Petőfi Népe, 2007. január (62. évfolyam, 1-26. szám)
2007-01-27 / 23. szám
2 wmmmmmm mmmmKmmtmmmmmmmmmmmmmsm mm mm wmmmmmmmrnmmmmm MEGYEI KÖRKÉP PETŐFI NÉPE - 2007. JANUÁR 27., SZOMBAT SEGÍTÜNK! TAKÁCS VALENTINA ROVATA Ellátásról, ajándékról Megözvegyült egy fiatal hölgy olvasónk, akinek két kisgyereke van. Ő maga özvegyi nyugdíjat, a gyerekek árvaellátást kapnak. Olvasónknak a gyes már nem jár. Mivel a gyerekek egyike cukorbeteg, így elhelyezkedni sem tudott. A kérdése, hogy van-e neki most valamilyen egészség- ügyi biztosítása. Van, ugyanis az özvegyi nyugdíja révén jogosult egészségügyi szolgáltatásokra. Tehát orvosi és kórházi ellátást, tb-támogatott gyógyszereket kaphat. Nyilvánvaló azonban, hogy pénzbeni ellátásokra, például, táppénzre nem jogosult. Az egészségügyi szolgáltatások mindaddig járnak majd, amíg az özvegyi nyugdíjat kapja. * * * Tanyát kapna ajándékba egy másik olvasónk. Az ingatlan jelenleg az édesanyja és annak testvére, tehát a kérdező nagynénje nevén van, ők fele-fele arányban tulajdonosok. A kérdés az, hogy ilyen esetben mennyi illetéket kell majd fizetnie. Az elmondottakból feltételezhető, hogy a tanya értéke nem haladja meg a 18 millió forintot. Az illeték- törvény szerint, amennyiben az ingatlan értéke 18 millió alatt van, és ha a megajándékozott az ajándékozó gyermeke - ez az első csoport -, akkor ott 11 százalék az ingatlan általános mértéke, lakás esetén ez 5 százalék. A nagynéni a harmadik csoportba sorolható, tehát a tőle kapott fele ingatlanrész után általánosan 21 százalékot, lakás esetén 10 százalékot kell fizetni. A tanya a földtörvény szerint alapesetben külterületi lakóingatlan, tehát lakás. HÍVHAT BENNÜNKET! 8 06-76/518-256 Baja (mentésirányító központ) Bácsalmás, Dunavecse, Kalocsa Kecskemét (mentésirányító központ) Kiskőrös, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Kiskunmajsa, Szabadszállás, Tiszakécske FORRÁS: MENTftSZOLCÁLAT Hamarosan minden mentőautót felszerelnek rádióhullámokkal működő, globális helymeghatározó berendezéssel (GPS). Távirányított mentőautók nyomkövetés Fél éven belül lecserélik valamennyi jármű rádióját Jelenleg még nincs olyan mentőautója Bács-Kiskun megyének, amelybe be lenne építve a munkájukat megkönnyítő GPS (globális helymeghatáro- zó)-berendezés. De úgy tűnik, nem kell már sokat várni, és hamarosan a megyei mentősök helyzete is lényegesen javul a modern technikának köszönhetően. Magyarvári Annamária Bács-Kiskun megyében a mai napig mágnestáblán, papíron, és „fejben” is rögzítik a mentésirányítók, hogy a megyében szolgálatot teljesítő 41 mentő mikor és merre jár. Az összeköttetést a rádiókapcsolat jelenti, így kapják meg a központban az információt, hogy mikor vette fel a beteget, sérültet a kivezényelt kocsi, és mikor tette le a kórházban. A segélykérő hívások minden esetben az irányítóközpontba futnak be. Kecskeméten, például, naponta 20-30 esetben vonulnak ki a mentősök. A vakriasztások száma szerencsére elhanyagolható, évente 10-20 esetben hívják őket fölöslegesen. A megyében 11 mentőállomásról indulnak az autók, MEGTUDTUK: Az Országos Mentőszolgálatnál szinte már „startra készen”, beépítésre várnak azok a mentőautókba szánt új, modem rádiók, melyek GPSjel- adóval vannak ellátva. Várhatóan hat hónapon belül mind a 26 mentésirányító központban működni fog az egységes digitális rádiórendszer (EDR), valamint ennek tartozéka, a térképes megjelenítő terminál A modernizálásnak köszönhetően az irányítóközpont az autók pillanatnyi helyzetén és mozgásán munkájukat a kecskeméti és a bajai központ koordinálja. Onnan riasztják az esethez legközelebb lévő állomásról a szabad kocsikat. - Percre készen tudnunk kell, melyik állomáson hány szabad autó van éppen, s hogy mennyi jár kint terepen - tájékoztatta lapunkat Hornyák Szilvia irányítási csoportvezető. A mentó/ olyan pluszinformációkat is „lát” majd, mint például sza- bad-e az autó vagy éppen beteget szállít, működik-e a kék fény... stb. az új kommunikációs rendszer egyik legnagyobb előnye azonban az lesz, hogy baleset esetén az eddiginél sokkal gyorsabban tudják majd a központban felmérni, hol van a baleseti helyszínhez legközelebb szabad vagy „bevethető” mentőautó. Ez pedig mindany- nyiunk érdeke. tőautók életkorával és műszaki állapotával nincs különösebb baj. - Valamennyi, mentést végző autónk az előírásoknak megfelelően 10 évnél fiatalabb évjáratú - tudtuk meg Subicz József vezető mentőtiszttől. A létszámnál már más a helyzet. A szolgálat a kelleténél kevesebb szakembert tud foglalkoztatni. Ezért is jelentene könnyebbséget munkájukban a GPS-rendszer. A támogatás is jól jön az elmúlt időben több megyében volt példa arra, hogy helyi vállalkozók adományaként kapott GPS-útvonaltervező felszerelést egy-egy mentőautó. (Ennek költsége egy mentőautóra nem haladja meg a 80.000 forintot) A Bács-Kiskun megyei mentősök is szívesen fogadnák, ha esetleg a megyében tevékenykedő vállalkozók részéről érkezne ilyen felajánlás. Bácsalmás pályázatok a kistérség idei első ülésén a 2013- ig terjedő időszak regionális fejlesztéseiről: gazdasági, turisztikai, közlekedési, intézményi és kistérségi pályázatairól is szó esett. Megfogalmazódott: még sok a megválaszolatlan kérdés. A polgármesterek a rendelkezésükre álló információk alapján nem tudják eldönteni, hogy a települési vagy a kistérségi pályázatnak van-e nagyobb esélye. (J. J.) Hercegszántó előadás A jövő héten folytatódik a Vállalkozói és Gazdálkodói Népfőiskola előadás-sorozata. Hétfőn este 6 órakor a közművelődési intézményben Szeleczki Attila szaktanácsadó a szántóföldi növények integrált növényvédelméről tart előadást. Utána az új napraforgó- és kukoricafajtákról tájékoztatja a hallgatókat Kapitány József agrármérnök. (T. G.) Jánoshalma fórum Kertészke- dők számára tartanak előadást február 1-jén, csütörtökön délután 5 órakor a Honvéd Kaszinóban. Téma: dinnye, paprika és egyéb zöldségfélék termesztése. Szakmai előadók: Sándor László és Makovics Ferenc. (J. J.) Kiskunfélegyháza ebhalál Lapáttal vert nyomorékká hétfőn egy asszony egy keverék kölyökkutyát a kiskunfélegyházi Jókai utcában. Információink szerint az idős asszonyt feldührtette udvarszomszédja két hónapos kutyusának játékossága. Felkapta a keze ügyébe eső lapátot, és ütni kezdte az ebet. Bezúzta a fejét, eltörte a hátgerincét, majd mint aki jól végezte dolgát, fogta a magatehetetlen ebet és berakta a fekhelyéül szolgáló kosárba. A kutya két napig szenvedett, szerdán aztán eloltotta egy állatorvos. A kutya gazdái feljelentést tettek a nő ellen a helyi rendőr- kapitányságon. (Sz. A.) Lajosmizse jótékonyság a művelődési ház és könyvtár ma este támogatói bált rendez az intézmény dísztermében. A 19 órakor kezdődő program keretében tájékoztatják a résztvevőket a korábbi adományok fel- használásáról, majd Basky András polgármester, az est fővédnöke mond pohárköszöntőt. Lesz képárverés, könyvörökbefogadás és sztárvendég is. A nyitótánc ideje 22 óra. A bevétel az idei gyermeknapot gazdagítja. (P. S.) Lesz fejlődés, ha majd beindul az üzlet uniós pénzek Előbb általában nőni szoktak a regionális különbségek A szemétszállítás ingyenes, de az adót nem engedik el- Hosszú távon nem lehet a magángazdaságban foglalkoztatott 1,8 millió ember adójából fenntartani az országot, ezért a foglalkoztatás bővítése az egyik fő cél az Új Magyarország Fejlesztési Tervben - hangsúlyozta Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos a bajai kistérség és a kamara közös fórumán. Elmondta, hogy a jövő héten jelennek meg azok a pályázatok, melyeket főként kis- és középvállalkozások innovatív beruházásaira, illetve munkahelyteremtésre hirdetnek meg. Újdonságként említette a második félévben beindítandó programot, melyben hitellel, kockázati tőkével, illetve hitelgaranciával kívánják segíteni a gazdaság szereplőit.- Miközben az ország tíz év alatt 15 százalékkal került közelebb az unióhoz, addig a Délalföldi Régió 14 százalékkal maradt el az országos átlagtól. A főváros GDP-je az uniós átlag 125 százaléka, a Dél-alföldi Régió a 40-et sem éri el - érzékeltette a helyzetet. Korábbi csatlakozások tapasztalatait idézve megjegyezte: a regionális különbségek addig szoktak nőni, amíg egy ország el nem éri az unió 75-80 százalékát, ezt követően gyorsul a kiegyenlítődés. A pályázatok lebonyolításáról szólva megemlítette, hogy az irányító hatóságoktól független panaszkivizsgálási központot hoznak létre; az ügyintézés felgyorsítását, egyszerűsítését szeretnék elérni. Elmondta, hogy százmilliárd forint lesz a következő hét évben határ menti együttműködésekre, a magyar-szerb szakaszon mintegy 13 milliárd forint jut a gazdasági, közlekedési, kulturális és civü kapcsolatok fejlesztésére. A turizmusfejlesztésre szánt keretek a regionális operatív programon keresztül érhetők el. A készülő dél-alföldi akcióterv koncepciójában a következő két évre több mint 4 müliárd forint szerepel.- Akkor lesz fejlődés, ha beindul az üzlet. Ez Baja esetében függ a közlekedési infrastruktúra korszerűsítésétől. A 6-os út megépítése, az 51-es és 55-ös főutak tervezett felújítása, a logisztikai adottságok kihasználása javíthatja a kistérség esélyeit - fogalmazott Bajnai. Az 51-es út Bajától délre eső szakaszának - ez a rész nem szerepel a szakminisztériumi tervben - felújítását firtató kérdésre reagálva elmondta: a határ menti együttműködésekre szánt keretből, valamint a regionális programból is lehetséges a közlekedés fejlesztése. ■ K. T. szentkirály A jövőben mentesülnek a szemétszállítási díjtól a szentkirályiak, a kommunális adót viszont minden ingatlanra kiveti az önkormányzat. Az elmúlt esztendőben kevesebb volt a szemét a településen - derült ki a szemétszállítást végző cég statisztikájából. Míg 2005-ben 458 tonna háztartási hulladék keletkezett, tavaly már csak 398. A számok azonban az elszállított mennyiségre utalnak; az utak mentén, erdőkben illegálisan lerakott zsákok nem szerepelnek a felmérésben. Pedig az elmúlt évben sok belterületen élő lakos a külterületiek számára kihelyezett konténerek mellé rakta le szemetét. (A faluban élők kukákba gyűjtik a háztartásukban keletkező hulladékot.) Szabó Gellért elmondta: az ön- kormányzat ebben az évben 6,1 millió forintot fizet majd a szemétszállítónak. Ez az ösz- szeg ingatlanokra vetítve 10.650 forintos fajlagos költséget jelent. A szentkirályiak azonban mentesülnek a szemétdíj fizetése alól, ezt helyettük átvállalja az önkormányzat. A kommunális adó azonban mindenkire vonatkozik - hangsúlyozta a polgármester. A belterületen élők ötezer, míg a külterületi lakosok évi négyezer forintot kénytelenek fizetni. ■ Sz.T. ■ A jövő héten je- lennek meg a munkahelyteremtő pályázatok.