Petőfi Népe, 2007. március (62. évfolyam, 51-76. szám)
2007-03-31 / 76. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP PETŐFI NÉPE - 2007. MÁRCIUS 31., SZOMBAT Nyáron már fogadhatja a vízi járműveket a határkikötő Süket fülek és gépi zene égáz-dégáz Betegek, idősek lettek rosszul a sorban állás közben DUNA Az EU által pénzelt, két és félmilliárd forintba kerülő határkikötő építése a terveknek megfelelően halad Mohácsnál. A tavaly tavaszi árvíz negyvennyolc napra visszavetette ugyan a beruházást, ám a lemaradást behozták, mert idén nagy hideg miatt nem kellett leállítani a munkálatokat. Mára az építkezés mintegy kétharmadával elkészültek a szakemberek. Jó esély mutatkozik arra, hogy augusztusban átadják a határkikötőt. Az önkormányzat arra készül, hogy a közelben a határkikötőhöz illeszkedő közforgalmú, kereskedelmi kikötőt is kialakítsanak befektetők közreműködésével. Ott modern berendezések segítségével a hajók be- és kirakodását végezhetnék el, illetve egyéb kiegészítő szolgáltatásokat is kínálhatnának a vízen járók részére. Ugyancsak adott a terület a korábban már tervbe vett logisztikai bázis megépítéséhez, mely- lyel teljes lenne a kikötőben igénybe vehető lehetőségek sora. Az egyre nagyobb számban érkező kirándulóhajókat is számításba véve, a Duna-parti városnak a beruházásokkal esélye lesz arra, hogy a jelentős magyar kikötővárosok sorába lépjen. «GéczyZs. A rendőrök leltek a mizsei udvar sátorozó díszeire LAJOSMizsE Hej, páva, hej páva! - énekelhette volna az a lajos- mizsei polgár, akitől még januárban elloptak két tucat pávát. Ám cseppet sem volt jó kedve, hiszen ezek a madarak egyenként több ezer forintot érnek a piacon. Ezért a rendőrség is beszállt a keresésükbe. A minap a nyomozásnak meglett az eredménye. A színes tollú sátorozó szárnyasokban Alsó- adacson gyönyörködtek. A háziak azt mesélték a rendőröknek, hogy kisállatbörzén vásárolták a madarakat. Sajnos, a két tucat udvardíszből már csak tizennégy került elő, de gazdájuk ennyinek is nagyon örült. ■ P. S. A fogyasztóvédelmi hatóság szerint szabálytalan az, hogy az ügyfelek csak bejárással tudnak szót váltani a szolgáltatóval. KÉPÜNK ILLUSZTRÁCIÓ A megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség is vizsgálja a gázszolgáltatóval kapcsolatos panaszokat. Rákász Judit Nincs annál bosszantóbb, amikor elérhetetlen a szolgáltató ügyfélszolgálat telefonon, mert percekig csak zene szól - az ügyfél kontójára. Az is idegesítő, ha nem lehet interneten bejelenteni az óraállást, vagy nem válaszolnak az e-mailek- re. Mindezért megbírságolha- tóak a szolgáltatók. Az elmúlt hetekben tömeges panaszok nyomán indított vizsgálatot a fogyasztóvédelmi felügyelőség az Égáz-Dégáz Zrt.-vel szemben.- Bár sok kifogás jutott el hozzánk, azt nem feladatunk vizsgálni, hogy elég ügyfélszolgálati irodát működtet-e a szolgáltató, avagy sem - tájékoztatott dr. Horváth Zsuzsanna, a Bács-Kiskun Megyei Fogyasztó- védelmi Felügyelőség igazgatója. - Arról ugyanis nem rendelkezik jogszabály, hogy hány irodát kell fenntartania. Azt viszont feladatunk vizsgálni, hogy a meglévő ügyfélszolgálaa fogyasztók érdekeit. Az ezekkel kapcsolatos vizsgálatok jelenleg is folynak. Mint arról korábban beszámoltunk: a sorozatos túlszámlázások és az elérhetetlen ügyfélszolgálat miatt csoportos panasszal fordult az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz, valamint ügyi miniszterhez a kecskeméti Esélyház vezetője, Kissné Kollár Eszter.- A túlszámlázások ügye megnyugtatóan rendeződött, hiszen április elsejétől 8 napon belül vissza kell fizetni az emiatt beszedett pénzt, ha a fogyasztó ezt kéri - mondja Kissné Kollár Eszter. - Nagyon reméljük, hogy hamarosan döntés születik az Égáz-Dégáz ügyfélszolgálati irodák működése miatt tett panaszunk ügyében is. Hiszen lehetetlen helyzet, hogy a fogyasztót terhelje a telefonköltség, mert a szolgáltató rendszere leterhelt, és kapcsolás helyett csak zenélget. Nemegyszer megtörtént, hogy az irodák előtti hosszú sorállásban cukorbetegek, idős emberek lettek rosszul. Saját tapasztalatom szerint még mindig nemigen lehet e-mailen óraállást bejelenteni, tehát egyelőre nem normalizálódott a helyzet. .ti irodák működése, nem. sérti-e.. .Kiss.Péler.szociális.és.munkaA támogatást sem intézhette ma éjfélig lehetett leadni a gázár-támogatási kérelmet Tokai Béla kaskantyúi olvasónk keserűen panaszolta, hogy neki ez nem sikerülhetett.- Tolószékhez kötve élek, nem tudtam Kecskemétre utazni, hogy átírassam nevemre a gázórát Ezért január 23-án ajánlott levelet írtam a Dégáznak, melyben kértem: segítsenek az óraátírást elintézni, hiszen különben nem adhatom be a gázár-támogatási igénylést Választ azóta se kaptam. Persze, próbálkoztam telefonon is: összesen 3300forintot telefonáltam el, azonban semmire nem jutottam. Azt mondta a gépi hang, hogy kapcsol, aztán csak zenélt a végtelenségig. Az én anyagi helyzetemben sokat jelent háromezer forint. Most ezt elveszítettem, ráadásul támogatást se fogok kapni... Két hónapig még előzetesben maradnak nyomozás A rendőrségi vizsgálók előterjesztésére hatvan nappal meghosszabbította a bíróság a húsbotrányba keveredett kecskeméti kft. vezetőinek fogva tartását. A cég tulajdonosát és helyettesét egy hónapja helyezték előzetes letartóztatásba. Az ellenük elrendelt vizsgálat egyelőre még nem zárult le. A rendőrség véleménye szerint, mivel a gyanúsítottak korábban megpróbálkoztak a zártöréssel, szabadlábra kerülve akadályozhatnák a nyomozást: bizonyítékokat tüntethetnének el, befolyásolhatnák a tanúkat. Idzigné dr. Novák Csilla, a Kecskeméti Városi Bíróság elnökhelyettese lapunknak elmondta: nem biztos, hogy a gyanúsítottak június 2. után kerülnek csak szabadlábra. Ha ugyanis a rendőrök közben befejezik a nyomozást, az ügyészség bármikor megszüntetheti az előzetes fogva tartásukat. ■ G. S. ÍREK A-TÓL Z-IG Baja ARANYTOR KÚAK A Néprajzi Múzeumban rendezték a Tiszán innen, Dunán túl népdaléneklési verseny országos döntőjét. Megyénket kisegyüttes kategóriában a bajai Lukin László Ének-Zenei Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény három nyolcadikosa: Dudás Dóra, Major- csics Emese és Zákányi Katalin képviselte. Három, Csík megyei népdalból álló csokrukat a zsűri arany fokozattal díjazta. Felkészítő tanáruk Cserepka Annamária volt. (G. Z.) Bács-Kiskun MUNKAÜGY Állásbörzét szervez a Délalföldi Regionális Munkaügyi Központ Kecskeméti Regionális Kirendeltsége a megye több városában. Az érdeklődőket április 4-én Kiskunhalason a Csipkeházba, 11-én Tisza- kécskén a munkaügyi kirendeltségre, 20-án Kiskunmajsán az ipartestület székházába, 24-én Kiskunfélegyházán pedig a Móra Ferenc Művelődési Központba várják. Ezeken a rendezvényeken a szakemberek az uniós országokban történő álláskeresés lehetőségeiről is tájékoztatást adnak. (B. Zs.) Kecskemét MÁRCIUS is. Kettő- százezer forinttal köszönték meg a Katona József Gimnázium diákjainak és felkészítő tanáruknak, Orbán Editnek a március 15-én előadott nagy sikerű műsort a város vezetői. A megemlékezés nyomán a mai napig folyamatosan érkeznek köszönetek, gratulációk a városházára. A pénzjutalmat a katonás drámacsoport támogatására fordítják. (R. J.) Mélykút SZEDERINDA Ma évzáró közgyűlést tart a Szederinda Citerazenekar. A vajdasági Bács- kapalánkáról is várnak vendégeket. Délelőtt koncert lesz a Szent Joachim-templomban. Az ünnepi műsor 18 órakor kezdődik a művelődési házban. Többek között fellép a bácskapa- lánkai vegyes kórus, a Vadvirág néptánccsoport, a Szederinda Citerazenekar. (J.J.) Nagykőrös feladták az oktatási intézmények dolgozói és a lakosság tiltakozására a városi önkormányzat feladta eredeti tervét, és nem vonja össze az óvodákat és az iskolákat Csütörtökön úgy döntött a szenátus, hogy csak az intézmények gazdálkodását központosítják. Azonban a városi könyvtár önállóságát megszüntették. A bibliotéka a művelődési központ részeként működik majd. (M. J.) Hízott a szemük, és vettek is gépmustra Megmutatták a mezőgazdasági csúcstechnikát Szabadságon az őrangyalok baja A rendőrség fényképez, bírságol reggeltől reggelig A kerekegyházi Pongrácz-major- ban ma is nyitva tartó mezőgazdasági gépshow-t tegnap százak látogatták. Egyszerűbb masinák és a csúcstechnikát reprezentáló traktorok, pótkocsik, munkagépek - bálázók, vetőgépek, permetezők, trágyaszórók, fűnyírók - hazánk minden tájáról vonzották az érdeklődőket. Mert nemcsak mustra és vásárlási lehetőség van ott, hanem szakmai és szórakoztató program is. Tagnap az állami támogatásokról is hallhattak a résztvevők. A legszerencsésebbek pedig robogóval térhetnek haza. Mint hallottuk: a kevesebb anyagiakkal rendelkező gazdák is megtalálhatják számításaikat. ■ P. S. A jakabszállási Juhász család Péterkéjét Is érdekelték a masinák. Természetesen csak a kisebbek. Valamivel csökkent az ittas és a gyorshajtó sofőrök okozta balesetek száma Baján és környékén. A statisztika mégsem javult. Mostanában másféle kihágások miatt karamboloznak a járművezetők. Kíméletlen fellépést ígért a gyorshajtók és az ittas vezetők ellen a bajai rendőrkapitány. András István januárban a tucatnyi - közte négy halálos - baleset után a korábbinál is szigorúbb ellenőrzéseket jelentett be. Februártól újra mindennapossá vált a sebességmérés, az utakon állandóan akcióztak a szabálytalankodók kiszűrésére. A kedvező időjárás a szokottnál nagyobb forgalmat vonzott az utakra. Tegnapig 29, személyi sérüléssel járó balesetet regisztráltak a bajai térségében. Egy éve ilyenkor 30 baleset volt. Viszont a korábbi kilenccel szemben mindössze négy eset írható az ittasság számlájára. Reménykednek a rendőrök, hogy eredményeket hoz állandó jelenlétük. A múlt héten, például, 222 gépjárművet ellenőriztek, 12 sofőrt találtak ittasnak. Egy fő ellen büntetőeljárás indult, a többiek szabálysértési bírságot kapnak.- Idén eddig 66 büntető- és 178 szabálysértési eljárás indult a gépjárművezetők ellen összegezte Waitz Tamás, a bajai rendőrkapitányság szóvivője. Mivel a balesetek negyedénél általában a gyorshajtás az ok, ezért traffipaxuk mindennap dolgozik, olykor óránként költöztetik át a készüléket. A százados elmondta: az utóbbi napokban tíz személy közlekedett a megengedett sebesség legalább másfélszeresével, 44-en ennél kisebb mértékben, helyszíni bírságot érően lépték túl a határt. Egy éve 56 feljelentést regisztráltak eddig az időpontig, idén már 90-nél tartanak. Ilyen esetekben a pénzbírság mellett a jogosítvány is ugrik. ■ K. T. ■ Minden negyedik baleset oka gyorshajtás.