Petőfi Népe, 2007. március (62. évfolyam, 51-76. szám)
2007-03-29 / 74. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP PETŐFI NÉPE - 2007. MÁRCIUS 29., CSÜTÖRTÖK Ismét drágulnak az uszoda-és a strandbelépők Kecskeméten Átlagosan legalább nyolc-, legfeljebb tizenkét százalékos jegyáremeléssel kell számolni idén a kecskeméti élményfürdőben. Az uszodai belépők szintén drágulnak. Takács Valentina Ma tárgyal Kecskemét képvise- lő-testülete arról, hogy menynyibe kerüljenek idén az élményfürdő és csúszdapark, valamint az uszoda szolgáltatásai. Az erről szóló előterjesztésben az élményfürdőnél négy változat szerepel. Nyolc-, tíz-, tizenkét, illetve átlagosan 11,35 százalékos drágítás. Egyébként ez utóbbi a javasolt emelés. Az uszodában legutóbb tavaly november közepétől kellett többet fizetni. Arra azért volt szükség, mert az energiadrágulás és az áfanövekedés keresztbe tett a korábbi elképzeléseknek. Most az árakat itt is átlagosan mintegy 11 százalékkal emelnék. A változás mindkét létesítménynél április 1-jétől lépne hatályba. A szabadidő- központ esetében a képviselők nem szólnak bele a jegyárakba. Arról a vízisípálya üzemeltetőivel kötött külön megállapodás alapján a Sport Kht. vezetője saját hatáskörben dönthet. Köztudott, hogy a létesítményeket működtető Sport Kht. költségeit a jegyárak nem fedezik, az emelések ellenére sem. A város idén így is 380 millió forinttal támogatja a társaságot. Jegyárak az uszodában 132211 Felnőtt napijegy 620 700! Diák, nyugdíjas napijegy 420 450 Éves bérlet 47600 52500 Húszlapos Jegytömb 9300 10300 FORRÁS SPORT KHT. Nagytakarításra készülnek Nyárlőrincen április 6-án lomtalanítási akciót tart az önkormányzat A házaknál keletkezett lomokat még aznap elszállítják. Mindez 100 kilogramm alatt ingyenes, a többi házanként ezer forint. ■ Ülnököket vár a bíróság igazságszolgáltatás A bírói tanács hasznát veheti a szakembernek A bírói pulpitus két szélén az ülnökök foglalnak helyet Az ő állásfoglalásuktól is függ, hogy milyen büntetést kapnak (ha kapnak) a vádlottak A következő hetekben tartják Bács-Kiskun megyében a négyévenkénti ülnökválasztást. Összesen 162 bírósági ülnökről döntenek: ebből harminc a megyei, negyven a kecskeméti bíróságra, "húsz a munkaügyi bíróságra kerül, a többire pedig a városi bíróságokon lesz szükség. Noszlopy Nagy Miklós- A köztársasági elnök március 5. és április 22. közé írta ki a magyarországi ülnökválasztást- mondta dr. Bodóczky László, a Bács-Kiskun Megyei Bíróság elnöke. Az előző ciklusban dolgozó ülnökök mandátuma ugyanis lejárt. A Bács-Kiskun megyében most megválasztandó ülnökök egy része a fiatalkorúakkal foglalkozó bíróságokhoz kerül. Ezért a keretszámokból Kecskeméten 15, a megyénél pedig 5 olyan ülnök lesz, akinek pedagógia végzettséggel kell rendelkeznie. Közismert, hogy a magyar jogrendszerben nem esküdtekből, hanem a bíró mellett helyet foglaló két ülnökből áll a bírói tanács. Korábban - a rendszer- váltást megelőzően - igyekeztek úgy megválasztani az ülnököket, hogy eredeti foglalkozásuk a legtöbb, leggyakoribb foglalkozási agakat tükrözze. Ma már azonban - Ismerte el Bodóczky László - nehezebb a helyzet. A munkahelyek nem szívesen engedélyezik az ülnökök számára a távolmaradást. Ezért leggyakrabban nyugdíjasok pályáznak ülnöknek. Kiegészítve ezzel a jövedelmüket: az ülnökök ugyanis j tárgyalási naponként \ , négyezer forintos díjazást kapnak. Az ülnöknek az ítélkezésben a hivatásos bírákkal azonos jogai és kő- i telezettségei J vannak Az j|| iratokból Jma felkészül, H ■ Az ítélkezésben a hivatásos bírókéival azonos jogaik és kötelezettségeik vannak. a tárgyaláson kérdezhet, a döntésben - azaz az ítélethozatalban - részt vesz. Ülnöknek jelentkezni a helyi önkormányzatnál lehet. Mivel várhatóan nagyobb létszám jelentkezik, mint 162, ezért az önkormányzatok választanak majd a jelöltek közül. Kizárólag olyan magyar állampolgárok lehetnek ülnökök, akik betöltötték a 30. életévüket, de nem idősebbek 70-nél. Büntetlen előéletűek, választójoggal rendelkeznek, állandó lakóhelyük pedig az illetékes bíróság körzetén belül van.- Az ideális az lenne, ha nem- csak nyugdíjasok, hanem aktív dolgozók, és több szakmából is kerülnének a bíróságokhoz ülnöknek - magyarázza dr. Bodóczky László. - Csak példaként mondom, hogy sofőrök a közlekedési ügyeknél, vállalkozók a gazdasági büntetőperekben tudják igazán segíteni a bíróságok munkáját. Újdonság idén, hogy egy-egy ülnököt javasolnak majd a német, a cigány és a szerb kisebbségi önkormányzatok is a bíróságoknak. Az ülnökök mentelmi joga az ülnökök megbízatásuk időtartama alatt nem lehetnek tagjai pártnak, és politikai tevékenységet sem folytathatnak (Alkotmány 50. § (3) bekezdés). Az ülnököt az igazságszolgáltatásban való részvételével összefüggő cselekmény kapcsán a választására jogosult hozzájárulása nélkül letartóztatni, ellene büntetővagy szabálysértési eljárást indítani, vagy ilyen eljárásban vele szemben kényszerintézkedést alkalmazni (a tetten érés esetét kivéve) nem lehet Bácsalmás civilek Kilenc egyesület és három klub nyújtott be pályázatot az önkormányzathoz annak érdekében, hogy programjait megvalósíthassa. A városi költségvetés azonban ezt az alig kétmillió forintot sem tudja biztosítani. Ezért a képviselő-testület felfüggesztette a pályázatok elbírálását. (J. J.) Baja KIÁLLÍTÁS Ma 16 órakor a belvárosi bemutatóteremben köszönti szülővárosa a 80 éves Rendes Béláné festőművész tanárt, a köztiszteletnek örvendő Rajz Kati nénit. A tárlat megnyitóján a művész életművét a Baky Péter méltatja. A kiállítás hétköznaponként 10 és 13, valamint 14.30 és 18, szombatonként pedig 9 és 12 óra között tekinthető meg. (G. Z.) Kecskemét NYUSZI Szombaton nyuszibemutató lesz a FRESS- NAPF állati áruházban (Auchan épülete). A 10-től 17 óráig tartó programra várják a gyerekes családokat is. Csíkszentmihályi Dóra tenyésztő közszemlére teszi a különböző fajtájú tapsifüleseit. Szakmai tudnivalókról - etetés, tartás, szaporodás - is hallhatnak az érdeklődők. (P. S.) Kerekegyháza csatorna Ma lakossági fórumot tartanak a kerekegyházi művelődési házban a szennyvízcsatornázással kapcsolatban. Az érdeklődőket 18 órára várják. (P. S.) Kiskunfélegyháza barangolás Francia játszóházba várják a gyerekeket szombaton reggel 9 órától a Móra Ferenc Művelődési Központ Ifjúsági és Közösségi Házába. A programban Franciaország nevezetességeinek bemutatása mellett kézműves-foglalkozás is szerepel. (H. R.) Nagykőrös HELYESÍRÓK A Kárpát-medencei magyar anyanyelvű diákok helyesírási versenyén, a Pest megyei selejtezőben Fakan Bernadett, a Petőfi-iskola végzőse első helyezést ért el. Indulhat az országos döntőben. A petőfisek mindig erősek magyar nyelvből, az előző években is elvitték a pálmát a megyei versenyeken. (M. J.) Nyársapát génfigyelés a település közigazgatási területén nem szaporíthatok a génsebésze- tileg módosított tulajdonságú növények. A községi képviselő-testület határozott így. A tilalom kiterjed a GMO-nyersanyagokból készült élelmiszerek helyi árusítására is. (M. J.) HIRDETÉS MOLNÁR FA- és ÉPÍTŐANYAG KERESKEDÉS KECSKEMÉT, KLEBELSBERC K. u. 17. TELEFON/FAX: 76/414-450 MOBIL: 06-20/569-0735 niolMrferenc@molnaffatelep.hu • Asztalosoknak szárított, Szibériai borovi fenyő 25, 30, 50 mm vastagságban • Szárított luc, tölgy, bükk fűrészáruk Építőanyag akciók! • Körös téglák •Magyar hullámpalák (160-as, 250-es), síkpalák • Bauinit szigeleiőrendszerek, falazó és vakolóhabarcsok • Magyar betoncsererepek Mediterrán, Altek, Dunacenter) • Altek síkbúrkoló lapok (natúr, bordó, sárga színekben, 6 mm vastagságban) •Tondach cserepek és kiegészítőik (Békéscsaba, Csorna, Talaj • Külön akció a Tangó és Keringő cserepekre • IKO bitumenes zsindelyek, Guttapral bitumenes hulláinlemezek • Ruukki trapéz és cserepes lemezek, csatornarendszerek • Velux, Fakro tetőslk ablakok • Schiedel kémények • Icopal vízszigetelő lemezek • Nikecell (általános, lépésálló) polisztirolhabok • Frühwald termékek (zsalutégla, pincefalazó, oszlopzsalu, térkövek) Az Akció 2007. 03.01.-től 03.31-ig tart. Nyitva: hétfőtől-péntekig 7.30-16.30 óráig S(a Teher lenne a nagyobb forgalom Szántón határátkelő Legfeljebb kiskapu nyílhat a gazdasági kapcsolatokra Kicsi az esélye, hogy rövid időn belül érdemi teherforgalom előtt is megnyissák a herceg- szántói határsorompót. Jelenleg a két ország közötti forgalomnak mindössze huszadát bonyolítja az említett átkelő. A bácskai térségnek viszont fontos lenne a gazdasági kapcsolatokat gátló korlátozás megszüntetése, amihez azonban útépítésekre is szükség lenne.- Magyar oldalról adottak a feltételek, hogy a teherforgalom előtt is megnyíljon az átkelő. Igaz, hogy az 51-es főút mai állapotában legfeljebb 3,5 tonnás terhelést bírna el. Pontosan ilyen forgalmat szeretnének itt biztosítani - tudtuk meg Szelezsán Györgytől, a VPOP főosztályvezetőjétől. A hazai szakértők álláspontját megküldték a szerb félnek, és amennyiben nem változtatnak a tervezeten, akkor megszülethet a kormányközi megállapodás, és beindulhat a korlátozott forgalom. Nagyobb gépjárművekhez azonban megfelelően kiépített úthálózat kellene. Az Új Magyarország Fejlesztési Tervben a központi finanszírozású közútfejlesztési feladatok között szerepel az 51- es főút megerősítése 11,5 tonnás teherbírásúra, valamint elkerülőutak építése is Solttól Bajáig.- A városnak és a térségnek egyaránt érdeke a gazdasági kapcsolatok fejlesztése, az áruforgalom növekedése, tehát a szántói határátkelő teherforgalmi fejlesztése. Viszont az elkerülőút hiányában komoly kockázatot jelentene a nyitás vélekedik Révfy Zoltán, Baja polgármestere. Hercegszántói kollégája, Feigl József szerint beláthatatlan következményekkel járna, ha erre a főútra nagyobb forgalmat engednének. Tavaly megvalósíthatósági tanulmányt készíttetett az 51-es főút Bajától délre eső szakaszára a bajai kistérség. Ebben a 23 kilométeres szakasz felújításának, megerősítésének költségeit mintegy 2,5 milliárd forintra becsülték. A számítások és a realitások tehát azt mutatják, hogy a határátkelőt egyelőre nem érdemes bővíteni. ■ K. T. ■ Kicsi as átkelő, kicsi a forgalom. Kétkerekűvel át lehet jutni a határon, a sokkerekűek kénytelenek másfelé gurulni.