Petőfi Népe, 2006. december (61. évfolyam, 281-304. szám)

2006-12-19 / 296. szám

10 KRIMI&BU L V ÁR&TÉVÉ PETŐFI NÉPÉ - 2006. DECEMBER 19.. KEDD Részeg sofőr gázolt halálra két kerékpárost végzetes balesetet okozott tegnap hajnalban Kiskunha­lason egy ittas sofőr. A 25 éves férfi a Petőfi utcában kacsázott autójával, és a szemközti sávban elgázolt két biciklistát. Az egyik ke­rékpáros nő súlyos sérülé­seket szenvedett, a másik, 29 éves biciklista a helyszí­nen belehalt sérüléseibe. Égő cigaretta okozott tüzet a pszichiátrián másod-, illetve harmad­fokú égési sérüléseket szen­vedett az az asszony, aki tegnap hajnalban Hejőbábán a pszichiátriai intézetben ágyban dohány­zott, s közben elaludt. Az így keletkezett tűz miatt százharminchat embernek kellett átmenetileg elhagy­nia az intézményt. Bíróság elé kerül a makói gyilkos elsöfokon január 8-án kez­dődik a különös kegyetlen­séggel elkövetett ember­öléssel vádolt K. András pe­re, akit azzal gyanúsítanak, hogy P. Henriettát Makó ha­tárában megerőszakolta, majd felgyújtotta. @ további hírek: www.reggel.hu Mester Tamás Casanova lesz címszerep Amerikában a legjobbakkal dolgozott együtt Musicalfőszerepet kapott Mester Tamás, aki évekig Franciaországban, majd Amerikában élt. Friss al­buma aranylemez. Csontos Tibor- Mondják, hogy Mester Tamás az egyik legtehetsé­gesebb hazai zenész, de mint­ha nem találná a helyét. Egyetért?- Nem tudom, létezik-e ez a ti­tulus, de ami a helykeresést ille­ti, nem így érzem. Talán rétegíz­lést szolgálok ki, de mázlim volt, akkor készítettem lemezt, ami­kor ismét divattá vált a rock.- Nyilván megengedheti ma­gának, hogy ne gagyi zenével arasson sikereket.- Az a baj, hogy ma Magyar- országon lassan bárki adhat ki lemezt. De vagyunk még néhá- nyan olyanok, akik azért meg­próbáljuk tartani a nívót.- Hét éve Los Angelesben, New Yorkban élt, majd haza­jött. Nem valósult meg az amerikai álom?- Gyerekkoromban tervbe vet­tem, hogy világsztár leszek, de ez nem jött össze. Helyette ak­centus nélkül megtanultam an­golul, megismerkedtem Eric * Névjegy mester tamás 1989-ben kezdte pályafutását a STEP együttes­ben. Két évig Franciaországban élt és zenélt, itthon a Mester és Tanítványai nevű formációval robbant be mint szerző, énekes, gitáros. 1994-ben az Év felfede­zettje lett, lemeze az Év albuma címet nyerte el. Idén tavasszal je­lent meg Pillanat című lemeze. Mester Tamás szerint neki van a legjobb együttese Magyarországon. Gast producerrel, akinek nevé­hez többek között Britney Spears, Peter Gabriel, Will Smith és David Bowie lemezei fűződnek.- A múlt héten dőlt el, hogy a Casanova című musical cím­szereplője lesz. Beszélik, hogy önmagát játszhatja.- Cseppet sem azonos az éle­tem Casanováéval, de talán azért gondoltak rám, mert nehéz éne­kes szerep.- Utoljára az Elisabethben kapott musicalszerepet. Nem szereti a műfajt?- A színházat nézni szere­tem, nem játszani. Számomra monoton dolog minden este ugyanazt a szerepet eljátszani, zavar, hogy nem lehet improvi­zálni. A Casanovából csak né­hány előadás lesz, olyan, mint­ha filmeznék.- December 28-án a Buda­pest Körcsarnokban tart le­mezbemutató koncertet. Régóta vár ilyen nagy önálló bulira?- Minden zenész nagyszínpa­don szeretne koncertezni, mi is mindent beleadunk fényben, hangtechnikában. Saját zeneka­rommal lépek fel, szerintem ne­kem van a legjobb együttesem Magyarországon. Visszatérnek a régi mesehősök: Maci Laci és Foxi Maxi tettre kész Manapság divatba jöttek a man­ga rajzfilmek, a digitális tech­nikával felvértezett, ám a mesék szellemiségét visszadani már nem képes szériák és szuperhő­sök. Láthatunk is ezekből a pro­dukciókból jó néhányat a mese­csatornákon. Úgy fest azonban, ■ Tóm és Jerry boldog kergetőzését mozifilm is megörökítette. hogy a mai gyerekek is igénylik a kedves, nem annyira a harc­ban, mint inkább a mókákban já­ratos hősöket. Ezért is vágott be­le a Görcs ikrekről, Johnny Bra- vóról és Bátorról, a félénk kutyá­ról ismert Cartoon Network csa­torna a már-már elfeledett mesék felkutatásába. Maci Laci, Foxi Maxi és Bubu máris állandó ven­dég a televízióban. Januártól pe­dig még több „ősi” kedvenc lesz látható hétvégenként, amikor mozifilmeket válogatnak a prog­ramba. Információink szerint a televízióban Judy Jetson nyitja a sort. Őt követi több Scooy-Doo meskete, köztük két izgalmas al­kotás: egyikben a kezelhetetlen vérfarkassal, a másikban a zombikkal gyűlik meg a méretes öleb baja. Tom és Jerry jelenlété­re is bizton számíthatunk, mint ahogy Maci Laci nagy szöktetésé- re sem kell sokáig várniuk a né­zőknek. ■ SZ. Z. A. TmlVIZIÖ-MUSOR f: '0 kJ w 'H Ö RTL KLUB VUMHII TV td 'MlfflMlMI mi" WHHHI 1 VIASAT3 IWIHHi DUNA spektrumVHHHI 5.30 WSTeleshop 6.00 Reggeli Ébresztőshow Benne: Hírek félóránként 8.35 Reflektor 10.00 Receptklub (ismétlés) 10.20 Top Shop 11.25 Receptklub 11.35 06-91-334-334 6.00 Babavilág 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.00 Stahl konyhája 9.10 Szóda Telefonos Játék 10.10 Teleshop 11.30 Hajrá, skacok! 12.15 Észbontó 5.50 Nap-kelte 9.00 Napló ’56© 9.05 Titokzatos Násztya (orosz-am.sor. -127/8.) 10.00 Napi mozaik 10.55 Mit főzzünk ma? 11.35 Csellengők 12.00 Híradó délben 5.23 Kárpát expressz 5.50 Nap kelte 6.00 Körzeti híradók 6.30 Hírek. Kékfény-hírek 7.00 Híradó. Sporthírek 8.00 Híradó 9.00 Közvetítés a parlament üléséről 6.00 TV Shop 7.00 Vészhelyzet (ismétlés) © 8.00 Baywatch © 9.00 Halálbiztos diagnózis © (ismétlés) 10.00 Gyilkos sorok © 11.05 Vadmacska © 12.10 Kojak © 8.30 EU-járat 9.00 Kikötő (ismétlés) 9.20 Bioritmus (ismétlés) 9.35 Gerje 10.10 Charly, majom... (ismétlés) © Í1.00 Isten kezében (ismétlés) 11.30 Kívánságkosár 6.35 Művészet és történelem 7.30 SzárnyalniKanada egén 8.05 Állati rekordok © 9.00 Időzített bombák 9.40 Koraszülöttek © 10.05 Ötcsillagos utazások 10.50 Angolnák utazása 11.10 Sikkes páros (15-16.) 13.30 Beverty Hill-dlll © (amerikai vígjáték, 1993) Fsz.: Rob Schneider 15.05 Disney-rajzfilm 15.35 Csacska angyal 16.30 A szembesítőshow © 17.30 A kibeszélőshow © 18.30 Híradó Esti kiadás 13.15 A kígyóistennő bolygója © (angol-dél-afrikai kalandfilm, 2003) 90' 15.05 Jó barátok 16.00 Lisa csak egy van © 16.30 Mentőhelikopter © 17.30 Everwood 18.30 Tények Hírműsor 12.30 Kék fény© 13.09 Nemzetiségi magazinok 14.05 Példakép(p) (67/61.) 14.10 Szívek szállodája 15.00 Főtér - Gödöllő 16.00 Emeljük fel szívünket 16.05 Katolikus krónika 16.35 Magyar elsők 16.00 Nap-nyugta 18.30 Klikkerek© 19.00 Esti mese Füles mackó 19.10 Membrán 19.30 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.10 Kultúrház 13.10 Magnum © (amerikai akciófilm-sorozat) 14.15 Halálbiztos diagnózis © (amerikai krimisorozat) 15.15 Gyilkos sorok© (amerikai krimisorozat) 16.20 Vészhelyzet© (amerikai sorozat) 14.00 Talpalatnyi zöld (ismétlés) 14.25 Jázminillatú karácsony 14.55 Magyar elsők 15.15 Afrika nyugat! gallérján (4/4.) 15.40 Charly, majom a családban (123.)© 12.05 Poll-túra (13-14.) 13.25 Dolgos állatok Táplálékgyűjtők; Terapeuták 14.25 Kutyaábécé Kölyöknevelés 15.00 Telefortuna 16.05 Szárnyalni Kanada egén 16.40 A néma járvány © 19.00 Te vagy az életein 20.00 Fókusz © 20.35 Barátok közt© (magyar sorozat) 21.15 Vészhelyzet © (amerikai sorozat) Micsoda szentestel Fsz.: Goran Visnjic, Maura Tierney, Mekhi Phifer 22.10 A Grace klinika © (amerikai sorozat) 19.00 Aktív Magazin © 19.30 Jóban Rosszban (magyar sorozat) 20.05 Áll az alku Vetélkedő 21.10 Columbo - Személycsere (amerikai krimi, 1975) 93' R.: Patrick McGoohan Fsz.: Peter Falk, Leslie Nielsen, Patrick McGoohan, Otis Young, Val Avery Közben: Kenósorsolás 17.00 Híradók 17.20 Bűvölet© 18.10 Jog alap 18.20 Szomszédok 19.00 Híradó este Sporthírek. Időjárás 19.45 Tv-taxi 20.05 Önök kérték! 20.20 Életképek (magyar sorozat) Fsz.: Hegyi Barbara 20.40 Filmidő Az út vége© (magyar dokumentumfilm) 21.40 Kultúrház 22.10 Ambre eltűnt © (francia krimi, 2003 - 2/1.) Fsz.: Miou-Miou, Laura Marsac, Gérard Rinaldi, Adama Niane, Emmanuelle Patron, Maxime Raoust 23.40 Záróra 17.25 Lety, a csúnya lány (mexikói sorozat) © 18.30 A Simpson család © (amerikai rajzfilmsorozat) 19.00 Benny Hill 19.35 Vldióták© (magyar show-műsor) 20.05 Nevess tovább! © (kandikamera-show) 21.15 A helyszínelők © (amerikai krimisorozat) 16.30 Halak, vizek... 17.00 Világunk 18.00 Híradó. Sport 18.30 Váltó 18.45 Mese 19.00 A vadon szava (angol sorozat -13/1.) 52' 20.00 Szerelem © (magyar film, 1971) FF 85' Fsz.: Törőcsik Mari, Darvas Iván, Darvas UH 17.45 A bohóc, a király és a vadász 18.40 Merész régész (jsmeretterj. sor., 11-12.) 19.45 Úgy szeretlek, majd megeszlek (ismerettel), film, 3.) 20.45 Legyünk vikingek! (jsmeretterj. film, 2.) 21.45 Úton, útfélen (dokumentumfilm, 3.) 23.05 XXI. század © 23.40 Reflektor© 24.00 Madonna - Az elveszett ártatlanság© (amerikai film, 1994) 86' 1.40 Egy rém rendes család © 2.05 Kemény zsaruk © 23.15 Tények este 23.45 Moziverzum © Mozimagazin 0.15 A kőszívű ember fiai (magyarfilm, 1964) 158' Jókai Mór regényéből Fsz.: Bitskey Tibor 21.05 Kedd 21 Könnyeden a politikáról 1 22.00 Kedd este 22.30 Valami Hungary © 23.00 Kultúrház 23.45 Amatőr© (lengyel film, 1979) 106' 0.25 Bartók 125 0.30 Negyven év húrokon A Liszt Ferenc Kamarazenekar műsora 1.35 Tízparancsolat © (lengyel-NSZKsor. -10/1.) 2.30 Klikkerek © 22.15 Őrült tempóban © (amerikai akcióvígjáték) Fsz.: Denise Richards 24.00 Kukkolók® (amerikai thrillersorozat) 0.35 A helyszínelők (ism.) © 1.35 Őrült tempóban (ism.)® 21.30 Híróra 22.30 Mindentudás Egyeteme 23.30 A bűn utcái © (amerikai krimi, 1956) FF 1.05 Híradó. Sport 1.35 Az utolsó csepp (am. akcióthriller, 1988) 22.50 Irány a nagyvilág (francia útleíró sor., 16.) Fülöp-szigeteki találkozások 23.50 A könnyűlovasság támadása 0.50 Mi történik velük? (am. dokumentumsor., 7.) r -mjl** »-4 ISP lüsrl IP I |yi 21.15 Vészhelyzet - amerikai sorozat 13.15 A kígyóistennő...- angol-dél-afrikai kalandfilm 20.20 Életképek - magyar sorozat 22.10 Ambre eltűnt - francia krimi 21.15 A helyszínelők - amerikai krlmisorozat 23.30 A bűn utcái - amerikai krimi 22.50 Irány a nagyvilág! - francia útleíró sorozat hír tv M&6YAE ATV SM HÁLÓZAT FÍLMMÚZElfM HR MXNHVL&X mscövKi 11.05 Esti gyors. 12.00 Déli hírek. 12.15 Pá­lya. 13.05 Reggeli járat 15.05 Visszhang. 16.05 Keresztmetszet. 17.00 Híradó. Sport 17.30 Csintalan. 1830 Esti gyors. 19.00 Hír­adó. Sport 1930 Esti ©őrs. 20.05 Pénztár. 20.15 Lapzárta. 21.00 Híradó 21.2135 BBC Click. 22.05 Vöiösés fehér. 2240 BBC-híradó. 12.05 Laci bácsi konyhája. 12.40 Közvetlen ajánlat 13.50 Kvízaréna. 1630Speed Limit 17.00 Laci bácsi konyhája. 1730 Egészség­ábécé. 18.00 Fórum. 19.00 Híradó. 19.25 Egyenes beszéd. 20.00 Civil a pályán. 21.00 Friderikusz most. 22.05 Van képünk hozzá. 23.00 Híradó. Sport. 2325 Többet ésszel! 15.00 Bencze-show. 1530 Az ősz 17 pillana­ta. 1600 Pénzhalász. 17.00 Színházi magazin. 1730 Csacska angyal. 1820Jog-alap. 1830 A tizedik királyságiam.-angol-német ifi sor,), 2020 Jog-alap. 2030 Hírháló. 21.00 Szaba­dulás az édenból (am. film). 23.00 Földön tú­li invázió (am. sci-fi). 1.00 Mindörökké Júlia! 11.35 Rizstermesztés. 12.00 Privát filmek. 14.00 Dokumúzeum. 15.00 Snitt 15.30 Láss, tanulj, fejlődj! 16.10 Grúz ritmusok (szovjet ism.-terj. film). 16.40 Pedálkirály (fr.-belga film). 18.35 Albumshow. 19.00 Chaplin-soro- zat 19.30 Arabela. 20.00 Atavasz 17 pillana­ta (szovjet sor.). 21.15 Zuhanás közben. 8.45 Spanyol labdarúgás. 10.15 MAY Club- révkalauz. 10.45 Sakkmagazin. 11.45 Ököl­vívás. 14.45 Olasz labdarúgás. 15.45 Spa­nyol labdarúgás. 16.45 Bowling. 17.45 Férfi kosádabda. Marso-Carmo Suzuki-Falco. 20.00 E.ON-kézi labdagála. 20.15 Póker, UK Open. 22.00 Utcai harcosok. Ob-selejtező. 6.00 Rajzfilmek. 1430 Anne Zöld Oromból. 15.00 Marcelino. 15.25 Milo. 15.40 Fixi, Foxi és barátaik. 16.05 Maya és Miguel. 16.30 Bo­ri bari. 16.40 Bing és Bong. 16.50 Játsszunk a Szezám utcában! 1735 Hunyor-major. 17.55 Anne Zöld Oromból. 18.25 Marcelino. 19.00 Mik). 19.05 Fixi, Foxi és barátaik. 1930 Maya... 10.00 Amcsi motorok. 11.00 Fából vaska­rika. 12.00 Mérnöki műtárgyak. 13.00 Fú­rótornyok. 14.00 Vad Ausztrálázsia. 15.00 Brainiac. 16.00 Egyszer egy ilyet vezetni! 17.00Amerikai hotrodok. 1600Amcsi mo­torok. 19.00 2006 legjobb műsorai. 21.00 Discovery-atlasz. 23.00 Roncsfutamok. R (fi H »4 n •■9 'H r ► »

Next

/
Thumbnails
Contents