Petőfi Népe, 2006. december (61. évfolyam, 281-304. szám)
2006-12-18 / 295. szám
14 INTERJÚ PETŐFI NÉPE - 2006. DECEMBER 18., HÉTFŐ ,, g W-o' ?vs, Nem csak esztétikus, de egészséges is fogorvoslás Dél-Amerikában már az ötéveseknél kezdik, Európában és Amerikában később- Bármelyik laikus láthatja, hogy mára a fogszabályozás egyre fontosabb lett. Sőt, míg régen a fiataloknak ez kellemetlen volt, manapság már- már divat. Mi történt? - kérdeztük Kőházi Kiss Ildikó fogszabályzó szakorvost.- Az emberek egyszerűen rájöttek arra, hogy az egészség fontos. Ennek egy része persze esztétika, ami kihat a párkapcsolatok alakulására is. A másik része azonban arról szól, hogy egészséges, szabályos fogsorral lehet jól rágni, így jól megrágott élelmiszer jut a gyomorba, és kevesebb lesz a belgyógyászati panasz. Ugyanakkor a fogak állásától is függ, hogy tudunk-e alaposan fogat mosni. Ha ez nem sikerül, akkor jön a fogszuvasodás, és mint tudjuk, ez számos betegség forrása. Tehát az esztétika csak egy apró részlete a fogszabályzás fontosságának.- Milyen kultúrája van ennek külföldön?- Hatalmas. Különösen az úgynevezett láthatatlan fogszabályzás megjelenése óta. Magyarországon lényegében húszéves múltra tekint vissza a fix fogszabályzás elterjedése, hiszen a 80-as években még Bécsből kellett hozni az anyagokat. Ma már bármit találnak ki például Amerikában, az néDr. Kőházi Kiss Ildikó és férje, dr. Zsoldos Péter egymás szakterületét jól kiegészítve kezelnek minden betegséget és elváltozást a szájban. hány hónapon belül nálunk is kapható.- Amerika a hazája az ilyen jellegű új technológiáknak?- Az egyik legnagyobb, ami nem véletlen, hiszen ott az Altatnak és oktatnak is a rendelőben A házaspár rendelője az egyetemen is elismert oktatóhely. A színvonalról pedig csak annyit, hogy itt még altatógép is van. Ez lényegében a nagyon félős páciensek elbódítá- sát szolgálja, miközben tudatuknál vannak. Nincs félelem, úgy érzik magukat, mintha átmulattak volna egy éjszakát. Néhány perc múlva azonban már autót is vezethetnek, a szerkezet tehát veszélytelen. ilyen kutatásokra sok forrás jut, ezen kívül az esztétikával kapcsolatos találmányoknak ott nagy a jelentősége. Ugyanakkor a svédek, illetve a skandináv országok általában élen járnak a fogászati technika területén. Érdekesség azonban, hogy a kezelés lényegi részét nézve mostanában nincs változás, ám a fejlődés egyértelműen abba az irányba megy, hogy a változás minél gyorsabb és kényelmesebb legyen, illetve minél kevésbé legyen látható a fogszabályzó. Ez utóbbi érdekében vannak ma már a fehéres, áttetsző fogszabályzók, illetve azok, amelyeket a fogsor belső részére kell felhelyezni. Ez utóbbiak az igazi láthatatlan fogszabályzók.- Hány éves kortól lehet szabályozni a fogakat?- Erre különböző iskolák vannak. Dél-Amerikában például már ötéves kortól, még a tejfogak idején elkezdik a fogszabályzást. Ez azonban sem Amerikába, sem Európában nem szokás. Mi sokkal inkább annak vagyunk hívei, hogy a gyerek akkor kerüljön először szakorvoshoz, amikor vegyes fogazata van. Bizonyos elváltozásokat ugyanis akkor érdemes kézbe venni, hiszen ha kifutunk az időből, később már hátránnyal indulunk. Kivételt jelentenek az állkapocs növekedési eltérései.- Felnőtteket érdemes kezelni?- Természetesen. Van, akinél esztétikai okok miatt érdemes, hiszen korábban nem volt rá lehetőség. Ám sokaknál egészségügyi okai vannak, ugyanis előfordul például, hogy a fogorvos egy fogpótlást nem tud feltenni az előzetes fogszabályzás nélkül. Ildikó férje, Zsoldos Péter fogorvos egyben a fog- és szájLassan ugyan, de kezdünk európaiak lenni - legalább is ami a fogaink egészségét illeti. A következtetést egy kecskeméti fogorvos házaspár a saját praxisából vonta le. Takács Valentina Közelkép: kőházi Kiss Ildikó 1962-ben szüleied Budapesten. Általános orvosként végzett, ám később egyrészt az ízületi problémák és a fogbetegségek kapcsolatát vizsgálva, másrészt pedig a férje miatt átpártolt Már férjnél volt, amikor elvégezte a fogorvosi egyetemet. Ennek csaknem másfél évtizede. Nagyon szeret olvasni, képes órákat eltölteni egy könyvesboltban. Rendszeresen úszik. ZSOLDOS PÉTER 1958-as születésű, a pályáját Kecskeméten kezdte. SZTK-s orvosként alig néhány évet dolgozod, amint lehetőség nyűt rá, azonnal magánorvos led. Hobbija a motorozás, de ezt csak óvatosan űzi. Szívéhez nőd egy huszonöt éves BMW motor, ami lassan veteránnak számít A házaspárnak egy 16 éves fia van. nyálkahártya betegségek szakorvosa is.- Melyek a leggyakoribb fogbetegségek?- Egyértelműen a fogszuvasodás, illetve a fog tartószöveteinek a károsodása. Ez utóbbi főként a fogkőlerakódás miatt alakul ki, ami több kárt okoz, mint a fogszuvasodás. Ha ugyanis kilyukad egy fog, akkor azt betömjük, és ezzel megoldódott a probléma. Ám ha az elhanyagolt fogkő miatt kilazul a fog tartószerkezete, azzal nem lehet mit kezdeni.- Túdják-e már elegen, hogy fogorvoshoz nem csak akkor kell menni, amikor baj van?- Igazság szerint a magán- rendelőkbe - így hozzánk is - azok járnak, akiknek ez már fontos. Ettől függetlenül tudom, hogy a nagy átlag ezt anyagilag sem engedi meg magának. Sokan mindmáig csak akkor mennek fogorvoshoz, ha fogat húzatni kell. Holott hosszú távon az a drágább. BIZTOS háttérrel rendelkező cég MUNKALEHETŐSÉGET KÍNÁL! Baján lévő hírlapárusító pavilon üzemeltetőjét keressük, aki egyéni vállalkozóként, vagy BT., KFT., KKT. formájában a cégünk által forgalmazott termékeket ámsítja. Amit nyújtunk:- Árusítóhely (pavilon) önálló üzemeltetése- Rendszeres jövedelem jutalékos rendszerben Az ideális jelentkező:- Kereskedelmi szemléletű- Induló tőkével rendelkezik (ez az adott árus hely forgalmától függ)- Kereskedelmi végzettség és/vagv gyakorlat előnyt jelent! Jelentkezni lehet A 30/2-999-807 telefonszámon hétköznap 8-16 óráig ! 839438 U MI VERZÁL Az Autó Univerzál Kft. azonnali belépéssel keres GÉPJÁRMŰTECHNIKUST, AUTÓSZERELŐT három műszakos munkarendbe Feladatkör: • járművek átvizsgálása, • hiba-megállapítás, • gyors hibaelhárítás AUTÓVILLAMOSSÁGI MŰSZERÉSZT egy műszakos munkarendbe Feladatkör: h aszongépjárművek elektromos javítása ELVÁRÁS: Szakmai gyakorlat Amit kínálunk: • Vidékieknek utazási kedvezmény • Továbbképzési lehetőség • Munkaruha, védőruha Fizetés megegyezés szerint! Jelentkezni lehet az ügyvezetőnél, személyesen vagy telefonon: Kecskemét, Csáktornyái u. 4-6. Tel.: 76/485-292 A Gáspár András Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium januári belépéssel karosszérialakatos szakoktatót keres. A munkakör betöltésénél a főiskolai végzettség előnyt jelent. Bérezés: a közalkalmazottak jogállása szerint. Jelentkezés: Kecskemét, Hunyadi J. tér 2. szám alatt Leviczky Cirill igazgató úrnál. A svájci tulajdonban lévő, borítékgyártással foglalkozó Goessler Kuverts Kft. munkatársat keres az alábbi pozícióba: gépmester négy műszakos munkarendbe, kecskeméti munkahelyre. Szakmai tapasztalat a papírfeldolgozó- és/vagv nyomdaipar területén és németnyelv-tudás előnyt jelent. Fényképes szakmai önéletrajzokat a következő címre váijuk: Goessler Kuverts Kft. 6000 Kecskemét, Szt. István krt. 17/A Jelentkezési határidő: 2006. december 21. Paloma Kit. kecskeméti szépségszalon és parfümériájába üzletvezető-helyettesi állást hirdet. Apályázat feltétele érettségi. Előny: angol- v. németnyelv-tudás, boltvezetői képesítés, ill. vezetői képesség. Fényképes önéletrajzát 2007. január 3.-ig küldje: Paloma Kft, 6000 Kecskemét, Deák F. tér 2. II. em. címre! www.paloma.co.hu Magasépítéssel foglalkozó Kit. építésvezetőt keres változó munkahelyre. Német vagy angol nyelvtudás előny. Pályázatokat „Biztos jövő” jeligére várjuk a szerkesztőségbe. * (Kecskemét, Széchenyi krt. 29.) Az Autóflex-Knott Kft. keres munkavállalókat az alábbi munkakörökbe, három műszakos munkarendbe, 2007„januári munkakezdéssel:- Vé(lőg'á«is ívhegesztő- Hegesztésben jártas lakná os Jó kereseti lehetőség! Negyedévente bonusz fizetés, 13. havi bér! A cég saját autóbuszával a munkába járás Kecskemét és Izsák vonzáskörzetéből megoldható. Jelentkezés személyesen a Kadafalva-H éli port telephelyen: 2006.12.20-án, 14 órakor. Magyarország vezető oktató és oktatásszervező cége keres dinamikusan fejlődő kecskeméti irodájába oktatásvezetőt, olyan kolléga személyében, aki rendelkezik minimum középfokú végzettséggel, angol nyelvtudással, „B” kategóriás jogosítvánnyal és . saját személygépkocsival, jó megjelenésű és kiváló kommunikációs készségű. Amit kínálunk: versenyképes jövedelem, notebook, céges telefon, költségtérítés, folyamatos továbbképzés. 3 Jelentkezés: december 20-ig. = Tel.: 30/428-33 Á$9 szőke, ka ta lin@companynyelviskola.hu KECSKEMÉTI USZODATECHNIKAI VÁLLALKOZÁS FELVÉTELRE KERES 1 FŐ VILLANYSZERELŐ 1 FŐ CSŐSZERELŐ munkatársat. Elvárás: szakmai gyakorlat Előnyt jelent: uszodatechnikai területen szerzett gyakorlat Bővebb információ: Danka István, 20/9573-752 tt MT-BAU MT-BAU Kft. (Kecskemét, Klapka u. 7.) felvételre keres felsőfokú végzettségű építésvezetőt. Jelentkezéséket az alábbi e-mail címre kérjük: marton laszlotöjt-online.hu. „„.