Petőfi Népe, 2007. március (62. évfolyam, 51-76. szám)
2007-03-27 / 72. szám
PETŐFI NÉPE - 2007. MÁRCIUS 27., KEDD 12 KEGYELET / APRÓHIRDETÉS GYASZHIR „Nem haltál meg, csak pihenni tértél, szívünkben szeretet, hiszen értünk éltél." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyám, lányom, feleségem SZILI MIKLÓSNÉ Szabó Katalin kecskeméti lakos, életének 54. évében, hosszan tartó, súlyos betegségben elhunyt. Búcsúztatása március 30-án, 11.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését S kérjük. A gyászoló család. gyászhír GYASZHIR „Nincs már holnap, ennyi volt az élet, sirassatok csendben, szívetekben élek." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, testvérünk PALLAGI ISTVÁN kecskeméti lakos, életének 58. évében elhunyt. Búcsúztatása március 30-án, 15 órakor lesz a Piarista templomban. A gyászoló család. „Elmúlt, mim száz pillanat, ? tudjuk megis, hogy múlhatatlan, mert szívek őrzik, nem szavak. Minden külön értesítés helyett, mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk BAJTAY MIKLÓSNÉ Nagy Zsuzsanna Julianna életének 52. évében elhunyt. Temetése 2007. március 30-án, 13 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük! A gyászoló család. GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy özv. KÖRÖZSI FERENCNÉ Marton Klára 93 éves korában fia KÖRÖZSI BÉLA szobafestő, mázoló 62 éves korában elhunytak. Búcsúztatásuk március 30-án, 14 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család. í GYASZHIR Fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett édesanya, nagymama KARLOVITZ ARANKA bajai lakos, életének 86. évében csendesen elhunyt. Temetése 2007. március 28-án (szerdán), 16.30 órakor lesz Baján, a Rókus temetőben, római katolikus szertartás szerint. Gyászolják fia, menye és unokája, rokonai, ismerősei. KÖSZÖNET Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, akik KÓCSÓ LÁSZLÓNÉ Nagy Margit temetésén megjelentek, mély gyászunkban velünk együtt éreztek. _________Gyászoló család. KÖSZÖNET Köszönetét mond öt gyermeke, 18 unokája, 28 dédunokája, 10 ükunokája mindazoknak, akik velünk együtt utolsó útjára elkísérték özv. KISS JÁNOSNÉ Cseri Annát, és fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. ♦ Y I i GYASZHIR Fájó szívvé.! tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BAUER ISTVÁNNÉ Erdei Lídia ménteleki lakos, életének 75. évében elhunyt. Búcsúztatása március 29-én, 9 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. KÖSZÖNET Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazon rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, akik özv. BECK ANTALNÉ Lőrinczi Mária temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, gyászunkban velünk együtt éreztek. Gyászoló család. GYÁSZHÍR Nincs már holnap, ennyi volt az élet, j sirassatok csendben, szíveitekben úlck." T ^ Fájó szívvel tudatjuk j mindazokkal, akik ismerték I és szerették, hogy AGÁRDI NAGY ISTVÁN helvéciai lakos, életének 56. évében elhunyt. Temetése f. hó 29-én, 17 órakor lesz a helvéciai temetőben. A gyászoló család. KÖSZÖNET Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, I ismerősöknek, akik HOSSZÚ MÁRK I búcsúztatásán részt vettek, sírjára virágot, ; koszorút 1 helyeztek. A gyászoló család. GYASZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismert« és szerették, hogy KECSKÉS GERGELYNÉ Gyenge Etelka a Megyei Bíróság nyugdíjasa kecskeméti lakos, életének 82. évében elhunyt. Temetése március 29-én, 15 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. GYASZHÍR „Szívedben nem volt más, csak jóság és szeretet munka és küzdelem volt egész életed. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy PÓLYÁK ERNŐNÉ Zsitva Erzsébet 2007. március 20-án elhunyt. Hamvaszlás i búcsúztatása és gyászmise 2007. március 31-én, 10 órakor lesz a baltószögi római katolikus templomban. Drága emléke szívünkben él. A gyászoló család. Az hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal JÁRMŰ AUTÓT vásárolnék 10 évesig. 20/9940-811. •815708* ETZ-251-ES szép állapotban, műszakival tulajdonostól eladó. Ár: 110 E Ft Tel.: 30/903- 2704- —■ .........................................................—*8»320* A B rill Kft. megkezdte a llUdmiSSII motorkerékpárok forgalmazását. Finanszírozás már 20% Önerőtől! Brill Kft. Kecskemét, Halasi út 32. 76/503-060, 20/933-4532 a Lakókocsi 5 személyes elősátorral kitűnő állapotban eladó. 30/279-0149.-----------------------------------------------------------------------*836303* OP EL Astra Classic '95-ös magyarországi, klíma, légzsák, megkímélt, tulajdonostól eladó. 30/8598-159.------------------------------------------------------------------------*838705* OP EL Astra 1.4B '97-es sérülésmentes újszerűén, fehér, eladó: 750 E Ft, 30/388-2885.------------------------------:----------------------------:-----------*838980* PI AGGI0 Hexagon 175-ös túrarobogó, 7 éves rendezett papírokkal tulajdonostól eladó. Ár: 330 E Ft Tel.: 20/390-0369----------------------------------------:------------------------------*839317* TO YOTA Hiace 2.4D '94-es, 6 személyes tgk. és Honda Concerto 105 B+G, '95-ös eladó. 20/976-4020.------------------------------------------------------------------------*839342* a Utánfutó eladó érvényes forgalmival. 70/214-7086.------------------------------------------------------------------------*838887* 8 Wartburg '86. évj. garázsban tartott eladó. 20/382-4357.------------------------------------------------------------------------*839318* 1,6 dízel Transporter 3 személyes, egyben va© bontva eladó. T.: 20/214-1308------------------------------------------------------------------------*839465* ____________GÉPEK AK CIÓS DARABOK! www.japankistraktor.hu Kiskunhalas. 30/683-5454.--------------------------------------------,--------------------------*838513* BE CKER vetőgép, feltöltőcsiga, hengerek, IH 7,3 tárcsa eladó. 70/240-2232.-----=------------------------------------------------------------------*839680* a E-302 kasza eladó. 30/9853-529.--------------------------------------------------------------------------------*839052* HANOMAG homlokrak, MBP 5t pót. 30/973- 6916------": '-----------------------—----*839336* LT Z vagy MTZ 552 vennék tulajdonostól. I: 20/88602-17----------------------------------- *838985* a MTZ 50-es traktor kisfülkés 2 év műszakival, jó állapotban eladó: 450 E, 76/428-086.-------—---------------------------------------------------------*838792* ÖN JÁRÓ silózógép, gréger (orosz gyártmányú, vontatott) eladó. 30/436-3890.----------------------------------=--------------------------------------------*838998* TE RMÉNYDARÁLÓ villanymotor és gardánhajt ciklonos hidraulikával szállítható, 1 hengeres 0 vízszivattyú eladó. 20/214-1650.------------------------------------------------------------------------*839465* UN HÁZI 500-as markoló eladó. 30/9736-916---------------------------------------------- *839336* 3 FEJES IH eke újszerű állapotban eladó. Érd.: 30/690-1801 Ár: 150 E Ft--------------------------------------------------------------------------------*839338* a 3 fejes orosz eke eladó, csere is érdekel. 30/535-4629.------------------------------------------------------------------------*839033* 8 50-es Super Zetor érvényes műszakival jó állapotban eladó. 77/482-785. ÁLLÁST KÍNÁL A RIA-PLASTEX Kft felvesz autószerelőket, szakmai önéletrajzokat kérünk. Jelentkezés: Kismók Ferenc, Kecskemét, Izsáki út 2. Tel.: 30/239-1171-----------------------,------------------------*838659* KM ÉT, belvárosi szálloda angol vagy német nyelvtudással, érettségizett recepcióst keres. 76/502-710.------------------------------------------------*840270* DIÁKMUNKA KALOCSÁN! Áruházi munkára keresünk sok szabadidővel rendelkező, illetve évhalasztó diákokat. Fürge Diák 70/450- 4685, 76/504-818.-----------—-----------------,----------------*839333* EG ÉSZSÉGÜGYI asszisztenst keresünk főállásba érvizsgálat elvégzésére Bajára és Kecskemétre. Sikerorientált fizetés! Fényképes önéletrajzok: icc@t-online.hu------------------------------*-------------------------------------------------*839313* KE CSKEMÉT, Kiskunfélegyháza, Solt környékéről új ruhák bizományosi értékesítésére üzlet- helyiséggel rendelkezők jelentkezését várjuk jutalékos rendszerben. 20/572-9064. ÉRTÉKESÍTÉSI tapasztalattal rendelkező dinamikus rokkantnyugdíjas és nyugdíjas munkatársak jelentkezését várjuk piac elemzői feladatokra. Érdeklődni: 06-20/399-4072; 06- 20/958-7144 és a 06-20/583-4648-as telefonokon.------------------------------------------------*839010* * ADR-es vizsgával * rendelkező 5 tonnás teherbírású önrakodós tehergépkocsit keresünk heti rendszerességgel történő szállításra. Árajánlatokat a BENZOL Műanyagipari Kft. Kecskemét-Katonatelep, ' 0 Vasút u. 1. címre kérjük. ^ F0GYÁS+ MlíNKA -JÖVEDELEM! 30/9766- 144. 8 Házaspárt ill. állatgondozókat keresek állattartó telepre. Érdeklődni: 20/468-3985.---------------------.---------------------------*839060* INGATLAN befektetéssel foglalkozó cég, értékbecslőket keres átképzéssel is! 06-1/210- 4904.------------------------------------------------*838716* IR ODAI értékesítő munkatársakat keresünk. Rugalmas időbeosztás, akár 40.000 Ft/hét + egyéb juttatások. 06-20/519-2037.----------------------------------------:------------------------------*836774* JÓ KOMMUNIKÁCIÓVAL rendelkező pénzügyi tevékenységre munkatársakat keresek Kecskemét és környékén. 20/570-6442.------------------------------------------------*839061* JO GVÉDELMI Zrt. 3 fő területi képviselőt és 2 fő vezetőjelöltet keres min, érettségivel, 25 év felett. 70/942-7003.----------:-------------------------------------*838195* KE CSKEMÉTI Don Pepe Étterembe szakképzett pultost felveszünk. 30/635-65-55.---------------------------!----------------*839344* KE CSKEMÉTRE ipari parkba férfi betanított gépkezelőket keresünk 2 műszakos munkarendbe, könnyű fizikai munkára. Ipari gyakorlat előny. Pályakezdőket is várunk! További tájékoztatásért várjuk hívásukat a 76/470-412- es telefonon, a délelőtti órákban.------------------------------------------------*838970* KE LLEMES hangú bevállalós hölgyet telefonos munkára felveszek. 30/4790-006.------------------------------------------------*839070* NE MZETKÖZI nagyvállalat egészségmegőrző termékek forgalmazásához kecskeméti munkatársakat keres. Egészségügyi vagy pedagógiai végzettség előny. Érdeklődni: 06-30/459- 99-00.-----------------------------------------------*836774* KŐ MŰVEST keresek Kméten. 20/3-551-191.------------------------------------------------*840268* KE REKEGYHÁZA Város Polgármesteri Hivatala 1 fő pályakezdő munkatársat keres pályázatíró munkakörbe. Feltételek: felsőfokú (lehetőleg szakirányú) végzettség, minimum középfokú angol vagy német nyelvtudás, számítógép felhasználói szintű ismerete, B kategóriás jogosítvány. Feladatok: pályázatfigyelés, pályázatok előkészítése, teljes körű bonyolítása. A jelentkezéshez csatolni kell: fényképpel ellátott önéletrajz, iskolai végzettségeit és nyelvvizsgát igazoló bizonyítvány fénymásolata, erkölcsi bizonyítvány. Foglalkoztatás a Munka Törvénykönyve szerint, bérezés megállapodás alapján. A jelentkezésben kérjük a bérigényt megjelölni. Jelentkezni dr. Kelemen Márk, Kerekegyháza Város polgármesteréhez címezve. (Kerekegyháza Fő u. 47/A) írásban 2007. április 11-ig lehet. Elbírálási határidő: 2007. április 26. Az állás betölthető: 2007. május 1-jé- től. ________________________________*839332* MELLÉKÁLLÁSBAN 30-300.000 Ft-ig. Érd.: ma 17-18 óráig: 76/431-378.------------------------------------------------*838449* NE MZETKÖZI cég reklámelőadókat keres előre megszervezett csoportos (kb. 25 fős) termék- bemutató megtartásához. Díjtalan képzést és kiemelkedően magas teljesítményarányos jövedelmet biztosítunk. Tel.: 06-70/317-9021------------------------------------------------*840258* OR VOSTECHNIKAI eszközöket forgalmazó cég kérdöívező, illetve irodai értékesítő munkatársakat keres. Érdeködni: 9-18 óráig, telefon: 06-20/331-8861.---------------------------------.-------------------------------------*836774* SV ÁJCI cég munkatársakat keres irodai értékesítésre, rugalmas elfoglaltsággal. Érdeklődni: 06-20/478-89-17. OSZTRÁK cég munkatársat keres felsőfokú végzettséggel. Tel.: 20/574-2618-----------------------:-------------;-----------*839305* a Otthoni munkát ajánlok sms: 20/4567-504.--------------------------------------------------------------------------------*816139* SV ÁJCI nagyvállalat fiatal munkatársat keres. Feltétel: jó kommunikációs készség, kitartás, kreativitás, magabiztosság. Akár tanulás mellett is végezhető. Euró alapú jövedelem. Érdeklődni: 06-70/381-52-85.-----------------------------------------------------------------—*836774* SZ ŰRŐVIZSGÁLATOK szervezésére értékesítőket keresünk Magyarországon, környező országokban. Kiemelt fizetés! Fényképes önéletrajzok: icc@t-online.hu, 06-20/532-1920, 06-30/332-1350. —----------------------------------------------------------------------------*839013* TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI végzettséggel, értékesítési szemlélettel rendelkező mukatársakat keresünk, elsősorban Kecskemét és Baja vonzáskörzetében. Érdeklődni: 06-20/583-4648; 06-20/958-7144 és a 06-20/399-0472-es telefonszámokon. TERMÉKFORGALMAZÁSI tapasztalatokkal és érettségivel rendelkező munkatársakat keresünk Kecskemét és Baja vonzáskörzetében. Érdeklődni: 06-20/583-4648 és a 06- 20/661-4190-es telefonszámokon.--------------------------------------------------------------------------------*839010* _________ADÁSVÉTEL_________ AK ÁC aprított tűzifa ingyen szállítva 8000 Ft/m3-től. 72/371-988, 30/479-7435.--------------------- *838409* AKÁC és hulladék tűzifa eladó. 20/4455-782---------*-------------------------------------------------------------*838972* CU KRÁSZDA teljes berendezése Kecskeméten eladó. 30/2369-023.---------------------- —*839051* HŐ SZIGETELŐ elem 24 cm vastag hungarocell, 80 db csővázas új szék eladó. 20/9816-135 — --------------------------------------------------------------*838977* VÁGOTT, v. vágni való 35 cm feletti hajat veszek jó áron. 20/497-9197.----------------------------------;------------------------------------*838325* 80 0X1200,1000x1200 egyutas rakodólapok, 10 férőhelyes mű. szódásrekeszek, mű. rakodólapok, BIG-BAG zsákok, M 2,5 rekeszek eladók. T.: 76/441-417; 70/311-9538----------------------------------------------------:-------------------*838459* _____________ÁLLAT_____________ BÁ BOLNAI csibe rendelhető. 76/411-023.---------------------------------------------------------------------1*838896* FE HÉR és színes pávakakasok eladók, vagy cserélhetők tojóra. Érd.: 30/240-83-27.-----------------------------------------------------------------------*837215* a Fehér vietnámi csüngőhasú 80 kg-os fias sertés 10 db malacával eladó. 20/977-1102.- -------------------------------.--------------■---------------*840264* FI ATAL vágótehén, növendék üszők és vemhes tehén eladó. 1:76/443-191, este.------------------------------------------------------------------------*839346* HÚSJELLEGŰ malacok eladók. 30/302-4719,------------------------------------------------------------------------*839349* a Kukoricás hízók hasítva is: 30/279-0149.------------------------------------------------------------------------*839303* SHETIANDI pónik eladók. 30/270-0486.------------------------------;-----------------------------------------*832561* VÁLASZTÁSI mangalica malacok eladók Akasztón. T.: 20/9-433-564------------------------------------------------------------------------*838956* a 8 anyakecske jól tejelők kiskecskékkel eladó. 20/390-9323. _____________BÚTOR____________ a S arokülőgarnitúra eladó. 70/379-6054.------------------------------------------------*839055* TÖ RTFEHÉR modern kanapé, frissen kárpitozott eladó. Tel.: 30/638-4322. Petőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő és ügyvezető igazgató: Gazsó László Főszerkesztő-helyettes: Tapodi Kálmán Gazdasági vezető: Gyorsa Zoltánná A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200. Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-mail-cím: petofinepe@axels.hu Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Telefon: 76/481-401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 00133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Délhír Rt. Terjesztés: Juhász Attila Telefon: 76/518-273. Telefax: 76/486-539 Előfizetés: 76/518-270 Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja: egy hónapra: 1.895 Ft; negyedévre: 5.685 Ft; félévre: 11.370 Ft; egy évre: 22.740 Ft. Hirdetési vezető: Ökrös Csaba. Telefon: 76/518-275 Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 ______ Tá jékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk’korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. Az hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk. BORFELVASARLAS A Kiss és Társai Kft. megkezdte az alábbi fájták mintaátvételét: Kékfrankos, Kadarka Zweigelt, Oportó Illatos fehér fajták 3 db 0,75-ös palackot kell leadni. .Az átadásnál be kell mutatni a működési engedélyt (korábban OBI) Mintaátvétel: kedden és szerdán 8-16 óráig Ár és fizetés: megegyezés szerint. Érdeklődni lehet: Tabdi, Nagy Mihály dűlő 12. Telefon: 78/310-313 HITELKÖZPONT Jelzáloghitelek Expressz sebességgel INGYENES TANÁCSADÁS Lakáscélra: 5.750 Ft milliónként/20 év Szabadfelhasználás: 6.950 Ft milliónként/20 év AKCIÓ: Most értékbecslői és közjegyzői díj = O Ft JÖVEDELEMIGAZOLÁS NEM SZÜKSÉGES Előzetes költsége = 0 Ft!!! Kmét, Vörösmarty u. 5. 76/329-144, 20/379-6691, 70/773-4214 Üzleti lehetőség: Üdítőüzem komplett gépsorral, telephellyel, piaccal eladó. Kiváló hitel lehetőséggel. T.: 70/361-5851 2 db IKERHÁZ a romantika alföldi városában Ár: 180.000 Ft/m2 Szoc. pol„ gyermektámogatás, készpénzfizetési kedvezmény. Telefon: 30/9278-740