakra. Hétvége szabad. Érd.: 14-19-ig: 06-70/2133-411.-----------------------------------------------------------------------*832992* KÖ NYVELŐIRODA mérlegképes könyvelőt keres. 20/9713-780; zsuzsaado@t-online.hu---------------------------------------------------------------*832979* KÖ NYVELŐT, adóbevallás készítőt keresek. 20/91-38-247.-----------------------------------------------------------------------*830937* MÁ SODÁLLÁS aktív személyeknek! Érdeklődni munkanapokon 8-9 óra között: 70/617- 6824.------------------------------------------------------------------------*832489* MEGBÍZHATÓ, gyakorlattal rendelkező nemzetközi gépkocsivezetőt keresünk nyerges szerelvényre. 20/3111-509.-----------------------------------------------------------------------*830044* ME GBÍZHATÓ kőművest és segédmunkást felveszek. 70/386-3297.------------------------------------------------------------------------*832477* MELLÉKJÖVEDELEM 50-500 E Ft-ig. Felvétel: főállás. Érd.: ma, 19-20 óráig, 76/325-488. — ------------------------------------------•-------------------*815582* MÉ TERÁRU üzletbe keresünk kereskedelmi gyakorlattal, számítógépes ismerettel eladónőt Német, vagy angol nyelvtudás előny. Érd.: 06-30/9434-231. — ---------------------------------------------;-------------*832550* MŰ KÖRMÖS tanfolyam indul Kecskeméten. 30/359-0151.-----------------------------------------------------------------------*832681* NA GYKERESKEDELMI cég értékesítésben jártas, kecskeméti lakhellyel rendelkező férfi munkatársat keres 45 éves korig. Információ: 30/2692-022 telefonszámon. — ------------;---------------------------------------------*833015* NÉ METORSZÁGBA azonnali kezdéssel keresünk gyakorlattal rendelkező női dolgozókat sonkakivágásra. Tel.: 06-1/450-1570-------------- *832246* NÍ VÓS II. osztályú cukrászdánkba eladó-felszolgálókat keresünk kiemelt fizetéssel. Érdeklődni a 30/676-8020-as telefonszámon lehet!.830452ORSZÁGOS hálózattal rendelkező kereskedelmi cég értékesítőket keres. 06-20/999-8979.------------------------------------------------------------------------*832797* ÖN TEHERGÉPKOCSI-VEZETŐ? Munkát keres? Munkaközvetítés: 06-20/382-5630 vagy www.teher.hu------------------- *832307* PI ACVEZETŐ kereskedelmi cég irodai értékesítésre magas kereseti lehetőséggel munkatársat keres. 06-20/222-33-00.------------------------------------------------------------------------*832797* PÜ.-I területre felsőfokú végzettségű hölgyet keresünk irodai munkára. Érdeklődni: 20/598-5910. :--------------------------------------------------------------------*832834* SE GÉDMUNKÁSOKAT keresünk bajai munkahelyre márc. 01-től. Feltétel: alkalmi munka- vállalási kiskönyv. 30/9413-441.------------------------- *832685* SM D operátorokat, gépkezelőket keresünk érettségivel vagy technikummal, illetve felhasználói szintű számítógépes ismeretekkel Jász-Nagykun-Szolnok megyei partnercégünk számára. Amit nyújtani tudunk: biztos jövedelem, étkezési utalvány, ingyenes szálláslehetőség vagy műszakokhoz igazodó buszjárat. Jelentkezés: 76/999-632.---------------------------------------------------------------*832953* STRESSZ, rohanás, késő estig tartó munka, kevés szabadidő egy svéd cégnél. Érdekel? Amit cserébe kínáluk: 100-350 E Ft közötti jövedelem + rendszeres jutalmak. Ha fiatal vagy és van autód, gyorsan jelentkezz a 76/416- 495-ös számon 9-16 óra között!-----------------------------------------------------------------------*832958* SV ÁJCI érdekeltségű kereskedelmi cég értékesítési feladatokra munkatársakat keres. 06- 70/283-60-84.------------------------------------------------------------------------*832797* * Szabadszállási Legeltetési Szövetkezet gulyást keres május 1-i kezdéssel. Érd.: 06- 30/225-9694.------------------------------------------------------------------------*832844* SZAKKÉPZETT takarítókat keresünk. Önéletrajzokat: Kecskemét, Olimpia u. 1. sz. alá kérjük.---------------------------------------------------------------*832689* SZAKMUNKÁS vagy betanított férfi péket keresünk! Érdeklődni a 30/249-2433-as telefonszámon lehet.------------------------------------------------------------------------*828762* SZERETNÉL pénzt keresni és világot látni? Nálunk mindezt egyszerre megteheted. Felszolgáló, báros munkakörbe keresünk munkavállalókat ciprusi munkavégzésre. Feltétel: kommunikációs szintű angol nyelvtudás. Tel.: 76/999-632 SZÍNVONALAS cukrászdánk termelő üzemébe szakképzett, önállóan dolgozni tudó cukrászokat keresünk. Bérezés megegyezés szerint. Érdeklődni a 30/676-8020-as telefonszámon lehet.. 330452* SZŰRŐVIZSGÁLATOK szervezésére értékesítőket keresünk Magyarországon, környező országokban. Kiemelt fizetés! Fényképes önéletrajzok: icc@t-online.hu, 06-20/532-1920.------------------------:----------------------------------------------*832580* TE CHN0CAR Kft. helvéciai üzemébe felvételre keres Meos, CNC megmunkáló központ kezelő, CNC esztergályos és lakatos munkatársakat. 76/429-282, 30/328-8785, 30/310- 3995.------------------------------------------------------------------------*832515* TGK. vezetőt keresek 3 hetes uniós munkára H-ból-H-ba km díjas. 06-30/965-6718.-----------------------------------------------------------------------*832923* ÜG YVÉDI Iroda keres 4 órás délelőtti munkára titkámőL jogi aszisztenst. Fényképes önéletrajzokat kérjük megküldeni: Salacz Ügyvédi Iroda Kecskemét, Bocskai u. 3/B III. em. 16. 2007. március 9-ig.------------------------- *832562* VA GYONŐRI pozícióba angol nyelvismerettel rendelkező munkatársakat keresünk Angliába. Vizsga, tapasztalat nem szükséges. Érdeklődni lehet: Humán Rent Mo. Kft. 6000 Kecskemét, Hoffmann J. u. 3. vagy 76/999- 632.------------------------------8----------------------------------------*832579* VA RRNI tudó munkatársat keresek. Nem bedolgozás. 20/312-3019.------------------------------------------------------------------—*832935* VI LLANYSZERELŐT felveszek gyakorlattal Kmétről. Érdeklődni 16-20 óra között: 30/972-9731.------------------------------------------------------------------------*831587* VILLANYSZERELŐT felveszek! 30/9533-360.---------------------------------------------------------------------*832556* VI LLANYSZERELŐT felveszünk. Érdeklődni: 30/9283-891.------------------------------------------------------------------------*832979* VILLANYSZERELŐT keresek felvételre. 30/9534-355.--------------------------------------------:------------------*831264* 24 ÓRÁS őrző, rendfenntartó szolgálatra, Budapestre keresünk intézkedő képes vagyonőröket Szállás megoldható (fegyveres előéle- tűek előnyben). Tel.: 06-1/221-82-35 (08-16 óra között)------------------------------------------------------------------------*832648* Petőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő és ügyvezető igazgató: Gazsó László Főszerkesztő-helyettes: Tapodi Kálmán Gazdasági vezető: Gyorsa Zoltánná A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200. Telefax: 76/481434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-mail-cím: petofinepe@axels.hu Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Telefon: 76/481401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 00133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Délhír Rt. Terjesztés: Juhász Attila Telefon: 76/518-273. Telefax: 76/486-539 Előfizetés: 76/518-270 Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés dija: egy hónapra: 1.895 Ft; negyedévre: 5.685 Ft; félévre: 11.370 Ft; egy évre: 22.740 Ft Hirdetési vezető: Ökrös Csaba Telefon: 76/518-275 Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250______ Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt'., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik kóréról, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. Az hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk.