Petőfi Népe, 2007. február (62. évfolyam, 27-50. szám)

2007-02-08 / 33. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP PETŐFI NÉPE - 2007. FEBRUÁR 8., CSÜTÖRTÖK mmmmmmmmmmimmmmmmmtmmmmmmmmm Kiszolgáltatott utazók Külföldre szeretne utazni egyik olvasónk. Többen ajánlották, hogy inter­neten foglaljon szállást, a repülőjeggyel együtt. Mások lebeszélik erről. Mi­tévő legyen? Az ilyen csapdákra hívta fel a figyelmet a közelmúlt­ban a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos szö­vetsége is. Kiderült: igen­csak kiszolgáltatottak lehe­tünk, ha interneten rende­lünk egyidejűleg repülést és szállást. Az utazás alko­tóelemeit gyakran ugyan­azon iroda külön-külön, nem pedig egy utazási cso­magban értékesíti, így ki­kerülve az utazási és az utazást közvetítő szerző­désről szóló kormányren­delet szigorúbb - a fo­gyasztóknak jelentősebb jogokat biztosító - előírá­sait. Internetes foglaláskor ugyanis, a repülőjegyet megvásárolva, gyakran megjelenik egy kérdés, mely szerint szükségünk van-e szállásra, szeret­nénk-e autót bérelni. Az igen válaszunk másik weboldalra kalauzol niim két, ahol a repülőjegy vá­sárlásától teljesen függetle­nül, külön szerződést kö­tünk, adott esetben, példá­ul a szállás foglalásakor. Az eredmény: egyedi szer­ződések egymástól elkülö­nült fizetéssel, melyek nem esnek a jogszabály hatálya alá, így kevesebb jogot biztosítanak a fo­gyasztónak. Az Európai Unióban több tekintetben felismerték a fogyasztói jogok sérülését az utazások terén, melye­ket jogszabály-módosítás­sal igyekeznek kivédeni. Magyarországon egyelőre túlzottan hatékony szabá­lyozás nincs. HÍVHAT BENNÜNKET! « 06-76/518-256 „Nagyon gáz" ez a rendszer számlagondok A hitelező családokért emelte fel szavát az Esélyház Szaporodnak a gázártámo­gatás és a számlázás miatti problémák. Csúszik a ké­relmek elbírálása, ráadá­sul hiába van enyhe tél, a részszámláknál a tavalyi hideg tél fogyasztását veszi a szolgáltató alapul azok­nál, akiknél nem járt a le­olvasó, és nem diktálták be az óraállást. Rákász Judit- Miért hiteleznének a családok a gázszolgáltatónak? - teszi fel a nem költőinek szánt kérdést Kissné Kollár Eszter, a kecske­méti Esélyház vezetője. Aki sze­rint rossz az a gyakorlat, hogy emelt összegű számlát kell fizet­niük azoknak is, akik jogosul­tak lennének támogatásra, csakhogy az államkincstár csú­szik a kérelem elbírálásával. - Helytelen és tarthataüan, hogy most ki kell fizetni a hatalmas számlát, aztán később beszá­mítják a túlfizetést. Az első emelt összegű számla kiküldése után szinte napra pontosan megugrott az ügyfélforgal­munk: nagyon sok a panaszos - mondja Kissné. Az Esélyház vezetője azért döntött úgy, hogy ringbe száll a gázártámogatás körüli vitában, mert úgy gondolja: a családok, és főként a gyerekek sínylik meg az ügyet.- Az 'égylk általános iskolából jelezték, hogy a tanulók tíz szá­zalékának nem fizették be az is­kolai ebédjét februárban. Vagy halasztást kértek a szülők, vagy lemondták a gyerek ebédjét, mert nincs rá pénz. Meggyőző­désem, hogy azért, mert a ké­relmek feldolgozása csúszik, nem lehet sújtani a szegény sorsú családokat A bajt tetézi, hogy sokan nem tudnak eliga­zodni a hiánypótlás miatt visz- szakapott kérelmekben. Ugyan­is nem találják a pótolandó hi­ányt.- Már gázár-támogatási kére­lemmel álmodunk - jegyzi meg Kissné Kollár Eszter. - Megtör­tént, hogy az ügyfél a szemem előtt írta alá a kérelmet, majd egyszer csak hozza vissza, hogy visszaküldték hiánypótlásra az­zal, hogy nincs aláírva. Szintén megtörtént eset: az anyának fel­«tjf»* A tavalyi hideg téli fogyasztás alapián kalkulált részszámlák sokkolóak lehetnek. mondtak, munkanélküli lett, a kiskorú gyerek még tanul, a család az apa keresetéből él. Be­nyújtották a támogatási kérel­met határidőre, de még nem bí­rálták el. Viszont kézhez kap­ták a januári fűtésszámlát: 24 ezer forint. Pánikba estek. Az emberek túlnyomó többsége mindent megtesz azért, hogy ne le­gyen hátraléka. De erőn fölüli a teher. Ezért az Esélyház vezetője levélben fordult az Égáz-Dégáz Zrt.- hez. Annak érdekében, hogy a szolgáltató tegye lehetővé a ha­lasztott hatályú részletfizetést. Egyben arra kéri a szolgáltatót, tájékoztassa a fogyasztókat a részletfizetés lehetőségéről.- A támogatásra jogosultak körét minden esetben a Magyar Államkincstár közli elektroni­kus formában társaságunkkal - mondja Bállá Eleonóra, az Égáz-Dégáz Zrt. sajtószóvivő­je. - Az adatokát felvisszük informatikai rendszerünkbe, és ez alapján elkészülnek a számlák. A gázszolgáltatónak nin­csen hatásköre a jogosultsá­gok elbírálására, ezt kizárólag a Magyar Állam- kincstár teheti meg, amit azonnal érvényesítünk. A szóvivő el­mondta: részletfi­zetésre jelenleg is van lehető­ség, minden esetet egyedileg bírálnak el. Figyelembe ve­szik a kérelmező szociális helyzetét, kérésének indokolt­ságát, valamint a korábbi idő­szakban tanúsított fizetési hajlandóságát. Sokan jelezték, hogy a meg­változott támogatási rendszer, illetve a fogyasztási szókásáik változása miatt nem értenek egyet a becslés alapján kiszám­lázott mennyiséggel. Sok pa­nasz érkezett amiatt, hogy a részszámlát a tavalyi hideg téli fogyasztás alapján kalkulálta a szolgáltató.- Társaságunk lehetőséget biztosít arra, hogy ügyfeleink meghatározhassák, mekkora lesz a várható éves fogyasztá­suk, és ez alapján a havonta fi­zetendő összeg - mondta Bállá Eleonóra.- Továbbá javasoljuk ügyfe­leinknek a kiegyenlített fize­tést is, ami azt jelenti, hogy az éves fogyasztásuk alapján ki­számított gázdíjat 12 hónapra egyenlően elosztva kell kifi­zetni. Ezzel elkerülhetik, hogy a téli magasabb fogyasztásuk miatt a családi költségvetés egyensúlya felboruljon. ■ „Az emberek túlnyomó több­sége mindent megtesz azért, hogy ne legyen hátraléka. ” Baja in. béla A gimnázium idén ünnepli megalapítása 250 éves évfordulóját. Szá­mos programmal, ünnepség­gel, emlékkönyvek, archívu­mok és emléktárgyak kiadásá­ra készül az intézmény. Szom­baton pedig a hagyományos „bélás bált" tartják a Duna Szállóban.(G. Zs.) Kiskörös VILÁGPOLGÁR A Pe­tőfi Szülőház és Emlékmúze­um kisgalériájában holnap 16 órakor nyitják meg Szilárd Klá­ra - Egy világpolgár vándorlá­sai című kiállítását. (S. I.) Kiskunmajsa tollasok a városi piacon továbbra se le­het szárnyasokat árusítani. A szakhatóság a Csongrád me­gyében kialakult madárinflu- enza-járvány miatt nem en­gedélyezte a baromfipiac új­raindítását, illetve megtartá­sát. (T. K.) Soltvadkert korona Holnap este 6 órakor a soltvadkerti Korona Cukrászdában Trianon kiállítás nyílik. Majd ezt követő­en Hunyadi László ötvös, koro­nakutató tart előadást „A Ma­gyar Szent Korona ötvösszem­mel - ötvösművészet a nagyvi­lágban” címmel. (B. Zs.) Szánk ELSŐSÖK A csökkenő gyermeklétszám miatt ősszel csak egy elsős osztály indul a község általános iskolájában - jelentette be Patkós Zsolt polgármester a közmeghallga­táson. (T. K.) Tompa HATÁRSÉRTŐK A zöld­határon keresztül szökött ha­zánkba három vietnámi. A két ázsiai férfit és egy not egy buszmegállóban igazoltatták a határvárosban. Úti okmányuk nem volt ezért vissza utasítási őrizetbe vették őket. (T. K.) KÖZÉLETI HÍREK • A kecskeméti Liberális Klub évnyitó összejövetele holnap 18 órakor kezdődik az Aranyhomok Szálloda tükörtermében. A ven­dég Szent-lványi István Európa parlamenti képviselő lesz. A té­ma: Liberális politika európai szemmel. A rendezvény nyitott és ingyenes. • Karsai Péter országgyűlési kép­viselő holnap 15 órától fogadóórát tart a jánoshalmi MDF-irodában (Dózsa György út 77.). Február 9-10-én (péntek-szombat) SZENZÁCIÓS VÁSÁR VALENTIN NAP és FARSANG alkalmából az ÁRUHÁz-ban! ❖ Február 9-cn hosszabbított nyitva tartás 9—19óráig ❖ 16-19 óráig minden termékre 10 % engedmény kötött divat konfekció . cipő-bőrdíszmű papír-írószer-könvv sport-játék és vas-edény osztályokon! ❖5.000,- Ft feletti vásárláshoz 500,- Ft -OS vásárlási utalványt adunk ajándékba! 15 % engedménnyel: - minden könyv 20 % engedménnyel:- minden WRANGLER, LEVI’S, HIS h.ujjú ing, póló- minden gyertya- és gyertyatartó, italtartó, pezsgős- és jégvödör- minden plüss figura, egyes jégkorcsolyák 30 % engedménnyel:- mintás harisnyanadrágok és combflxek- díszdobozos BURLINGTON férfi zoknik- minden TOM TAILOR, GIN TONIC, KILLTEC, CASSONE dzseki, kabát- minden férfi alsó és trikó, női hálóing. női-férfi-gyermek kalap, sapka, sál- egyes LEVI’S farmerek- női - férfi alkalmi cipők, divatos alkalmi táskák 30 % -50 % engedménnyel: minden MURA, LAURA LEBEK, FRANK EDEN kosztüm, blézer ■ minden AMANDA kabát 30 % -60 % engedménnyel:- minden női-férfi-gyermek csizma, száras cipő 40 % engedménnyel- minden WRANGLER, PIONIER bársony- és düftin nadrág- minden SUCRE D'ORGE bébiruha 40% - 50 % engedménnyel:- egyes dzsekik, szövetkabátok 50 % engedménnyel:- egyes téli PIONIER női-férfí nadrágok UOTDONSA& Papír-írószer és Cipő-bőrdíszmű osztályokon! AMERICAN TOURISTER laptop- és hátitáskák, bőröndök és táskák! Jelmezek, álarcok, kiegészítők nagy választékban! (parókák, tejdiszek, fegyverek, trombiták, wb.) Akciók a készlet erejéig! ______________ ■ué éT* Mfim'iT1 |\#| ■T"' ■■ Kmm ^^mmm**** Mi . Ml mi MKmmm* «■■«‘ól«* sem wr-mjm sem Diplomaosztó Bár januárban 203-an tettek sikeres záróvizsgát a Kecskeméti Főiskola GAMF Karán, ennél kevesebben, mindössze 150-en vehették át oklevelüket A hallgatók negyede azért maradt távol a diploma- osztó ünnepségtől, mert nem tudta bemutatni nyelvvizsga-bizonyítványát. Az intézmény fennállása óta 9499 diák kapott első és 947 másoddiplomát. (B. Zs.)

Next

/
Thumbnails
Contents