Petőfi Népe, 2007. március (62. évfolyam, 51-76. szám)

2007-03-05 / 54. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP PETŐFI NÉPE - 2007. MÁRCIUS 5., HÉTFŐ Kötelező-e a gyerektartás? Elvált szülőknél gyakran előfordul, hogy nem vilá­gos: hiába megy egyetemre a gyerek, ez még nem je­lenti azt, hogy feltétlenül tovább kell fizetni a tartás­díjat. Ez történik egyik olvasónk esetében is, akitől a felesé­ge a 19 éves gyermekük után változatlanul kémé a gyerektartást. A férjnek azonban a második há­zasságából két eltartan­dó, kiskorú gyereke is van, ráadásul mostanában nem keres valami sokat A törvény szerint tartásdíj­ra munkaképes - azaz fel­nőtt korú - leszármazó is jogosult, ha erre szükséges tanulmányai érdekében rá­szorul. Ennek egyik feltéte­le, hogy az életpályára való felkészülést szolgáló tanul­mányokat folytasson. A kö­telezett oldaláról nézve, a teljesítőképesség szempont­jából vizsgálva, a nagykorú gyermek csak akkor és olyan mértékben részesül­het tartásdíjban, ha a köte­lezett saját szükséges tartá­sán felül azt megfizetni ké­pes. Kizáró okok: nem köte­les a szülő tartani a gyer­meket akkor, ha a gyéréig továbbtanulásra alkalmat­lan, vagy ha arra a Ptk. sze­rint érdemtelen, vagy ha ezáltal a szülő saját, vagy kiskorú gyermekének tar­tását veszélyeztetné. Mind­ezt összefoglalva: ha bebi­zonyosodik, hogy olvasónk a két kiskorú gyermekét nem tudná nevelni, ameny- nyiben továbbra is fizetné a gyerektartást, akkor ezt a bíróság aligha ítéli meg. Az ugyanis elképzelhető, hogy az édesanya perre viszi az ügyet. A bíróság a körülmé­nyek mérlegelése után álla­píthatja meg a tartásdíjat. LEVELÉT VÁRJUK: PETŐFI NÉPE - „SEGÍTÜNK” 6001 KECSKEMÉT, PF. 76 EMAIL: SZABOV@AXELS.HU Foghatják majd a fejüket a tilosban parkoló gépjárművezetők. Nem elég, hogy nem tudnak tovább haladni, még fizetniük kell a büntetést is. Kattanhat a kerékbilincs közlekedés Elviselhetetlen, hogy fütyülnek a KRESZ-re Bevezetnék a kerékbilin­cset és elszállítanák az el­hagyott autókat Kecske­méten. A drasztikus lépé­sekről azonban először az itt élők véleményét kéri ki az önkormányzat. Takács Valentina Kétségtelén: Kecskeméten .egyre több, az autó, ^ gépkocsi- vezetők pedig egyre inkább fütyülnek a KRESZ-re. Az ön- kormányzat elég régóta keresi a hatékony megoldást, de ed­dig nem járt sikerrel. Sipos László alpolgármester lapunk­nak elmondta: a tilosban par­koló autók különösen a belvá­rosban és a sűrűn lakott vá­rosrészekben okoznak renge­teg problémát. A szabálysérté­sek lassan túlmennek azon a határon, amit még tolerálni le­het. Lassan megszo­kottá válik, hogy a járművek a jár­dára, vagy éppen a fűre parkolnak. Az is sok gondot Túlmennek azon a határon, ami még tolerál' ható. Ezek veszélyeztetik, akadá­lyozzák a közlekedést is. Csakhogy a jelenlegi helyi rendeletben riem szerepelnek olyan eszközök, lehetőségek, melyekkel hatéko­nyabban lehetne megfékezni a sza­bálysértéseket. Épp ezért változtatná­nak a szabályozá­okoz, hogy egyre több elha- son mégpedig úgy, hog^- y övő­gy^tt, hónajjo^óta. eßv hely­ben álló autovan az utcákon. lkalmaznák a kerékbilin- z elhagyott amoKat pe­Parkolót is építenének a piac környékén A város nemcsak a rendelet szigorításában, az erősebb büntetés­ben, hanem új parkolók létesítésében is gondolkodik. Jelenleg vizsgálják, hogy ezt miként lehetne megoldani a Rákóczi út, illet­ve a piac környékén. dig őrzött parkolókba szállíta­nák. Az önkormányzat azonban nem akarja úgyszólván erőből átvinni az új rendeletet. Úgy döntöttek, hogy előtte kikérik az itt élők véleményét is arról, hogy hatékony ötletnek tarta­nák-e a szigorítást. Erről ké­szült egy hatkérdéses kérdőív, melyhez bárki hozzájuthat. A kérdőíveket mától okmányiro- dábap, a városháza különböző osztályain és á városháza portá­ján lebet kérni. Ezenkívül meg­található a www.kecskemet.hu honlapon. A közvélemény-kutatásba besegít www.baon.hu honla­punk is. Itt a változtatást érin­tő három legfontosabb kérdés­re várjuk a klikkelők válaszát. Kalocsán meghúzták a nadrágszíjat költségvetés Megszavazták a város idei költségvetését. A képviselők között az anyagiak körül maratoni vita alakult ki, ami személyeskedéstől sem maradt mentes. A szociális juttatások megkurtítása miatt Túri Tibor (ŐKE - Fidesz) le­mondott a szociális bizottság elnöki posztjáról. Végül a 9 milliárd 420 mil­lió forintra tervezett költség- vetést sikerült némileg lejjebb szorítani, így 9 milliárd 363 millióból gazdálkodik a város. Az összes hiány közel 706 millió forint. A már említett szociális kurtításon túl, töb­bek között az eredetileg terve­zettnél kevesebb jut környe­zetvédelmi célokra is. Ezen­túl az önkormányzat az ere­detileg tervezettnél kisebb mértékben támogatja a váro­si rendezvények szervezését, és „lecsíptek” az egyes okta­tási és rekonstrukciós költsé­gekből is. ■ P. H. Még szűk három esztendő, s végre elkészül az M6-os gyorsforgalmi út beruházás Döntött a kormány: az Mó-os gyorsforgalmi út kétszer két sávban 2009 végére, de leg­később 2010 elejére Pécsig elké­szül. így a bajai kistérség lakos­sága joggal bízhat abban, hogy könnyebbé és gyorsabbá válik a közlekedés, amint áthajtanak a Türr-hídon a Dunántúlra. A kor­mány állami garanciát ad az úgy­nevezett PPP (Public Private Partnershipj-konstrukcióban, magántőke segítségével létrejövő beruházáshoz. Áprilisban min­den bizonnyal kiírják a nemzet­közi pályázatot. Jövő év elején pe­dig megkezdődhet a tényleges munka: a Dunaújváros és Szek- szárd közti 67 kilométeres, a Szekszárd és Boly közti 49 kilo­méteres szakasz a négy alagúttal és völgyhíddal, valamint a Bóly- Pécs közti 30,5 kilométer hosszú­ságú szakasz építése. ■ G. Zs. Dolgoznak a régészek az M&os vonalán egy hete megkezdődtek az ásatások a készülő M6-os au­tópálya vonalán Bátaszék kör­nyékén. Május 31-éig mintegy 12 ezer négyzetméteres terület­tel kell megbirkózniuk a régé­szeknek. A munkát nehezíti az időjárás, az agyagos föld és a talajvt. A legtöbb terüle­ten március 19-én kezdenek. Az elsőbbséget élvező területe­ken június végéig, másutt szeptemberben kell végezniük. far" °)íuP Nem okulnak: újabb tragédiák a megye közútjain balesetek Egy ember meghalt, négyen pedig megsérültek a megye közútjain a hét végi sú­lyosabb balesetek során. Szom­baton hajnalban Tataháza hatá­rában négy fiatal sérült meg ab­ban az autóban, mellyel egy fá­nak ütköztek. A 20 éves sofőr - aki vélhetően ittas volt - életve­szélyes sérüléseket szenvedett. Kalocsa és Foktő között szom­baton éjjel csapódott fának au­tójával egy 40 éves férfi, aki ki­repült a járműből, és azonnal életét vesztette. ■ N. N. M. Áprilisig szól a szerződés a „honvédos” betegekre? A hivatalnokot okolják a fiú haláláért kunfehértó Úszómester nélkül nem nyithatott volna ki a strand repülőkórház Információnk szerint nagy valószínűséggel április 1-jétől szűrük meg a fek­vőbeteg-ellátás a kecskeméti honvédkórházban. Az intézmé­nyeknek ugyanis ettől az idő­ponttól kell majd új szerződést kötniük a társadalombiztosító­val. A honvédkórháznak azon­ban aligha lesz új szerződése, hiszen ismeretes, hogy ott az Egészségügyi Minisztérium nem kívánja a továbbiakban fenntartani a fekvőbeteg-ellá­tást, kizárólag a járóbeteg-szak­rendelések maradnak meg. A kórházi rész megszűnésének időpontjáról kérdeztük a Hon­védelmi Minisztériumot. Ám azt a választ kaptuk, hogy jelen­leg is tárgyalnak a megyei ön- kormányzattal, ami megkapja majd az épület tulajdonjogát. A tárgyalások végéig nem nyüat- koznak, így azt sem tudni, hogy mikor és hány dolgozót bocsáta­nak majd el. Az elbocsátások, sajnos, elke­rülhetetlenek, hiszen az épület ugyan valamilyen formában szintén egészségügyi célokat szolgál majd a megyei kórház kezelésében, utóbbi azonban csak annyi dolgozót vesz át, amennyire szüksége van. A legújabb variáció szerint mára várható az országos ágy- számcsata vége, azaz a hivata­los végeredmény. ■ Takács Valentina Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetésben találták bűnösnek a kunfe­hértói polgármesteri hivatal egyik csoportvezetőjét, mert a községhez tartozó tóban elme­rült és meghalt egy fiú. A gye­rekekre vigyázó három peda­gógust felmentették. A pedagógusok és a kunfe­hértói strandot felügyelő ön- kormányzati csoportvezető el­len a Kecskeméti Városi Ügyészség emelt vádat. Úgy vélték: ők tehetnek arról, hogy 2005. június 3-án elmerült a tóban egy gyerek, aki agykáro­sodást szenvedett, majd né­hány hónap múlva meghalt. A nyolcadik osztályos, kiszom­bori (Csongrád megye) ka­maszfiú és 43 társa kétnapos osztálykirándulásra érkezett Kunfehértóra. Három tanárnő felügyeletével még aznap délelőtt stran­dolni indult a csa­pat. Amíg a vízi mentésben járatlan - sőt úszni sem tudó -, középkorú peda­gógusok a partról fi­gyeltek, addig a gye­rekek önfeledten lubickoltak. A stég mellett úszkált Lacika is, majd váratlanul elmerült. Két tanárnő aggódva nézte a partról, ahogy osztálytársai keresni kezdik a vízben, az egyik pedagógus pedig segít­ségért szaladt. így került a tó partjára a tórendész, aki két kisfiú segítségével, mintegy 15-30 perc múlva tudta csak kiemelni a gyere­ket a mélyből. Kórházba vitték, ahol hetekig kó­mában volt, majd a gondos ellátás ellenére néhány hónap múlva meghalt. A kecskeméti ügyészség nemcsak a három tanárnőt vá­dolta, hanem a kunfehértói ön- kormányzatnak azt a csoport- vezetőjét is, aki vízi mentés­ben jártas úszómesteri fel­ügyelet nélkül nyitotta meg a strandot. A pedagógusokat vé­gül a napokban felmentették, mert tábla jelezte a vízben, hogy mindössze 90 centiméter mély. Ráadásul az orvos szakértő a bíróságon úgy nyilatkozott: nem kizárt, hogy szívritmus- zavar következtében merült el a kisfiú. Ezért csak a csoportvezetőt látta bűnösnek a bíróság. A vádlott felelős, mert nem ren­delt úszómestert a partra. A büntetése 90 ezer forint, amit ha nem fizet meg, háromszáz napot tölt fogházban. Az ítéletek ellen az ügyész fellebbezett. ■ Noszlopy ■ A vízi mentés­ben járatlan - sőt úszni sem tudó közép­korú pedagógu­sok a partról fi­gyeltek.

Next

/
Thumbnails
Contents