Petőfi Népe, 2007. február (62. évfolyam, 27-50. szám)
2007-02-22 / 45. szám
PETŐFI NÉPE - 2007. FEBRUÁR 22., CSÜTÖRTÖK KEGYELET / APRÓHIRDETÉS EMLÉKEZÉS „Szomorú az út mely sírodhoz vezet, megpihen a drága apai szíved. Virágot viszünk egy néma sírra, de ezzel téged nem hozhatunk vissza. Tudjuk, hogy nem jössz, de olyan jó várni, hazudni a szívnek, hogy ne tudjon lájni." BORSODI FERENC halálának 2. évfordulóján. Soha el nem felejt feleséged, fiad, lányod, menyed, vejed és az öt unokád. KÖSZÖNET "Ha van Édesanyád, mindened van. Ha Édesanyád nincs, semmid sincs. A jó anyát nem pótolja a világon semmi kincs." Köszönetét mondunk mindazoknak, akik özv. VAJDA PÁLNÉ volt tiszaalpári lakos temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló csalid. KÖSZÖNET Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, volt munkatársaknak, akik özv. KISS MIHÁLYI LAJOSNÉ Borbély Rózsa Piroska temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély gyászunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család. GYÁSZHIRDETÉSÉT, KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSÁT ÉS EMLÉKEZÉSÉT MUNKAIDŐBEN FELADHATJA A Petőfi Népe ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁIBAN ÉS HIRDETÉSFELVEVŐ HELYEIN. KECSKEMÉT. Széchenyi krt. 29 : 76/518-200 Szabadság tér 6. (A Szabadság tér és a Kálvin tér sarka: LAPsarok) T.: 76/481-220, 76/481-975, 76/506-818, Fax: 76/506-819 Skála Áruház héjámra (LAPpont) 76/506-818 Petőfi Sándor u. 11. Tel./fax: 76/416-180. HírösgazdaKft. Kecskemét, Béke fasor 71/A. Kecskeméti Köztemető Irodaépületében T.: 76/498-529 Fax: 76/501- 925 Belvárosi iroda: Csongrádi u. 5. T.: 30/254-1838 Jóindulat Kft. Temetkezés Kecskemét, Csabai G. krt. 2. T.: 30/9639-222 Hírős Temetkezési Kft. Kecskemét. Béke fasor (körforgalomnál) T.: 76/504-947. KALOCSA. Szent István u. 61 78/561-849. KISKÖRÖS, Árpád u. 2. 78/413-339. KISKUNFÉLEGYHÁZA, GUKEK Kft., Batthyány a. 2/A 76/463-274. Lélekharangok Temetkezési Szolgáltató Kkt, Kkfháza, Horváth Z. ti. 28. MÁTÉTELKE, Berki Erika, 20/326-2879 KISKUNHALAS, Szilády Áron n. 5-7. 77/523-852. LAJOSMIZSÉ. Attila n. 5. 76/356-162, 06-30/9553-002. TISZAKÉCSKE, Béke át ISI/3. (Randevú tér) 76/441-578. KUNSZENTMIKLÓS, Bnksay S. u. 3/A 76/351 211. BÁCSALMÁS, Oltványi u. 1. T.: 79/343-761 BAJA. Árpád tér 6. 79/522-480. 70/215-2987. NAGYKÖRÖS, Mtklay Jenó. 20/‘J42-l02S. A szavunkat adjak! ________________________________________Petőfi NcpO Az hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve Jogi felelősséget nem vállal APFÜ nn INGATLAN www.panoramaingatlan.hu 70/947-91-94.---------------------------------------------------------------*824478* 8 Bácsalmáson, Huszár u. 15 sz. alatt, családi ház sürgősen eladó. 70/3825-106.--------------------------------------------------------- ——*828590* KM ÉT, belvárosban teljesen felújított 60 m2-es lakás eladó: 18,5 M Ft, 70/7020-699.---------------------------------------------------------- *830428* KECSKEMÉTEN ingatlant vásárolnék. 70/774- 3965.- --- -*830406* KECSKEMÉTEN, szalagházi 3 szobás (67 m2) parkettás lakás, családi okok miatt SÜRGŐSEN eladó. Készpénzes felajánlásokat kérek a 30/9045-404 telefonra. -830305* KECSKEMÉTTŐL 20 km-re 21,3 ha regisztrált szántó földterület eladó. Ebből 14,5 ha szőlő ültetésre alkalmas. Ár: 7 M Ft 76/411-210, 20/466-6326, 20/330-2052.----------------------------------------------------:---------*830350* KM ÉT belvárosi, Vak Bottyán u. 14. sz. alatti 2 szoba, am. nappalis lakás eladó: 19,4 M Ft, 30/298-7609.--------------------------------------------:------------------*828139* KM ÉT, Ladánybenei út elején 3300 m2 ép. eng. telek eladó. A ráépíthető lakóház két különbejárású lakásból állhat. 20/342-6581.---------------------------------------------------------------*830233* 2 SZOBÁS, egyedi gázfűtéses, II. em.-i széchenyivárosi lakás eladó. Érd.: 30/503- 8353.---------------------------------------------------------------*821082* BÉRLEMÉNY CEGLÉDI úton 70 m2 raktár kiadó.76/412-169---------------------------------------------------------------*830434* ALBÉRLETET KÍNÁL KECSKEMÉTEN, Petőfi S. utcában bútorozott albérlet kiadó. 30/463-0401.-------------.-------------------------------------------------*828748* KIA DÓ Kecskemét, Izsáki úton 1 szoba, összk. bútoros kertes lakás. 76/495-650.---------------------------------------------------------------*830460* 8 Kmét, egyszobás albérlet belvárosban kiadó. 30/9455-841.------------------------------------1--------------------------*828945* SZ OBA-KONYHA kiadó (15 E) idősebb férfinak, Kmét, Rendőrfaluban Zágoni út 8. sz.----------------------------------- *830371* JÁ RMŰ 8 Astra 1,6 bordó '98. eladó. 30/3451-646.------------------------■--------------------------------------*828944* AU TÓT vásárolnék 10 évesig. 20/9940-811.-----------------------------------.---------------------------*815708* 8 LADA 1500 '94. B+G eladó: 20/9716-361.--------------------------------------------—------------*830370* LA DA 1500, '94-es, B+G eladó. 20/214-6391.--------------------------:------------------------------------*830388* 8 Niva B+G üzemű 395 E Ft: 20/368-3367.---------------------------------------------------------------*830241 • VWT2 '85. évj. 1.6D eladó. 70/368-9719. Seat Cordoba 1,4 Premium 2.899.000 Ft-téll FELSZERELTSÉG; ABS klíma két légzsák ködfényszóró központi zár elektromos ablakemelők Kedvezi hitel lehetőségek, autóbeszámftásl Brill Kft. KECSKEMÉT Halasi út 32. Tel.: 76/503-060 SZsuk 90 E Ft-ért eladó. 30/441-8358. GÉPEK * 1 KMÉT, Széchenyivárosban, II. em-i, 2 szobás lakás új nyílászárókkal eladó. 20/491-2889. Ár: 2,8 M Ft---------------------------------------------------------------*830498* KMÉT, Széchenyivárosban, 55 m2-es, 2 szobás szép lakás eladó. 20/491-2889. Ár: 7,7 M Ft-------------------------■-------------------------------------*830498* KM ÉT, Vacsi közben áron alul kitűnő állapotú ház eladó. 70/511-6700.---------------------------------------------------------------*826627* KM ÉT-SZÉCHENYIVÁROSBAN, II. em-i, 2 szobás lakás, új nyílászárókkal eladó. 20/491- 2889. Ár: 8,2 M Ft---------------------------------------------------------------*830399* NÉMET-OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó ingatlanokat keresünk! 06-1/210-4904.------------------- *828740* ÖR EGCSERTŐN 3 szobás, összkomfortos, gáz- konvektoros + cserépkályhás lakás eladó. 06- 78/456-050.---------------------------------------------------------------*828511* «T asson 2 + 1 szobás összkomfortos gáz+ vegyes tüzelésű családi ház kis kerttel eladó. 70/459-6821, 70/3322-921.---------------------------------------------------------------*828506* A KTV új száma: 570-440 2007. február 22. csütörtök 7:00 Hírős Hírek 7:30 Közélet ism. 8:10 KÉPÚJSÁG - benne óránként a Hírős Hírek ismétlése 12:00 HTV: Hírháló ism. 12:30 HTV: Heti filmajánló 12:45 HTV: Teleshop 13:30 HTV: Múltban a jövó" 1. rész 14:00 HTV: Játékháló - telefonos játék 14:30 HTV: Dokumentum Műhely 15:00 HTV: játékháló - telefonos játék 16:00 HTV: Dokumentumfilm 17:00 HTV: Biztonsági zóna 17.30 Képújság 18:30 Közélet ism. 19:00 Hírős Hírek 19:30 Hivatalból 20.00 Háltér 20:10 Hírős Hírek ism. 20:30 HTV: Hírháló 21:00 HTV: Földöntúli invázió- amerikai sti-fi 23:00 Hírős Hírek + Háttér ism. 23:30 Hivatalból ism. »NIZA piros rendszám forgalmi eladó,. 30/441-8358.------------------------------------.-------------------------*830419* »R enault 11 TDE eladó dízel 1598 cm3, 1984. évj., műszakivizsga 2008.07.12. extrák: kp.zár, elektab., alufelni, rádiós magnó. 20/802-0636.---------------, —---------------------------------------*830402* SÉ RÜLT autók felvásárlása. 20/9432-280.---------------------------------------------------------------*830207* SIMSON 514 sebességes motorkerékpár eladó: 55 E Ft, 20/323-49-45.------------:--------------------------------------------------*830408* SU ZUKI Sedan 6 éves, 1.3GC: 20/2233-962.---------------------------------------------------------------*830351* TOYOTA Hiace-t keresek '95-ig: 20/9432-280---------------+-----------------------------------------------*830207* VW GOLF III '96 klímás 700 E: 70/334-9815.------------------------------------------ *830349* mű sor KECSKEMET 2007. február 22., csütörtök: Katona József Színház: 17 órakor: DANTON HALÁLA. Bajor G.b. Ciróka Bábszínház: 10 órakor: MACSKASÁGOK. Kisterem. Otthon mozi: 19 órakor: TAKESHIS. BELARUSZ kistraktor 2,5 M Ft-ért, talajmaró 360 E Ft-ért, 3 soros sorközművelő 160 E Ftért, szántóföldi permetező 280 E Ft-ért, 3 fejes eke 100 E Ft-ért eladó. 70/560-8180, 76/703-349.---------------------------------------------------------------*830332* » E0 Jumz árokásó jó műszaki állapotban eladó. 650 E Ft ( Kerekegyháza) 30/987-2004. —------------------------------------------------------------*830413* »J ó állapotban lévő 5211-es Zetor eladó. 30/368-1994.---------------------------------------------------------------*830360* KERESEK UTB 650-es traktort, üzemképtelen is érdekel. 20/478-5682.---------------------------------------------------------------*828257* » Kereskedelmi egységekben használt 500 és 1000 kg-os tolósúlyos vasmázsák eladók (Nagykőrös). 30/325-1649.------------- *830373* ME ZŐGAZDASÁGI pótkocsik javítása, műszaki vizsgáztatása, felkészítése, új oldalak, platók rövid határidővel megrendelhetők. Rossz javításra szoruló pótkocsikat vásárolunk. 06- 20/9715-282.-------------------------------------------------------------*824652* MTZ 82 '86-os eladó: 880 E Ft, 20/4823-452 1---------------------------------------------------------------*830470* MŰ TRÁGYASZÓRÓ, vegyszerező, gabonaapró- mag-vetőgép, kombinátor, ásóborona, hom- lokrakós traktor, tejhűtő eladó. 30/985- 8658.--------.---------------------------------.-----:---------:----------—*830429* ÖN TVÉNY csapágyházak csapágyakkal együtt eladók. Ár 6 E Ft/db. 20/965-8339.---------------------------------------------------— -*830417* (m ii fife 2007. csütörtök: S.O.S. SZERELEM - M 12 TÁNCOLÓ TALPAK - SZ KN 14.30, 15.45, 19.00,21.15 15.00 PREMIER-SZ 12* HÍD TERABITHIA FÖLDJÉRE 13.30, 15.45. 18.30, 20.45 A BOLDOGSÁG NYOMÁBAN 17.15, 19.30,21.45-F12 MALAC A PÁCBAN - SZ KN 14.00, 16.00,18.00 VÉRES GYÉMÁNT - F 16 17.45 és 20.30 PREMIER ÁTOK 2. - F 16 ÉJSZAKA A MÚZEUMBAN - SZ 20.00.22.00 13.15 és 15.30 Leírások, filmkritikák: www.baon.hu » SPC 6-os hozzávaló répa és kukorica kulti- vátor, MTZ 50, IFA pótkocsi, hiányos 41 pótkocsi eladó. 20/49-555-19.---------------------------------------------------------------*830368* » Stájer 30 LE traktor, 8 leveles nehéztárcsa, egy tengelyes pókocsi, 2-es eke eladó. 20/4155-562.---------------------------------------------------------------*830437* * Teménydaráló eladó: 48 kalapácsos, 24 kalapácsos kőrostás és Kühne csirke daráló. 20/802-0636.---------------------------------------------------------------*830402* ÚJ SZERŰ állapotban lévő IH-2-es eke és egy új hálózati villanypásztor eladó. Tel.: 79/343- 698 —------------------------------------------------------------*830326* »28-as Sthill eladó. 30/296-9855, 30/921-1396.---------------------------------------------------------------*830401* ÁL LÁST KÍNÁL AKTÍV, szorgalmas, rátermett kollégákat keresünk értékesítői tevékenységre. 06-20/214- 6891. _______________- ------------ '822326 A METALCONSTRUCT Alumíniumszerkezetek Gyára Zrt. felvételt hirdet minőségellenőr munkakörbe. Követelmények:- középfokú műszaki végzettség- minőség-ellenőrzési területen szerzett tapasztalat előny, de nem feltétel Jelentkezés: fényképes önéletrajzzal, melyet a 76/481-408-as fax számra, illetve 6001 § Kecskemét, Pf.: 173. címre kérünk leadni, ssszzol ANGLIÁBA, márciusi kezdéssel keresünk mini* mális angol nyelvtudással raktárosokat! Érd.: 56/342-918, 20/223-9956 vagy a info@w4you.co.uk!--------------------------------------------------------------*828875* AU TÓALKATRÉSZ kereskedelmi gyakorlattal,- alapfokú számítógépes ismeretekkel rendelkező kereskedőt felveszek. Érd.: 30/968- 0590.------------------------------------------------------*--------*830189* 8 AW I-elektroda kombinált hegesztőket, esztergályosokat hosszú távra keresünk jó keresettel Kiskunfélegyházára. 06-20/346-6537.---------------------------------------------------------------*830391* AZ IBUSZ Utazási Irodák Kft. kecskeméti kirendeltsége valutapénztáros munkatársat keres. Feltétel: valutapénztáros és ügyintézői vizsga, alapfokú nyelvvizsgabizonyítvány. A pályázatokat kérjük a következő címre küldeni: Ibusz Utazási Irodák Kft. Kecskemét, Korona u. 2.-----—----------------------*------------------------------*830356* BIZ TOS jövő az ingatlan szakmában! Átképzéssel felveszünk vezetőket! 06-1/210-4673.------------------------------------------------ *828724* DIÁKMUNKA édesszájúaknak! Édesség csomagolásra keresünk megbízható, sokat ráérő diákokat Fürge Diák 70/450-6485, 76/504-818.---------------------------------------------------------------*830320* DIÁKMUNKA! Azonnali kezdéssel keresünk csokicsomagolásra hétfőtől vasárnapig 3 műszakos munkarendbe diákokat! Érdeklődni: MELÓ-DIÁK, 6000 Kecskemét, Szövetség tér 4., Tel.: 76/412-255, 30/9686-056, 20/2651-526----------------------------------:----------------------------*830142* DIÁKMUNKA évhalasztóknak, évismétlőknek! Ha nem sikerült az UV, avagy kénytelen vagy évet halasztani, gyere és válassz folyamatos munkát a Fürge Diáknál! Fürge Diák: Kecskemét, Hoffmann J. u. 13. 70/450-4685, 76/504-818.--------------------------------------------------------------*826508* EG ÉSZSÉGÜGYI Intézmény Kecskeméten keres gyógytornászt azonnali munkakezdéssel. Pályakezdő vagy tartós munkanélküli előny. Fényképes önéletrajzokat Pf.: 772-re várjuk.-----------------------------------;--------------------------*830441* HA SZNÁLTAUTÓ kereskedésbe hitel- és átírás ügyintézésben jártas férfi munkaerőt keresünk. Számítógépes jártasság előny. 20/353- 4632.---------------------------------------------------------------*828308* HELVÉCIÁI út mellett lévő baromfivágóhíd keres ügyeskezű személyt darabolásra. Tel.: 06- 30/9154-723---------------------------------------------------------------*828118* INGYENES SZÁMÍTÓGÉP KEZELŐI TANFOLYAM. Helye: Kecskemét. Oktatási helyszíne: Katona József Gimnázium. Jelenkezés: 06-20/375-63-38.-830426* JANKOVICS&JANKI0VICS Kft. felvételt hirdet kecskeméti lakosú férfiak részére gumisütő munkakör betöltésére. Két-három műszakos munkarendbe. Jelentkezni lehet: csak személyesen 2007. február 23-án (péntek), 10.00 óra. Kecskemét, Halasi út 14.-----!---------------------------------------------------------*830394* KE CSKEMÉTI munkahelyre keresünk gyakorlattal rendelkező, középfokú végzettséggel bolti pénztárost. Feltétel: számítógépes pénztárprogram felhasználói szintű ismerete. Jelige: „Legfontosabb a vásárló!,, 6001 Kecskemét, Széchenyi krt. 29.-------- ■ ■ ■ *826594KI EMELT fizetéssel, színvonalas cukrászdánk termelő üzemébe nagy szakmai gyakorlattal rendelkező cukrászmestert keresünk. Lakás megoldható! Érdeklődni a 30/676-8020 telefonszámon lehet!.830452. KMÉT, belvárosban fodrász, kozmetikus, mű- körmös és hajmosót keresek. T.: 30/270- 6450 —■----------------------------------------------------------*828565* LAJ0 SMIZSEI étterembe 5 éves szakmai gyakorlattal rendelkező szakácsot keresünk! T.: 20/482-60-20-...................... *830455* MELLÉKÁLLÁSBAN 30-300.000 Ft-ig. Érd.: ma 17-18 óráig: 76/431-378.-------------------------------------- *828213* ME NTSVÁR az Állatokért Alapítvány felvételt hirdet állatgondozó, ebrendész munkakörbe a következő feltételekkel: állatvédelem iránti elkötelezettség, minimum szakmunkás bizonyítvány, B kategóriás jogosítvány, kecskeméti lakóhely. Jelentkezni: 06-20/577-5617.----------------------------------------- ----- ----- - *830486* MÉ RLEGKÉPES könyvelőt keresünk kereskedelmi kft.-hez. Csak gyakorlattal rendelkezők jelentkezését várjuk. 20/252-2222.--------------------------------------------------------------*830447* NA GYKERESKEDÉS autóval rendelkező, középfokú végzettségű munkatársat keres területi képviselőnek. Bejelentett állás költségtérítéssel. 06-20/942-4567.----------------------------------------------------------,----*828747* NÉ METORSZÁGI munkára sertéscsontozásban jártas szakmunkásokat keresünk. 20/330- 9214.-------------------------------------------------*830422* NÍ VÓS II. osztályú cukrászdánkba eladó-felszolgálókat keresünk kiemelt fizetéssel. Érdeklődni a 30/676-8020-as telefonszámon lehet!. g30452. ORSZÁGOS hálózattal rendelkező kereskedelmi cég értékesítőket keres. 06-20/999-8979.-------------------------------------------*822926* »Otthoni munkát ajánlok sms: 20/801- 3251.--------•—-------------------------------------------------*816139* ÖN ÁLLÓ munkavégzésre alkalmas, józan életvitelű kőműves és ács szakmunkásokat, valamint kőműves brigádot keresünk azonnali kezdéssel. Tel.: 76/486-618, 76/321-357 Lakóép Kft. Kecskemét, Vasút u. 2-4.---------------------------------------------------------------*830395* 8 Pultos hölgyet felveszünk táborfalvi munkahelyre. 30/257-6959.--------------------------------------------------------------*828500* SM D operátorokat, gépkezelőket keresünk érettségivel vagy technikummal, illetve felhasználói szintű számítógépes ismeretekkel Jász-Nagykun-Szolnok megyei partnercégünk számára. Amit nyújtani tudunk: biztos jövedelem, étkezési utalvány, ingyenes szálláslehetőség vagy műszakokhoz igazodó buszjárat. Jelentkezés: 76/999-632.--------------------------------------------------------------*830438* SZA KMUNKÁS vagy betanított férfi péket keresünk! Érdeklődni a 30/249-2433-as telefonszámon lehet.---------------------------------------------------------------*828762* SZERETNÉL pénzt keresni és világot látni? Nálunk mindezt egyszerre megteheted. Felszolgáló, báros munkakörbe keresünk munkavállalókat ciprusi munkavégzésre. Feltétel: kommunikációs szintű angol nyelvtudás. A munkavégzés kezdetét 2 hónapos tréning előzi meg, amelyet 6 hónapos munkavégzés követ. Tel.: 76/999-632 ■ — -------*830440* SZ ÍNVONALAS cukrászdánk termelő üzemébe szakképzett, önállóan dolgozni tudó cukrászokat keresünk. Bérezés megegyezés szerint. Érdeklődni a 30/676-8020-as telefonszámon lehet .830452. ÚJONNAN nyíló gyermekruházati üzletbe (a halasi Tescóban lévőbe) eladót felveszünk, lehet nyugdíjas is. 20/5731-934, 70/7782- 630.----------------------------------------- *830482* VA GYONŐRI pozícióba angol nyelvismerettel rendelkező munkatársakat keresünk Angliába. Vizsga, tapasztalat nem szükséges. Érd.: Humán Rent Mo. Kft. 6000 Kecskemét, Hoffmann J. u. 3. vagy 76/999-632.------------------------------------------------------—*830440* Pe tőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő és ügyvezető igazgató: Gazsó László Főszerkesztő-helyettes: Tapodi Kálmán Gazdasági vezető: Gyorsa Zoltánná A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200. Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-mail-cím: petofinepe@axels.hu Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Telefon: 76/481-401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 00133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Délhír Rt. Terjesztés: Juhász Attila Telefon: 76/518-273. Telefax: 76/486-539 Előfizetés: 76/518-270 Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgalmi jelzőszámra! Az előfizetés dija: egy hónapra: 1.895 Ft; negyedévre: 5.685 Ft; félévre: 11.370 Ft; egy évre: 22.740 Ft. Hirdetési vezető: Ökrös Csaba. Tetefon: 76/518-275 Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250_____ Tá jékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem érzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Sprjnger-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezeit személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. Az hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk. Kecskemét főterén (Szabadság tér 6.) a Szabadság tér és a Kakin tér sarkán Az új Petőfi Népe- székliázban, Széchenyi körút 29. Központi ügyfélszolgálati Kecskeméten irodák .