Petőfi Népe, 2007. február (62. évfolyam, 27-50. szám)
2007-02-09 / 34. szám
PETŐFI NEPE - 2007. FEBRUÁR 9„ PENTEK SPORT Botrányhősként kezdte az évadot, de kilencedik lett a Kunfehértó labdarúgás Csupity Zoltán, a Kunfehértói KSE elnöke több sportágban is „otthon van”. Jó egy évtizeddel ezelőtt ő honosította meg a roncsderbit a községben, jelenleg pedig a megyei II. osztály Északi csoportjában szereplő labdarúgócsapatot menedzseli.- Az előző bajnokságban újoncként a 9. helyen végeztünk - kezdi Csupity Zoltán ezúttal az 5-6. hely megszerzését tűztük ki. Az önkormányzat segítségével újjávarázsoltuk az öltözőépületet, amit az FTC öregfiúk csapatának vendégjátékával avattunk fel. Leigazoltunk négy rutinos játékost, ám a 2. fordulóban, Kecelen játszott meccsen becsapott a „ménkű”. A bíró megadott egy jogtalan büntetőt a hazaiaknak, a reklamáló Kamarát meg kiállította. Ekkor egy másik labdarúgónknál, Ficsor Istvánnál elszakadt a cérna: olyat tett, amiért a fegyelmi bizottság öt évre elmeszelte, két további játékosunkat 5-5 hétre eltiltott. Az egész csapat letargiába esett, a mélyrepülésünk több fordulón át tartott. A mélypont a bugaci 7-2-es vereség volt Szerencsére akadtak sikerélményeink is, mint például az orgoványi, a szabadszállási, a tiszaalpári győzelem, vagy a Ladánybenén elért döntetlen. Ilyen előzmények után úgy érzem, nem is olyan rossz az eddig összegyűjtött 20 pont, amellyel a 11. zártunk. Sőt, ha nem bukjuk el a Csólyospálos és a Pálmonos- tora elleni „tuti” meccseinket, harmadik helyen állhatnánk. Amennyire felemás volt a felnőttek szereplése, annyira dicséretes a Nagy István edző által dirigált ifjúsági csapat, amely a 2. helyen áll, csak 2 ponttal lemaradva a Ladány- bene mögött. Örömünkre a mi Bozsóki Viktorunk vezeti a ifi góllövőlistát, klubtársa Grácz Roland előtt Reméljük, hogy a fiatalok közül felkerülő játékosok igazi erősségei lesznek a középmezőny élére pályázó felnőtt gárdának. ■ F. T. Tornán hangolnak a bálra kézilabda Bor helyett gólt mérnek a Kiskőrösi Borváros Kupán Kupán üti-e azUniver KSE a Bp. Honvédőt? Szombaton tizedik alkalommal rendezik meg a Kiskőrösi Borváros Kupa férfitornát a helyi sport- csarnokban. A körösi kézilabdázás „újkori” történetének legjelentősebb hazai rendezésű férfi felkészülési tornáját mindig a bajnokság első' tavaszi fordulója előtt szervezik meg a házigazdák. Szabó Etelka kosárlabda Ma este 19 órakor a Magyar Kupa-védő Univer KSE férficsapata a nyolc közé kerülésért mérkőzik a fővárosban a Bp. Honvéd ellen. A jelenleg NB 1/B-ben szereplő nagymúltú gárda ellen egy találkozón dől el a továbbjutás. A kecskemétiek fiataljai egy hete 83-76-ra verték a fővárosiakat bajnoki meccsen. A kupatalálkozón az Univer valamennyi kosarasa (tehát a külföldiek is) pályára léphetnek. Csehországban pörgetnek a lányok asztalitenisz E hét végén rendezik meg a cseh serdülő nemzetközi bajnokságot Dubnanyban. Megyénket a versenyen a magyar serdülő ranglista első két helyezettje, a válogatott Ambrus Krisztina (Soltvadkert) és Madarász Dóra (Kecskeméti Spartacus) képviseli. Gyászolnak a helvéciai szurkolók, sportbarátok labdarúgás Ötvenegy éves korában elhunyt Szabó Sándor, a Helvéciai SE elnökségi tagja. Fiatal korában focizott, később a labdát felcserélte sípra. Vezetett NB III-as, megyei I. és II. osztályú mérkőzéseket is. Tíz éven át ő tudósította lapunkat a helyi csapat hazai mérkőzéseiről. Temetése ma 13 órakor lesz a helvéciai temetőben. Soproni különgép indul a szamarai találkozóra KOSÁRLABDA Az átszállások elkerülése végett különgép- pel utazik a február 20-i női Euroliga negyeddöntőjének első mérkőzésére, Szamarába a Sopron. Székely Norbert edző csapata a nyocaddöntőben az orosz Jekatyerinburgot búcsúztatta. A másik magyar csapat, a Pécs kiesett a címvédő cseh Brno ellenében. 10. helyezett Pest megyei gárda jött ki jobban. Itt a visszavágás lehetősége! A két csapat nagyjából azonos játékerőt képvisel, így óriási meccsre van kilátás. A torna után a Kiskőrösi KSK megrendezi a hagyományos ké- zilabdás bálját, amely a Fortuna vendéglőben lesz. A felkészülésről és az esélyekről Borbás János nyilatkozott, aki immár negyedik éve edzősködik a kiskőrösi csapatnál: - Öt héttel ezelőtt kezdtük meg a munkát. A fiúk már alig várják, hogy tétmeccsen is pályára lépjenek. A keret az őszihez képest nem változott. A játékosok közül Kromholcz Jánost műtötték, rá még nem számíthatok. Az őszi szezont a 8. helyen zártuk, de szeretnék a bajnokság végére a hetedikre feljönni, amellyel megismételnénk az előző évi szereplésünket. Az első hat csapat kiemelkedik a mezőnyből és szinte egyenlő eséllyel pályázik a feljutásra. A bajnokság nyári átszervezése miatt az első és a második egyből feljut, a 3. helyezett pedig osztályozót játszhat. A napokban befejeződött németországi vb-n sok szép dolgot, színvonalas mérkőzéseket láttunk. Ez nagy lökést adhat idehaza is a sportágnak. Játékosaim motiváltságán ez már érezhető, és remélem, hogy a szurkolók lelkesedésén is látszik majd. Kérem, jöjjenek ki minél többen a kiskőrösi sport- csarnokba, ahol a kupán és a bajnokikon is igazi sportcsemegékben lesz részük. A Kiskőrösi Borváros Kupa programja Kiskörös-Tököl 9.00 Dabas-Tiszakécske 10.25 Toköl-Dabas 11.50 Kiskörös-Tiszakecske 13.15 Tiszakécske-Tököl 14.40 Kiskőrös-Dabas 16.05 küzdelem várható. Feltehetően minden helyi kézilabdabarát emlékszik még a két együttes három évvel ezelőtt lejátszott csatájára. Ennek a tétje akkor az NB 11-es bajnoki cím és a feljutás volt, s ebből a jelenleg már az NB ]/B Nyugati csoportjában Az idei versenyen a házigazdák mellett a Tököl, a Dabas és a Tiszakécske indul. A kiskőrösi gárda a bajnokság rajtja előtt egy héttel erős csapatokkal szemben mérheti fel felkészültségét. A nyitómeccset az NB 1/B másik csoportjában harmadik helyen álló újonc Tököl ellen játsszák 9 órakor. Érdekesnek ígérkezik a torna negyedik meccse, ahol a hazaiak ellenfele az NB II. Dél-keleti csoportjában bajnokesélyes Tiszakécske lesz. A vendégek csapatában játszanak azok a kézilabdázók, akik annak idején Kiskőrösön is szép időszakot töltöttek. A kécskeiek Gál János, Nagy Tamás és Berényi Béla vezérletével a tavalyi Borváros Kupán is okoztak meglepetést. Az előzetes esélylatolgatás során a szervezők úgy gondolták, hogy a kupa döntője, az utolsó mérkőzés lehet, hiszen a Kiskőrös-Dabas rangadón nagy Akcióban HORVÁTH ANDRÁS (kilences mezben), a körösiek csapatkapitánya. A felvétel az őszi Kiskőrös-Ti- szavasvári mérkőzésen készült, ahol a hazaiak fantasztikus csatában 33-32-re győztek. HÉTVÉGE A SPORTPÁLYÁKON ‘ HÉTVÉGE A SPORTPÁLYÁKON Péntek ASZTALITENISZ Extra Liga férfimérkőzés: Kecskeméti Spartacus-Szom- bathely. Kecskemét, Széchenyi sétány 11., 17 órakor. Fodor Miklós edző: - Az ősszel idegenben nyertünk, bár szoros mérkőzés volt. A vasiaknak több tehetséges fiatal játékosuk van. Egyikük Vajda Attila, az ifjúsági Eb 4. helyezettje, aki a közelmúltban rendezett ifi Európa TOP-12-n 7. lett. Csapatunk a szokásos Marsi Márton, Magyar László, Vajda Viktor összeállításban lép asztalhoz. NB III-as férfimérkőzés: Kö- szolg SC-Szentes, 18 órakor. KÉZILABDA NB I-es női mérkőzés: Békés- csaba-Kiskunhalas NKSE. Békéscsaba, sportcsarnok, 18 óra. KOSÁRLABDA Magyar Kupa férfimérkőzés a 8 közé jutásért: Bp. Honvéd- Univer KSE, 19 órakor. A továbbjutás egy meccsen dől el. Szombat ASZTALITENISZ Extra Liga női mérkőzések: BSE I.-Akker Plus Soltvadkerti TE. Budapest, 11 órakor. Kecskeméti Spartacus-Orosháza. Kecskemét, Széchenyi sétány 11., 10 órakor. Szily György, a Kecskemét edzője: - A tavaszi második fordulóban az orosházi csarnok túlterheltsége miatt a Békés megyei együttes kérésére cseréltük fel a pályaválasztói jogot. Még úgy is mi vagyunk az esélyesek, hogy a válogatott Juhász Mariann sérülés miatt nem játszhat, Kókai és Kunszt pedig betegség miatt a héten kevesebben tudott edzeni. Ötödik helyen állunk, ám győzelem esetén egy hellyel előrébb kerülhetünk. NB I-es férfimérkőzés: Szegedi AC II.-Kiskunfélegyházi ASI L, 14 órakor. NB Il-es női mérkőzések: Mezőtúr II.-Lajosmizse, Orosháza II. -Kecskeméü Sp. II., 11 órakor. Turmix SC Baja-Nagykanizsa III. , 14 órakor. NB ni-as férfimérkőzések: Cegléd III.-Lakitelek, 11 órakor. Orosháza-Kiskunfélegyháza II., 15 órakor. DIÁKSPORT Lánchíd-Darvas Kupa városi terematlétlkai verseny: Kecskemét, Bóbis edzőcsarnok és Lánchíd Utcai Általános Iskola, 9 órakor. KÉZILABDA 10. Kiskőrösi Borváros Kupa férfitoma: Kiskőrös, városi sportcsarnok, 9 órakor. A résztvevők: Dabas, Tököl, Tiszakécske, Kiskőrös. KOSÁRLABDA NB L A-csoportos női mérkőzés: Kecskeméti KC-Szekszárd. Kecskemét, városi sportcsarnok, 17 órakor. Kecskeméti hölgyek, tessék figyelni! Főleg a szekszárdi csapat védekezésére, mert ez a fő erősségük. Novemberben bizonyították ezt, amikor 65-59-re nyertek az odavágón az ex- kecskeméti Királyházi Réka vezérletével. Most azonban inkább a tolnaiaknak van félnivalójuk, a KKC ugyanis erősödött. A szenegáli Salimata Diatta egyre jobb formát nyújt, kezdi bizonyítani, hogy miért játszott már hazája válogatottjában. Medgyessy Dórára ismét főszerep várhat, a legutóbbi bajnoki találkozón - a BEAC ellen - nagyon elkapta a fonalat. Ha olyan lelkesen és ponterősen irányít, mint egy hete, akkor akár végleg a kispadra száműzheti ve- télytársát, Marina Carant, aki nemegyszer borzolta már felelőtlen megoldásaival edzője és a nézők idegeit. A tabellán jelenleg kilencedik helyen álló kecskemétiek a nagyon remélt győzelmük esetén sem lépnek feljebb. MEDGYESSY DÓRA remekül irányított a BEAC ellen, jó játékára a Szekszárd ellen is szükség lesz! LABDARÚGÁS Előkészületi mérkőzések: Tiszakécske-Örkény. Kecskemét, műkerti műfüves pálya, 11 órakor. Császártöltés-Bajai LSE, Soroksár-Kecskeméti TE, Kiskunfélegyházi Honvéd TK- Csongrád, 11 órakor. VÍZILABDA Fiú utánpótlástorna: Kecskemét, fe- d e t t uszoda, 9- 17 óráig. Az utánpótlástornán hat csapat vesz részt, közte az OLEO HVSE Kecskemét gárdája is. A torna vasárnap 9-17 óra között folytatódik. Egyik napon a gyerek, a másikon pedig a serdülő korosztály száll vízbe. Vasárnap KOSÁRLABDA NB n-es férfimérkőzés: Bp. Eldorádó KE-Miklósi KékRó- kák. Budapest, Erzsébet u. 31., 18 órakor. LABDARÚGÁS Kecskemét Kupa gyermek- torna: Kecskemét, városi sport- csarnok, 8-18 óráig. RÖPLABDA NB I-es női mérkőzés, alapszakasz II., a 9-16. helyért: Kalocsai SE-Eger. Kalocsa, városi sportcsarnok, 16 órakor. NB Il-es női mérkőzések: Közgáz SC-Kerekegyházi Merd KSE, 10.30-kor. AÁMK Sugovi- ca Baja-Ráckeve, Bács-Tak. Mélykút-Dabas, 14.30-kor. ■ m am? maaaaaamaaaamaaamamm BORBÁS JÁNOS már negyedik esztendeje edzője a Kiskőrös KSK férfi kézilabdacsapatának.