Petőfi Népe, 2007. február (62. évfolyam, 27-50. szám)

2007-02-22 / 45. szám

PETŐFI NÉPE - 2007. FEBRUÁR 22., CSÜTÖRTÖK 15 MEGYEI KÖRKÉP Megérkezett Bács-Kiskunba az influenza vírus Járványról nem beszélhetünk, és egy kórházban sem rendeltek el látogatási tilalmat Bács-Kiskunba is megér­kezett az influenza: egy bajai betegnél kimutatták az A-vírust. Járvány egy­előre nincs. Takács Valentina sek aránya ugyanis mindössze két-háromszáz eset százezer emberre vetítve. Csongrád me­gyében ennek duplája volt, arra mondták azt, hogy közelít a jár­ványhoz. Bács-Kiskunban azon­ban remélhetőleg nem is lesz ilyen magas az arány. Látogatá­si tilalmat egyelőre egyetlen kórházban sem rendeltek el. A tapasztalatok egyébként azt mu­tatják, hogy az inf­luenza nyugat felé tolódik, hiszen Bé­kés és Csongrád megyében, valamint Bács-Kis- kun megyén belül Kiskunhala­son csökkent az esetek száma. Ugyanakkor Baján, Kiskőrösön és Kalocsán több beteg van. A vírus továbbra is a 15-24 éves korosztályt kedveli legjobban. Molnár Ilona kecskeméti vá­rosi tiszti főorvostól megtudtuk: illetékességi területükön a hi­ányzások aránya a bölcsődék­ben a legmagasabb, eléri a 30 százalékot. A megfigyelésre ki­választott oktatási Intézmé­nyekben 3347 gyerek van, a na­pi rendszeres hiányzás pedig 360-400. A gyermekorvosi ren­delőkben magas a forgalom, ezen belül is emelkedett a lég­úti megbetegedések aránya. A felnőtt háziorvosi rendelőkben is valamivel több beteg fordul meg, mint egy héttel korábban. A tapasztalatok szerint az influenza nyugat felé húzódik. Most már ne csak influenzasze­rű megbetegedésekről beszél­hetünk á megyé­ben, hanem infiu- ■ Baján, Kiskő- enzáról is, hiszen rösön és Kalo- egy bajai beteg ese- csán egyre több tében Budapesten a beteg, kimutatták az A-ví- rus jelenlétét. Tombácz Zsu­zsanna, a regionális ÁNTSZ jár­ványügyi osztályvezetője la­punknak elmondta: járvány egyelőre nincs, a megbetegedé­Negyven év után most ismét lehet nappali gimnázium izsák A hatvanas évek köze­pén - rövid ideig - már műkö­dött nappali gimnázium a tele­pülésen. Azóta több kísérlet is történt a középiskolai oktatás újbóli megteremtésére - ered­ménytelenül. Néhány éve a le­velező, illetve esti tagozatot kí­náló Kun László középiskola helyi tagintézményének bein­dulása némi előrelépést ho­zott, de ez csak a felnőtt tanul­ni vágyók számára jelent meg­oldást, az általános iskolát be­fejezőknek továbbra is más vá­rosokba kell menniük tovább­tanulni. ■ Az Euroszféra eddig Kiskunfélegyházán, Kecelen és Solton mű­ködtet középfokú okta­tási intézményt. Idén szeptembertől megvál­tozhat a helyzet - amint arról az év elején értesülhettek az érdeklődők. A megyében ma­gángimnáziumokat és szakkö­zépiskolákat üzemeltető Euro­szféra Oktatási Alapítvány ku­ratóriumi elnökétől, Pálffy Ist­vántól megtudhatták, hogy Bács-Kiskun három városában már tavaly óta működtetnek gimnáziumot, és ezek kedvező tapasztalatai felkeltették újabb önkormányzatok figyelmét, így 2007 őszétől beindul a kép­zés Izsákon és Szabadszállá­son is. Az intézményekben az Európai Unió munkaerőpiacán jó eséllyel elhelyezkedni tudó fiatalokat akarnak képezni. A tanrendben a gyakorlati isme­retek játsszák a főszerepet, va­lamint a tökéletes nyelvtudás elsajátítása. Az izsáki euroszférás magán- gimnáziumba és középiskolába ma és holnap tartják a felvételi elbeszélgetéseket. Az érdeklő­dőket a központi általános isko­la fizikatermébe várják 14 és 18 óra között. ■ P. S. zmwrnm • A Mellműtöttek Bács-Kiskun Megyei Egyesülete jövő hét ked­den 12 órától tartja következő összejövetelét. A tagokat és az érdeklődőket a kecskeméti megyei kórház Izsáki úti klubter­mébe várják. iwwwwwwwwimwwwm február csütörtöktől Iratkozzon fel hírlevelünkre, és nyerje meg a szenzációs ajándékok egyikéti imán Friss sertés darálthús • Zsírtartalom: 20% • 500g, 858/kg Friss szeletelt karaj • Extra vékony • 400g, 1448/kg Friss csirke melífilé sajttal és zöldségekkel töltve • Fokhagymás ízesítéssel, 500g, 1198/kg Friss csirke felsöcomb-filé füstölt sajttal töltve • Provance ízesítéssel, 500g, 998/kg Drauéf a»ogy«ró ' 150g. óóOAg Uniszex póló, 2db • Méretek: S-XXL 3O0Q. WAo A részletes játékismertetöt lásd a honlapunkon! Kalocsa PoloI» út, Kecskemét Szolnoki út, Kiskunfélegyháza Majsal út Udi Magyarország MVM m maximáljon vásárolható mennyiség Az pkciói termék ©setében előfordulhat, hogy a gondosan tervezett készlet ellenére már az első akció* Kereskedelmi Bt, 1027 Budapest, napon elfogy üzletünkből, Kérjük megértését, Nyomtatási hibákért, beleértve az árral kapcsolatos tévedéseket is, nem vállalunk felelősséget Ároínk Tölgyfa u, 1-3, (székhely), tartalmazzák az áfát és forintban értendők, tel-’ H) 346-Ó510 Legközelebb a fogorvost is meghallgatják baja Jó és szép, hogy van, de ér­demes lenne még beszélgetni róla. így vélekedtek a bajai kis­térségben működő fogorvosi ügyeletről a települések vezetői tegnapi ülésükön. Nem vetették el, ám nem is szentesítették a 2007-re szóló megállapodást, ami 6,5 százalékkal emelkedő önkormányzati kiadásról szólt. Azt pedig költségvetés-készítés idején nagyon nem szeretik a települési elöljárók. Több pol­gármester is hiányolta a tavalyi beszámolóból az adatok telepü­lések szerinti bontását. Mint mondták: így nehéz megállapí­tani, hogy érdemes-e fizetniük a szolgáltatásért. Dr. Szepesi József összesíté­sében az szerepel, hogy 2006- ban 1659 esetet regisztrált, ami csaknem háromezer beavatko­zást jelentett ügyeleti időben. Mint írta: hétvégenként, ünne­pek alatt egy-egy akut beavat­kozás nem elegendő, ezért több­ször vissza kell rendelni a bete­get. Egyebek mellett ennek részletezésére is kíváncsiak voltak a polgármesterek, ami­kor úgy döntöttek: következő ülésükre meghívják a fogor­vost, akivel szerződtek az ügye­leti szolgáltatásra. A beszámolóból kiderült: a községekben élők is tudnak az ügyeletről, hiszen az ott megje­lenők aránya megközek'ti a ba­jai fogfájósokét. Ám gyakran ér­keznek panasszal olyan telepü­lésről, amely nem veszi igénybe a szolgáltatást, ezért a pácien­seknek kell fizetniük az ellátá­sért. Olykor többet, mint egy község havidíja. Ezen települé­sek száma csökkenni fog: Bátmonostor már jelezte belé­pési szándékát, és várhatóan hasonlóan dönt Érsekcsanád is. így pár ezer forintos havidíj fe­jében az ott élők is felkereshetik az ügyeletet. Igaz, a vizitdíjat fi­zetniük kell. ■ Kubatovics T. « i

Next

/
Thumbnails
Contents