Petőfi Népe, 2007. február (62. évfolyam, 27-50. szám)

2007-02-08 / 33. szám

14 PETŐFI NÉPE 2007. FEBRUÁR 8., CSÜTÖRTÖK A kisebb komp állt csatasorba az al-dunai révnél: a Sziget szervizben Alkalmazható tudás kell! oktatás Fejlesztés nélkül a szinten tartás csak lemaradást jelent A polgárőrök támogatás nélkül is dolgoznak a falu érdekében közlekedés A korábban Duna- falva és Dunaszekcső között járó kis komp állt csatasorba hét vé­gén Mohács és Mohács-sziget között. Immár halaszthatatlanná vált a város és a szigeti oldal kö­zött járó komp kisebb hibáinak kijavítása, melyekhez már hoz­zákezdtek a szakemberek. Hamarosan elkészülnek, s is­mét munkába áll a Sziget elne­vezésű, sokat szolgált hajó. A ja­vítás ideje alatt üzemelő kom­pon a nagyobb, azaz a tíz tonná­nál nehezebb teherautók nem tudnak átkelni a Dunán, mert a kis jármű nem bírná el a terhe­lést Számukra marad a bajai Türr-híd. A révhajózási vállalat a kisebb komppal is igyekszik tar­tani az eredeti menetrendet, ha kell, a hét további napjain is. Ugyanakkor Dunafalva és Duna­szekcső között a hónap végéig nem jár a komp. Közlekedik vi­szont a kis hajó, így a személy- szállításban nincs fennakadás. ■ G. Zs. Bővíteni kellett a nagyszá­mú érdeklődő miatt a bajai Magyarországi Németek ÁMK-ja továbbképzési köz­pontját. Idén már önálló egységként - mint pedagó­giai intézet - működik. Géczy Zsolt A bajai intézmény a német köz­társaság közép-kelet-európai oktatási központja. Ötödik éve kapnak az érettségizők - ha­zánkban csak itt - két bizo­nyítványt: egy németet és egy magyart. Knáb Erzsébet főigazgató úgy véli: a szakis­kolára, illetve a pedagógiai továbbképzésre is óriási az igény. Előbbibe idén száznál is többen járnak, esélyt kapva az elhelyezkedésre. De a tanárok is igénylik a segítséget, hiszen a bolognai folyamat a közokta­tásra is hatással van. A tudás pedig fontos, hiszen a munkáltatók már rég nem papí­rokat kérnek. - Az MNÁMK eu­rópai regionális tovább­képzési k ö z - pont. In- tézmé- nyünk- b e n évek óta működik a minőség- biztosítás, ugyanis a piacon nem szabad megelégedve leáll­ni. Fejleszteni kell. A pedagó­giai intézet szakmai szolgálta­tás minden intézményegység­nek, diáknak, szülőnek, oktató­nak, fenntartónak. Szerencsére megalapítására és vezetésére sikerült megnyerni Sipos János Tudták, hol található Baja tavaly Dél-Afrikában tartotta kül­földi intézményei szakmai találko­zóját a Német Szövetségi Köztár­saság. Mind a 117 iskola képvi­selője jelen volt, s valahá­nyon tudták, hol található Baja. Ez pedig a Magyar- országi Németek ÁMK- jának köszönhető - érzékeltette knáb Er­zsébet főigazgató, hogy milyen fontos szerepet tölt be az intézmény a város életében. volt államtitkár-helyettest - nyi­latkozta lapunknak tegnap a fő­igazgató. Sipos János arra hívta fel a fi­gyelmet, hogy 50-60 ilyen intéz­mény működik hazánkban, so­kat éppen most zárnak be a me­gyei önkormányzatok. Baján a Magyarországi Németek ÁMK- ja viszont idén indul, négy terü­leten kínálva szolgáltatásait: pedagógiai értékelés, szakta­nácsadás, igazgatási-pedagógi­ai szolgáltatás, pedagógusok képzésének segítése. - Első je­lentős konferenciánk kedden lesz, Otthon vagyunk a tante­remben - a kompetenciaalapú oktatás elterjesztése címmel. Kö­zel ötszázan jelentkeztek már. A pályázatokon jelentős össze­gek állnak rendelkezésre az in­tézet működtetésére, ezeken majd eredményesen kell szere­pelni. Van jövője az intézetnek, megfelelő színvonalú szolgálta­tást kínálva - mondta az igaz­gató. bátya Nem kapták meg tavaly az önkormányzattól a beígért 350 ezer forintot a bátyai pol­gárőrök. Ám ennek ellenére ellátják önként vállalt feladatukat Köz­gyűlésükön Markó József, az egyesület elnöke elmondta: ab­ban a hiszemben voltak, meg­kapják az ígért támogatást. En­nek megfelelően költötték a pénzt. Most már viszont a ko­csipénzt se veszik fel a szolgá­latba induló polgárőrök. Saját költségen óvják a bátyaiak nyu­galmát. Zsebics Ilona polgármester sajnálattal közölte: 10 millió fo­rint hiányzik a falu kasszájából, minden kiadás meggondolan­dó. Keresik a támogatás lehető­ségét, mást nem tud ígérni. A közgyűlésen Markó Józsefet megerősítették posztján, míg helyettese Jelencsics János lett. A titkári feladatokat Cziczóné Vörös Edit látja el. ■ Sz. T. ÁLLÁST KÍNÁL NAGY munkabírású, vezető személyiségű mun­kaerőt keresünk komissiózó-raktárvezető munkakörbe. Az ideális jelölt: minimum érett­ségizett (előny a felsőfokú végzettség), leg­alább 3 év (igazolt) vezetői gyakorlattal és ma­gas szintű számítógép felhasználói ismerettel rendelkezik (MS Office). Kizárólag Lajosmizse vonzáskörzetéből várjuk a jelentkezőket. Je­lentkezéseket önéletrajzzal együtt az info@szarazvirag.hu címen várjuk.--------------------- --------------------:— ---------------*824433* NÉ MET cég irodáinak bővítéséhez keres fő- és mellékállású munkatársakat min. érettségivel. Diákok, pályakezdők jelentkezését is várjuk. 70/582-3031.------------------------------------------------------------— *824217* OR SZÁGOS hálózattal rendelkező kereskedel­mi cég értékesítőket keres. Érdeklődni: 06- 20/999-8979.-------------------------1--------------------------------------*822926* «O tthoni munkát ajánlok sms: 20/801- 3251.---------------------------------------------------------------*816139* SZ ÁMÍTÁSTECHNIKAI üzletbe gyakorlattal ren­delkező szervizest keresünk. Érdeklődni: 76/505-240.---------------------------------------------------------------*825989* SZ ERETNÉL pénzt keresni és világot látni? Ná­lunk mindezt egyszerre megteheted. Felszolgá­ló, báros munkakörbe keresünk munkavállaló­kat ciprusi munkavégzésre. Feltétel: kommuni­kációs szintű angol nyelvtudás. A munkavégzés kezdetét 2 hónapos tréning előzi meg, amelyet 6 hónapos munkavégzés követ Tel.: 76/999- 632-------- ———----------------------------------------*828233* SZ OLGÁLTATÁS értékesítésére munkatársakat keresek. Kiemelt kereseti lehetőség. 30/599- 3892,17 órától.----------------------------------------------------------------*824756* TEMETKEZÉSI vállalat felvételre keres férfi munkaröt. Hetényegyháziak előnyben. 30/9981-110.-------------------------------;--------------------------------*826246* VA GYONŐRI pozícióba angol nyelvisme­rettel rendelkező munkatársakat keresünk Angliába. Vizsga, tapasztalat nem szükséges. Érdeklődni lehet: Humán Rent Mo. Kft. 6000 Kecskemét, Hoffmann J. u. 3. vagy 76/999- 632.----------------------------------------------------------------*826233* VILLANYSZERELŐT felveszek Kmétről gyakorlat­tal. Érd.: 16-20 óra között. Érdeklődni. 30/972-9731.-----------------------------------------------------­----------»824663* ww w.gyorskereskedes.hu----------------------------------------------------------------*820604* 17 ÉV feletti fiatalokat keresünk betanított árufeltöltői és pénztárosi munkára kalocsai munkahelyre. 30/382-9237.----------------------------------------------------------------*826221* 4 ÉS 6 csillagos óceánjáró luxushajókon kíná­lunk munkalehetőségeket bárfelszolgáló, bár­tender, szobalány, recepciós, takarító pozíci­ókba. Ha társalgási szinten beszélsz angolul, és van szakmai tapasztalatod, jelentkezz az alábbi telefonszámon: 76/999-632.----------------------------------------------------------------*826233* 4 ÉVES kisgyermek mellé keresek Lajosmizsére nyugdíjas vagy kismama nevelési tanácsadót. Érd.: 06-20/268-0871.----------------------------------------------------------------»826284* ÁLLÁST KERES 8 A, B, C, D, E, KKSZ jogosítvánnyal, könnyü- és nehézgépkezelői vizsgával és gyakorlattal állást keresek. 30/5362-837.---------------------------------------------------------------*826179* KE CSKEMÉTEN kereskedelmi és vámügyintéző végzettséggel, felhasználói szintű számítógé­pes tudással fiatal lány munkát keres. 20/446-3188.----------------------------------------------------------------*826178* 50 ÉV feletti, leszázalékolt, orosznyelv-tudású diplomás férfi munkalehetőséget keres. (Ügy­nöki, termékforgalmazási munka nem érde­kel). 1:20/9326-852.----------------------- ------------- *66000* AD ÁSVÉTEL AKÁC és hulladék tűzifa eladó. 20/4455-782----------------------------------------------------------------*824731* AKÁC tűzifa 8000 Ft/m3-től. 20/328-4054.----------------------------------------------------------------*825969* AKCIÓS akác tűzifa eladó. 20/241-1513.----------------------------------- *815722* AK CIÓS vegyes kemény tűzifa szállítással el­adó. 20/577-6834.----------------------------------------------------------------*824681* BIG-BAG zsákok, műanyagrakodó lapok, M25 rekeszek, 10 férőhelyes mű. szódás rekeszek, 1 utas rakodó lapok eladók. 70/311-9538.------------------------------:-------------------------------*826086* FIG YELEM! Akciós akác tűzifa 5 m3-től ingyen szállítással. 70/576-4638.--------------------------------------------- *824682* 8 Gumiskocsi eladó. 30/312-4544.----------------------------------------------------------------*826320* HU LLADÉK vasat, üzemképtelen roncsautókat veszek magas áron, elhozom. Érdeklődni: 30/642-2998.------------------------------------------------—--------■—*824682* MA GYARKŐRIS, akác és egyéb lombos cseme­te eladó. Érd.: 06-30/3483-737----------------------------------------------------------------*824788* PORCELÁNFIGURÁT vásárolok, kp.-val fizetek, házhoz megyek: 30/912-0703.---------------------------------------------------------------- *66000* SA LGÓ jellegű polcrendszerek gyártói áron kis- és nagytételben. 30/455-6432.----------------------------------------------------------------*822772* SALGÓP0LC0K, armatúrák, C-40-es gázkazán, 380-as villanymotorok, vas ajtólapok, 8-as acélcsavarok eladók. 20/577-8242.----------------------------------------------------------------*826240* SALGÓP0LC0K és ettől erősebb jó minségű használt polcok, irodabútorok, székek olcsón eladók. Kecskemét, Parasztfőiskola 1. 06- 30/9982-100.------------------------------—------------------------------*820314* TR ÁGYA nagytételben szállítva! Telefon: 06- 30/599-2010.----------------------------------------------------------------*825971* 35 0 hl-es alutartály eladó. 70/5736-718.-----------------------------------------------,---------------*826082* 35 /3-AS szolárium megkímélt állapotban el­adó. T.: 30/955-6101------■--------------------------------------------------------*824524* ÁLLAT D ALLAND kanok, hízók eladók. Tel.: 06- 30/442-4667----------------------------------------------------------------*825996* 8 Ratal vágótehén és lőcsös szekér eladó. 70/275-8379.----------------------------------------------------------------*824740* FT, EVŐS, tejes bikák eladók. 20/225-0199.------------------------:--------------------------------------*826143* 8 Hízók húsjellegű 120-150 kg-ig 280 Ft/kg, kettő hasítva 400 Ft/kg. 20/554-7610.-------------------------------------t-----'--------------------*824344* KI SSÚLYÚ hízó, 2 db süldő, 4 db választási malac eladó. 20/590-13-56.--------------------------------------:-------------------------*825977* 8 Malacok 20 kg-osak eladó. 20/233-0270.----------------------------------------------------------------*828238* 8 Mt 200-300 kg-os üszők eladók:20/3342- 893.----------1-----------------------------------------------------»825956» a Németjuhász kiskutyák 6. hetesek eladók. Érd.: Kiskunfélegyháza 70/380-6392.------------------------------------------------:--------------*826150» PÓNIK eladók. Tel.: 06-70/940-4515---------------------------------------------------------------»826184» a To jótyúkok eladók. 70/4582-452.- ------------------------------------- - »825948* VÁ GNIVALÓ csirke eladó. 20/9415-540.---------------------------------------------------------------*826133* 8 180 kg-os hízók eladók. 70/3322-904.--------------------------------------------------------------------------*826187* 8 2 db suffort tkv-s kos: 30/239-6716.--------------------------------------------------------------------------*826125* 8 3 éves Suffolk törzskönyves kos eladó. Eset­leg Lacaune vagy Merino csere érdekel. 20/551-3912.--------------------------------r------------------------------*826158* 8 4 db hf. bikaborjú eladó. 30/901-6550.---------------------:-----------------------------------------*826286* 4-ES mentes szülőktől malacok megrendelhe­tők. Érd.: 06-20/476-1788. —------------------------—------------------------------*826201* 8 7 éves lovagolható vemhes kancó ló eladó vagy birkacsere érdekel. 30/856-5405.----------------------------------------------------------------*826244* ________. BÚTOR_________ ÚJ GARDÓB szekrény eladó. 20/389-9548.---------------------------------------------------------------*826209* OK TATÁS DIESEL-MARKT '95 Kft. tanfolyamai részletfi­zetéssel: OKl-s személy- és vagyonőr; Fegyver­vizsga; Vadászvizsga. 76/493-082, 30/219- 0501. Nytsz.: 03-0123-04----*815147* EC DL alapfokú számítógép-kezelői tanfolyam indul az Öveges Képzőben hétfő, szerda délutánonként. Jelentkezés: Kecske­mét, Rákóczi út 9., Tel.: 76/505-068, AL: 0338, Nysz: 03-0029-06-------------------------------- ------*826237* FO DRÁSZ, kozmetikus felnőtt képzés indul Kecskeméten ami OKJ-s bizonyítványt ad. Már áprilisi kezdéssel. További információ: 06- 30/205-0028.----------------------------------------------------------------*824755* IPARIGÁZ- és olajtüzelőberendezés kezelő és mezőgazdasági TERMÉNYSZÁRÍTÓ tanfolyamok indulnak márciusban SZEGEDEN a Megamos Kft. (Nysz: 03-0004-04, AL 0559) szervezésé­ben. T.: Simon Attiláné, 72/516-640-------------------------------------------------------i-------*824868* OK J-S masszőrképzés szombatonként Kecske­méten, márciusi kezdéssel. Érdeklődni lehet a MALAWI Bt. számain 96/518-272, 518-273. Nyt. sz.: 08-0043-05.-----------;-------------------------------:--------7-----------*820476* OK LEVELET adó masszőrtanfolyam indul márc. 3-án Kméten. 70/314-0246, Nytsz: 14000607.---------------------------------------------------------------*826220* PÉ NZPIAC www.nemfizetabiztosito.hu, 20/931-7400.--------7-------------------------------------------7----------*825224* KE DVEZŐ hitelek! 20/9927-447.----------------------------------------------------------------*824859* PÁ LYÁZATI és hitellehetőség mikro- és kisvál­lal., KKV, NV, mg.-i váll., őstermelők részére: 20/3328-483.----------------------------------------------------------------*826291* SZEMÉLYI Kölcsön a Santander Consumer Finance Zrt kecskeméti fiókjában. Kápolna u. 2. 76/507-892, 76/507-893.---------------------------------------------------------- *821927» RE NDEZVÉNY EDU-SH0W, DANCS ANNAMARI, ANTON (a Ke­ringőkirály) a kméti Konzervgyár NŐNAPI BULI­JÁN márc. 9-én. Érdeklődni: Németh Zoltán, 76/518-188.----------------------------------------------------------------*824871* SZOLGÁLTATÁS KŐMŰVES munkát vállalok! 06-30/906-1144.----------------------------------------------------------------*826276* EMELT szintű ápolást, gondozást nyújtó apart­manok korlátozott számban igényelhetőek Izsákon, az idősek otthonában. Gondoskodjon időkorának biztoságos nyugalmáról. T.: 20/204-8059 v. 20/204-6295--------------—---------------------------------------------»826211» HŐ SZIGETELÉS tetőterekben, utólagosan is. 70/592-3558. GIPSZKARTONMUNKÁT vállalunk. Tel.: 06- 30/206-2067--------------------------------------------:------------------*820116* TE LJES körű lakásfelújítás azonnali kezdéssel is! 06-70/212-7876.----• '-----------------------.-----------------------—i/i—-825549* PA LA- ÉS LAPOSTETŐ szigetelé­se, pala mosás. 30/9562-134 •826281* PROR FOTÓS vállalja esküvők, keresztelők, születésnapok fotózását. Házhoz megyeki 70/31-41-896.---------------------------------------- - .... *68000* TH AI MASSZÁZS. A különleges keleti masszázstechnika ame­lyet mesterdiplomával rendelke­ző thai hölgyek végeznek. Oldja a feszültséget, regenerál, frissít! Kmét, Jókai u. 21. Ny.: H-Sz 10- 20 óráig. 76/321-062 Ajándék­kártya vásárlási lehetőség..h,0321. ZUHANYKABIN gyártás egyedi és normál mé­retben, tetőterekbe is. Ingyenes felmérés, be­szerelés. Tel.: 20/4544-552.---------------------------------------------------------------*818246* 75 %-0S áron redőnyök, reluxák, harmonikaaj­tók, szalagfüggönyök, szúnyoghálók, napellen­zők, gyártása szerelése. Tel.: 30/323-8849, 70/519-1419--------------------------------.------------------------------*824572* TÁ RSKERESÉS ADRIENN társat keres Kecskeméten. Telefon: 06-70/617-4401.----------------------------------------------------------------*824502* ANITA társat keres Kecskeméten. Telefon: 06- 30/9759-233----------------------------------------------------------------*825210* ARANYOS lány ismerkedne Kecskeméten. 70/57-41-332.----------------------------------------------------—-------*826071* DE KORATÍV, kedves, csinos nő ismerkedne Kecskeméten. 20/392-7244.----------------------------------------------------------------*824595* FIATAL lány társat keres Kecskeméten. 20/97- 366-39.----------------------------------------------------------------*826290* VÁLASSZON társat otthona kényelmes bizton­ságából! 30/467-5921, www.kettenszebb.hu----------------------------------------------------------------*811837* VÖRÖS 19 éves lány társat keres. 06-20/988- 6899.---------------------------------------------------------------*824853* 66 ÉVES, 178 cm rendes embernek ismert füg­getlen férfi keresi kis kertes házába szolid, há­zias, 50-60 év közötti hölgy társát. 06- 30/423-0282.------------------------------------------------------------—*811606* UTAZÁS BI BI0NEI apartmanok közvetlenül az olasz iro­dától! Magyar nyelvű infó! 30/555-1262.---------------------------------------------------------------*824612* BOZSOKO N, az osztrák határ mellett, a Rákóczi Vendégházban egész évben szobák kiadók. 1:30/7474-165.--------------------------------1-----------------------------*66000* GY ULÁN üdülési jog kiadó 03.08. - 21-ig. Érdeklődni lehet a 78/486-282, 30/308- 7790-es telefonszámokon.----------------------------------------------------------:----*826248* ME ZŐGAZDASÁG Szentßyörßymß ‘Kjt. Vetömaß ajánlata Lucernamag, Fűkeverékek, Baltacím, Szarvaskerep, Vöröshere, Fehérhere, Bíborhere, Bükköny, Zab, Szudánífű, Cirok, Pohánka, Szója, Moharmag, Somkóró, Facélia, Görögszéna, Köles, Borsó, Csillagfürt, Hibridkukoricák, Mustár, Csicseriborsó, Olajretek. I: 22/585-076,30/304-1438. «Akáccsemete oszlop és tűzifa eladó. 30/9470-899. .-------------------—---------------------------------------*825959* 8 Tápkocka verőgép, nedvesítő csiga, tőzeg­rosta eladó. 06-36/347-618.---------------------------------------:-----------------------*826167* 81 ,5 hektár fiatal almás ültetvény öntözővel és trágya eladó, cserélhető. 30/9552-372. 500 db körbálás szalma eladó, szállítás meg­oldható! Ár: megegyezés szerint Érd.: 06- 30/9386-154 (Kiss Pál). CUKRÁSZÜZEM kiadó (170 m2) Kecskeméten, Hunyadiváros­ban, teljes berendezéssel vagy anélkül, más hasonló célra is. 30/269-7896..tJ4730. VÁLLALKOZÁS ÚJ ÉV, új üzlet! Kiemelkedő üzleti lehetőség di­namikus embereknek. Érdeklődni: 06- 20/9216-526.---------------------------------------------------—------*824193* _________VEGYES_________ RÉ GI kétszázast és Kossuth 5 forintost vásárolok 150 Ft/db áron. Érd.: Kecskemét, 30/912-0703---------------------------------------------------------------- *66000* 18 MÉTERES szerelhető acélkémény, légelszívó ventilátorok, szűrők, csatornák, 200x200-as 10 m-es acélgerendák, tetőszerkezetek, rozs­damentes paprikaőrlő, telekre felállítható la­kókocsi, Daihatsu 1000-es kisbusz bontásra, eladó. Érdeklődni lehet a 30/409-21-01-es telefonszámon.---------------------------------------------------------------*826309* Bá cs-Békés-Csongrád régió legnagyobb autókereskedelmi cégcsoportja, aki büszke arra, hogy magas minőségű termékekkel és szolgáltatásokkal, valamint példamutató piaci magatartással járul hozzá ügyfelei legmagasabb igényeihez. Megteremtve ezzel, hogy mindig biztonságosan célba jussanak. A vezetés a magán felhasználók számára élményt, az üzemeltetők számára pedig hasznot jelentsen. Újonnan nyíló szalonunkba várjuk dinamikus munkatársak jelentkezését az alábbi munkakörbe: Szerviz munkafelvevő Amit elvárunk: • Szakirányú végzettség • Szervizben szerzett szakmai tapasztalat • Igényes, precíz, körültekintő munkavégzés • Rátermettség, rugalmasság, magas fokú problémamegoldó és kommunikációs készség * Amit kínálunk: • Világszínvonalú munkahely • Versenyképes fizetés • jó munkahelyi légkör, fiatalos, dinamikus, kiváló csapat • Folyamatos képzések és karrier lehetőség Amennyiben hirdetésünk felkeltette érdeklődését, küldje el fényképes pályázati anyagát a következő címre: Hovány Kft. Mózes Andrea 6000 Kecskemét, Szent László krt. 70. Kecskemét, Műkertvárosban megyei napilap kézbesítésére vállalkozót keresek. Érd.: 06-70/386-67-27 A szilvánkat adtuk’ Petőfi Népe i

Next

/
Thumbnails
Contents