Petőfi Népe, 2007. március (62. évfolyam, 51-76. szám)
2007-03-20 / 66. szám
PETŐFI NÉPE - 2007. MÁRCIUS 20., KEDD MEGYEI KÖRKÉP Vonat helyett dolgozók a síneken közlekedés Vasárnap hajnali két órakor kezdődik a nyári időszámítás Levelet írnak a miniszternek, mert más döntést kérnek Vasúti pálya építési munkálatokat végeznek a Pestszentlőrinc-Vecsés szakaszon most csütörtöktől, vagyis március 22- től május 9-ig. Ez idő alatt a Budapest-Ceg- léd-Szolnok-Debrecen- Nyíregyháza és a Bu- dapest-Cegléd-Kecske- mét-Szeged vonatok módosított menetrendben közlekednek. Kosa György A Budapest-Nyíregyháza vonalon az InterCityk Szolnok és a Nyugati pályaudvar között kerülő útvonalon, Újszász érintésével járnak, Ceglédet, Kőbánya-Kispestet és Budapest-Zuglót nem érintik. Á nyíregyházi IC-k a Nyugati pályaudvarról 10-15-20 perccel korábban indulnak, vagyis minden óra ötödik percében. Budapestre körülbelül ennyivel később érkeznek meg. A szegedi IC-vonatok is korábban, minden óra 28. percében indulnak a Nyugatiból, Szegedről pedig minden óra 42. percében, és Monoron, valamint Albertirsán is megállnak. Az érintett IC-k helybiztosítás nélkül igénybe vehető kocsijaiban használhatóak a BuA vasúti pálya építési munkálatok a menetrendet is befolyásolják, március 22-től május 9-ig. ILLUSZTRÁCIÓ. dapesti Egyesített Bérletek az előírt szabályok szerint, illetve ezidő alatt a vonatok - IC- pót- és helyjegy helyett - 130 forintos helyjeggyel használhatók. A vasárnaponként Zajtárói, 14 óra 50 perckor a Nyugatiba induló vonat Újszász érintésével közlekedik, Szolnok és Budapest között nem áll meg. Cegléd felé lesz átszállási lehetőség Szolnokon, a 20 óra 14 perckor induló vonat révén. A vasárnaponként Szentesről, 16:02-kor Budapestre induló vonat szintén kerülővel, Új szászon át megy, Szolnok és Budapest között nem áll meg. Cegléd felé az átszállást a Szolnokról 18 óra 14 perckor induló vonat garantálja. Óraátállítás! most vasárnap hajnalban kezdődik a nyári időszámítás, ami október 28-ig tart Az órákat hivatalosan hajnali kettőkor kell előreállítani három órára. A MÁV menetrendjét emiatt nem kell módosítani, mindössze két pár nemzetközi vonatot érint a dolog: a Dacia és a Beograd expressz mindkét járata várhatóan egy órás késéssel közlekedik majd. A kettő és három óra közötti személyvonatokat az indítóállomásokról az óraigazítás után, hajnali háromkor indítják. Öt személyvonatról van szó: Füzesabonyból Budapestre, Somoskőújfaluról Hatvanba, Ceglédről Szolnokra, Dombrádról Herminatanyára és Lajosmizséről Budapestre hajnali háromkor indul a szerelvény. sükösd A kalocsai belgyógyászat és sebészet szakellátásait kell igénybe venniük a sükös- dieknek a jövő hónaptól, ha nem változtat korábbi döntésén az Egészségügyi Minisztérium. Márpedig a nagyközség képvi- selő-testülete ezt szeretné elérni. Molnár Lajos miniszterhez fordult tegnap írt levelében az önkormányzat. - Nehezményezik, hogy egyik napról a másikra Kalocsához csatolnák ellátásukat, amivel megszüntetnének egy ötvenéves jó kapcsolatot. Úgy gondolják, a sükösdiek járulékfizetési kötelezettségük teljesítésével jogosultak a lakóhelyükhöz legközelebbi, megfelelő színvonalon működő kórház szolgáltatásaira - mondja a képviselő-testület döntéséről Lógó András polgármester. Felterjesztési jogára hivatkozik a bajai kistérséghez tartozó önkormányzat. Érvelésében az is szerepel, hogy Bajától 14, míg Kalocsától 34 kilométerre fekszik. Ráadásul tömegközlekedéssel, illetve rossz időjárási viszonyok között egy óra alatt nem érhető el Kalocsa. ■ K. T. • Zsigó Róbert (Fidesz), Baja és térsége országgyűlési képviselője fogadóórát tart március 22- én, csütörtökön 10-12 óráig, Baján, a választókerületi irodában (Vörösmarty utca 14.). API* * ÁLLÁST KÍNÁL NÉMET cég rendszergazdát keres kecskeméti párába MS Windows 2000 szerver, MS SQL 2000 szerver és SME linux szerverek üzemeltetésére és Windows XP, W2000 asztali operációs rendszerek, MS Office felhasználói támogatására. Előnyök: LAN és WAN hálózatokkal szerzett tapasztalat MS SQL programozói gyakorlat SAP felhasználói ismeret német nyelvismeret Jelentkezéseket önéletrajzzal és fizetési igény megjelölésével az allashirdetes@citromail.hu címre kérjük eljuttatni.----------------------------------------------------------------*837555* NEMZETKÖZI nagyvállalat egészségmegőrző termékek forgalmazásához Kecskemét és Kiskunhalas környékéről munkatársakat keres. Egészségügyi, pedagógiai végzettség előny. Érdeklődni: 06-70/381-52-85.----------------------------------------------------------------*836774* ORVOSTECHNIKAI eszközöket forgalmazó cég kérdőívező, illetve irodai értékesítő munkatársakat keres. Érdeködni: 9-18 óráig, telefon: 06-20/331-8861.--------------------------------------------------------*-------*836774* ÖN ÁLLÓ munkavégzésre alkalmas, józan életvitelű épületasztalos, szerkezetlakatos, ács és kőműves szakmunkásokat azonnali kezdéssel felveszünk. Tel.: 76/486-618, 76/321-357 Lakóép Kft. Kecskemét, Vasút u. 2-4.----------------------------------------------------------------*837643* 24 TONNÁS szerelvényre gépkocsivezetőt keresek nemzetközi munkára. Érdeklődni: 30/9531-826. —---- *837269* PÁ LYAKEZDŐK figyelem! Svájci érdekeltségű kereskedelmi cég jó kereseti lehetőséggel sikerorientált munkatársakat keres Kecskemétről. Euró alapú jövedelem, ingyenes szakmai tréningek. Érdeklődni lehet: 06-30/459-99- 00.----------------------------------------------------------------*836774* SÜ LLYESZTÉKES kovács munkakörbe megbízható szakmunkást több műszakos munkarendbe azonnali kezdéssel felveszünk. Tel: 76/486-618, 76/321-357 Lakóép Kft Kecskemét, Vasút u. 2-4.----------------------------------------------------------------*837567* A Bankbroker Kft. munkatársakat keres Kecskemét és vonzáskörzetében Pénzügyi tanácsadóhitelügyintézömobilbankár tevékenységi kör betöltésére Feltétel: • jó kommunikációs készség legalább középfokú végzettség Előnyben részesül: • szakirányú gyakorlat • felsőfokú végzettség Amit nyújtani tudunk:- megbízható, piacvezető cégháttér- kiváló, európai szintű jövedelem- karrierlehetőség- professzionális képzés Pályázni Nagy Katalin értékesítési igazgatónál e-mailben: naQy.katalinfobonkbroker.hu vagy 06-1 /374-404 ] -es faxon! . Kecskemét" jeligére. BANKBRDKER | aRQKCRNCT C SS C3 ►» C3 »T jg ADÁSVÉTEL AKÁC aprított tűzifa ingyen szállítva 8000 Ft/m3-től. Érdeklődni: 72/371-988, 30/479- 7435.------------;-----------------------:---------------------------*834594* AK ÁC és hulladék tűzifa eladó. Érdeklődni: 20/4455-782-------------—--------------------------------------------*837246* AK CIÓ! SMARAGD THUJA 150 cm, konténeres, sövénynek 980 + Áfa, márc. 31-ig. 20/553-0107; 30/945-9910..836610. FOJTOTT must nagytételben. Érdeklődni: 30/3302-054.--------------------------------------------------------------*836931* KI SBÁLÁS szalma, házibor eladó. 76/707-782---------------------------I-----------------------------------*837564* TŰ ZIFA akció 7000 Ft/m3-től ingyen szállítással! 70/576-4638.------------- —*837242* ÁLLAT BÁBOLNAI napos csibe rendelhető 76/411- 023---------------------------------------------------------------*835070* MT ÜSZŐ borjak eladók. Érdeklődni: 06- 20/255-88-12.-------------------------- *836870* NÉ METJUHÁSZ kiskutyák eladók. Törzskönyves szülőktől, egyszer oltva, féregtelenítve. 06- 70/515-6529.-----------------------------------------------:--------------*837563* TY ÚKOK, 1 évesek eladók. 76/719-427.--------------------------------------------------------------*837750* 30 0 db fiatal anyabirka áprilisi elléssel eladó. 30/282-9161.---------------------------------------------------------------*836776* KÖ NYV KÖNYVET és régi pénzt veszek. Érdeklődni: 30/608-7996. /---------------------------------------------------------------*834440* OK TATÁS DIESEL-MARKT '95 Kft. tanfolyamai részletfizetéssel: OKJ-s személy- és vagyonőr; Fegyvervizsga; Vadászvizsga. 76/493-082, 30/219- 0501. Nytsz.: 03-0123-04-------- *815147* MU NKAVÁLLALÁSRA jogosító bizonyítványt adó masszázstanfolyamot indít a Treand Energy Oktatási Bt. (04-0122-06) Hódmezővásárhelyen márc. 24-én. 06-30/9456-197.--------------------------------------------------------------*836745* VA DÁSZ-, vadtenyésztő OKJ-s képzés indul Kecskeméten 2007. március 31-én, 8.00 óra. Érd.: 30/650-13-23,30/249-24-10. Ny.v.sz.: 11-0200-04, AL-1071.-----*833018* PÉ NZPIAC JELZÁLOGHITELLEL adósságrendező hitellel kapcsolatos teljes körű ingyenes ügyintézés, ha kell házhoz megyünk! 70/327-7512, 70/601-8408,----------------------—*---------------:---------------------*837562* SZ EMÉLYI Kölcsön a Santander Consumer Finance Zrt. kecskeméti fiókjában. Kápolna u. 2. 76/507-892, 76/507-893.---------■--------------------------------------—------—*821927* SZOLG ÁLTATÁS CSALÁDI házak tetőszerkezetek kivitelezése, régiek felújítása, tetőfedési munkák, lépcső zsaluzás! 30/376-31-68, 76/424-263.----—-----------------------------------------*-------------*828020* LA POSTETŐK SZIGETELÉSÉT, HOMLOKZATI HŐ- SZIGETELÉST, TÁRSASHÁZAK KÜLSŐ HOMLOKZAT FESTÉSÉT VÁLLALJUK IPARI ALPIN TECHNIKÁVAL. TEL: 06-70/340-1885------------------------------------------------------ *837232* PA LATETŐK bontás nélküli felújítása színes mintás bitumenes lemezzel! Tel.: 76/421-668, 30/204-2144.-----------------------------7----------------------—-----*834565* PR OFI FOTÓS vállalja esküvők, keresztelők, születésnapok fotózását. Házhoz megyek! 70/31-41-896.------:--1------------------- *68000* RE DŐNYAKCIÓ! Műanyag nyílászárók, redőny, reluxa, szúnyogháló, napellenző, árnylka 10- 20% kedvezménnyel a megye egész területén. Érdeklődni: 76/323-905, 79/424-116, 30/283-3824.----------------------------------------------------—------*837249* ZU HANYKABINOK, ipari WC válaszfalak gyártása egyedi és normál méretben. Húsvéti akcióval. Ingyenes felmérés, beszerelés. 06- 20/4544-552. —---------------,-------——-------------------—*632557* TÁ RSKERESÉS ARANYOS, kedves, csinos lány Kecskeméten ismerkedne. 20/392-7244. FELTŰNŐEN csinos, szép arcú (20) lány keresi társát. 70/554-5677.------- -----------*836908* HA TE is társas magányban élsz és ezen változtatni szeretnél, ha ápolt, művelt, őszinte, józan életű, középfokú végzettségű, kecskeméti, független férfi vagy 58-60 év között, kérlek válaszolj. "Hasonló” jel. 6001 Kmét, PL: 763---------------,------------------------,---------------------*837227* KE CSKEMÉTEN fiatal lány ismerkedne. 06- 30/9505-885.----------------------------------------------------------------*835068* KECSKEMÉTEN keresi társát 50-es hölgy. 70/561-1554.--------------------------------;-------------—-------------*836761* KE CSKEMÉTEN 30-as hölgy társát keresi. 30/4335-910.---------.----------,-----------------------------------------*836759* GA RÁZS BÁCSALMÁSON a Dózsa György utcában garázs eladó. T.: 30/484-48-68------------------------------------------------*832113* KM ÉT, JUHAR u.-ban 3 garázs eladó, 2 db full- extrás, 1 normál állapotban. Érdeklődni: 20/550-3839.----------------------1----—-------------------------— *66000* ME ZŐGAZDASÁG BAJA külterületén 20 ha cseresznyeültetvény bérelhetől Tel.: 79/522-830 LUCERNA, körbálás eladó Tiszakécskén. T.: 30/431-2699-----------;---------:------------,---------------------------*837750* MI KROGRANULÁTUMSZÓRÓ, soros műtrágyaszóró SPC-re sorközművelöre a gyártótól! 20/9360-125.------------------------------*834972*. * Nyár és fenyő erdőt veszek, vágási engedéllyel. 30/630-9561.------------------------------------------:--------------------*836878* hi rdetés SZŐLŐTELEPfTŐK! Gyökeres csemege és borszőlővesszők nagy választékban kaphatók és rendelhetők. Tavaszi, őszi telepítésre. Tel.: 06- 30/300-7733-------------------5-------------------------------------------*832538* VE TŐMAG zab, sárga és vörös köles eladó. Érdeklődni lehet a 30/9-385-253-as telefonszámon.---------------------------------------------—- ■■■-------837244* HI RDETMÉNY KÖZÉRDEKŰ HIRDETMÉNY A-DÉL-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG A Magnum Hungária Kft, mint beruházó által Baja belterületére tervezett Interspar bevásárlóközpont környezetvédelmi engedélyezése keretében 2007. április 16-án (hátföl 14 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal nagytermében (6500 Baja, Szentháromság tér 1.) közmeghallgatást tart. A környezeti hatásvizsgálati dokumentáció, és annak közérthető összefoglalója a Bajai Polgármesteri Hivatalában (Baja, Szentháromság tér 1.), valamint a Dél-dunántúli Kömyézetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség Zöld Pont Irodájában (Pécs, Papnövelde u. 13., ill. Baja Bajcsy-Zs. u.lO.) ügyfélszolgálati időben (hétfőtől péntekig: 9-12) tekinthető meg. A tervezett fejlesztéssel, a hatástanulmánnyal kapcsolatos észrevételeket és kérdéseket névvel ellátva a fenti hivatalokhoz lehet benyújtani. (hirdetés) Az apostagi CASA Napsugár Panzió azonnali kezdéssel GONDNOK munkatársat keres, helybeli lakcímmel. Előny: házaspár, vendéglátói ismeretek. Elfoglaltság: vendégek fogadása, kertészkedés, takarítás. Önéletrajzokat kérjük: Hungarina Properties Kft. címére: 7633 Pécs, Szántó Kovács J. u. 4/A SANSZ HITELIRODA Pénzügyi Tanácsadó Iroda HITEL gyorsan ingatlanfedezettel jövedelem igazolás és előzetes költségek nélkül is!!! Kecskemét, Vörösmarty u. 5. 76/329-144, 20/379-6691 BORFELVASARLAS A Kiss és Társai Kft. megkezdte az alábbi fajták mintaátvételét: Kékfrankos Zweigelt Illatos fehér fajták 3 db 0,75-ös palackot kell leadni. Az átadásnál be kell mutatni a működési engedélyt (korábban OBI) Mintaátvétel: kedden és szerdán 8-16 óráig Ar és fizetés: megegyezés szerint. Érdeklődni lehet: Tabdi, Nagy Mihály dűlő 12. Telefon: 78/310-313