Petőfi Népe, 2007. január (62. évfolyam, 1-26. szám)

2007-01-13 / 11. szám

Iß 2007. JANUÁR 13., SZOMBAT LXII. ÉVFOLYAM, 11. SZÁM SPORT Talmácsi tegnap elrajtolt a 24 órás dubai autósversenyen. (MTI) ? - / Három meccsen is elsült a lába gólkirályok A hajósi labdarúgónak gyermekkora óta Puskás Ferenc a példaképe A labdarúgó megyei II. osztály Déli csoportjában a hajósi Czuczu Roland és a császártöl­tési Herczeg Róbert társbérlet­ben egyaránt 18-18 találattal lett az ó'sz gólkirálya. Velük be­szélgettünk. Ha valaki a 25 éves Czuczu Rolandot látja a futballpályán, akkor azt mondja: igen, ennek a fiúnak minden mozdulatában benne van a gól. Még csak ser­dülőkorú volt, amikor szüleivel Miskére költöztek, ahol Roland a felnőtt csapatban két év alatt 66 gólt rúgott. Ezután Foktő kö- vetkezett, A családi futballsze­retet adott volt, cso­dálatos történeteket hallottam Puskás Ferencről. ahol 42 talála­tot termelt egyesztendei ténykedése során. A Harta fel­figyelt a kis gólvágóra, így az­tán Czuczu Roland a megyei III. osztály után már a megye egy­ben készült gyarapítani a gólok számát. Ám a rutinos öregek - Bujáki, Szabó, Kovács - mögé kényszerülve csak kevés játék- lehetőséget kapott. A kispad pe­dig egy feltörekvő ifjú számára nem a legjobb hely, így érthe­tő, hogy gyorsan elfogadta a Hajós FC invitálá­sát. Egy biztos: Kóbor József hajósi elnök na­gyon jó vásárt csinált, mert a Déli csoport előző bajnokságát úgy nyerte meg a gárda, hogy a góllövőlistán két lab­darúgója is az élen végzett: Tamaskó 34, Czuczu pedig harminchárom találattal.- Milyen volt az elmúlt idény?- Tűrhető, hiszen úgy értem el 18 találatot, hogy mellette rengeteg gólszerzési lehetősé­get eltékozoltam. Vagy tíz gól a lábamban maradt. A Sükösd- nek rúgott négy találatomra büszke vagyok. No, meg arra, hogy tétmeccsen még nem hi­báztam egyetlen büntetőt sem.- Ha valaki így ontja a gólo­kat, akkor biztosan érdeklőd­nek utána maga­sabb osztályból. Kapott már ajánla­tot?- Természetesen. El is gondolkodtam néhányon, de aztán úgy döntöttem, hogy Hajóson maradok. Lehet, hogy ezzel megszakítom családtagjaim NB I-es hagyományait, ám van négy szakmám, és remélem, ha Hajó­son focizom, akkor is el tudom tartani a családomat. Miért lett éppen labdarúgó?- A családi fut- ballszeretet adott volt, de a döntő lökést az adta, amikor gyerekkorom­ban édesapám­tól csodálatos tör­téneteket hallottam Puskás Ferencről, az Aranycsapat kapitányá­Czuczu Roland, a tizedik helyen álló hajósi együttes csatára büszke arra, hogy tétmérkőzésen még soha nem hibázott büntetőt. ról. Mivel én is ballábas vagyok, és láttam jó néhány filmet a ré­gi meccseiről, már serdülőko­romban elhatároztam, hogy ő lesz a példaképem. A gólérzé­kenységem már kezdi megköze­líteni az övét - kacsint egyet Ro­land hamiskásan.- Elárulná a góllövés titkát?- Nincs itt semmiféle titok. A munkám mellett minden héten háromszor edzek, hogy megfe­lelő legyen az erőnlétem. Ha jó a kondícióm és kellően ráhan­golódom a feladatra, akkor már csak az adódó helyzeteket kell minél tökéletesebben kihasz­nálnom. A keceli születésű Herczeg Ró­bert már 16 évesen befért a he­lyi felnőtt gárdába. Később be­mutatkozott a Kalocsai SE-ben és az NB Il-es KTE-ben is. Sokat tanult a magasabb osztályban szereplő labdarúgóktól, ám nem jutott elég játéklehetőség­hez, ezért kezébe vette a ván­dorbotot. Kiskőrös, Kiskunha­las, majd Balatonlelle követke­zett. Aztán Ausztriában bele­kóstolt a légiós életbe is. 2005 őszén hazatért Kecelre, a múlt nyáron pedig Császártöltésre tette át a székhelyét.- Milyen egy magyar futballis­ta élete Ausztriában? - kér­deztük a 28 éves játékost.- Embere válogatja. Én Burgerlandban, Pinkafelden játszottam, ahol elsőrangúak voltak a körülmények: príma ta­lajú, villanyfényes pályák, mo­dern öltözők, tisztességes fize­tések. Kecelről azonban képte­len voltam megoldani az állan­dó ingázást, így inkább hazatér­tem. Hívtak ugyan több NB Il-es csapathoz is, de a bizonytalan fizetési viszonyok miatt úgy döntöttem: első a munkahely. A futball pedig csak egészség- megőrző szinten folytatom.- Ehhez képest az elmúlt fél évben elég jól teljesített.- Őszintén szólva ez egy ki­csit engem is meglepett, de mi­után egy nagyon jól „összera­kott” csapathoz kerültem, a gól­szerzéshez sok segítséget kap­tam a társaimtól. Ráadásul több alkalommal a szerencsével sem ... IC O Herczeg Róbert gyermekkora óta Maradona játékát csodálja. álltam hadilábon. Bizony előfor- zsefnek, Készéi Ferencnek és dúlt, hogy a lövésem után a láb- Nagy Lászlónak is köszönhe- da a kapufáról olykor nem kife- tem, akik annakidején rengete- lé, hanem befelé pattant.- Akadtak az ősszel emlékeze­tes meccsei?- Csak azok voltak - nevette el magát Herczeg Róbert. - Há­rom mérkőzésen is „elsült” a lá­bam. A Kelebiának egy négyest rúgtam, a Kunbajának és a Szeremlének pedig hármat. Az Érsekcsanád elleni hazai mécs­esén 3-3-as állásnál a 93. perc­ben én végezhettem el a bünte­tőrúgást. Betaláltam, ezzel 4-3- ra nyertünk. Szeremlén viszont elhibáztam a 11-est, de így is győztünk 4-2-re, igaz az én há­rom találatommal. Egy biztos, őszi gólkirályságomat egykori kitűnő edzőimnek, Linka Jo­gét foglalkoztak velem.- Mi a véleménye gólkirály tár­sa, Czuczu teljesítményéről?- Miután még nem játszot­tam ellene, kíváncsian vártam a Hajós elleni meccset. Látszott, hogy jól cselez és gyors is. Nem véletlen rúgott 18 gólt. Bizonyá­ra a következő szezonban is nagy küzdelem lesz a címért. Akkor lennék a legboldogabb, ha együttesem, a Császártöltés nyerné a bajnokságot, csapat­társam, Kovács Gyula pedig a gólkirályi címet. Igaz, ebbe Czuczu biztosan nem egyezne bele, mint ahogyan én sem mondtam még le az idény végi megkoronázásról. ■ F. T. HIRSÁV Egy órára elvesztette a navigátorát dakar-rau Az autósoknál a dél-afrikai de Villiers, a mo­torosoknál a francia Desp- res érte el a legjobb időt a Dakar-rali tegnapi szaka­szán. A portugál Souza egy órára elvesztette navigáto­rát, a kocsiból kieső német Andreas Schulzot. A 42.- ként célba érő portugál el­mondta: a hatalmas homok­viharban, egy dűne meg­dobta az autót és ekkor esett ki az autóból a navigátor. „Oldalra néztem és azt láttam, hogy tűnt mellőlem. Egy óráig kerestem, míg végül megta­láltam - mondta Souza. A motorosok között csütörtö­kön győztes Viladoms teg­nap bukott, törésekkel kór­házba szállították. Régi célokért, új edzővel készül a Delfin KC kézilabda Véglegesen eldőlt, hogy az egészség- ügyi okok miatt távozó Kun István helyett Száva Flórián lesz a Delfin KC NB I/B-s férfikézilabda-csapatának vezetőedzője. Az új tréner Szarvason, Tiszaföldváron és Makón tevékenykedett az utóbbi években. Az edző új, de a Delfin céljai a régi­ek: felkerülni az élvonalba. Csak Czink Melinda indulhat a főtáblán tenisz A selejtezőben érde­kelt Gubacsi, Szávay és Nagy is kiesett az ausztrál nyílt bajnokságon. így csak egy magyar lesz az év első Grand Slam-tornájának fő­tábláján, az alanyi jogon odakerült Czink Melinda (105.), aki a spanyol Pas- cuallal (67.) kezd. Dömper Kupa a fedett uszodában vízilabda Dömper Kupa né­ven ma 9.30 és 16.30 között utánpótlástorna lesz a kecs­keméti fedett uszodában. A versenyt a KVSC egykori játékosa, Nagysolymosi Ta­más emlékére rendezik. A MALOMBAN üzemelő szórakoztató közpon­tunkba keresünk fiatal, jó megjelenésű, érettsé­gizett hölgyeket. Jó kereseti lehetőség, pálya­kezdőket is várunk. Tel.: 20/911-8210.----------------------------------------*66000* AK ÁC nevelőkaró és szőlőtám: 30/4980-770.-------------------------------------------------------------------------------—*816328* AL ETTA szőlővesszőt keresek megvételre, sima v. gyökeres. 20/9248-377. ___________rj___,________*817880* AL UTARTÁLYT veszek. 30/326-8516.---------------------------------------------------------------------------------*816202* BO RPALACKOZÓBA férfi dolgozót keresek Kiskő­rösön. Érd.: 06-30/9982-484.------------------------------------------------------------------------------------*818486* a Cukorrépa eladó. 06-20/32-70-129.------------------------------------------------------------------*819729* B0ZSOK0N, az osztrák határ mellett, a Rákóczi Vendégházban egész évben szobák kiadók. T.: 30/7474-165.------------------------------------------------------------------ *66000* DAEWOO Matiz 2000-es eladói.: 20/589-6302------------------------------------------------------------------*818370* DS-TRUCK Kft. kiskőrösi telephellyel nemzetközi jogosítvánnyal rendelkező sofőrt keres 24 ton­nás szerelvényre,valamint németül és angolul jól beszélő fuvarszervezőt. Érd.: 20/937-4760.---------------------------------------------------------- *818510* ® Fejős és vemhes tehén eladó. 78/404-171.------------------------------------------------------------------*818782* a Gyakorlattal rendelkező sofőr állást keres ga­bonás előnyben. 30/328-1784.-----------------------------------------------------------------*818776* HA SZNÁLT békéscsabai cserép (kb.2000 db) és 1 db lédi utánfutó eladó. 30/690-1735.------------------------------ *817950* HESST0N körbálázó '94. évj.: 30/407-9060.-------------------------------—------------------------,-----*816133* HÍ ZÓ eladó, 200 kg-os. Telefon: 20/977-5391--------------- -*817880* a H ízott anyadisznó 260 Ft/kg eladó. 20/5416-955. HORGÁSZOK figyelem! Ismét hagyományos évadnyitó horgászkiállítás, vásár és bazár Kecs­keméten, a belvárosi Erdei Ferenc Művelődési Központ (Malom Center mellett) január 19-20. (péntek-szombat) 8-18 óra között. Minden hor­gászt várunk!------------------;-------------------------------------------*816126* JÓ ÁLLAPOTÚ meleg ill. hidegvizes WAP gőzbo­rotva eladó. 06-20/9136-683.------------------------------------------*----------------------*818015* KA SKANTYÚ területén 5 ha szántóföld eladó. Érd.: 06-20/9441-301.------------------------------------------------------------------*815904* KE RTIT0X 20 hl eladó. Érdeklődni lehet: 20/315-1148. v------------------------------------------------------------------*818558* KISKŐRÖS, Klapka úton lakóház 657 ni terület­tel eladó: 78/411-031 v. 30/449-8039.--------------------------------------■---------------------------*817882* a K isteherautó plató új, 170x320 cm eladó. 20/451-1661. KÖRBÁLÁS széna 700 Ft/db eladó.70/3741­537 LANDENDORF pótkocsi eladó. 1:30/9859-630------------------------------------------------------------------*817999* B Magyar barna szén 1500 Ft/q és mangalica szalonna és zsír eladó. 70/339-6226.------*819643* B MTZ 550, MBP 6,5, HW 8011, HW6011, BSS, FFT20, Lajta 32 eladó. 20/3688-023.---------------------------------—*-------------------------*818532* MT Z 82-es, '90-es évj, 1,5 év műszakival 1.250.000 Ft-ért eladó. I: 70/7769-233 MTZ 892, Kertitox 10-es eladó. 20/2277-576------------- *818778* a M TZ82, HW 6011, HW8011, BSS, MBP 6,5 pótkocsikat vásárolnék. 70/5676-786.---------------------------------:-------------------------------*818532* NE MZETKÖZI C-s jogosítvánnyal sofőrt keresünk 7,5 t-s autóra. 30/902-5587.---------------------------------------- *819862* a P ótkocsi malacszállító és 4 m henger eladó. 76/352-722.-------------- *818550* P0 TTYANÓS és fejős tehenek eladók. I: 20/3621-486 ROSSZ szőlődrótot, vas és színesfém hulladékot veszek. 20/4452-186.------------------------------------------------------------------*816239* a S harpéi kiskutyák eladók. 20/9584-167.--------.--------:— -------------------------------------------*818846* a S koda 1200 '85. évj. 50 E Ft-ért eladó. 06- 53/350-573.------------------------------------------------------------------*818418’ UTÁNFUTÓ eladó. 79/361-943; 70/592-5115.----------------------------------------*------------------------*817764* VW VENTO '92. 1.9TD 800 E Ft. Érdeklődni: 20/377-9008-----------------------------------------------------------;-----*818255* a W ells pónik eladók. 70/5693-158.----*------------------------------------------------------------*818838* al db új láncfűrész élező gép eladó. 30/9433-952.-------------------------------------------: C.I.v*' *817892* a 5 00-as szalgfűrész eladó. Érdeklődni: 30/295-9503.-------------------------------------;------------------------—*818837* 8 H ETES mt üszőborjú eladó. 30/362-4264.--------------------------:--------------------------------------*818823* 80-82 MTZ, gépszállító tréler eladó. T.: 20/9617-661 CSENDRE, nyugalomra, jó levegőre vágyik? Fenyves erdő mellett, parkosított házas ingatlan és építési ingatlan a Tőserdőtől 1 km-re eladó (Kapásfalu). Ár: 8,7 M Ft: 20/9326-852.------------------------------------------------------------------*66000* HÍRŐS-GONG TAXI 48-48-48 SZEMÉLYSZÁLLÍTÁS TEHERFUVAROZÁS AUTÓMENTÉS —*819635* *818769*----------*819630*

Next

/
Thumbnails
Contents