Petőfi Népe, 2007. február (62. évfolyam, 27-50. szám)
2007-02-26 / 48. szám
PETŐFI NEPE - 2007. FEBRUAR 26., HÉTFŐ MEGYEI KORKÉP • VELEMENY 3 A kecskeméti Csík zenekar Fonogram-díjat kapott lemezéért BUDAPEST / KECSKEMÉT A fővárosi Jövő Háza Teátrumban szombaton este átadták a MA- HASZ 2007. évi Fonogram-dí- jait. A legnagyobb érdeklődéssel várt év felfedezettje kategóriában Rúzsa Magdi volt a befutó, ő képviseli Magyarországot május 10-én az Eurovíziós dal- fesztiválon Helsinkiben. Tizenhat kategóriában osztották ki a trófeát. Az MTV 1-es csatornája élőben közvetítette a gálát. Az év hazai világzenei albuma a kecskeméti Csík zenekar Senki nem ért semmit című lemeze lett. A korongon sokféle összeállítás szólal meg az autentikus népzenétől a tradicionális blueszenén keresztül a feldolgozott alternatív rockmuzsikáig (Kispál és a Borz), a magyarországi román táncmuzsikától József Attila Bolyongok című verséig. A lemezt létrehozó zenészek: Bartók József, Csík János, ifj. Barcza Zsolt, Kunos Tamás, Majorosi Marianna, Szabó Attila, Szokolai „Dongó” Balázs. Közreműködtek: Bobár Zoltán, Horváth Márta, Lovasi András és Őze Áron. ■ M. Gy. Farsangi bálba készült, majdnem börtönbe került Kecskemét A hetényegyházi Naplemente nyugdíjasklub farsangjára készült egy 80 éves férfi pénteken. Úgy gondolta, vadászjelmezt ölt magára, ezért puskával felszerelkezve, vadász- hacukában indult a bálba. Amikor a posta közelében járt, felhúzta fejére a maszkot, hogy tökéletes legyen a jelmez. A puskát egy zsákba csomagolva cipelte, mivel busszal érkezett. A posta alkalmazottai azonban a közeledő férfiról azt hitték - amikor a fejére húzta a maszkot -, hogy rabló. Bezártak mindent, és szóltak a rendőrségnek. A rend őrei a közeli nyugdíjasklub udvarán látták meg a gyanús vadászt. Rögvest ki is kérdezték. Szerencsére viszonylag hamar sikerült tisztáznia a bácsinak a félreértést. - Ha 80 évig megvoltam postarablás nélkül, ezután is megleszek - mondta. ■ Pulai Sára Csapdába csalt amerikaiak hagyományőrzés Harmadik katonai veteránjármű-találkozó Amerikai járműoszlopot támadtak meg páncélöklökkel a Csongrád megyei Sándorfalvánál lesben álló németek. Az amcsik egérfogóba kerültek: elhagyták a roncsokat, és sebesültjeikkel menekültek. Noszlopy N. Miklós » A Sándorfalván szombaton lezajlott ütközet nem a képzelet szüleménye. A II. világháború történetébe ardenneki csata néven ismertté vált eseményt lelkes magyar hagyomány- őrzők, a haditechnika szerelmesei játszották el. Már kora reggel amerikai, szovjet, magyar, német egyenruhások és eredeti dzsipek, katonai teherautók tucatjai népesítették be a katonai lőteret. A haditalálkozó szervezője a sándor- falvi székhelyű, de országos bázissal rendelkező Első Magyar Veterán Hadi és Gépjármű-technikai Egyesület volt.- Három éve alakultunk, és ma már az ország szinte minKéményseprő, esztergályos, egyetemi hallgató az elszánt „katonák” között. den tájáról vannak tagjaink. Ők jöttek el a harmadik katonai ha gyományőrző és veteránjármű- találkozónkra - mondta el a főszervező, Gémes Endre. Az elszánt „katonák” között vállalkozó, kéményseprő, esztergályos, egyetemi hallgató, jogász, történész, televíziós szerkesztő is volt. Nem meglepő módon az ütközetben részt vevő mintegy 100-150 tiszt és honvéd, a 25-30 harci jármű, és az érdeklődő nézősereg jó része a szomszédos Bács-Kiskun megyéből érkezett. A kecskeméti Farkas György (54) például - aki civilben mezőgazda- ságihelikopter-pilóta - egy nyitott Willys dzsippel tette meg fiával kettesben, szombat kora reggel a Kecskemét-Sándorfal- va útvonalat. - Két dzsekit vettem fel, de így is ráfagyott a könny az arcomra. Viszont a nyolcvanas átlagot simán bírta a gép - büszkélkedik Farkas, aki a fiával, Péterrel (14) a lányával, Verával (22) és annak barátjával, Ince Miklóssal (22) USA katonai ruhában vett részt a találkozón. A tázlári Hadfi Ferenc (56) viszont szovjet alezredesi díszegyenruhában pompázott. Nemcsak ő, hanem a „Sándor- falvi ütközet” legtöbb résztvevője, tetőtől talpig - még arckifejezésében is - azonosult a figurával. A németek - szájukban cigarettával - pökhendi, de' feszes katonáknak, a yenkik laza győztesnek, a magyarok a háborúból kimaradni akaróknak, az oroszok pedig vodkabarátoknak tűntek. Polgár Zoltán (38), a keceli Pintér Művek esztergályosa, de Pintér Józseftől függetlenül „fertőzte meg” a haditechnika. - A nagyapám a II., a dédnagy- apám pedig az I. világháborús A sándorfalvi homokos terep ideális volt arardenneki csata felidézésére. csatákról mesélt nekem gyerekkoromban. Ezek a történetek fogtak meg - magyarázta a wer- mahtos mesterlövésznek öltözött esztergályos. Aki otthonában a német mellett kincsként őriz még magyar királyi honvéd, és orosz katonai egyenruhákat is. Antal Ferenc (27) és barátai Soltról érkeztek. Magyar katonai egyenruhában vettek részt a találkozón. Amelyen nemcsak az ütközet volt emlékezetes, hanem sokak szerint az is, amikor a háborút megjárt járművekbe ülhettek. A sándorfalvi homokon pedig már nem ellenségek, hanem barátok, hobbitársak „lőttek” egymásra a filmgyártól bérelt fegyverekkel, és füstölték lelkesen a pirotechnikát. A futószalagról 1943-ban gördült le A GYŰJTŐK KÖZÖTT a legnagyobb kincsnek tartott Willys dzsipek legtöbbje tényleg megjárta a II. világháborút. A jármű 2200 köbcentis motorja átlagosan tizennégy litert eszik száz kilométeren. Kicsit fapados, ülései fixek, ablaktörlője pedig kézi hajtá- nyos. Egy szegedi Willys-tulajdonos szerint háborús járgánya - amely az alvázszáma alapján 1943-ban gördült le az amerikai autógyár futószalagjáról, és az olasz fronton szállt partra Európában - most mintegy 5,5 millió forintot ér. Veteránrendszámot és kétéves műszakit kapott. TAKACS VALENTINA Különös spórolás fantomgyógyszereknek keresztelték el a háziorvosok azokat a készítményeket, melyeket mostanában kell felírniuk. Ezeket a legolcsóbb gyógyszereket ugyan regisztrálták és engedélyezték, csak éppen nem gyártottak belőlük, merthogy a kutyának se hiányoztak. Sebaj, rajta vannak a gyógyszerlistán, és felettébb olcsók, ettől kezdve azokat kell felírni. Még akkor is, ha ez köszönő viszonyban sincs a szakmaisággal. A nagy cécó a spórolás körül van, legalábbis ezt hisz- szük. Egyik ismerősömnek a lélegzete is elállt, amikor az orvos közölte vele: az adott gyógyszercsoportban minden egyes gyógyszerre egységesen ugyanannyi forint a támogatás, és ha a beteg a drágábbikat választja, akkor ő is fizeti meg a különbözetet. Nem csoda, ha szegény beteg ettől kezdve végképp nem érti: ha egyszer az ő zsebe bánja, akkor abba miért szólnak bele? Sőt mindenféle nyilatkozatot töltetnek ki arról, amihez a világon semmi köze a minisztériumnak vagy a tébének. Ettől kezdve a takarékosság ürügye is sántít. EGY BIZTOS: vannak cégek, melyek olcsó gyógyszereket gyártanak. Ezekre eddig nem volt szükség, de most már azokat kell megvenni, tehát nő a kereslet irántuk. Ezek után mindenki gondoljon, amit akar. Összetörte a bejárati ajtó ablaküvegét Kecskemét Őrizetbe vették azt a férfit, aki szombaton éjjel a Batthyány utcai rendőrség főbejáratán az egyik kazettás üveget kiverte. ■ M. Gy. A közgyűlés igazgatót keres a központ élére SZEMÉLYI hír A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés pályázat kiírásáról döntött a kecskeméti gyermekvédelmi központ „magasabb vezetői” (igazgatói) állásának betöltésére. Erre azért volt szükség, mert Lengyel László, az intézmény igazgatója február 23-ai határidővel írásban lemondott vezetői megbízatásáról, egyben kérve közalkalmazotti továbbfoglalkoztatását. Lemondását és kérelmét elfogadták, az igazgatói feladatokkal pedig ideiglenesen Szécsé- nyi Sándort, a Faragó Béla Gyermekotthon szakmai vezetőjét bízták meg. A pályázat nyertese szeptember 1-jétől vezetheti öt évig az intézményt. ■ B. F. I. íJJMSődíbci se CB MsslMMb 1 qb ŰEEÖ33 imäDsGS cniíxOsJCDb Bérlői Igény esetén a területen további 10 ezer m2 gyártó-, Illetve raktárcsarnok fejleszthető. Érdeklődni: (06 1) 577-4222 telefonszámon vagy a sales@europaalap.hu e mail címen. 0,-Ft önerő... ... és ajándékba, még 150.000,-Ft készpénz! Nyílt hétvégénkén, 2007. március 3-án és 4-én, 0,-Ft befizetése mellett viheti el új Suzukijét a Jansik Autóházból, és a nyílt hétvégi szerződőket, az autó átvételekor, még 150.000,-Ft készpénzzel is megajándékozzuk! (Az akció más akcióval nem vonható össze.) Jansik Autóház Kecskemét, Szegedi út 90. km, Tel.: 76/498-554, 76/498-555 Cegléd, Külső-Jászberényi út, Tel.: 53/314-005, 53/316-495 www.jansik.hu, e-mail: mfabian@jansik.hu