Petőfi Népe, 2007. március (62. évfolyam, 51-76. szám)

2007-03-27 / 72. szám

10 KRIMI&BU LV Á R & T É V É PETŐFI NÉPE - 2007. MÁRCIUS 27., KEDD HÍRSÁV Faházat ígért, nyoma veszett egy kunszállási nőnek ígér­te meg ismeretlen férfi, hogy a településen faházat épít neki, 3,2 millió forintért. Ta­valy októberben kötöttek megállapodást, és Budapes­ten, a nő átadott félmillió fo­rintot a munkák megkezdé­séhez. Ám azóta sem kezdő­dött el az építkezés, sőt a fér­fi Is eltűnt. (P. H.) Kiszurkálta a kerekeket Kecskeméten, az Egressy ut­cában valaki két személyau­tó és egy tehergépkocsi gu­miabroncsait szúrta ki. A bosszúságon túl 270 ezer fo­rintnyi anyagi kárt is okozott a rongáló. (P. H.) Nem pöfögtek a traktorok Kiskunfélegyházán egy ta­nyáról, a mezőgazdasági gé­pekből összesen 800 liter üzemanyag és egy akkumu­látor tűnt el. Az összes kár 200 ezer forint. (P. H.) Tolvajkézen az aranyak ágasegyházán egy 71 éves asszony házában járt isme­retlen tolvaj. Arany ékszerek és készpénz tűnt el, a kár 550 ezer forint. (P. H.) Farkasházy ma szabadul? börtönélet Tavaly 1476-an nem fizettek, ezért rács mögé kerültek Farkasházy Tivadar teg­nap börtönbe vonult. A humoristának egy két évvel ezelőtti, állítólagos közlekedési szabálysérté­sét változtatta a bíróság öt­napos elzárásra, de lehet, hogy már ma „szabadul”. Dián Tamás A népszerű Teddynek „fogalma sincs, mit követett el”, s mint mondta, erről a nemrég kézhez kapott bírósági végzés sem tájé­koztatta. Abban ugyanis csak az állt: „közúti közlekedési szabá­lyok kisebb fokú megsértése miatt” ötezer forint értékű bírsá­got kell leülnie. A végzés ellen fellebbezésnek helye nincs. Far­kasházy szerint lehetséges, hogy az eddigi felszólítások elkevered­tek, de ha a mostani végzésben közölték volna vele, hogy hol és miben találták vétkesnek, való­színűleg szó nélkül befizeti a büntetés összegét. így azonban nem volt más választása, mint tegnap reggel jelentkezni a Baracskai Országos Büntetés­végrehajtási Intézetben. Nem sok csomagot vitt: mindössze egy fogkefét és a mobiltelefon­ját, ám ez utóbbit azonnal le is kellett adnia, mivel efféle eszköz nem lehet a fogvatartottak birto­kában. Kijöhet a fogházból, ha valaki kifizeti a büntetést egyes, meg nem erősített hí­rek szerint Farkasházy Tiva­dar nem üli le az öt napot, hanem már ma „szabadul”. Ez Kondorost Ferenc szerint csak úgy lehetséges, ha ő vagy egy hoz­zátartozója, ií j tetve ismerőse /’ a még le nem töltött napoknak megfelelő összeget megfizeti. Ez azonban nem az elzárás megváltása, hanem a pénzbír­ság, illetve a helyszíni bírság teljesítésének a következmé­nye. Hogy kijön-e a humorista idő előtt, nem tudni, ám ■ bizonyos, hogy Baracskán éppen ma focimeccs lesz, s ő állítólag ezen sze­retne részt venni. Szabadon mozoghat a kijelölt területen Már ebből is kitetszik, hogy aki azt hiszi, Farkasházyra a bör­tönfalak között különleges bá­násmód várt, az nagyot téved. Kondorosi Ferenc igazságügyi és rendészeti államtitkár lapunk­nak elmondta: az elbánás szem­pontjából nincs különbség az öt napra vagy öt évre bezárt fogva­tartottak között. Mivel Farkas­házy a legenyhébb, azaz fogház fokozatú körülmények között van, a számára kijelölt területen szabadon mozoghat, használhat­ja a könyvtárt, rádiót hallgathat, és még televíziót is nézhet. Arra a kérdésre, hogy vajon mennyire jellemző a pénzbünte­tés „leülése”, az államtitkár azt felelte: tavaly 1476 személy vo­nult be az átváltoztatás folytán megállapított elzárás letöltésére. „Ez a szám magában foglalja mind a pénzbírság, mind a hely­színi bírság átváltoztatása foly­tán végrehajtott elzárásokat, mind pedig azokat az eseteket, amikor a bíróság szabott ki elzá­rást - mondta. - A tavalyi év utol­só napján 57 ember ült rács mö­gött ezen a jogcímen”. Ha a humorista kijön, nem lesz priuszos, mivel a szabálysértés miatt elzárásra ítéltek büntetlen előéletűnek minősülnek. Fogva tartása az állam számára erősen ráfizetéses, hiszen az általa na­ponta leült 1000 forint az állam­nak 6635 forintjába kerül. Szabadlábra helyezték a Molotov-koktélok gyártóját Szabadlábon védekezhet az a 19 éves fiatalember, akit azzal gya­núsítanak, hogy Molotov-koktélo- kat gyártott egy budapesti lakás­ban. A fiatalembert még március 16-án helyezte előzetes letartózta­tásba a bíróság, ügyvédjével ezt fellebbezték meg, és ennek ered­ményeként került szabadlábra. A gyanúsítottat ma állítják gyorsí­tott eljárás keretében bíróság elé. ■ Benzinnel töltött palackokkal akarta védeni a tüntetőket. A rendőrség korábbi közlése szerint a Nemzetbiztonsági Hiva­tallal együttműködve március 13-án fogták el a fiatalembert, aki bérelt lakásában egy hónapja ké­szült robbanó benzinespalackok gyártására. A19 éves P. György a nála talált névjegykártya szerint a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagja; azt tervezte, hogy ezekkel a Molotov-kokté- lokkal tartja távol a rendőröket az esetleges zavargások résztve­vőitől a március 15-i rendezvé­nyeken. A lakásban tartott ház­kutatás során 56 ásványvizes és 25 egyéb üveget, a Molotov- koktél gyártásához szükséges se­gédanyagokat (méretre szabott dugót, kanócnak való rongyot és benzint) találtak. A fiatalember ellen közveszély okozás előkészü­lete miatt emeltek vádat. ■ D. T. TELEVmÓ^MŰSOlfl a tvr-hét ajánlásával 2007. MÁRCIUS 27., KEDD 5.30 WS Teleshop 6.00 Reggeli 10.00 Receptklub (Ismétlés) 10.15 Top Shop 11.20 Receptklub | 11.35 Egy rém rendes család d (amerikai vígjátéksorozat) 12.00 Híradó 6.00 Babavilág 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.00 Stahl konyhája 9.10 Szóda 10.10 Teleshop 11.30 Alfred Hitchcock © 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Kárpát expressz 5.50 Nap kelte 9.00 Baba Tévé (ism.) 9.25 Abszolút 9.50 Mit főzzünk ma? 10.05 Úszó- és vízilabda-vb (am. krimisor. - 1985-1989) 11.00 Úszó- és vízilabda-vb 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Kárpáti expressz 5.50 Nap kelte 6,31 Kékfény-hírek Balesetek, tűzesetek, rendőrségi hírek 9.00 Közvetítés a parlament üléséről 6.00 TV Shop 7.00 Lety, a csúnya lány © (mexikói sorozat) 8.00 Baywatch © 9.00 Halálbiztos diagnózis © (amerikai krimisorozat, ism.) 10.00 Gyilkos sorok © 11.05 Dowling atya nyomoz © 6.00 Reggel 8.10 Kikötő (ism.) 8.25 Isten kezében (ism.) 9.00 Magyar elsők 9.15 Állat-barát (ism.) 9.45 Robbie, a fókacsemete 10.30 Derrick© 11.30 Kívánságkosár 6.00 Irány a Földközi-tenger! 6.35 Világörökségek három kontinensen (2.) 7.35 A haladás csapdái 8.15 Tudományos mozaik © 9.20 Elektromos szuperverda 10.25 Citytitkok (3.) 11.20 Rossz szomszédság... ^ 12.15 Játék a törvénnyel © (amerikai krimi, 1998) 91' Fsz.: Michael Dudikoff H 13.55 06-91-334-334 P 15.00 Dlsney-rajzfllm kJ 15.30 Te vagy az életem © ' W 16.30 A szembesítőshow © fi 17.30 A klbeszeloshow © 12.15 Észbontó 13.15 A rendíthetetlen ólomkatona (amerikai mesefilm, 1995) 15.30 Usa csak egy van © 16.30 Bűbájos boszorkák © 17.30 Született feleségek© (amerikai vígjátéksor.) 13.00 Hírek 13.10 Srpski ekran 13.35 Unser Bildschirm 14.05 Dob + basszus 14.35 Emeljük fel szívünket 14.45 Katolikus krónika 15.20 Csináljuk a fesztivált! © 16.15 Múltidéző Vltrayval 16.00 Válaszd a tudást! 17.30 Az élet fagyos szigete - Antarktisz (természetfilm-sor. - 4/1.) Megérkezés 18.00 Klikkerek © 18.25 Esti mese 18.35 Membrán 12.10 Kojak © (amerikai krimisorozat) 13.10 Magnum © (amerikai akciófilm-sorozat) 14.15 Halálbiztos diagnózis© 15.15 Gyilkos sorok © 16.20 Dowling atya nyomoz © (amerikai krimisorozat) 13.45 Kikötő - Duna tér 14.00 Talpalatnyi zöld (ism.) 14.25 A Keresztény Múzeum 14.40 Ökoiskolák (5/3.) 14.55 A Katona... 15.35 Jack Holborn 16.30 Halak, vizek... 17.00 Világunk 12.25 Kölcsönkonyha visszajár 13.30 Bújj a bőrükbe! © 14.30 Irány a Földközi-tenger! Az Amalfi-part 15.00 Telefortuna 16.05 A haladás csapdái 16.40 Koszkommandó © 17.40 Négylábú szomszédaink 18.30 Hiradó 19.00 Legyen ön is milliomos! 19.45 Fókusz©- - Közszolgálati magazin g 20.25 Barátok közt© P[J j (magyar sorozat) yi 21.05 Vészhelyzet® W | (amerikai sorozat) i . Test és lélek 22.00 A Grace klinika® 1 (amerikai sorozat) 18.30 Tények Hírműsor 19.00 Aktív© 19.30 Jóban Rosszban (magyar sorozat) 20.15 Egy a 100 ellen Kvízshow Sváby Andrással 21.00 Utánunk a tűzözön © (am. akciófilm, 1996) Fsz.: Geena Davis 16.30 16.45 17.05 17.50 17.55 18.58 19.00 19.40 20.00 20.15 Híradó Tv-taxl Quinn doktornő © Jogalap Bűvölet© Föld Tv Híradó este Köztévé Önök kérték! Életképek (magyar sorozat) 35" 19.00 Kultúrház 19.30 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.10 Színházi világnapi üzenet Felolvassa: Máté Gábor 20.15 Johann Nepomuk Nestroy: A Talizmán© Zenés komédia két részben 22.25 Hordozható haza © (magyar dokumentumfilm) 23.05 Halló,halló!© 17.25 Vészhelyzet © (amerikai sorozat) 18.30 Zsaruk© Utcai történetek 19.00 Vidióták © (magyar show-műsor) 19.30 Tuti fuvar© Szórakoztató vetélkedő 20.05 Szexi kamera © Meztelen átverések (23-24.) 21.05 A helyszínelők© 17.45 Kikötő - Duna tér 18.00 Híradó. Sport 18.30 Váltó 18.45 Mese 19.00 Csehov: Ivanov Közvetítés felvételről a Katona József Színházból 21.30 Híróra 22.30 Mindentudás egyeteme Tamás Gábor: Akciók és szankciók az agykéregben 18.40 A normannok © Az identitás elvesztése 19.40 Görög népek, görög ízek Kefalónia-9-10. 20.10 Görög népek, görög ízek (ismerettel), sor., 10.) A Pélion-hegység Kutyajó 21.15 Guruló büfé A sör. a folyékony kenyér 22.55 XXI.század© 23.25 Az elnök emberei © (amerikai sorozat) 0.25 Reflektor © 0.40 Csalók© (amerikai film, 2000) 98' 2.40 Xcsapat© 23.35 Tények este 0.05 Alexandra pódium © 0.35 Siker, pénz, csillogás © (amerikai sorozat) 1.25 Alfred Hitchcock © 1.55 Egy borértő ember (portréfilm, 2003) 38" 21.00 Kedd 21 22.00 Kedd este 22.35 Kultúrház (ism.) 23.05 Határtalan emberek 23.50 Úszó-és vízilabda-vb 0.40 Háború a háborúról <í (am. tévéfilm, 2002) 23.35 Napló 23.40 Záróra 0.25 Kodály 125 0.30 Nap-nyugta 3.05 A fiú© (francia-belga film, 2002) 4.45 Van öt perce? 22.05 Egyéjszakás kaland © (amerikai film, 1997) Fsz.: Wesley Snipes 0.05 A helyszínelők © (amerikai krimisorozat, ism.) 1.05 Kukkolók © 1.35 Gyilkos rémálmok © 23.30 Tetthely© (német krimisorozat) 1.05 Híróra 1.15 Magyar népmesék 1.25 Kívánságkosár 3.25 Labdarúgó-mérkőzés MTK Budapest-Vasas 21.50 Indiántánc (ismerettelj. film) 22.45 Óceániai csavargások (magyar sorozat, 3.) 23.20 Óceániai csavargások (magyar sorozat, 4.) 0.00 Különleges egységek 23.25 Az elnök emberei amerikai sorozat 16.30 Bűbájos boszorkák amerikai sorozat 0.40 Háború a háborúról amerikai tévéfilm 17.30 Az élet fagyos... természetfilm-sorozat 16.20 Dowling atya... amerikai krlmisorozat 23.30 Tetthely német krlmisorozat 22.45 Óceániai., magyar sorozat 12.00 Déli hírek. 12.15 Pálya. 13.05 Reggeli járat. 15.05 Visszhang 16.05 Keresztmetszet 1700 Híradó. Sport. 1730 Csintalan. 1830 Esti gyois. 19.00 Híradó. Sport. 1930 Esti gyors. 20.05 Pénztár. 20.30 Lapzárta. 21.00 Híradó 21.2135 Click. 22.05 Vörös és fehér. 22.40 BBC-híradó. 23.05 Lapzárta MAGYAR AXyTHJR 11.05 Közvetlen ajánlat 12.05 Laci bácsi konyhája. 12.40 Közvetlen ajánlat. 13.50 Játszma! 1635 Speed Limit 17.05 Laci bácsi konyhája. 1735 Új mezőgazdasági magazin. 18.00 Fórum. 18.55 Híradó. 1925 Egyenes beszéd. 20.00 Civil a pályán. 21.00 Friderikusz most 22.05 Vonalkód. 23.10 Játszma! HÁLÓZAT ‘1 ETLjMLDÁTTZRTTJML SPORT! MINJMAX 15.00 Irányjelző. 1530 Szemeszter. 16.00 Já­tékháló. 17.00 Dokumentumműhely. 17.30 Csacska angyal (arg. sor.). 1830 Te vagy az életem (arg. sor.). 1930 Fekete gyöngy (arg sor.). 2035 Jog-alap. 2030 Hírháló. 21.00 Breakheart-szoros (am. kalandfilm). 23.00 I Gyilkos megszállottság (am. thriller) 12.00 Privát filmek. 14.00 Dokumúzeum. 15.00AJamesDean-legenda. 1630 Meghök­kentő mesék (angol sor.). 17.00 Bors 18.00 Chaplin-sorozat 1825 Másfél millió lépés Ma­gyarországon. 19.05 Hollywoodi riválisok. 20.00 Alfa holdbázis (13.). 21.00 Nap, széna, erotika (csehszlovákvígj., 1991). 22.45 Snitt 830 Mai helyzet. 8.45 Holland labdarúgás. 10.15 Full kontakt magazin. 10.45 Testépítő- és fitneszmagazin. 11.45 Rögbi. 14.45 Rög­bi. 17.15 Révkalauz. 17.45 Angol labdarúgás. 18.45 Kosárlabda-magazin. 19.15 Mai hely­zet. 1930 Póker. 2130 Ökölvívás. Nemzetkö­zi profi gála. 2330 Sporthorgászat 600Rajzfilmek. 1630Találjuk ki együtt apu és én! 1635 Pettson és Frndusz. 1650 A kis ki­rálylány. 17.06 Játsszunk a Szezám utcában! 1730 Fűd, Foxi és barátaik. 1800 Találjuk ki együtt, apu és én! 1805 Tom, a nagy utazó. 1830 Maya és Miguel. 1855 Connie, a boci. 19.05 Arthur. 1935 A rút kiskacsa és én biscovertT 11.00 Autókereskedők. 12.00 Az építőipar királyai. 13.00 Fából vaskarika. 14.00 Ho­gyan csinálják? 15.00 Hogyan készült? 1600 Egyszer egy ilyet vezetni! 17.00 Ame- rikaihotrddok. 1800Amcsi motorok. 19.00 Állítólag.. 20.00 Hogyan készült? 21.00 Fe­jüknél összenőve. 22.00 Az utolsó 24 óra I

Next

/
Thumbnails
Contents