Petőfi Népe, 2007. március (62. évfolyam, 51-76. szám)

2007-03-14 / 62. szám

PETŐFI NÉPE - 2007. MÁRCIUS 14., SZERDA 5 MEGYEI KÖRKÉP Dunántúl: nagy késésben forgalom Az út részleges lezárásától se riadnak vissza Bárban Óriási a forgalom. Napközben tízpercenként érkezik egy kamion, teherautó vagy személygépkocsi a bajai Duna-híd felől, vagy arra tartva. Növelik ugyan a bevételeket, de hitelre is szüksége lesz a községnek mélykút Kevés a pénz. Az ön- kormányzat 42 millió 567 ezer forintos hitellel fogadta el költ­ségvetését - tudtuk meg Gelá- nyi János polgármestertől. A ki­adások ennyivel haladják meg a bevételeket. Éppen ezért janu­ártól emelték az iparűzési adót: 1,8-ról 2 százalékra. Magasabb díjat kell fizetni az önkormány­zati bérlakások után, és a piaci placcokért is. ■ Magasabb díjat kell fi­zetni az önkormányzati bérlakásokért is. Elvonták továbbá a közalkal­mazottak étkezési hozzájárulá­sát. Ugyanakkor nem szeretné­nek lemondani a fejlesztésekről se: mintegy 18 millió forintot szánnak beruházásra. Megépí­tik a Tópart körüli kerékpár­utat, valamint megterveztetik a belvízelvezetés második ütemét és a polgármesteri hivatal dísz­termének átalakítását. ■ Juhász Jenő Mélykút idei költségvetése Forint Bevétel 801 millió 642 ezer Kiadás 844 millió 209 ezer Hitel 42 míttiő 567 ezer FORRÁS: ÖNKORMÁNYZAT Hiába veszteséges, járni fog a komp az esti órákban al-duna Télen sem állt le 18 órakor a mohácsi komp. Fél hét­kor és hétkor is indított járato­kat a révhajózási társaság a Mohács-szigeten élők nyomásá­nak engedve. Kevesen vették igénybe a szolgáltatást, ezért márciustól vissza kívántak áll­ni a régi menetrendre. A komp üzemeltetése fordulón­ként tizenegyezer forintba ke­rül, a két esti járaton átlagosan kétezer forint gyűlt össze a je­gyek eladásából. Viszont a szi­getiek közül sokan nem érnek az átkelőhöz este hatig, a mun­ka után. így kocsival csak óriá­sit kerülve, a bajai Duna-hídon jutnak át a folyam túlsó partjá­ra. Méltányolták kérésüket: a veszteség ellenére se szüntetik meg az esti járatokat. ■ G. Zs. Már készen kellene lenni a bajaiaknak, illetve a kistérségben élőknek oly fontos, Baranyát átszelő, óriási forgalmú 56-os út felújításával. Ám még a kivitelezőt sem sikerült kiválasztani. Géczy Zsolt Nemcsak az útépítések, hanem az útfelújítások ügyében se le­het komolyan venni az ígérete­ket. Még akkor sem, ha utóbbi­hoz az unió adja a pénzt, az ál­lamnak csak a lebonyolítás len­ne a feladata. Ez a helyzet ugyanis az Ud­vartól Báron, Dunaszekcsőn át egészen a tolnai megyehatárig vezető 56-os főúttal. Brüsszel negyedmilliárd forintot adott a leharcolt, óriási forgalmat bo­KSSKUNHALAS Több mint kétez­ren vettek részt a Sportpalánta SE sportdélutánján vasárnap az ÁMK-ban. Az országjáró, Játszótér elne­vezésű rendezvényen sztárven­dégekkel is találkozhattak az érdeklődők. A műsorvezető Ba­rabás Éva volt, mellette Kökény nyolító út rekonstrukciójához, de a munkálatok megálltak. A csúszásra mindig vannak ma­gyarázatok. Ősszel a közbeszerzési dön­tőbizottság elmarasztalta a be­ruházást irányító igazgatósá­got a pályázat miatt. Az erre A tervek szerint kicserélik az aszfaltszőnyeget, s olyan borítással látják el, amelyik 11,5 tonnás tengelyterhelést is elbír. Azokon a részeken, ahol nem éri el az út a hétmé­teres szélességet, hozzátolda- nak. A közlekedésbiztonság javítása érdekében új kanya- rodósávokat és forgalomcsil­lapító szigeteket is kialakíta­nak, egyes kanyarokat pedig levágnak. Ugyancsak eltünte­Bea egykori válogatott kézilab­dázó, Hajdú Attila exfutballista, szakkommentátor, Várkonyi At­tila kosárlabdázó, valamint Nagy Tímea kétszeres olimpiai bajnok vívó ösztönözte mozgás­ra a gyerekeket és a felnőtteket. Az eseményen ott voltak a Kis­kunhalas NKSE női kézilabdá­felmondta a kivitelezési szer­ződéseket. A beruházás átke­rült a Nemzeti Infrastruktúra Zrt.-hez. Most zajlik az átadás­átvétel. Ennek megfelelően egyik cégnél már, a másiknál még nem tudnak a felújítás folytatásáról. tik a Dunaszekcső határá­ban, Bár irányában elhelyez­kedő „ugratót”, ahol több száz méteres szakaszon egé­szen mélyen halad az út. Ezen a szakaszon több halá­los baleset történt. Jól halad a kisajátítási eljárás, a leg­több tulajdonossal megegye­zett az állam. Igaz, a piaci ár többszörösét (hektáronként négymilliós alku is köttetett) kínálták a földekért. zói is. A Képességek Parkjában bárki megismerkedhetett a ke­rekes székes akadálypályával vagy a Braille-írás rejtelmeivel, és a mozgáskorlátozott játszó­társak is megtalálták számítá­sukat. A „Játszótér”-tombolasorso- lás bevételének teljes összegét Béni Gyöngyi szóvivő annyit elmondott: reményeik szerint áprilisban kiírják a közbeszer­zési eljárást a kivitelező kivá­lasztására. Szerinte 2008-ig be­fejeződik a felújítás. (Az uniós támogatás veszélybe kerülhet, ha a beruházás 2009 júniusa után fejeződik be. Szakértők szerint a munka egy-másfél évet vehet igénybe, vagyis az idő szorít.) Mindez sovány vi­gasz az utat használók, a kör­nyezetében élők számára. Sőt a főút által kettészelt Bár lakói­nak elfogyott a türelme. Nap­közben tízpercenként érkezik egy kamion a bajai Duna-híd fe­lől, vagy arra tartva. A hatal­mas járművek pedig az út ká­tyúiba zökkenve elviselhetetlen zajt okoznak. Ha rövidesen nem kezdődik el a felújítás, a helybéliek ké­szek az út részleges lezárására.- könnyeivel küszködve - Molnárné Gép Anikó, a Sport az Esélyért Egyesület vezetője vet­te át. Az ilyen módon 150 ezer forintos támogatásban részesü­lő helyi egyesület a sérültek és a fogyatékkal élők számára szervez szabadidő- és verseny­sporteseményeket. ■ S. I. Készülhetnek a gazdák: a zsanai hőerőmű zöld utat kapott beruházás Lezárult a Zsanára tervezett szalmatüzelésű hőerő­mű engedélyeztetési eljárásá­nak első fele. A környezetvédel­mi szakhatóságok ez idáig hoz­zájárulásukat adták a 32 milli­árdos beruházáshoz. Jelenleg azok a hatástanulmányok ké­szülnek, melyek az erőmű élővi­lágra, levegőre és talajra gyako­rolt hatását elemzik. Az ország negyedik Uyen bioerőműve mö­gött teljes egészében magántőke áll. A befektetők között a környe­ző országok nagyvállalkozásai is ott vannak. A hat hektárnyi területen felépülő két, egyen­ként csaknem ötven megawatt teljesítményű gőzkazán 300 ezer tonna mezőgazdasági mel­lékterméket éget majd el évente. Ezzel annyi elektromos energia előállítását teszi lehetővé, ameny- nyi egy Kiskunhalas méretű vá­ros igényét is ki tudja elégíteni. Király György, a Zsana Hőerő­mű Kft. szervezője elmondta: hamarosan megkezdődnek a szerződéskötések a környékbeli gazdákkal, akik a szükséges alapanyagokat biztosítják. Bár az erőmű csak 2009 júniusában indul be, a termelőknek már idén augusztusban meg kell kezdeniük a munkát, vagyis el kell vetniük a magas fűtőérték­kel rendelkező növényeket. Ilyen lesz például a szarvasi ener- giafű, a cukorcirok vagy az ener­giakender. ■ Hegyes Attila Takarékossági létszámcsökkentés Kiskoroson megszorítás Takarékossági megfontolásból felülvizsgálja Kiskőrös képviselő-testülete az önkormányzati intézmények struktúráját. Az Idősek Otthona fenntartása már január elsejétől átkerült a Többcélú Kistérségi Társulás hatáskörébe. Április végétől kettő és fél álláshellyel csökken a polgármesteri hivatal létszáma is. Megszűnik egy gép­kocsivezető anyagbeszerző, il­letve a közművelődési és kom­munikációs referens munkakör, valamint az adócsoportnál egy fél státus. Az önkormányzat to­vábbi racionalizálást tervez a többi intézményben is. ■ S. L. Jótékonyságból lendületbe jött a város Komoly pénzeket fizettek a telektulajdonosoknak Nem lesz logisztikai bázis a volt gyakorlótéren félegyháza Kétszáz új munkahelyet ígért a múlt heti testületi ülésen elutasított pályázó Beperli az önkormányzatot az a cég, amelyik a volt honvédségi gyakorlótéren szeretett volna logisztikai központot létrehoz­ni. Az ingatlan értékesítésére pályázatot írt ki a város, ám a képviselő-testület legutóbbi ülé­sén eredménytelennek nyilvá­nította azt. „Komikus, felháborító és gya­lázatos.” Ezekkel a szavakkal jellemezte a félegyházi képvise­lő-testület viselkedését Néder Zoltán a HUN-LAND Kft. jogi képviselője, miután minden in­doklás nélkül eredménytelen­nek nyilvánították a volt hon­védségi gyakorlótér értékesíté­sére kiírt pályázatot. Az ingatlant, mely a város külterületén, az M5-ös autópá­lya déli lehajtójától egy kilomé­terre, a Majsai és a 451. út cso­mópontjánál található, 2005 de­cemberében térítésmentesen kapta meg a város az államtól. Ezt követően döntött a testület arról, hogy a több mint harminc hektáros területet pályázat útján 3,5 euró/négyzetméte- res áron eladja. A pályázati kiírásra, amit többször is meghirdetett az önkormányzat, csupán egyetlen cég, a HUN-LAND Kft. jelentkezett. Pályázatuk a felhí­vásban előírtaknak megfelelt. A vételár tíz százalékaként meg­határozott bánatpénzt, azaz harminchárommillió forintot pedig a város számlájára befi­zették. Néder Zoltán ügyvéd a köz­gyűlésen elmondta: a csaknem tízmilliárd forintos beruházás során egy logisztikai központot terveznek létrehozni, ahol leg­alább kétszáz em­bernek biztosítaná­nak munkahelyet. Csupán egyetlen kérésük volt, hogy euró helyett forintban fizethes­senek. A képviselő-testület azonban tizenhat igen és négy nem sza­vazattal eredménytelennek nyilvánította a pályázati eljá­rást. Annak ellenére, hogy a voksolást megelőzően a polgár- mester felhívta a képviselők fi­gyelmét a város likviditási gondjaira. Valamint arra, hogy a költségvetés 400 millió forin­tos ingatlanértékesítésből szár­mazó bevételt tartalmaz. Néder Zoltán a döntést köve­tően felháborodásának adott hangot. Elmondta: hírből már hallottak a félegyházi testület­ről. Ám nem gondolták, hogy néhányan valóban fontosabb­nak tartják az egyéni érdekeket a közösség érdekeinél. Hozzá­tette: azt sem érti, hogy egyálta­lán miért írtak ki pályázatot. Az ügyvéd szavait a testület nevében Kapus Krisztián visz- szautasította. Pataki István a gazdasági bi­zottság elnöke pedig elmond­ta: a pályázati kiírásban egy­értelműen szerepel, hogy az önkormányzat bármikor eláll­hat az ajánlattól. Ugyanakkor azt is hozzátette: a telekspeku­láció elkerülése miatt azt sze­retnék, ha többen jelentkez­nek, ezért új pályázatot írnak ki. Azt is elmondta: még nem dőlt el a város ipari park cím­re beadott pályázata sem. Amennyiben elnyerik a címet, több pályázati forrást vehet igénybe az önkormányzat, ez­által tovább fejlesztheti a volt honvédségi ingatlant is, növel­ve ezzel értékét. ■ Vajda Piroska Egy híján kétszáz ágy maradhat Kiskunfélegyháza Garai István országgyűlési képviselő hétfőn megkapta a városi kórház végle­gesített ágyszámait. Az egész­ségügyért felelős alpolgármes­ter elmondta: az intézmény 103 aktív ágyat kapott. Ez ugyan tíz­zel kevesebb, mint amennyit igényeltek, viszont 41-gyel több a miniszteri ajánlatnál. Ez a szám azért is elfogadható, mert így a belgyógyászati osztály 50 aktív ággyal működhet, szem­ben a korábban ajánlott húsz- szal. A sebészet és a nőgyógyá­szat (mátrixrendszerben) 32, a csecsemő- és gyermekosztály 15, az intenzív 6 ágyat kapott. A rehabilitációs osztály 40, a kró­nikus 56 ággyal működhet. ■ ■ A közgyűlés úgy döntött, hogy el­adja a területet.

Next

/
Thumbnails
Contents