Petőfi Népe, 2007. február (62. évfolyam, 27-50. szám)
2007-02-20 / 43. szám
3 PETŐFI NÉPE - 2007. FEBRUÁR 20., KEDD MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Ha jól viseli magát, nem kell bíróság elé állnia a volt ügyésznek Sok kispénzűt kizártak pályázható üdülési csekk Szigorúbb feltételek, szűkösebb keret SS*:': J;V. Olvasóink kattintottak l Mit szól ahhoz, hogy kizárták a szociális alapú üdülésicsekk-pályázat első' fordulójából az alacsony jövedelmű munkavállalókat? T! fi I f * i1-1**111 ^ rászorulókat kell v*T\ ■ a nykedem, hogy lesz második forduló is, és akkor kedvezően yhltenek a feltételeken. ragyok háborodva! Rengeteg, nehéz anyagi Imények között élő családdal kiszúrtak. J 0 10 20 30 40 50 Diákoknál a csekkfüzet huszonötezer forintot ér, ebből ötezer forint az önrész. KECSKEMÉT Vádelhalasztást alkalmaztak azzal a férfival szemben, aki kalapáccsal ösz- szetörte az Erdei Ferenc Művelődési Központ névadójának márványtábláját. Ha a 68 éves nyugalmazott vezetőügyész egy éven belül nem követ el újabb bűncselekményt, nem emelnek ellene vádat. ■ Nem derült ki, hogy mi volt tettének indoka. \ A történet a Petőfi Népe olvasói számára ismerős: 2006. július 31-én hajnalban lendült akcióba a kalapácsos ember. A zajra felfigyelt az intézmény éjszakai portása, aki elcsípte és megpróbálta visszatartani a vandált. Ám az kiszabadult, beugrott a kocsijába és elhajtott. Az őr megjegyezte a rendszámot és a kocsi típusát, így jutottak el a rendőrök az idős emberhez, aki egykor az egyik megyebeli ügyészséget vezette. A portás is felismerni vélte a tettest, aki kihallgatásakor megtagadta a vallomást. így nem derült ki az sem, hogy mi volt tettének indoka. Csupán találgatni lehet, hogy politika motiváció vezette-e a férfit. Erdei Ferenc ugyanis egyebek között támogatta a mezőgazdaság szocialista átszervezésének beindítását a II. világháború után. 1956. november 3-án pedig a szovjetekkel tárgyaló Kádárküldöttség tagja volt. A megyei főügyészség elfogultságot jelentett be, ezért a Szolnoki Városi Ügyészség járt el az ügyben. A napokban született meg a döntés, hogy vádelhalasztást alkalmaznak a ron- gálóval szemben. A fogalom néhány éve került a magyar büntetőeljárási jogba. Az ügyész egy-két évre elhalasztja a vádemelést, amire végül abban az esetben sor sem kerül, ha közben nem követ el újabb bűncselekményt a terhelt. ■ Noszlopy A Petőfi Népe Heti rejtvényén könyvcsomagot nyertek: 5. hét Vilmosné Gömzsik Mária, Kiskunhalas, Horváth Lajos, Kecskemét; 6. hét Gál Ibolya, Bocsa, Véninger Józsefné, Kiskunfélegyháza. Tavalyhoz képest jelentős megszorításokkal lehet pályázni a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) szociális üdülési támogatására. Szigorodtak a kedvezményre jogosító feltételek, és jóval kisebb a keretösszeg is. A 2006-os 7,84 milliárd forinttal szemben idén egyelőre csak egymilliárdot osztanak szét szociális alapon. Noszlopy Nagy Miklós Február 15-étől április 30-áig nyújthatnak be pályázatot a szociálisan rászorulók kedvezményes üdülési csekkre, amiből 2006-ban hétszer annyit igényeltek, mint egy évvel korábban. Idén azonban a jelek szerint utolérték a megszorítások a szociális támogatásnak ezt a formáját is: meghúzta a nadrágszíjat az MNÜA. A szigorú takarékoskodás egyértelmű jele egyebek közt, hogy 2007-ben csak azok részesülhetnek az első körben szociális üdülési támogatásban, akik 2006-ban nem nyertek ilyet az MNÜA pályázatain. Nem igényelhetnek most az első ütemben üdülési csekket a minimálbéren bejelentett dolgozók sem. Ebből következően aktív dolgozók - akár minimálbéresek, akár ennél valamivel többet keresnek - egyáltalán nem részesülhetnek ebben a pályázati fordulóban üdülésicsekk-ked- vezményben. (Hangsúlyozzuk: ez csak az MNÜA pályázatain szétosztható támogatásra értendő. A munkáltatók által a dolgozóknak juttatott üdülési csekkek elosztási feltételeit továbbra is a cégek maguk határozhatják meg, így bárki kaphat belőle.) De kik igényelhetnek 2007- ben szociális üdülési támogatást az elsőnek mondott ütemben? Nyugdíjasok (nők a 61., férfiak a 62. életévüket betöltve) abban az esetben, ha a havi teljes összegű ellátásuk nem haladja meg a 75 ezer forintot, és ezenkívül nincs más, munkaviszonyból, illetve vállalkozásból származó jövedelmük. Aztán rokkantsági, baleseti nyugdíjban, járadékban részesülők, megváltozott munkaképességűek, fogyatékossági támogatásban, vakok személyi járadékában, mozgáskorlátozottak közlekedési támogatásában és magasabb összegű családi pótlékban részesülők. Itt is határ azonban a 75 ezer forint. Pályázhatnak az úgynevezett va- kációs program keretében szakiskola, valamint szakiskolai tanulók érdekében tevékenykedő civü szervezetek is. Kedvező elbírálás esetén negyvenezer forint, névre szóló üdülési csekket kap a szociális pályázó, de ezért - jövedelmétől függően - tizenöt-, illetve húszezer forintot kell fizetnie. (Diákoknál a csekkfüzet huszonötezer forintot ér, ebből ötezer forint az önrész.) A pályázati adatlap letölthető,’ és további információk olvashatók a www.udulesicsekk.hu. honlapon. ► NÉZŐPONT Nem keverendő! kétféle formája van az üdülési csekkhez jutásnak. Az egyik, amikor munkáltatók vesznek utalványt, majd költségként elszámolva a dolgozóiknak adják juttatásként. 2006-ban 15,7 milliárd forintért vásároltak a cégek az alkalmazottaiknak üdülési csekket. A másik forma, amikor a Magyar Nemzeti Üdülő si Alapítvány az alacsony jövedelemmel rendelkezők üdülését, rekreációját támogatja pályázat útján. Ez utóbbit érintik most a megszorítások Mire tölthetjük? A csekkek magyarországi szálláshelyeken használhatók fel, de fizethetünk velük egyebek közt utazást, vonat-, busz- és hajójegyet, étkezést, egészségmegőrzést és betegségmegelőzést, sport-, szabadidős és kulturális szolgáltatást, horgászengedélyt, fürdő- és uszodai szolgáltatást, állatkerti és Hungaroring-belépőt. TAKÁCS ■HHHH VALENTINA Elérhetetlen üdülés CSAKNEM NYOLCMILLIÁRD forintos volt az a keret, amit tavaly üdülési csekkben szét lehetett osztani a szociálisan rászorulók között. Idén ez mindössze egymilliárd. Ezen már fel sem háborodom. Azt viszont valahogy nem tudom megemészteni, hogy a szociálisan rászorulók - idén nyugdíjasok, fogyatékosok, vakok, mozgáskorlátozottak - kizárólag interneten tájékozódhatnak és ott tölthetik le az adatlapot. Ez nem új keletű, évek óta így működik. Mi tagadás: elég élénk fantázia kell ahhoz, hogy valaki elképzelje, amint a kisnyugdíjas kényelmesen letelepedik saját számítógépe elé, majd rutinos billentyűzetkezeléssel pályázik üdülési csekkre. nekem NINCS ilyen élénk fantáziám. Talán azért, mert még nem szakadtam el teljesen a valóságtól, és tudom, hogy ezeknek az embereknek gyakran sem a rokoni, sem pedig az ismeretségi körében nincs olyan, akitől segítséget kérhetnének. Az internetkávézóról soha nem hallottak. Az önkormányzatoknál is hiába kilincselnek, hacsak nem akadnak valami emberséges hivatalnokra. Magyarán: az üdülési csekk elérhetetlen azon emberek döntő többségének, akiknek valóban szükségük volna rá. Ettől kezdve a reális igény felmérése is lehetetlen. így legalább elég lesz az egymilliárd forint. • Lezsák Sándor országgyűlési képviselő (Fidesz), a parlament al- elnöke holnap délután kettőtől háromig a gátéri polgármesteri hivatalban tart fogadóórát. • Zsigó Róbert, Baja és térsége országgyűlési képviselője (Fidesz) fogadóórát tart csütörtökön 10-től 12 óráig Baján, a választókerületi irodában (Vörösmarty utca 14.). Jól manőverezhető és sportos volvo C30 Világszínvonalú audiorendszert építettek bele A Volvo modellsorozatának legkisebb, de legkarakteresebb tagja az új Volvo C30-as. Élvezetesen vezethető és élvonalbeli biztonságú autó. Karosszériája kompakt és merev, futóműve sportos, motorjai erősek - így vezetési élménye rendkívül dinamikus. Többféle motorpalettával kínálják. Akárcsak az összes többi Volvo, úgy a C30-as is nagyon biztonságos. A kompakt formátum ellenére sikerült a nagyobb Volvók legjobb megoldásait átvinni a C30-ba. Igaz méretét tekintve a legkisebb Volvo, de minden szempontból prémium érzetet biztosít. Ez nem csak a megjelenésére és a minőségérzetére, hanem a használhatóságára és a vezethetőségére is vonatkozik. A funkcionális, ügyes megoldásokkal teli utastér elképesztően kényelmes és flexibilis és nem csak az első üléseken. Fogyasztása gazdaságos: az 1,6- os dízel csak 4,9 litert fogyaszt 100 kilométeren. Világszínvonalú audiorendszert építettek bele, mélysugárzóval és külön bemenettel. ▲ ■o S Volvo, for life Neked VOLVO ate döntésed “ 03 O o > ü SZERETED? UTÁLOD? MIELŐTT GYORSAN RÁVÁGNÁD A VÁLASZT, KÉR VOLVO-MÁRKAKERESKEDÉSÜNKET, AHOL SZEMÉLYESEN IS MEGISMERKEDHETSZ A VADONATÚJ VOLVO C30-CAL ELJÖSSZ? OTTHON MARADSZ? JANSIK AUTÓHÁZ KFT. KECSKEMÉT, SZEGEDI ÚT 90.KM., TEL: 76/ 506 480. FAX: 76/ 498 554, KECSKEMET@JANSIK.HU CEGLÉD, KÜLSŐ-JÁSZBERÉNYI ÚT, TEL: 53/ 316 495, FAX: 53/ 314 005, CEGLED@JANSIK.HU