Petőfi Népe, 2007. február (62. évfolyam, 27-50. szám)
2007-02-19 / 42. szám
PETŐFI NEPE - 2007. FEBRUAR 19., HÉTFŐ KEGYELET / APRÓHIRDETÉS 13 EMLEKEZES „Suhanva száll az élet tova, ami elmúlt, nem jön vissza soha. Bár lassan mindent elvesztünk, de lesz, kit örökké szeretünk." / SZILVÁI SÁNDORNÉ I halálának 2. évfordulójára. 1 Szerető férje és gyermekei. GYÁSZHÍR IN MEMÓRIÁM "Szívedben nem volt más, csak jóság és szeretet, munka és küzdelem volt egész életed." Mély fajdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy özv. KISS MIHÁLY LAJOSNÉ Borbély Rózsa Piroska kerekegyházi lakos, 69 éves korában hirtelen elhunyt. Temetése 2007. február 21-én, 11 órakor lesz a kerekegyházi temetőben. A gyászoló család. Szívünkben soha el nem múló fájdalommal emlékezünk JELASITS ISTVÁN halálának 4. évfordulójára. „Már négy éve, hogy elmentél, már csak álmunkban láthatunk. Messze útra mentél, onnan csak visszanézni lehet, mert visszafelé utat építeni elfeledtek. De ha lenne mégis egy fénysugár, ami hazafelé vezet, ugye, kisfiam, hazajönnél, s letörölnéd arcunkról az érted hulló könnyeket? Mikor majd mi is rátérünk erre az útra, gyere elénk, hogy találkozzunk újra!" Szerető Édesapád és szeretteid. GYASZHIR Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SALLAI JANOSN Tancsa Mária izsáki lakos, 84 éves korában, súlyos betegségben elhunyt. Búcsúztatása február 21-én, 14 órakor lesz az izsáki alsó temetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. GYÁSZHIRDETÉSÉT, KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSÁT ÉS EMLÉKEZÉSÉT MUNKAIDŐBEN FELADHATJA A Petőfi Népe ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁIBAN ÉS HIRDETÉSFELVEVŐ HELYEIN. KECSKEMÉT, Széchenyi krt. 29 T.: 76/518-200 Szabadság tér 6. (A Szabadság tér és a Kálvin tér sarka: LAPsarok) T.: 76/481-220, 76/481-975, 76/506-818, Fax: 76/506-819 Skála Áruház bejárata (LAPpont) 76/506-818 Petőfi Sándor u. 11. Tel./fax: 76/416-180. Hírösgazda Kft. Kecskemét, Béke fasor 71/A. Kecskeméti Köztemető Irodaépületében T.: 76/498-329 Fax: 76/501- 923 Belvárosi iroda: Csongrádi u. 3. T.: 30/234-1833 Jóindulat Kft. Temetkezés Kecskemét, Csabai G. krt. 2. T.: 30/9639-222 Hírős Temetkezési Kft. Kecskemét, Béke fasor (körforgalomnál) T.: 76/504-947. KALOCSA, Szent István u. 61. 78/561-849. KISKŐRÖS, Árpád u. 2. 78/413-339. KISKUNFÉLEGYHÁZA, GUKER Kft., Batthyány u. 2/A 76/463-274. Lélekharangok Temetkezési Szolgáltató Kkt, Kkfháza, Horváth Z. u. 28. MÁTÉTELKE, Berki Erika, 20/326-2879 KISKUNHALAS, Szilády Áron u. 5-7. 77/523-852. LAJOSMIZSE, Attila u. 5. 76/356-162,06-30/9553-002. T1SZAKÉCSKE, Béke út 151/3. (Randevú tér) 76/441-578. KUNSZENTM1KLÓS, BaksayS. u. 3/A 76/351-214 BAJA, Árpád tér 6. 79/522-480, 70/215-2987. BÁCSALMÁS, Oltványi u. 1. Juhász Jenő, 79/343-761. NAGYKŐRÖS, Miklay Jenő, 20/942-1025. A szavunkat adjuk!________________________________________________________________________ ____________________________________________________________; _________________________________________________Petőfi Népe Az hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal A BRILL-nél már újra rendelhető! Mi if6# iá» » VW Polo SUN modellek már 2.599.000 Ft-tól Főbb felszereltség: ABS CD-s rádió négy légzsák szervokormány___ klím aberendezés Brill Kft. 6000 Kecskemét, Halasi út 32. Tel.: 76/503-020 E-mail: vwertekesites@brillkft.hu, Web: www.brillkft.hu A VW Polo mofofizéttságtó* ^998 kombinált át!09(0^»osztása: 4,4-7.? f/lOO km, C02 kibocséeöso: 119-185 fl/ltm. A kép«n látható modelt többíetfeiszei eitvéget l»1 almozhat, CM akció részletéből érdeklődjön márkakereskedésünkben. INGATLAN www.panoramaingatlan.hu 70/947-9194.-------------------------------------------------------------------------818009* BUDAPEST, XX. kerület zöldövezetében, madárcsicsergésben, friss levegőben, jó közlekedéssel tulajdonostól eladó 49 m2-es, 2 szobás, I. emeleti, jó állapotú, világos, egyedi fűtésű lakás alacsony rezsivel. Ár: 11,9 M Ft Tel.: 70/295-0680-------------------------------;----------------------------------------»828845KM ÉT, Széchenyivárosban, 2 szobás, 55 m!- es, fütéskorszerűsített lakás eladó. 20/528- 1260. Ár: 8,7 M Ft--------;--------------------------------------------------------------*828604* KM ÉT, Széchenyivárosban, 2 szobás, 64 m2-es felújított lakás eladó. 20/528-1260. Ár: 8,7 M Ft------------------------------------------------------------------------•828604KMÉT, Vacsi közben áron alul kitűnő állapotú ház eladó. 70/511-6700.----------------------------------------------------------------:-------*826627* KM ÉT, Széchenyivárosban, II. em-i, 2 szobás lakás, új nyílászárókkal eladó. 20/491-2889 Ár: 8,2 M Ft----------------------------------------------------v------------------*828942* NA GYKÖRÖS, Baracsi u. 25. alatt 1000 m!-es építési telek eladó. Érd.: 70/6391-439. NAGYKŐRÖS, Baross u. 23. felújítandó komfort nélküli családi ház eladó. 70/639-1439.--------------------------------------------------------------------------------*828861* NÉMET-OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó ingatlanokat keresünk! 06-1/210-4904.--------------------------------------------------------------------------------*828740* SZALAGHÁZBAN 3 szobás, parkettás, elegáns, jó beosztású lakás eladó. 30/904-5404.-------------------------------------------------------------------------------*828546* AL BÉRLETET KÍNÁL KECSKEMÉTEN, Petőfi S. utcában bútorozott albérlet kiadó. 30/463-0401.--------------------------------------------------------------------------------*828748* _________JÁRMŰ_________ AL FA 33 TD, Öleit 40 E FT/db, alkatrésznek is. T.: 30/3400-978-----------------------------------------.--------------------------------------*828692* AS TRÁT, Corsát vennék. 30/740-2080.--------------------------------------------------------------------------------*828231* CITROEN XM eladó. 70/452-6050. ele víziója A/ A 2007. KTV új száma: 570-440 íebriiártO.hétíő 7:00 A HÉT ism. 7:30 UNIVER KSE - férfi kosár ism. 8:30 Képújság 12:00 HTV: Hírháló isin.' 12:30 HTV: Heti filmajánló 12:45 HTV: Teleshop 13:00 HTV: Múltban a jövő 1. rész 13:30 HTV: Nagy Mezőgazdasági Magazin 14:00 HTV: Teleshop 14:30 HTV: Trendline - divatmagazin 15:00 HTV: Játékháló - telefonos játék 16:00 HTV: Dokumentumfilm 17:00 HTV: Dokumentum Műhely 17.30 Képújság 18:30 Kecskeméti arcok - Gyólai Viktória ism. 19:00 Hírős Hírek 19:30 Fórum 20:30 HTV: Hírháló 21.00 HTV: Otthon, rémes otthon - amerikai thriller 23:00 Hírős Hírek ism. 23:30 Fórum ism. 00:15 - 7.00 Képújság_______________ MŰ SOR KECSKEMET 2007. február 19., hétfő: Otthon mozi: 16.30 órakor: SZÁZSZORSZÉPEK. 19.00 órakor: REGGELI A PLÚTÓN. AUTÓMENTŐ Merci 410 '92. jó állapotban 2.6 t vihet 3.5 t húzhat terepjáró csere érdekel ára: 2.2 M nettó T.: 30/320-6830-------------------------------------------------------------------------------*828692* AU TÓT veszek bontásra, adásvétellel is. 20/3333-745.-------------------*-----------------------------------------------—*828719* HO NDA Civic, Toyota Corolla 40 E Ft/db, alkatrésznek is. T.: 30/320-6830----------------------------------------------------:-------------------*828692* LANCIA Prisma, Mazda 323 40 E Ft/db alkatrésznek is. T.: 30/436-2130------------—------------------------------------------------------------*828692* ME GVÁSÁROLJUK készpénzért nyugati személygépkocsiját, 10-17 évesig. T.: 20/9834- 198---------------------------------------------------------------------------------81B2S7* NISSAN Vanette ('91.), Sunny 40 E FT/db, alkatrésznek is. T: 30/690-7685 —:--------------------------------------------------;----------------»828692* R0BURT vennék: műszakival, piros rendszámmal, terepes legyen. 30/6361-742.-----------------------------------------------------------------------*«26263* SU BARU, Mitsubitsi Lancer. 40 E Ft/db, alkatrésznek is. T.: 30/436-2136-------------------------------í-----------------------------------------------*828692* SU ZUKI jó áron, garanciával, hitelügyintézéssel! Kecel. 78/421-521, 30/3700-808.---------------------------------------------------------------- *820045* TO YOTA Hilux bontott eladó. Kengyel, Vasvári Pál út 7. Tel.: 30/2578-176.------------ *828569* «T rabant kombi kevés műszakival 35 E Ft, friss műszakival 55 E Ft. 76/458-246.-------------------------------------------------------------------------------*828745* UT ÁNFUTÓT olcsón. 06-20/9530-663. _________GEPEK_________ FA IPARI gépek és targonca! 30/299-15-97. MTZ-82-ES eladó. 1:20/346-8178------------------------------------------------------ ------------------- *828851* TA VASZI akció, vásárolja meg most MTZ traktorát! A teljes típusválasztékkal várjuk Magyarországon a legkedvezőbb áron, legjobb finanszírozási lehetőségekkel és kiemelt értékű használtgép beszámítással. Szezonális ajánlatunk: 2000 literes vontatott permetező akciós áron 2.120.000 Ft+ Áfa: Tel.: 06-30/400-1414-------------------------------------------------------------------------------*828667* 8 3,51 billenős pótkocsi és nyitó-takaró eke eladó. 20/537-1917. ÁLLÁST KÍNÁL A MAP0-BAU KFT. várja a jelentkezőket forgácsoló CNC gépkezelő, szerelő munkakörbe. A munkavégzés helye a kecskeméti telephelyű KN0RR-BREMSE KFT. Jelentkezni: 30/315- 5941-es telefonszámon lehet.------------------------------------------------------------------------*828475* ÁLLATOK mellé állatgondozót felveszek, házaspárt is Méntelekre. 30/3168-213.----------------------------------------------------------------------*828373* AN GLIÁBA, márciusi kezdéssel keresünk minimális angol nyelvtudással raktárosokat! Érd.: 56/342-918, 20/223-9956 vagy a info@w4you.co.uk!------------------------------------------------------------------------*828875* ANGOL, NÉMET szakos nyelvtanárok jelentkezését várja nyelviskola fiatal, energikus tanári karának bővítésére. Kérjük, hogy szakmai önéletrajzát magyar és idegen nyelven "Felnőtt- képzés" jeligére 2007. február 22-ig küldje el a kiadóhoz (Kmét, Széchenyi krt. 29.) 2007. február 19., S.O.S. SZERELEM - M 12 ARTHUR ÉS A VILLANGÓK - SZ 14.45, 17.15, 19.30,21.45 13.30 MALAC A PÁCBAN - SZ KN 13.00, 15.00, 17.00, 19.00,21.00 VÉRES GYÉMÁNT - F 16 15.30 és 20.30 A BOLDOGSÁG NYOMÁBAN 14.00, 18.45,21.15 - F 12 TÁNCOLÓ TALPAK - SZ KN 15.15 KONYEC-AZ UTOLSÓ CSEKK A POHÁRBAN - M 16 16.15 ÉJSZAKA A MÚZEUMBAN - SZ 13.00 és 17.30 LORA-M 12 FŰRÉSZ 3. 18.15 19.45 és 22.00 Leírások, filmkritikák: www.baon.hu ASZTALOS munkát vállalok. 20/371-3783.-------------------------------------------------------------------------------*828057* BÁ CS-KISKUN megyébe új kisteherautó forgalmazásához keresünk: bemutató terembe 1 fő területi képviselő, 1 fő munkatársat Elvárások: legalább középfokú végzettség, tárgyalási-értékesítési készség, számítógép ismeretek. (Üzletkötőnél saját gépjármű, telefon, fax, Net, számlaképesség). Amit kínálunk: kimagasló motiváló bérezés - hosszú távú együttműködés - szakmai képzés, későbbiekben autó (üzletkötő). Jelentkezés: bolcz@fibermail.hu 7761 Kozármislény, Orgona u. 5. v. 20/9249-229 (Fényképes önéletrajz). <ríTT> RITZ MÉRŐTRANSZFORMÁTOR KFT. KECSKEMÉT-KADAFALVA MÉRÉSTECHNIKAI munkakörbe férfi és női munkavállalókat keres Kecskemét-Kadafalva-Ballószög térségéből. A méréstechnikai munkakör feltétele az elektronikai végzettség. Jelentkezését a következő g telefonon várjuk: 76/504-010 s Időpont-egyeztetés szükséges. AilChan Kecskemét Csatlakozzon Ön is az Auchan csapatához! Kecskeméti Áruházunkba keresünk: biztonsági őr (3 műszakos munkarend) pozícióba munkatársakat. Elvárásaink: megbízhatóság, feddhetetlenség, számítógépes ismeretek, szakmai gyakorlat. Pályázatát az Auchan Kecskemét 6000 Kecskemét, Dunaföldvári út 2, címre várjuk. 8572;7 FUVAROZÓ Kft. nemzetközi gépjárművezetőket keres C, E kategóriás jogosítvánnyal, angliai vezetési gyakorlattal. Érdeklődni: hétfőtől péntekig 10-17 óráig. Telefon: 06-36/515-174. &UChan Kecskemét Csatlakozzon Ön is az Auchan csapatához! Kecskeméti Áruházunkba keresünk: kereskedelmi junior manager pozícióba munkatársakat. Elvárások: felsőfokú végzettség, kereskedelmi tapasztalat, rugalmasság a munkaidő beosztásban, ambiciózus, dinamikus személyiség. Amit nyújtunk: versenyképes £ jövedelem, önálló felelősségi kör, jó S hangulatú csapat. Fényképes pályázatát az Auchan Kecskemét 6000 Kecskemét. Dunaföldvári út 2. címre, vagy a d.szabo@auchati.hu címre várjuk. GÉPKOCSIVEZETŐ munkatársakat keresünk Kecskemétre, Szolnokra áruterítői munkára. Elvárások: 1 éves árufuvarozói tapasztalat, C kategóriás jogosítvány. Juttatások: kiemelkedően magas jövedelem+egyéb juttatások. A fényképes önéletrajzokat a 6000 Kecskemét, Hoffmann J. u. 3. címre vagy a humanrent31@humanrenthu címre kérjük.------------------------------------------------------------------------------*828156* GK-VAL rendelkező tiszakécskei személyt keresek hajnali 1 órás munkára. 30/686-3069. .. C0 HEGESZTŐT keresek folyamatos munkára, jánoshalmi munkahelyre, kiemelt kereseti lehetőséggel. 30/314-7720.-----------*828179* DI ÁKMUNKA Kalocsán, Baján, Kiskunhalason és Kecskeméten! Változatos munkáinkra továbbra is várjuk a sok szabadidővel rendelkező diákokat. Fürge Diák: 70/450-4685, 76/504-818. • A Fagépszer Kft. keres • Icrmékmcncdzscrt Kecskeméten. Feltételek:- felsőfokú faipai vagy gépész- kommunikációképes német nyelvtudás- jó kapcsolatteremtő készség- "B" kategóriás jogosítvány Pályázatokat a gepker@fagepszer.hu e-mail • címre kérjük, 85<,891« EU-S jövedelemmel osztrák rt. felsőfokú végzettségű munkatársakat keres. 30/219- 1286.-------------------------------------------------------•-------------------------*828140* EX PORT-ÉRTÉKESÍTÉSI területre keresünk munkatársat Elvárások: kitűnő német nyelvtudás, felhasználói PC ismeretek, határozott egyéniség. Más európai nyelv ismerete előny. Munkahely: Kecskeméten. Pályázatokat, Kecskemét, Pf.: 150 címre, 2007. február 23-ig várunk. GYAKORLOTT autóalkatrész kereskedőt keresek alapfokú számítógépkezelői ismerettel, azonnali belépéssel. Tel.: 30/9680-590--------------------------------------------------------------------------------»827138* HASZNÁLTAUTÓ kereskedésbe hitel- és átírás ügyintézésben jártas férfi munkaerőt keresünk. Számítógépes jártasság előny. 20/353- 4632.-----------------------------------------------------------------------------*828308* HE LVÉCIÁI út mellett lévő baromfivágóhíd keres ügyeskezű személyt darabolásra. Tel.: 06- 30/9154-729 INGYENES TANDÜŰ SZÁMÍTÓGÉP KEZELŐI TANFOLYAM Helye: Kecskemét Oktatás helyszíne: Kossuth Zsuzsa Műszaki Középiskola Jelentkezés: 06- 20/375-63-38..828143. INGATLAN befektetéssel foglalkozó cég értékbecslőket keres átképzéssel is! 06-1/210- 4904.-------------------------------------------------------------------------------*828712* IR ODAI munkára keresünk gyakorlott számító- gépes tudással fiatal munkavállalókat, feak kiskunfélegyháziak jelentkezését várjuk! Érd.: Produkteam Kft., 30/935-2006. IRODAI koordinátort keresünk kecskeméti munkahelyre. Elvárások: középiskolai végzettség, 1-2 éves szakmai tapasztalat, jogosítvány, saját gépkocsi. Feladatok: a cég pénzügyi és értékesítési kimutatásainak készítése, adminisztrációs feladatok. Juttatások: versenyképes jövedelem, hosszú távú, stabil munkahely. Fényképes önéletrajzokat bérigény megjelölésével a humanrent31@humanrent.hu e-mail címre kérjük.-----------------------------------------------------------------------*828156* Faipari gépek szervizelésére keres a Fagépker Kft. középfokú gépész, villamos végzettségű fiatal, megbízható munkatársat Kecskeméten német nyelvtudással, illetve ’B" kategóriás jogosítvánnyal. Pályázatokat a lagepker'a t-online.hu v_____e-mail címre kérjük. KE CSKEMÉTI munkahelyre keresünk gyakorlattal rendelkező, középfokú végzettséggel bolti pénztárost. Feltétel: számítógépes pénztárprogram felhasználói szintű ismerete. Jelige: „Legfontosabb a vásárló!,, 6001 Kecskemét, Széchenyi krt 29.-------------------------------------------------------------------*826594* KE CSKEMÉTI autómosóba munkaerőt keresünk: Tel.: 20/22-22-905---------------------------- *828148* KE CSKEMÉTI faipari üzembe targoncavezetőt keresünk. Minden üzzemmódra érvényes jogosítvány szükséges. 3 műszak. 30/945-7935.------------------------------------------------------------*828834* KE CSKEMÉTI könyvelőiroda gyakorlattal rendelkező mérlegképes könyvelői végzettségű könyvelőt keres. 30/278-1549.-----------------------------------------------------------------------*828123* KE CSKEMÉTI munkahelyre 24-48-as szolgálati rendbe vagyonőröket keresünk. Tel.: 06- 30/964-0411-----------------------------------------------------------------------*828427* KE CSKEMÉTI szállítmányozási cég keres felvételre ügyintéző-üzletkötő munkatársat Feltételek: tárgyalási szintű angol (orosz, vagy német) nyelvtudás, SZÁLLÍTMÁNYOZÁSI TAPASZTALAT. 30/336-0337.------------------------------------------------------------------------*828147* KECSKEMÉTI varrodába helyi lakosú varrni tudó kisegítőt keresünk! 76/508-887. ——; ........................*828110* KE CSKEMÉTI virágüzletbe szakképzett, gyakorlattal rendelkező virágkötőt keresünk. 30/620-1214. Érdeklődni lehet: H-V-ig 8-20 óráig.-------------------------- *828372* KE RESKEDELEMMEL foglalkozó céghez asz- szisztens munkakörbe középfokú végzettséggel munkatársat keresünk. Feltétel: MICROSOFT OFFICE programok felhasználói színtű ismerete. Előny gyors- és gépírói gyakorlat Jelige: „Kecskeméti munkahely,, 6001 Kecskemét, Széchenyi krt. 29.-----------------------------------------------------------------------*826594* KI EGÉSZÍTŐ MUNKA EÜ-BEN! 30/9766-144.------—----------------------------------------------------------*813635* KM ÉT, belvárosban fodrász, kozmetikus, mű- körmös és hajmosót keresek, T.: 30/270- 6450------------------------------------------------------------------—*828565* KM ÉT, Petőfi S. u.-i fodrászüzletbe műkörmös kolléganőt keresek. 20/320-4575.------ *828058* KŐ MŰVEST és segédmunkást felveszek. 30/389-1534. Petőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő és ügyvezető igazgató: Gazsó László Főszerkesztő-helyettes: Tapodi Kálmán Gazdasági vezető: Gyorsa Zoltánná A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200. Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-mail-cím: petofinepe@axels.hu Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Telefon: 76/481-401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 00133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Délhír Rt. Terjesztés: Juhász Attila Telefon: 76/518-273. Telefax: 76/486-539 Előfizetés: 76/518-270 Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja: egy hónapra: 1.895 Ft; negyedévre: 5.685 Ft; félévre: 11.370 Ft; egy évre: 22.740 Ft. Hirdetési vezető: Ökrös Csaba. Telefon: 76/518-275 Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 _____ Tá jékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem örzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. Az hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk. J