Petőfi Népe, 2007. január (62. évfolyam, 1-26. szám)
2007-01-24 / 20. szám
mmm PETŐFI NÉPE - 2007. JANUÁR 24., SZERDA 12 Megfenyegették, hogy felgyújtják az epületet, és eltörik a lábát uuosMizsE Védelmi pénzt követelt az egyik vendég a városban, a vasútállomás közelében lévő presszóban. Péntekén este nagyobb társaság mulatozott a helyszínen, majd egyikük az utcára hívta a presszót bérlő 42 éves kecskeméti férfit. Megfenyegette a bérlőt, hogy összetöreti a berendezést, fel- gyújtatja az épületet, a kezét és lábát pedig eltöreti a társaival. A szóváltást követően egy másik vendég 50 ezer forintos védelmi pénzért azonnal felajánlotta, hogy elsimítja a konfliktust Szóba hozta azt is, hogy a közelben lévő lajosmizsei kocsma tulajdonosától 100-200 ezer forintos védelmi pénzt kap rendszeresen. A megfélemlített presszós 20 ezer forintot adott át a vendégnek, aki azzal búcsúzott, hogy néhány nap múlva visszatér és „megbeszélik” még a dolgot. Ezután tett feljelentést a rendőrségen a presszós. ■ Noszlopy Festőművész tárlata nyílik az aulában KISKUNFÉLEGYHÁZA Bors Ildikó festőművész alkotásaiból nyílik kiállítás január 30-án, 17 órakor a Móra Ferenc Művelődési Központ aulájában. A tárlatot Rátkai Zsuzsa nyitja meg. ■ H. R. MEGYEI KÖRKÉP Átadták a provokátort Baján alapítvány Szécsi Máté operaénekes az új fővédnöke az adakozó civil szervezetnek Négymillió forint értékű műszerrel gyarapodott a bajai kórház belgyógyászati osztálya. Kubatovics Tamás A Koronária Alapítvány nevében Menczer György tegnap adta át a terheléses EKG-rendszert. Kovács Zsolt osztályvezető főorvos a készülék átvételekor hangsúlyozta: munkájukhoz nélkülözhetetlen a kerékpár-ergométer, amelyhez hasonlót már használ■ „Ez a tizenhatodik műszer 1991 óta, ami az alapítvány közreműködésével került a kórházba ” tak, de gyakran meghibásodott. A műszert a koszorúér-betegség diagnosztikánál használják. Terheléssel provokálják a vérkeringést, így a nyugalmi helyzetben nem látható EKG-jelek megjelenéséből következtethetnek a betegek állapotára. Osztályukon a gépen 300-400 vizsgálatot végeznek egy év alatt, összesen pedig 800-1000 koszorúérbeteget kezelnek.- Megéri működtetni, a vizsgálatok finanszírozása elfogadható - válaszolta érdeklődésünkre dr. Sziegl Zsuzsanna főigazgató főorvos, akit a fenntartás körülményeiről kérdeztünk. Az intézmény vezetője hangsúEddlg az alapítvány tekert, hogy támogatókat szerezzen. Ezután a betegek nyomhatják a pedált. SZÉCSI MÁTÉ fővédnök nyeregbe Is pattant az átadó ünnepségen, míg DR. KOVÁCS ZSOLT leplezetlen örömmel beszélt a műszerrőL lyozta: a kórház létét senki sem vitatja, a betegellátás színvonala azonban nem mindegy, márpedig ebben sokat segít az alapítvány támogatása. Szécsi Máté operaénekes, aki több alkalommal lépett már fel Báján, az alapítvány új fővédnökeként vett részt az ünnepségen. Elődje, Pitti Katalin, elfoglaltságaira tekintettel mondott le a posztról.- Remélem, tudok segíteni. Egy hosszú ideje példaértékű eredményeket felmutató szervezet részéről jött a felkérés, ami megtisztelő. Szeretnénk a karácsonyi koncert mellett további operaesteket, esetleg előadást Bajára hozni és a bevételből újabb segítséget nyújtani - mondta fővédnöki szűzbeszédként munkatársunknak. Külföldön is terjeszkedik a kunszállási P&P Pékáru Kft. beruházás Új üzemmel és korszerűbb kemencével gyarapodott a dinamikusan fejlődő cég Több új típusú termékkel jelentkezett a piacon a P&P Pékáru Kft. a közelmúltban, melyeket új félegyházi üzemükben gyártanak. A több mint 200 millió forintos beruházásnak köszönhetően nem csak itthon, hanem külföldön is tovább erősödhet pozíciójuk. A cég fejlesztéseiről és terveikről az ügyvezetőt, Hatvani Lászlót kérdeztük.- A P&P Pékáru Kft. termékeit ma már igen széles körben ismerik és rendszeresen fogyasztják. Mivel tudják még meglepni vásárlóikat?- Cégünk jelenleg több mint kettőszáz féle terméket gyárt, melyek valóban népszerűek. Sikereink viszont újabb és újabb ötletekre sarkallnak bennünket Az elmúlt másfél évtized alatt mindig igyekeztünk alkalmazkodni fogyasztóink folyamatosan változó igényeihez, elvárásaihoz. Legújabb termékeink “Bombajóó” elnevezéssel, többféle ízesítéssel kaphatóak. Ilyen például a burgonyás töltött nudli, vagy az azonnal otthon is süthető sütemények. Ezeket - az alapanyag előkészítéstől a csomagolásig - teljes egészében mi gyártjuk, mégpedig új félegyházi üzemünkben. Változó kiszerelésben ma már egyre több nagyáruházban kaphatóak.- Említette az új üzemet. Miért tartották szükségesnek a bővítést?- Először csak raktározási gondjainkat szerettük volna megoldani, ám később termelési kapacitásunk bővítése került előtérbe. A már meglévő üzemeink ugyanis teljes kihasználtsággal működnek. Az új, mintegy 2000 négyzetméteres csarnoknak csupán egyharmadát használjuk raktárként. A fennmaradó részben készülnek mirelit termékeink. A beruházás értéke meghaladta a 200 millió forintot, melynek egy részét hitelből finanszíroztuk. A gépvásárlások és gépkocsi cserék mellett fontos megemlítenem, hogy friss pékáru üzemünkben új kemencét állítottunk be. A korszerű, minden igényt kielégítő kemence 75 millió forintba került Ebből 25 mü- lió forintot pályázaton nyertük.- Látványpékségeik szintén közkedveltek. Van olyan település, ahol nincsenek jelen?- Hazánkban ma már teljes lefedetteséggel rendelkezünk. Persze ez nem azt jelenti, hogy mindenhol van látványpékségünk, ám terveink között kiemelt hangsúlyt fektetünk a hálózat tovább bővítésére. A tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy szolgáltatásaink magas színvonala és termékeink sokszínűsége miatt folyamatosan nő törzsvevőink tábora hazánkban és külföldön is egyaránt Munkánk és termékeink minőségéről a legújabb !S022000 élelmiszer- ipari minőségbiztosítási rendszer is tanúskodik. Határainkon túl, látványpék- ségrendszerünk ma már Romániában és Szlovákiában is megtalálható. Romániában lerakatunk is van, és szeretnénk egy saját üzemet is megvalósítani. Emellett vannak bolgár, ausztrál, és angol megrendelőink is.- Mindezek tükrében, hogyan értékeli az elmúlt esztendőt?- A P&P Pékáru Kft. sikeres évet tudhat maga mögött. Tavalyi árbevételünk meghaladta az 1,5 milliárd forintot. Ez csaknem 20 százalékos emelkedést jelent az előző évhez képest. Hasonló célt tűztünk ki magunk elé erre az esztendőre is.- Terveik megvalósításához biztosított-e a megfelelő utánpótlás?- A pékszakma jelenleg igen népszerű a fiatalok körében. Tíz év alatt tízszeresére nőtt a nálunk tanuló diákok száma. Tanműhelyünk az országban az egyik legkorszerűbb. A legvonzóbb talán mégis az, hogy tanulmányaik után biztos, hosszú távra szóló munkát biztosítunk tanulóink számára. Mindezért azonban komoly erőfeszítéseket tettünk és teszünk a jövő- ,ben is. A képzés finanszírozása viszont nagy áldozatot jelent cégünknek. Az állami normatív és a félegyházi önkormányzat támogatása ugyanis csak részben fedezi az oktatás költségeit. A hiányzó összeget a P&P kénytelen előteremteni. ▲ P&P Pékáru Kß Kiskunfélegyháza, X. k 92/B. Vevőszolgálat: 76/560-191, 76/587-612 * T