Petőfi Népe, 2007. január (62. évfolyam, 1-26. szám)

2007-01-17 / 14. szám

2 SEGÍTÜNK! TAKÁCS VALENTINA ROVATA Kitiltott motorok Kecskeméten, az Arany Já­nos utcában lakik egyik ol­vasónk. Ezt az utcát jármű­vel csak úgy lehet megkö­zelíteni, ha az Egészség­centrum és a könyvtár kö­zött hajtanak be. Csakhogy oda kikerült egy tábla, amely a segéd-mo­torkerékpároknak és a mo­torkerékpároknak megtilt­ja a behajtást. Ez azt jelen­ti, hogy aki ott lakik és ilyen járművekkel közleke­dik, az legfeljebb tolni tud­ja hazáig a motort, ami ugyebár nem túl egyszerű. Hazavinnie pedig muszáj, mégsem hagyhatja az ut­cán folyamatosan. Az a kérdés, hogy miként lehet­ne legalább azt elérni, hogy az ott lakó motortu­lajdonosok mentesüljenek a tiltás alól. Ez ügyben Molnár Sándor- nét, a közterület-felügyele­ti osztály vezetőjét keres­tük meg, aki elmondta: amennyiben az ott élők­nek gondot jelent a motor- kerékpárok és a segéd-mo­torkerékpárok kitiltása, akkor közösen - esetleg a közös képviselőkön ke­resztül - forduljanak a pol­gármesteri hivatalhoz. Megkereshetik a városüze­meltetési osztályt, a jegy­zőt vagy a városüzemelte­tésért felelős alpolgármes­tert. Az önkormányzat ilyen esetben a rendőrség bevonásával megvizsgálja a lehetőségeket, és ennek függvényében intézkedik a tiltás megszüntetéséről. Az osztályvezető arra azonban semmiképpen sem lát lehetőséget, hogy kizárólag az ott lakók hajt­hassanak be a motorokkal. Ebből ugyanis nagyon sok konfliktus lenne, és állan­dóan ellenőrizni kellene, hogy ki az, aki valóban ott lakik. HÍVHAT BENNÜNKET! S 06-76/518-256 MEGYEI KÖRKÉP PETŐFI NÉPE - 2007. JANUÁR 17., SZERDA Átszervezés sulifronton oktatás Van olyan osztály, amiben csak nyolc gyerek tanul A jövő tanévtől néhány kecskeméti általános is­kola tagintézményként működhet majd tovább. Lesz olyan iskolaépület is, ami új funkciót kap. Gál Zita A változás elsősorban az általános Iskolákat érinti, de azokat az intézményeket is, ahol az évfolyamokon nin­csenek párhuzamos osztályok. Az Intézkedéseket leghamarabb a következő tanévtől vezethetik be.- A változás elsősorban az álta­lános iskolákat érinti - tudtuk meg Sárközy Istvántól. Az al­polgármester elmondta, tagin­tézményesítés érintheti azokat az iskolákat, ahol az évfolyamo­kon nincsenek párhuzamos osztályok. - A szakellátás egy­szerűbb és költséghatékonyabb biztosítása miatt logikus lépés lesz ezeknek az iskoláknak a tagintézménykénti további üze­meltetése. A jelenlegi anyagi körülmények között nem en­gedhetjük meg magunknak, hogy legyen olyan osztály, ami nyolc diákkal működik - szö­gezte le a szakember. Sárközy István hozzátette, az egyeztetés folyamatosan zajlik az intéz­ményvezetőkkel és az önkor­mányzattal, végleges döntés még nem született. A változás szele minden bi­zonnyal eléri a Móra Ferenc Ál­talános Iskola tagintézménye­ként működő Homoki-Nagy Ist­ván Tagiskola épületét is. A Má­tyás téri, nyolc osztályt befoga­dó épület szeptembertől tanter­meket ad át a szomszédos Kan­dó Kálmán középiskolának. A szakképző iskola igazgatója el­mondta, a szakképzési törvény változása miatt van szükségük a bővülésre. - Három nálunk oktatott képzés idejét is kettő­ről három évre emelte a tör­vény. Az asztalosok, a nőiruha- készítők és a villanyszerelők, ezért még egy évet maradnak iskolánk kötelékében. Nekik kell a plusz három osztályterem tudtuk meg Hor­váth Lajos intéz­ményvezetőtől. Sárközy István szerint két lehetsé­ges megoldás van.- Az egyik lehető­ség, hogy szeptem­bertől három osztályt ad át az általános iskola. A másik meg­oldás, hogy már jövő tanévre az egész épületet a szűkös keretek között működő szakképző isko­la rendelkezésére bocsátjuk. A folyamat vége nyilván ez utób­bi lesz, de én személy szerint híve vagyok az első variációban foglalt átmenetnek - vélekedett Kecs­kemét alpolgár­mestere. Örök dilemma, a több mint nyolc­száz diákot saját épület nélkül okta­tó Németh László Általános Iskola és Gimnázium elhelyezése. Az „albérletben” működő intéz­mény igazgatója elmondta, ti­zenhét termet használhatnak a Kocsis Pál középiskola épületé­ben, ami nem elég. - Iskolánk­ban 820 diák tanul 24 tanuló- csoportban, amihez 17 terem áll a rendelkezésünkre. Két ta­nulócsoportunk áthidaló meg­oldásként jelenleg a Vörösmar- ty-iskola épületében tanul. Ki­helyezett képzésként pedig Lakiteleken is két osztályunk működik - sorolta Kovács And­rea igazgató. Az oktatási alpolgármester is tudatában van az iskola mostoha körülményeinek. Sárközy István álláspontja szerint hosszú távon lehetsé­ges megoldás lenne az erőtel­jesen fogyatkozó létszámú Hunyadivárosi Általános Isko­la épületében elhelyezni a Né­meth László iskolát. A felvetésekről minden eset­ben a szakbizottság javaslata alapján a közgyűlés hoz dön­tést. A lehetséges változásokat leghamarabb a következő tan­évtől vezetik be. Kilenc helyen oktatnak A KANDÓ KÁLMÁN iskola a Bethlen körúti főépület mel­lett, hat melléképületben és az István király körúti tanmű­helyben oktat így a Mátyás téri lesz a kilencedik oktatási helyszínük. m Kecskeméten van olyan isko­la, amelybe csu­pán 161 gyerek jár, és a nyolc évfolyamon 12 osztályban ta- milnak. Bácsalmás farsang Szomba­ton sváb bált rendez a Bácsalmá­si Németek Egyesülete és a né­met önkormányzat A műsorban fellép a helyi német nemzetiségi tánccsoport, az ifjúsági tánccso­port és a német kórus. Muzsikál a Baranya sramli zenekar. A ren­dezvény 19 órakor kezdődik a Sárga Csikó étteremben. (J. J.) DáVOd ÚTFELÚJÍTÁSOK Idén is folytatódik a községi utak reno­válása. A Bocskai, a Jelky, a Hámán, a Táncsics, a Madách, a Petőfi utca egy része, valamint a régi 51-es út szerepel az elkövet­kező három évre elosztott beru­házási tervek között. (M. J.) Kecskemét 1956 A Bács-Kiskun megyei önkormányzati levéltár egész évben a nagyközönség elé tárja „Az 1956-os forradalom do­kumentumai Bács-Kiskun me­gyében” című kiállításának anya­gát. A dokumentumok a levéltár Klapka utcai épületében tekint­hetők meg január 23-tól (csopor­tok számára előzetes bejelentke­zés alapján) hétfő kivételével na­ponta 8-tól 15 óráig. (B. F. I.) Nagykörös EDZŐ Ambrus János a nagykőrösi lövészklub vezetője nyerte el a városi önkormányzat­tól a 2006-os év edzője címet A helyi lövészek nemzetközi verse­nyeken is jól teljesítenek, tavaly a 2. helyet szerezte meg az orszá­gos csapatbajnokságban. (M. J.) Szánk aszfalt Az önkormány­zat úgy döntött, hogy készüljön szilárd burkolatú út a Vörösmar­ty és a Bem utcában. Javaslat született arról is, hogy a Vörös­marty utca magántulajdonban lévp jászét vásárolja rpeg a te­lepülés, és terveztessék meg ott is az utat. (T. K.) Szentkirály PRÓZAÍRÓK a Gár­donyi Géza Művelődési Ház pró­zaíró és prózamondó versenyt hirdet gyermek, ifjúsági és fel­nőtt kategóriában. A szerzőktől képzelt vagy valós eseményeken alapuló történeteket várnak, a szerző vagy más személy elő­adásában. Bemutatásra és érté­kelésre január 27-én 10 órakor kerül sor a kultúrházban. (Sz. T.) Tömpa KRÓNIKA Elkészült a vá­ros történetéről szóló könyv. A szerző Miskolczi Miklós újságíró - a Kiskegyed alapító főszer­kesztője -, akinek a Tompa, a pusztában nőtt város című köte­tét szombaton 11 órakor mutat­ják be a kultúrházban. (K. B.) A diákjai fenyegetik a kecskeméti tanárt? zaklatás Trágár módon, életve­szélyesen fenyegetnek ismeret­lenek egy tanárt Kecskeméten. A Czollner téren élő férfi még szeptemberben figyelt fel arra, hogy késő este kikiabálnak a há­za előtt elhaladó au­tókból. A rendszer­telen időpontokban, hetente egy-két al­kalommal megjele­nő üvöltözök életve­szélyes fenyegetése­ket helyeznek kilá­tásba. A hangjuk alapján fiata­lok kiabálnak az autókból, és obszcén szavak kíséretében egyebek között azt hangoztat­ják, hogy „megdöglesz”, illetve „kitaposom a beledet”. A fenyegető járműforgalom az elmúlt hetekben sűrűsödött a ház előtt. Legutóbb egy órán be­lül háromszor is elhúzott a Czollner téren az autó az üvöltö- zőkkel. A tanár ezt követően tett feljelentést a rend­őrségen. Mivel a Czollner teret ka­merarendszer védi, ezért most a nyo­mozók a felvételek tanulmányozásával próbálják megálla­pítani kocsi rendszámát. A kö­vetkező lépésben pedig azok személyazonosságát, akik a jár­műben ülve, életveszélyes fe­nyegetésekkel zaklatják a ta­nárt és a családját. ■ Noszlopy ■ Hetente egy-két alkalommal megjelenő üvöl­tözök életveszé­lyes fenyegeté­seket kiabáltak. Akciós utazások repülővel a Kunság Tours-tól ISZTAMBUL 4NAP/3ÉJ FEBRUÁR 20-23., IVIÁRCIUS 13-16. 55.900 Ft-tól Újdonság! Madeira - Marokkó „kettő az egyben” 15 nap/14 éj január 29., február 5., 12, 159.990 Ft-tól Vietnám felfedezése 17 nap/14 éj Február 2-18. Akciós ár: 449.900 Ft/fő MAURITIUS 10 nap/7 éj Február 4., 11., 18. 289.9000 Ft-tól Dubai február6. 146.900 Ft-tól 8 nap/7éj Egyes síterepek a Neckermann katalógusból most 10% kedvezménnyel foglalhatók január - február - márciusi időpontokra. Az árak személyenként értendők és nem tartalmazzák a járulékos költségeket. Részletekről érdeklődjön irodánkban. Kunság Tours a Kunság Volán Zrt. utazási irodája R253 Kecskemét, Kéttemplom köz 5. T.: 76/508-734, 504-482 ___________Nyitva: hétfő-péntek 9-11.30,12-17 óra 84» Dr abant Éva 1972-2007 Drabant Éva képviselő tragikus halálával nagy veszteség ér­te Felsőlajost. A község önkormányzatának képviselő-testü­letében a második ciklusban is bizalmat kapott a település meghatározó egyénisége, akire bármikor lehetett számítani. Az ügyrendi bizottság tagjaként éppúgy, mint a hétköznapi, magán- és hivatali életében segítőkészségéről nap mint nap tanúbizonyságot adott. Kedvessége, a jóért, a szépért, az emberekért való tenniakarása példaértékű volt. Munkahelyén, a budapesti Vám- és Pénzügyőrség hivatásos állományában 1994 óta teljesített szolgálatot. A 35 éves korában január 10-én autóbalesetben elhunyt fe­lejthetetlen képviselőtől január 19-én (pénteken), 10.45 óra­kor búcsúzunk a lajosmizsei temetőben. Drabant Évát saját halottunknak tekintjük. Felsőiajos község önkormányzata

Next

/
Thumbnails
Contents